„Agnes éppen meg akarta kérdezni Eugent, hogy ugye ő sem hiszi, hogy az egész nyomorról a zsidók tehetnek, mint ahogyan a Hitler mindenhová kiplakátozza, amikor Eugen a térdére tette a kezét, és ő elhallgatott.
A kellős közepén.
A bal térdén érezte Eugen bal kezét.
Erős és meleg volt a keze.”
Ödön von Horváth 1901-ben született az osztrák–magyar monarchiabeli Fiuméban, és 1938-ban Párizsban halt meg. Életműve rangját a ’30-as évek elején és élete végén keletkezett színművei adják (a legjelentősebbek ezek közül a Mesél a bécsi erdő és a Kazimir és Karolin), de prózai művei is figyelmet érdemelnek. Első regényét, az 1929-ben keletkezett Harminchat órát nem jelentette meg, hanem – mint-egy harmadára rövidítve – az 1930-ban megjelent Örök kispolgár című regényébe dolgozta bele. A neves német irodalomtörténész, Marcel Reich-Ranicki mégis az eredeti „Agnes-történetet” nevezte „kis szenzációnak”, mert véleménye szerint a szerző prózai életművének ez a darabja… (tovább)
„Agnes éppen meg akarta kérdezni Eugent, hogy ugye ő sem hiszi, hogy az egész nyomorról a zsidók tehetnek, mint ahogyan a Hitler mindenhová kiplakátozza, amikor Eugen a térdére tette a kezét, és ő elhallgatott.
A kellős közepén.
A bal térdén érezte Eugen bal kezét.
Erős és meleg volt a keze.”
Ödön von Horváth 1901-ben született az osztrák–magyar monarchiabeli Fiuméban, és 1938-ban Párizsban halt meg. Életműve rangját a ’30-as évek elején és élete végén keletkezett színművei adják (a legjelentősebbek ezek közül a Mesél a bécsi erdő és a Kazimir és Karolin), de prózai művei is figyelmet érdemelnek. Első regényét, az 1929-ben keletkezett Harminchat órát nem jelentette meg, hanem – mint-egy harmadára rövidítve – az 1930-ban megjelent Örök kispolgár című regényébe dolgozta bele. A neves német irodalomtörténész, Marcel Reich-Ranicki mégis az eredeti „Agnes-történetet” nevezte „kis szenzációnak”, mert véleménye szerint a szerző prózai életművének ez a darabja közelíti meg legjobban a drámai életművét. A színművekhez hasonlóan ebben a műben is fontos mozgatórugóként jelenik meg a tudat és tudattalan, a kifelé mutatott kép és az ösztönvilág küzdelme a kispolgár figurájában, aki a társadalmi ranglétrán felette állókkal szemben hízelegőnek és megalkuvónak, a saját gyengeségeivel szemben vaknak, de legalábbis megbocsátónak, míg a nála szerencsétlenebb helyzetben lévőkkel és a neki kiszolgáltatottakkal szemben részvétlennek bizonyul. Az erős társadalomkritika a mű egészét, a drámai felépítésű jelenetek mellett az ugyancsak gyakran alkalmazott anekdotákat is mélyen áthatja – a szerzőtől megszokott módon pokoli viccesen.