Teáskönyv 83% 43 csillagozás

[…] Erkölcsi szabályaink a társadalom korábbi szükségleteiből fakadnak, ám szükségszerű-e, hogy a társadalom változatlan maradjon? A közösségi hagyományok tiszteletének szükségszerű velejárója, hogy az egyén áldozatul esik az államnak. A hatalmas csalás fenntartása érdekében a nevelés egy tudatlan faj létrehozására irányul. Az embereket nem valódi erényekre, hanem „megfelelő” viselkedésre tanítják. Gonoszságunk oka a szörnyű önzés. Azért nem bocsátunk meg másoknak, mert tudjuk, hogy magunk is rosszak vagyunk. Azért tápláljuk öntudatunkat, mert félünk kimondani az igazságot; azért menekülünk a büszkeségbe, mert félünk bevallani az igazságot saját magunknak is. Hogyan vehetnénk komolyan a világot, mikor annyira nevetséges! Minden alku tárgya. Becsület és erény! Óvakodj az álszent kereskedőtől, aki jót és igazságot árul! Az ember még „vallást” is vásárolhat magának, ami valójában nem más, mint virággal és zenével szentesített közerkölcs. Fosszuk meg az egyházat külsőségeitől és lássuk, mi marad belőle! Mégis, az alapítványok virulnak, mert az üdvösség ára nevetségesen alacsony – egy imáért szabadjegy a mennyországba, egy diplomáért díszpolgári titulus! Bújjunk hát gyorsan egy kosár alá, mert ha kiderül tényleges értékünk a világ számára, hamarosan potom pénzért adnak túl rajtunk egy árverésen. Miért igyekeznek a férfiak és a nők jó áron „eladni” magukat? Mi ez, ha nem a rabszolgaság korából bennünk maradt ösztön?

III. A taoizmus és a zen buddhizmus

     A taoisták szerint az „őskezdet” kezdetén az Anyag és a Szellem halálos viadalra állt ki egymással. Végül a Sárga császár, az ég fia, diadalmaskodott Csu Zsung, a sötétség és a Föld démona felett. A titán haláltusája közben beütötte fejét a Menny boltozatába és darabokra zúzta a Jáde Palota kék kupoláját. A csillagok kihullottak fészkükből, a Hold pedig céltalanul bolyongott az éj tátongó, vad űrjében. A Sárga császár kétségbeesetten kutatta mindenütt, hogy ki tudná összeilleszteni a Mennyországot. Erőfeszítése nem volt hiába. A keleti tengerből kiemelkedett egy királynő, a szarvkoronát és sárkányfarkat viselő isteni Nü-va, kit tündökletes tűzpáncél övezett. Varázsüstjében egybeforrasztotta a töredezett szivárványt és helyreállította a kínai égboltot. Ám a hagyomány szerint elmulasztott befoldozni két apró repedést a kék égen. Így jött létre a szerelem dualizmusa – két lélek bolyong szakadatlan a világűrben, s nem találhatnak nyugalmat, míg egybe nem olvadnak, hogy kiteljesítsék az univerzumot. Mindenki saját maga hivatott újjáépíteni reményei és lelki nyugalma égboltját.

I. A tea egyetemes diadala

Japánt barbár országnak tartották, amíg népünk a béke szelíd művészetét pártolta, s csak azóta tekintik civilizáltnak, hogy tömegmészárlásba fogott a mandzsúriai csatamezőkön.

     A zen buddhizmus különös hatása a keleti gondolkodásmódra abban rejlik, hogy a világi jelenségeket éppoly fontosnak tartja, mint a szellemieket. Tanítása szerint a dolgok magasabb rendű összefüggésében nincs különbség kicsi és nagy között, és az atomokban ugyanolyan potenciál rejlik, mint a világegyetem egészében. Annak, aki tökéletességre vágyik, észre kell vennie belső fénye tükröződését élete eseményeiben. A zen kolostorok felépítése rendkívül fontos ebből a szempontból. A rendfőnök kivételével mindenkinek megvolt a maga feladata a kolostor működtetésében, és bármily furcsa is, mindig a novíciusok kapták a könnyebb munkákat, míg a rangidős szerzetesek végezték a legterhesebb és legalantasabb feladatokat. Mindez a zen tanításából következett, miszerint a legapróbb cselekedetet is tökéletesen kell végrehajtani. Következésképpen számtalan mély értelmű beszélgetésre került sor a kert gyomlálása, répatisztítás, vagy a tea felszolgálása közben. A teafilozófia teljes mértékben az élet kicsiny dolgainak nagyszerűségét hirdető zen elmélet eredménye. A taoizmus lefektette az esztétikai ideálok alapját, a zen buddhizmus pedig átültette azokat a gyakorlatba.

