Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Unalom (Death Note: A halállista 1.) 369 csillagozás

A Death Note – A Halállista az utóbbi évek egyik legsikeresebb mangasorozata. Egy lebilincselő történet, amely két zseniális elme játszmáját követi – egy játszmát, aminek a szabályait halálistenek írják.
Unalom
Yagami Light fényes jövő előtt álló kiváló tanuló – és majd megöli az unalom. Mindez megváltozik, amikor megtalálja Ryuk, a renegát halálisten Listáját. Akinek a neve a Halállista lapjaira kerül, meghal. Light végre olyan célt talál, ami méltó az intellektusához: egy új, bűnözés nélküli világot akar létrehozni. De a sorozatos halálesetek a rendőrség figyelmét sem kerülik el…
Eredeti megjelenés éve: 2004



Enciklopédia 5
Szereplők népszerűség szerint
L · Yagami Light · Ryuk
Kedvencelte 56
Most olvassa 6
Várólistára tette 106
Kívánságlistára tette 116
Kölcsönkérné 10

Kiemelt értékelések


„Te jó ég… Ha más szemmel nézek körül… Rögtön kiderül, milyen sokan vannak, akik nélkül jobb lenne a világ.”
Úgy látszik, újabb és újabb sorozat kezdő kötete kerül a kezeim közé.
Mindig is nagy rajongója voltam a mangáknak, de nem minden történet nyújtotta számomra a megfelelő szórakozást.
Ennek a történetnek minden sorát imádtam. Maga a sztori nem volt ismeretlen számomra és barátaim is sokat meséltek róla.
Mivel ilyen erős ajánlással álltam neki, kicsit féltem kivétel leszek és nem fog tetszeni.
De hála égnek erről szó sincs, egy nagyon szépen fűzött és erős beltartalommal találtam magam szembe és csak gyönyörködtem. Nekem is kedvenc lett, akár csak a szeretteimnek. Hamarosan folytatni fogom :)


Hát ez nekem baromira tetszett! Kedvenceltem is! Nem ez az első könyv, ami ezzel a témával foglalkozik, de mindig lenyűgöz a filozófiája a témának, valójában ki az igazi bűnös ilyen esetekben. Általában mindig annak adok igazat, aki megtisztítja a világot a férgektől. Egyébként el is kezdtem gyorsan azon gondolkodni, kiket tennék erre a listára, de hirtelen csak magyar politikusok jutottak az eszembe. Egyébként mekkora már, h Raitonak holnap lesz a sznapja… /màrmint ahhoz kèpest, amikor olvastam/


Félve lapoztam bele életem első mangájába, mert nem tudtam, mire vállalkozok. A mangákról nekem a Dragon Ball és társai jutnak eszembe és azok nem nyerték el a tetszésemet. (Na jó, a Sailor Moon-t szerettem. :) )
Na ez egészen más volt. Egy 17 éves éltanulóról szólt, aki próbálja kijátszani Ryuk, a halálisten kártyáit. Nagyon érdekes volt és következetes. Jöhet a folytatás! :)


Nem tudtam, mennyire kell nekem ez a sorozat, de most már tudom, hogy jól döntöttem, hogy megszereztem legalább az első 3 részt. :)))
Fantasztikus az alapötlet, elgondolkodtató és megrázó.
Hol kezdődik a bűn? Mindenki fölé emelheti-e saját magát egy ember az intelligenciája miatt, és vajon ez az intelligencia annak nevezhető-e egyáltalán, ha nincs mögötte erkölcsi aggály?
Mit tennénk, ha belebotlanánk egy ilyen füzetbe? Mi is önjelölt szuperhősökké, kegyetlen igazságszolgáltatókká akarnánk válni?
Olyan nehéz észrevenni a határt a jó és a rossz között, hiszen eleinte Yagami is csak jót akar. Én megtenném azt az első lépést? Hiszen csak az ártatlanokat akarnám megmenteni. Hiszen csak a gonoszakat tenném el az útból…
Azt hiszem, ez nem ilyen egyszerű. igaz? :)
Kíváncsi vagyok, merre halad majd a történet! :)


