Oláh József (szerk.)

A ​boldogtalan konzervatív 2 csillagozás

Mai finn elbeszélők
Oláh József (szerk.): A boldogtalan konzervatív

„Alighogy ​lenyeltem az első falatot, a szomszéd helyiségből borzalmas lárma hallatszott. Egy nő segítségért kiáltott, kutyák ugattak, bútorok dőltek fel, valaki belefújt a tűzjelző kürtbe, valaki géppuskával néhány sorozatot adott le, valaki pedig harmonikaszóval igyekezett elhallgattatni a lármát. A hallba rohantam, hogy riasszam a rendőrséget és a tűzoltókat, de a portás, akivel hat éven át együtt gyötörtem a tanítókat, megragadta a kezemet, és dühösen rám ordított: – Ostoba! Hát nem tudod, hogy esténként a különteremben éppen ilyenkor próbálja a zenekar az új dalokat?”
Kérészéletű modernkedés és igazi modernség, avítt konzervativizmus és ma is élő múlt, idegen formai hatások és a finn valóság problémái vívják harcukat az ötvenes évek utáni finn irodalomban – a létrejövő újat azonban döntően meghatározza a finn prózairodalom legjellegzetesebb vonása: a valóság iránti elkötelezettség, az életközelség és a dolgok világos, ésszerű megközelítése. Erről tanúskodik a kötetünkben… (tovább)

A művek szerzői: Pentti Holappa, Antti Hyry, Martti Larni, Veijo Meri, Hannu Mäkelä, Lassi Nummi, Juhani Peltonen, Hannu Salama, Pentti Saarikoski, Elvi Sinervo, Pekka Suhonen, Oláh József

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Modern Könyvtár Európa


Most olvassa 1

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Déry Tibor: Szerelem és más elbeszélések
Vészi Endre: Angi Vera
Szabó István: Varázslat kertje
Kovács Levente: Időutazás
Palotai Boris: Pokróc az ablakon
Galgóczi Erzsébet: Kettősünnep
Fekete István: Az erdő ébredése
Békés Pál: Csikágó
Fekete István: Régi karácsony
Hunyady Sándor: Razzia az „Arany Sas”-ban