A ​halhatatlan 7 csillagozás

Olga Szlavnyikova: A halhatatlan

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Az ágyhoz kötött szovjet veteránt, Alekszej Afanaszjevicset felesége és lánya gondozza, akik a beteg nyugdíjából élnek. A két nő, olyan virtuális valóságot teremt a számára, amelyből a jelen eseményei cenzúrázva vannak, hogy ezzel is életben tarthassák – így ragad bele a már letűnt brezsnyevi-világba. Az öreg veteránnak egyetlen vágya mégis: mielőbb meghalni. Két generáció küzdelme ebben az abszurd, egyszerre komikus és tragikus ördögi körben. Szlavnyikova az olvasó számára olyan családtörténetet komponál, amelyben mindkét oldal stílusos érzékenységgel tükrözi a mai orosz társadalom bomlását. Olga Szlavnyikova 1957-ben született Jekatyerinburgban, jelenleg Moszkvában él. A Novij Mir, a Znamja és az Oktyabr című folyóirat munkatársa. A halhatatlan című regényét Booker-díjra jelölték 2001-ben és a National Bestseller-re 2002-ben. 2006-ban, a hamarosan magyar nyelven is olvasható, 2017 című regényével elnyerte az orosz Booker-díjat.

>!
Noran, Budapest, 2008
258 oldal · ISBN: 9789639716810 · Fordította: Goretity József

Enciklopédia 1


Most olvassa 2

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

>!
ppeva P
Olga Szlavnyikova: A halhatatlan

Bennem lehet a hiba… Olvasás közben azon járt a fejem, hogy vagy a könyv sz@r, vagy én nem értek a magas művészethez. Most, olvasva két általam nagyrabecsült molytárs véleményét, egyértelmű, hogy a második válasz a helyes.
Kiolvastam, de jórészt csak amiatt, mert ezt vittem útravalónak, és nem volt választék.
A történet alapötlete emlékeztetett a 2003-as Good bye, Lenin! c. német filmre.
Nekem a legnagyobb bajom ennél a könyvnél pont a stílussal volt. Egy idő után mintha-mérgezésem lett. Minden olyan volt, mint – minden úgy látszott, mintha vagy szinte – de ha nem, akkor hasonlított vagy emlékeztetett valamire. Mintha önmagában semmi se lenne semmi. Szinte már „barokkos” volt a szöveg a nyüzsgő, túlcirádázott jelzőktől, hasonlatoktól és metaforáktól. Voltak (kör)mondatok, ahol 2-3 „mint” és „mintha” mellett még volt pár „szinte” meg „hasonlított” meg „olyan volt” meg „emlékeztetett” is. Sok volt, na. Nekem széttörte az egész olvasást.

2 hozzászólás
>!
tgorsy
Olga Szlavnyikova: A halhatatlan

Fogalmam sincs mit olvastam. Értem a szót, érteni vélem a történetet, de alig fogom fel a több kilométer hosszú körmondatokat. A stílus nagyon jó. De nem ez a könyv életem nagy regénye

>!
bhati
Olga Szlavnyikova: A halhatatlan

Na ez a könyv, nem épp az „izgalmas” történetvezetése miatt érdekes, hanem a stílusa miatt cselekményével, hiszen úgy hömpölyög, mint a hatalmas orosz folyók, és mozdíthatatlannak látszó köveket görget magával.
A történet egyik szála, a szélütés után mozdíthatatlan nyomorékká váló veterán családjában zajló állóháború érdekes, de a másik, a veterán lányának politikai kanosszajárása, valamint a feleség küzdelmei futnak a másik szálon.
A szereplőábrázolások is kitűnőek. Az idős veteránról nem sokat tudunk meg, de nem is számít igazán, az ő szerepe csak annyi, hogy a körülöttük darabjaira hulló világban egybetartsa a családját, de ezzel együtt ki is szívja az életerejüket. A család két nőtagja, a férjénél huszonöt évvel fiatalabb, de már idősödő Nyina, és lánya Marina mindent megtesznek, hogy életben tartsák az öreg férfit. Van ebben némi szeretet, némi hajlam az önfeláldozásra, némi hála, kicsit több szánalom, és sokkal több számítás. A családi büdzsé ugyanis eléggé függ a veteránnyugdíjtól. Hogy a szinte öntudatlanul fekvő férfit megvédjék a külvilág változásaitól, a lakásban fenntartják a Szovjetuniót. Lehet, hogy a pár utalással mesterien felvázolt veje az informátora, egy lecsúszott egzisztencia, két fél diplomával és jól fejlett alkoholizmussal. Az öreg veterán nem is forszírozná már ezt az élet dolgot, de minthogy béna, nem sok mindent tud tenni ellene.
Közben a két nő lassan megteremt egy látszatvilágot a számára. Előemésztenek minden hozzá eljutó információt, de minthogy a Szovjetunióból egyre kevesebb marad, a beteghez is egyre kevesebb hír jut el, és ezzel együtt a két nőnek is elfogynak az otthoni szavai, hallgatássá merevülnek. A lakás és a külvilág, a belső és külső idő teljesen elválik egymástól. Valahogy végig azt éreztem, hogy nekik, és főleg Marinának, van nagyobb szükségük erre a színjátékra, az idő konzerválására. A múlt időre, ami a falra akasztott Brezsnyev portréban sűrűsödik meg, mint a bebőrzött szilvalekvár. És a vég is legalább annyira megdöbbentő, mint a történet maga, váratlanul a világból eltávozó főhős után a színpad összedől, a két nőnek nem marad más hátra, mint, hogy szembenézzenek a valósággal…

