Unalom (Death Note: A halállista 1.) 94% 318 csillagozás

„Te jó ég… Ha más szemmel nézek körül… Rögtön kiderül, milyen sokan vannak, akik nélkül jobb lenne a világ.”

Úgy látszik, újabb és újabb sorozat kezdő kötete kerül a kezeim közé.
Mindig is nagy rajongója voltam a mangáknak, de nem minden történet nyújtotta számomra a megfelelő szórakozást.

Ennek a történetnek minden sorát imádtam. Maga a sztori nem volt ismeretlen számomra és barátaim is sokat meséltek róla.
Mivel ilyen erős ajánlással álltam neki, kicsit féltem kivétel leszek és nem fog tetszeni.
De hála égnek erről szó sincs, egy nagyon szépen fűzött és erős beltartalommal találtam magam szembe és csak gyönyörködtem. Nekem is kedvenc lett, akár csak a szeretteimnek. Hamarosan folytatni fogom :)

Hát ez nekem baromira tetszett! Kedvenceltem is! Nem ez az első könyv, ami ezzel a témával foglalkozik, de mindig lenyűgöz a filozófiája a témának, valójában ki az igazi bűnös ilyen esetekben. Általában mindig annak adok igazat, aki megtisztítja a világot a férgektől. Egyébként el is kezdtem gyorsan azon gondolkodni, kiket tennék erre a listára, de hirtelen csak magyar politikusok jutottak az eszembe. Egyébként mekkora már, h Raitonak holnap lesz a sznapja… /màrmint ahhoz kèpest, amikor olvastam/

Félve lapoztam bele életem első mangájába, mert nem tudtam, mire vállalkozok. A mangákról nekem a Dragon Ball és társai jutnak eszembe és azok nem nyerték el a tetszésemet. (Na jó, a Sailor Moon-t szerettem. :) )
Na ez egészen más volt. Egy 17 éves éltanulóról szólt, aki próbálja kijátszani Ryuk, a halálisten kártyáit. Nagyon érdekes volt és következetes. Jöhet a folytatás! :)

Nem tudtam, mennyire kell nekem ez a sorozat, de most már tudom, hogy jól döntöttem, hogy megszereztem legalább az első 3 részt. :)))

Fantasztikus az alapötlet, elgondolkodtató és megrázó.
Hol kezdődik a bűn? Mindenki fölé emelheti-e saját magát egy ember az intelligenciája miatt, és vajon ez az intelligencia annak nevezhető-e egyáltalán, ha nincs mögötte erkölcsi aggály?
Mit tennénk, ha belebotlanánk egy ilyen füzetbe? Mi is önjelölt szuperhősökké, kegyetlen igazságszolgáltatókká akarnánk válni?
Olyan nehéz észrevenni a határt a jó és a rossz között, hiszen eleinte Yagami is csak jót akar. Én megtenném azt az első lépést? Hiszen csak az ártatlanokat akarnám megmenteni. Hiszen csak a gonoszakat tenném el az útból…
Azt hiszem, ez nem ilyen egyszerű. igaz? :)
Kíváncsi vagyok, merre halad majd a történet! :)

Eleinte nem nagyon érdekelt, mert túlságosan fel van kapva, és általában inkább eltántorít, ha valamit tömegesen imádnak, akkor is, ha többen mondták, hogy nagyon jó. Aztán @Nightingale meggyőzött, hogy ezt bizony nekem is olvasnom kell, rá pedig mindig hallgatok, mert nem véletlenül jó az ízlése.
Nagyon tetszett, látom én mi mindent lehet még ebből kihozni, és tényleg nagyon rá lehet függni, szóval várom a többi kötetet is. Szépek benne a rajzok is.

Első mangám, de nem az utolsó. :) Az animét láttam régebben, így nagyvonalakban emlékeztem a történetre, de a részletek már annyira nem maradtak meg. Érdekes kérdést feszeget, mégis hol a határ ember és isten között? Erkölcsileg megkérdőjelezhető Light viselkedése, de az alapindíttatása mégis mindenkinek érthető, az utópia, ami persze nem jöhet el gyilkosságok által. Néhol hiányoltam, hogy nem volt kifejtve, csak tényként közölte, hogy ez és ez van, de korábban ez a tényként kezelt dolog, nem derült ki, mégis egyértelműen utalt erre, mintha az olvasó lemaradt volna. Nagyon tetszett a történet és a rajzok kidolgozottsága, a borító is megvett kilóra. :)