Eleinte nem nagyon érdekelt, mert túlságosan fel van kapva, és általában inkább eltántorít, ha valamit tömegesen imádnak, akkor is, ha többen mondták, hogy nagyon jó. Aztán @Nightingale meggyőzött, hogy ezt bizony nekem is olvasnom kell, rá pedig mindig hallgatok, mert nem véletlenül jó az ízlése.
Nagyon tetszett, látom én mi mindent lehet még ebből kihozni, és tényleg nagyon rá lehet függni, szóval várom a többi kötetet is. Szépek benne a rajzok is.


Nem vagyok nagy anime néző, de tini korom óta oda vagyok a Death Note sorozatért. Végre elolvashattam a mangát is amit már évek óta terveztem, mert nagyon kíváncsi voltam rá!
Kicsit részletesebbre számítottam, de sebaj, betudom annak hogy képregény, amit szintén ritkán olvasok. A grafikai része szerintem nagyon szép és látványos, pont mint az animében úgy néznek ki. (Vagyis az animében néznek ki úgy mint a mangában!)
Érdemes volt elolvasni és tervezem folytatni! Ha szeretitek a kicsit durvább képregényeket/mangákat akkor tudom ajánlani! :)


Első mangám, de nem az utolsó. :) Az animét láttam régebben, így nagyvonalakban emlékeztem a történetre, de a részletek már annyira nem maradtak meg. Érdekes kérdést feszeget, mégis hol a határ ember és isten között? Erkölcsileg megkérdőjelezhető Light viselkedése, de az alapindíttatása mégis mindenkinek érthető, az utópia, ami persze nem jöhet el gyilkosságok által. Néhol hiányoltam, hogy nem volt kifejtve, csak tényként közölte, hogy ez és ez van, de korábban ez a tényként kezelt dolog, nem derült ki, mégis egyértelműen utalt erre, mintha az olvasó lemaradt volna. Nagyon tetszett a történet és a rajzok kidolgozottsága, a borító is megvett kilóra. :)


Az animét már láttam, ezért szerettem volna mindenképpen a mangát is olvasni. Nagyon jó volt végre elkezdeni a sorozatot. Tudtam, hogy ki kell várnom amíg minden részt megszerzek, mert muszáj szinte azonnal olvasni a következőt.
Bevezető résznek kiváló.
Lehet, hogy én vagyok az egyetlen aki nem L párti. Csakis Yagami. :D


Valamikor ’16 kora tavaszán belekeveredtem egy vidám anime-KPOP-szerepjátékos csapatba. Az első egy órám annyira volt szórakoztató, mint egy átlagos magyarnak az emeltszintű vietnámi nyelvvizsga felkészülés nélkül. Aztán észrevették magukat és elkezdték magyarázni, miről is esett eddig szó. Rájöttem, hogy hatalmas arcok, és a maguk érdeklődési területén belül igencsak felkészültek.
Tőlük hallottam a Death Note mangáról, ami számomra is érdekes lehet.
Az első részt elolvasva, durván túlzónak érzem a 23. legjobb krimi pozíciót, mert annyira ez nem izgi. Ráadásul nehezen áll rá az agyam, hogyan is kell egy mangát olvasni. Konzekvensen ellenkezőleg haladtam, amikor megint feltűnt, hogy mit bénázok.
Na, a lényeg: Az alapötlet nagyon tetszik, emiatt biztosan folytatom, de a manga stílust még szoknom kell..