Loc 374., III. A taoizmus és a zen buddhizmus (MEK)

Aki képtelen felismerni magában a nagy dolgok kicsiny voltát, hajlamos átsiklani a másokban rejtező kicsiny dolgok nagyszerűsége felett.

I. A tea egyetemes diadala c. fejezet

Az életművészet a környezethez való szüntelen alkalmazkodásban testesül meg. A taoizmus úgy fogadja el a földi dolgokat, ahogy vannak, és – ellentétben a konfuciánusokkal és a buddhistákkal – csapásoktól és aggodalomtól sújtott világunkban a szépséget igyekszik megragadni.

29. oldal

     Az ízében rejlő sejtelmes vonzerő ellenállhatatlan és eszményi itallá teszi a teát. Nem is késlekedtek a nyugati humoristák a tea aromájával fűszerezni gondolataikat! A tea nem pimasz, mint a bor, nem gőgös, mint a kávé, és mentes a kakaó negédességétől is.

I. A tea egyetemes diadala

Az egyetlen virág, amelynek szárnya van, a pillangó; a többiek védtelenül állnak támadójuk előtt. Ha sikoltanak is haláltusájuk közben, hangjukat fel nem foghatja csökevényes fülünk. Nem átallunk kegyetlenkedni azokkal, akik némán szeretnek és szolgálnak bennünket, ám eljöhet még az idő, amikor végleg elhagynak bennünket leghívebb barátaink. Észrevették már, hogy a vadvirágok évről évre fogyatkoznak? Lehet, hogy bölcs mestereiktől azt a tanácsot kapták, hogy hagyják el az embert, amíg emberségessé nem válik. Talán a mennyországba költöztek a virágok.

     Miután a teamester kedve szerint elrendezte a virágokat, a kompozíciót a tokonomára, a japán szoba díszhelyére teszi. Semmi sem kerülhet a közelébe, ami megzavarhatná a hatást, még egy festmény sem, hacsak nincs társításuknak különleges esztétikai célja. A virágdísz úgy trónol a tokonomán, akár egy fejedelem, s a szobába lépve a vendégek vagy a tanítványok mélyen meghajolnak előtte, mielőtt üdvözölnék a házigazdát. A remekművekről rajzot készítenek az amatőr virágkötők okulására. A témáról egész könyvtárnyi irodalom áll rendelkezésre. Amikor a virágok elhervadnak, a mester a folyó hullámsírjába vagy a földbe temeti őket. Előfordul, hogy emlékművet is emelnek tiszteletükre.

VI. Virágok

Mondjátok csak, szép, szelíd virágok, ti, a csillagok könnycseppjei, akik a kertben nyíltok, kacéran bókolva a harmatról és napsugárról dúdoló méhek előtt, tudatában vagytok-e a rátok leselkedő szörnyű végzetnek? Álmodjatok, ringatózzatok, és incselkedjetek csak a nyár lenge szellőivel, amíg lehet. Mert holnap könyörtelen marok szorítja majd torkotokat. Leszakítanak benneteket, egyenként kitépik végtagjaitokat, és messze ragadnak békés otthonotoktól. A hitvány perszóna még tisztességesnek is tűnhet. Áradozhat, hogy milyen gyönyörűek vagytok, miközben ujjai közül véretek csöpög. De mondjátok csak, őszinte-e az efféle kedvesség? Előfordulhat, hogy olyasvalaki haját ékesítitek majd, akiről tudjátok, hogy szívtelen, vagy olyan ember gomblyukába kerültök, aki nem merne a szemetekbe nézni, ha emberek lennétek. Az is lehet, hogy szűk nyakú edénybe dugnak benneteket, melyben csak állott vízzel csillapíthatjátok pokoli szomjúságotokat, ami a hanyatló élet tünete.