Szonáta ​gordonkára és kávédarálóra 87% 271 csillagozás

Ezt a könyvet molyos barátnőim (Kati és Orsi) ajánlására vettem. Ők már olvastak Okváth Annától és mondták, hogy jól ír. És tényleg. Nagyon tetszett a stílus, a cselekmény, a szereplők. Maga a történet egy 14 éves kislány, Georgina felnőtté válásáról szól. Miközben végigéljük Zsinivel élete eseményeit, egy igazi érzelmi hullámvasutazáson veszünk részt. Gyász, fájdalom, az első szerelem szépsége, düh, önsajnálat, barátság. És a zene. Kiérződik a történetből az írónő zeneszeretete.
Bár vörös pöttyös, nem mondánam kimondottan tinikönyvnek, elég mély mondanivalója van. Tanulságos és elgondolkodtató. Mindenkinek ajánlom.

Talán a legkifejezőbb szó erre az olvasmányra az, ami az egyszerű, de annál szebb borító mögött olvasható. „Elbűvöl.” Már az első lapoktól fogva sikerült elbűvölnie. Bár már nem vagyok útkereső, mégis úgy érzem, ez a könyv nekem is szólt.
A kutyafürdetési kísérletnél kifejezetten magamra ismertem.
Nagyon bírtam Zsini szarkasztikus humorát, világlátását, a zene iránti szenvedélyét, és azt, hogy nem volt tökéletes. Ettől csak még emberibb volt. Örülök, hogy részese lehettem élete fontos állomásainak. Minden karaktert meg tudtam kedvelni, de Tücske lett a szívem csücske. Egy élmény volt.
A cím nagyon frappáns és találó. Olvasás közben esett le, hogy a három fejezet tulajdonképpen megegyezik a szonátaforma hármasával. Első könyvem volt az írónőtől, de bátran ki merem jelenteni, nem ez lesz az utolsó. Tehetséges írónő. Játszi könnyedséggel bánik a szavakkal és nagyon jó a humora.

„Könnyű átokra fogni, és az ő elrontott életét hibáztatni. Csakhogy az élet nem érez, nem gondolkodik, nem akar semmit, az élet, amit élünk, pontosan olyan, amilyenné mi, gondolkodó és érző emberek tesszük, nem több és nem kevesebb.”

Gyönyörűen megkomponált regény gyászról, magányról, útkeresésről, szerelemről, felnőtté válásról, barátságról, zenéről, Olaszországról, második esélyről. Egész egyszerűen az életről. Annyi minden van benne, annyi érzelem, de mindennek helye van, mert így kerek egész. Időnként le kellett tennem a könyvet, hogy fel tudjam dolgozni a saját felszínre került gondolataimat, érzéseimet, emlékeimet.
Mindenkinek kellene, hogy legyen egy olyan biztos pont az életében, mint Zsini életében Szilárd.
A kedvenc karakterem Gurigás, már tudja, hogy mit akar az élettől, már tudja, hogy hogyan kell jól szeretni. Vajon Zsini ráébred, hogy milyen ajándékot kapott tőle?
Ilyenkor szeretném, ha plusz csillagok állnának a rendelkezésemre az értékeléshez. Ez az írónő második megjelent regénye, és ez is ugyanúgy elvarázsolt (bár teljesen másként), mint az első. Okváth Anna számíthat rám, bármit ír, az a polcomra fog kerülni.

„Visszahozta a lelkem.”

Teljesen elvarázsolt. *-*

Már a 60. oldal környékén eldőlt, hogy kedvenc lesz. Ennyi bőven elég volt ahhoz, hogy végérvényesen megtetsszen a stílusa, a humora, az őszintesége. Teljesen ledöbbentem, amikor egy-egy oldalon mondatokon keresztül olyan érzésekről, gondolatokról olvastam, amik nagyon közel állnak hozzám. Furcsa volt leírva látni, amik eddig csak a legmélyebb gondolataimban léteztek.
Valódi fejlődésregény, amely kiemelkedik az ifjúsági regények tengeréből a hitelességével, érzékenységével, klisémentességével.
Nagy lelkesedéssel fogom majd kézbe venni az újabb és újabb Okváth Anna regényeket!

Őszinte leszek, félve kezdtem bele, mert engem a Más állapotok annyira nem fogott meg.
De, ez fantasztikus volt.
Igaz kicsit lassan haladtam vele, de ennek az az oka, hogy a nem párbeszédes részeknél kicsit elgondolkodtam, párhuzamosan a saját életemen, hogy bizonyos helyzetekben mit tettem volna.
Olaszországot végig jártam, minden utcácskát, minden hidat.
Végig követni Zsini életét minden szomorúságával együtt érdekes volt.
Az, hogy az írónőnek milyen hihetetlen humora van, a már említett könyvben fel sem tűnt.
Egyetlen egy problémám volt, de ez nem a könyv hibája.
Mindig elhangzik a kérdés, itthon, hogy – meddig olvasol még?
– Még ezt a fejezetet elolvasom.:)
Itt nem tudtam megtenni és ez egy picit zavart, hogy a történet közepén félre kellett tennem a könyvet.
Az utolsó oldalakat, már a könnyeimen keresztül olvastam.
@Valeria729 köszönöm, hogy megajándékoztál ezzel a könyvvel *-*

Hiába csak 336 oldal ez a könyv, olyan tömény, hogy nem tudtam néhány nap alatt befejezni. (Illetve csak 3 nagyon hosszú fejezet volt, ezt furcsának találtam.)
És nagyjából ennyi negatívumot tudnék csak felsorolni. Olyan különleges volt, olyan szép, megérintett és bennem maradt. Nem olyan, mint a többi vörös pöttyös (én nem is oda sorolnám, ha rajtam múlna), inkább az arany pöttyöshöz hasonlít.
Zsini karaktere annyira… művész. :D Ennél jobban nem tudnám leírni. Szerintem mind meglátjuk benne magunkat az élete valamelyik szakaszában (akár többször is). spoiler
Az írásmód, a stílus, az fantasztikus. Muszáj beszereznem Okváth Anna másik két könyvét is.
off

Ez a könyv engem teljesen levett a lábamról. Nem feltétlen a történet miatt (bár persze az is tetszett), hanem inkább az írónő stílusa miatt. (Igen, most szembesültem vele először.) Üdítő volt az enyhén fanyar humora és a hasonlatai, ahogy Zsini 10 éves életszakaszát, útkeresését megmutatta. És bár Zsini élete tele volt veszteségekkel, pont az írói hangnem miatt nem éreztem azt a mély szomorúságot, ami attól, hogy nem húzott le a mélybe, még jelen volt a történetben. És a mérhetetlen zeneszeretet is olyan gyönyörűen átitatta az egészet, hogy öröm volt olvasni. Egyedül az olaszországi útnál éreztem azt, hogy már-már túl lett nyújtva ez a szakasz, de még épp időben lett vége a kalandnak ahhoz, hogy soknak érezzem. De persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esett jól felfedezni az olasz kisvárosokat, még ha csak Zsini szemén keresztül is.

Először is a címválasztás ! De most komolyan :) már attól vigyorogni támadt kedvem.

Semmi nem minősít jobban egy könyvet, mint az, hogy az ember olvasná tovább és tovább, még akár többszáz oldalon át. Nagyon a szívemhez nőttek a szereplők, már most hiányoznak!
Szerettem a stílust, biztosan fogok még olvasni az írónőtől.