Kíváncsi voltam, hogy vajon az anime (és a manga) körüli hatalmas rajongás vajon tényleg indokolt-e. Az a helyzet, hogy az olvasott manga alapján azt hiszem igen. Az animét nem néztem meg, mert kivételesen azt akartam, hogy ne befolyásoljon az ítéletalkotásban.
Az alaphelyzetet már ismertem: adott egy notesz, amibe ha valaki beleír egy nevet, az illető meghal. Ez a notesz történetesen egy eminens diák kezébe jut, aki meg akarja teremteni a tökéletes, bűnözőktől mentes társadalmat, úgyhogy neki is lát a hírekben szereplő gonosztevők kiirtásának. Érdekes erkölcsi kérdés, amit így feszeget, bár az az aspektusa, hogy a megölt emberek jogosan haltak-e meg, az általam olvasott részekben egyelőre nem került terítékre. (Egy kicsit emlékeztet a hallbüntetés-vitákra).
Mindezt viszont megfejelik egy párbajjal, ami a főhős és a titokzatos L között zajlik. Mivel L-t nem ismeri senki és az arcát sem látták még soha, ezért a főhősünk tehetetlen ellene. L szerint ez a fajta ítélkezés bűn, ezért le akarja állítani. Ám az állandó fenyegetettség közepette egyáltalán nem könnyen jut közel a notesz birtokosához. Nem olvastam végig a megjelent köteteket, de a felvázolt problémák és a küzdelem lebilincselővé tették számomra ezt az alkotást.
Népszerű idézetek




– De miért dobtad el? Ha használati útmutatót is írtál hozzá, akkor nyilván nem véletlenül tetted!
– Tényleg tudni szeretnéd, miért? Mert unatkoztam.




Most, hogy kezdek jobban belegondolni, egész sok olyan ember van, akinek a halála jobbá tehetné ezt a világot!




Vajon bírni fogom? Vagy kiszállok? Ugyan már, nem szállhatok ki, az ép elmémmel fizetek, és? Életeket áldozok fel, és? Valakinek úgyis meg kell tennie! Ez így nem mehet tovább. Kire bízhatnám a füzetet? Kinek lenne hozzá bátorsága? Senkiben nincs meg a kellő kitartás. Csakis bennem… Én képes leszek rá. Nem is… Csak én lehetek képes rá. És bele is vágok!! A halállistával megváltoztatom a világot.




– Boldog karácsonyt, Ryuk komám!
– Ryuk komám?
– Ki vele, Ryuk komám, mit akarsz karácsonyra?
– Ó, bármit kérhetek? Mit akarok…? Tudod te jól.
A lelkemet?
– Egy Gameboy Advance SP-t! Ezüst színben! Gameboyt! Gameboyt! Ide vele, ezüst színűt!
Szóval Gameboy… álmomban sem hittem volna… az jó drága…
– Jut eszembe, Ryuk!
– Gamebo…
Már nem Ryuk koma…
– Normális az, hogy egy halálisten Krisztus születését ünnepelje?
– Milyen hideg az emberek világa télen…
– Az ám…
Ajándék Szentestére




– Kira! Nagyjából sejtem, mit tervezel és talán azt is tudom, miért csinálod, de amit teszel.. az gonosz!!
– Én? Gonosz… ?!
Én vagyok az igazság! Én védem meg a gyengéket a bűnösöktől! Egy új, tökéletes világ istene leszek! És aki szembeszegül ezzel az istennel… az a gonosz!
A sorozat következő kötete
![]() | Death Note: A halállista sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Dan Wells: Csak a holttesteden át 88% ·
Összehasonlítás - J.D. Barker: Szíve helyén sötétség 91% ·
Összehasonlítás - Meiszner Krisztina: MásValaki problémája 81% ·
Összehasonlítás - Lauren Beukes: Zoo City 75% ·
Összehasonlítás - Joe Hill: NOS4A2 89% ·
Összehasonlítás - Stephen King: Álom doktor 89% ·
Összehasonlítás - Stephen King: Borzalmak városa 86% ·
Összehasonlítás - Szergej Lukjanyenko: Kvázi 85% ·
Összehasonlítás - Leigh Bardugo: Ninth House – A kilencedik ház 84% ·
Összehasonlítás - Amanda Stevens: Örök kísértés 87% ·
Összehasonlítás