Ténymásolatok 1 csillagozás

Odze György: Ténymásolatok

A ​II. világháború után született nemzedéket szokás elkényeztetett nemzedéknek nevezni. Hiszen békében, viszonylagos gondtalanságban nőtt föl, tömegnyi méretben nyílt lehetősége a tanulásra, az érvényesülésre – mégis passzívnak, határozatlannak tűnik. Odze György első kötetének novelláiból ennek a nemzedéknek a diagnózisát olvashatjuk ki. S kiderül: bonyolultabb a valóság, mint sokan gondolták, ítélték. Kiderül, hogy az elkényeztetettség, a „gondtalanság” igen nagy tehertétel, önmagában is ellentmondásos: mert ugyan megóv a nehézségektől, de meg is köti a cselekvési szándékokat. Ennek az ellentmondásnak a fölismerése sok fiatalt megriaszt – menekülni próbálnak kamaszálmokba, tétlenségbe. Mások csak azért is küzdenek, nem csupán társadalmi szerepeket, de érvényes tetteket is ki akarnak vívni maguknak. Odze György a csöppet sem egyszerű realitással néz szembe azzal, hogy leírja a tényeket. Nem szépít, nem „irodalmasít”, még csak nem is kommentál. S paradox módon ez a negatívum adja… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Új termés Magvető

>!
Magvető, Budapest, 1978
134 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632706242
>!
Magánkiadás, Budapest, 1978
132 oldal · ISBN: 9632706242

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1


Népszerű idézetek

Mária P>!

Csak a gyengék magyarázkodnak meg hivatkoznak a kényszerítő körülményekre.

52. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Hamvas Béla: Silentium / Titkos jegyzőkönyv / Unicornis
Békés Pál: Csikágó
Gárdonyi Géza: Mai csodák
Budai Lotti: A hercegnő haragja
Gárdonyi Géza: Messze van odáig!
Budai Lotti: Az idegen
Örkény István: „Rózsakiállítás”
Riley Baker: Utóirat: Elvittem az autót!
Gárdonyi Géza: Kék pille
Gárdonyi Géza: Ida regénye / Szerelmi történetek