>!
knutomix P
Olga Szlavnyikova: A halhatatlan

Lassan hömpölygő, szimbólumokban gazdag, lírai szövegfolyam a családra telepedő csendről, az éledő kapitalizmus gátlástalan haszonlesőiről, egy igaz ember életének hamis boldogságba csomagolt alkonyáról.
Maradandó.

>!
winrudi
Olga Szlavnyikova: A halhatatlan

Spiró György Fogságának félbehagyásán felbuzdulva ezt sem olvasom végig, nem csillagozok. Érdekes az alapötlet, de a stílustól a falat kapartam, ha be szeretném mutatni a könyv stílusát, akkor igen hosszú mondatot írnék, amiben sok a vessző, mert sok tagmondat van benne, és ettől úgy tűnik, mintha nagyon okos és értelmes lenne a szerző, az olvasó meg valahol itt kezd agyérgörcsöt kapni, de persze még nincs vége a mondatnak, mert azt folytatni kell, mindig, tovább és tovább, és olyan szavakat is használni kell, mint olybá tűnt, úgy rémlett, olyan volt mintha, és akkor még jobb és fennköltebb lesz az egész, persze nem feltétlenül kell befejezni azt a mondatot, minek pontot használni, amikor az egész könyv lehetne végül is ilyen, hogy nincs vége. Na mindegy, szörnyű. (Bővebben a blogon.)


Népszerű idézetek

>!
egy_ember

Ennek az embernek egész létformája és minden tette pontosan addig tartott, hogy ő is, a környezete is teljességgel megértse és eszébe vésse a történteket; talán csak az a másfél tucat ember, akiket egykor mint katonai felderítő hangtalanul, puszta kézzel eltett láb alól, jelentette azon keveseket, akik még közel kerültek annak megfejtéséhez, mi is az a halál. Alekszej Afanaszjevics megajándékozta őket ezzel a tudással, melyre méltónak találtattak, miközben rángatták a lábukat, tébolyultan valahová befelé, a homloküregükbe fordították szemüket, földre ejtették géppisztolyukat, levesescsajkájukat, pornóképeslapjaikat. Alekszej Afanaszjevics leghatásosabb eszköze egy erős selyemzsinórból kötött hurok volt, amely előnyösebbnek bizonyult a késnél is, melynek élén a legsötétebb éjszakában is árulóan megcsillant a ki tudja honnan rávetülő fény; egyetlenegyszer sem hagyta cserben, maga a felderítő pedig, miközben markában szorongatta a fasiszta kásameleg hörgését, pontosan megérezte azt a pillanatot, amikor a testből, puhán elrugaszkodva, mintha macska lenne, kiszállt a lélek. Veszélyes munkája pihenőiben Alekszej Afanaszjevics, hogy el ne veszítse eszközét, a hurkot a nyakába akasztotta; az elnyűtt zsinórt olykor-olykor keresztnek vélték. Hogy a lenézett mosás iránti férfiundor miatt-e, vagy amiatt-e, mert félt tőle, hogy a kifényesedett zsinegből kilögyböli a simaságot és a szerencsét, Alekszej Afanaszjevics sosem mosta ki a zsinórt egyetlen áporodott gőzfürdőben sem, ahol alkalma volt kigőzölni magából a sós frontpiszkot; és a zsineg, amelyet izzadsága átitatott, egyre inkább teste részévé vált. Hátul, a felderítő nyakán, ahol a koszos hurok kidörzsölte sovány, biciklilánchoz hasonló, verejtéktől síkos gerincét, duzzadt, vörös, levedző csík húzódott: Alekszej Afanaszjevicsnek örökre megmaradt ott ez a nyirkos időben állandóan viszkető, durva sebhely.

6-7. oldal

6 hozzászólás
>!
koncsika

Tisztán pártos elvhűségből azt sem engedte meg Marina, hogy a mostohaapja tudomást szerezzen részeges unokaöccse haláláról, aki már jóval azelőtt is úgy nézett ki, mint egy halott, mielőtt élettársa, egy alkoholista nőszemély, akinek olyan ábrázata volt, mint egy gyomor tartalma, össze nem aprította a szerencsétlent a klasszikus orosz baltával.