Valamikor ’16 kora tavaszán belekeveredtem egy vidám anime-KPOP-szerepjátékos csapatba. Az első egy órám annyira volt szórakoztató, mint egy átlagos magyarnak az emeltszintű vietnámi nyelvvizsga felkészülés nélkül. Aztán észrevették magukat és elkezdték magyarázni, miről is esett eddig szó. Rájöttem, hogy hatalmas arcok, és a maguk érdeklődési területén belül igencsak felkészültek.
Tőlük hallottam a Death Note mangáról, ami számomra is érdekes lehet.
Az első részt elolvasva, durván túlzónak érzem a 23. legjobb krimi pozíciót, mert annyira ez nem izgi. Ráadásul nehezen áll rá az agyam, hogyan is kell egy mangát olvasni. Konzekvensen ellenkezőleg haladtam, amikor megint feltűnt, hogy mit bénázok.
Na, a lényeg: Az alapötlet nagyon tetszik, emiatt biztosan folytatom, de a manga stílust még szoknom kell..

A Halálisten kifejezetten szórakoztató. Azt hiszem folytatni fogom, bár azért ez az első „kötet” nem vett meg magának kilóra…

Ryuk, a halálisten unatkozik, így „elveszíti” az emberi világban a Halállistáját, amelybe bármely ember nevét beírva az illetőt meg lehet ölni. Yagami Light, az éltanuló megtalálja a listát, és úgy dönt, igazságot tesz általa: bűnözőket, az emberiség söpredékét fogja irtani vele, olyan új társadalmat hozva létre, amiben senki nem követ el semmit a többiek ellen, nehogy a Lista tulajdonosa lesújtson rá. A rendőrségnek azonban feltűnnek a rejtélyes halálesetek, így megbízzák a titokzatos L-t az ügy felderítésével. Így kezdődik meg a két zseniális fiatal párharca, ami mindenképp az egyikük halálával kell, hogy véget érjen…

Mivel korábban láttam a sorozatból készült animét, a történet sok újdonsággal nem szolgált. Ez az első kötet amúgy is inkább csak egy bevezetés, ami bemutatja a szereplőket, az igazán érdekes rész a második kötetben kezdődik. Maguk a rajzok jól követhetőek, nem túlzsúfoltak, és szerencsére nem tévedtem el a szokatlan sorrendben elrendezett panelek között. A magyar kiadásban külön tetszett, hogy ha a Magyarországon megszokott irányból kezdjük el olvasni a könyvet, akkor rögtön egy figyelmeztetés fogad, hogy a mangákat a másik irányból kell olvasni, sőt, még a panelsorrendről is van egy rövid tájékoztatás. (Nekem pl. nem volt kapásbó egyértelmű, hogy a „hosszabbított” panelek hogy illeszkednek az olvasási sorrendbe.)

A kötet végén található két extra képregénycsík olyan szinten WTF volt, hogy a fal adta a másikat. Ryuk és a karácsony egészen elképesztő kombináció. :)

Mindenképpen folytatom, kíváncsi vagyok, mennyire volt hű a filmadaptáció. (Eddig 100%-osan.)

Kíváncsi voltam, hogy vajon az anime (és a manga) körüli hatalmas rajongás vajon tényleg indokolt-e. Az a helyzet, hogy az olvasott manga alapján azt hiszem igen. Az animét nem néztem meg, mert kivételesen azt akartam, hogy ne befolyásoljon az ítéletalkotásban.

Az alaphelyzetet már ismertem: adott egy notesz, amibe ha valaki beleír egy nevet, az illető meghal. Ez a notesz történetesen egy eminens diák kezébe jut, aki meg akarja teremteni a tökéletes, bűnözőktől mentes társadalmat, úgyhogy neki is lát a hírekben szereplő gonosztevők kiirtásának. Érdekes erkölcsi kérdés, amit így feszeget, bár az az aspektusa, hogy a megölt emberek jogosan haltak-e meg, az általam olvasott részekben egyelőre nem került terítékre. (Egy kicsit emlékeztet a hallbüntetés-vitákra).

Mindezt viszont megfejelik egy párbajjal, ami a főhős és a titokzatos L között zajlik. Mivel L-t nem ismeri senki és az arcát sem látták még soha, ezért a főhősünk tehetetlen ellene. L szerint ez a fajta ítélkezés bűn, ezért le akarja állítani. Ám az állandó fenyegetettség közepette egyáltalán nem könnyen jut közel a notesz birtokosához. Nem olvastam végig a megjelent köteteket, de a felvázolt problémák és a küzdelem lebilincselővé tették számomra ezt az alkotást.