84. oldal

1 hozzászólás
>!
ppeva P

Krugal úr, annak a bizonyos Tájékoztatási Palotának az igazgatója, sikeresnek éppen nem mondható színészi vagy tévébemondói múlttal rendelkezett. Mindemellett olyannyira műveletlen volt, hogy e ritka tulajdonsága, amely csodálatos módon áthatotta az egész alárendelt stábot is, megmutatkozott azokon a plakátokon és hirdetéseken is, amelyekből a Palotára nem került ki kevesebb, mint amennyi fehérnemű a környékbeli hruscsovkák erkélyeire. Bármi, amit Krugalnak ki kellett ejtenie a száján, beleértve azt is, hogy „Jó napot, emberek!”, papírra kellett vetni, úgyhogy munka akadt bőven. Marinát mint új speachwritert figyelmeztették, hogy a jelöltet a szöveg felolvasásában sok természetes akadály zavarja, így például az elválasztás is. Ki kellett küszöbölni továbbá azt is, hogy egymás után kettőnél több jelző ne legyen, meg a „rekonstrukció” szót is, amelyet a jelölt egy régi állkapocskiugrás miatt sehogy sem tudott kimondani.

63. oldal

>!
egy_ember

Ebben a hűvös testben kevés, nagyon kevés élet maradt, csupán a szíve ugrándozott a bőre és a csenevész szőr alatt, és Nyina Alekszandrovna úgy érezte, hogy ez a szív már nem pumpálja a szövetekbe a táplálékot, hanem ő maga táplálkozik az öregember besavósodott szervezetével, kiszíva a véredényeken keresztül az összeaszott izmokat, amelyek petyhüdt, csírázó krumlira emlékeztettek.

106. oldal

1 hozzászólás
>!
koncsika

…akkori, még félelemmentes önmagára semmiféle hatást nem tett sem a sötét kis balta, amelynek élén keskeny, piszkos-zsíros csík húzódott, olyasféle, mint amilyen a köröm alatt szokott lenni, sem az apró svábbogarakként szertefutó vérpettyek a konyhafalon.

85. oldal

>!
ppeva P

Hogyha ezek a sürgő-forgó emberek sem tudtak eligazodni az új pénzügyi és áruviszonyok valóságában, amelynek árucseréje olyan volt, mint egy cickány anyagcseréje, amely a saját súlyánál mindig nagyobb valami elnyelésével próbálkozik, akkor mit is mondhatnánk Nyina Alekszandrovnáról, aki mindig vonakodott megérteni, hogyan is működik valójában az élet.

14. oldal

Kapcsolódó szócikkek: cickány
>!
ppeva P

Marina, mintha teljes állásban lett volna, a stúdióban töltötte az egész munkanapot – csinált három-négy riportot, megvágta az anyagot –, ugyanakkor kevesebb honort kapott, mint a zsémbes, vizenyős szemű takarítónő, aki állandóan amiatt morgott, hogy mindenféle vezetékeket húztak végig a padlón.

18. oldal

1 hozzászólás
>!
ppeva P

Korábban elképzelhetetlen lett volna ennyi megvásárolatlan áru; négyszeresnek, ötszörösnek ítélt áraik miatt szinte veszélyesnek érződtek, olyannak, mint amilyen az otthon tartott fegyver szokott lenni.

55. oldal

>!
egy_ember

Nem számoltak el vele maguknak, de továbbra is hordták ezt a képet, amely helyenként rongyosra foszlott ugyan, de éppen az ő méretükre készült.

66. oldal

>!
egy_ember

A legkisebb szemetet is kész volt fölszedni és elvinni a közös konyhába, a málló újságpapír levével átitatott szemetes vödörbe; vég nélkül rendezte át kevéske holmiját, amitől katonás igazodást és párhuzamos sorokat remélt elérni. Amikor már fent állt a hokedlin, álla alatt a hideg és szappantól sikamlós hurokkal, meglátta maga alatt a patyolattisztára takarított szobáját, amely olyan volt, mint egy makett (a könyvtári könyvek, a tollak, a szüleinek írott búcsúlevél mintha az asztalra lettek volna rajzolva); távolabb azonban, a padlón valami szakadozott cérnaszálak fehérlettek, amelyeket abban az életben már nem érhetett el. A lába apró reszketéssel remegett, a hokedli nagyobbal, szája, mint a seb vérrel, állandóan megtelt nyállal; bizonyos idő múltán hunyorogva kibújt a hurokból, amely hátul beleakadt hajtűkkel felfogott hajába, és úgy-ahogy rátérdelve a billegő hokedli lapjára, olyan érzéssel lépett le a földre, mintha körhintából szállt volna ki. Aztán a forró vízben felhabzott mosószerrel felmosta a padlót; a hurok, amely a túlságos szappanozástól félig-meddig összeragadt, a feje fölött himbálózott, mint valami petyhüdt, ünnep utáni léggömb.

125. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Vaszilij Akszjonov: Moszkvai történet
Borisz Akunyin: A gyémántszekér I-II.
Ljudmila Ulickaja: Daniel Stein, tolmács
Viktor Pelevin: T
Eowyn Ivey: A hóleány
Mariam Petroszjan: Abban a Házban
Szergej Lukjanyenko: Új Őrség
Viktor Pelevin: A Metamor Szent Könyve
Tatyjana Tolsztaja: Kssz!
Ljudmila Ulickaja: Médea és gyermekei