Néma ​küzdelem 10 csillagozás

Nyirő József: Néma küzdelem Nyirő József: Néma küzdelem Nyirő József: Néma küzdelem Nyirő József: Néma küzdelem Nyirő József: Néma küzdelem Nyirő József: Néma küzdelem Nyirő József: Néma küzdelem

Az erdélyi történelem tragikus tapasztalatait fejezi ki az 1944-ben megjelent Néma küzdelem című regény. Hőse egy erdélyi magyar szórványtelepülés, azaz annak lakói, akik hiába szeretnének földhöz jutni, helyettük román bankok közvetítésével román parasztok szerzik meg a felparcellázott grófi birtokot. A regénytörténet a 19. század végének egyik súlyos társadalompolitikai mulasztását eleveníti fel, minthogy a magyar földbirtokosok és politikusok szűklátókörűsége következtében az erdélyi föld fokozatosan román kézre került, és ezáltal az erdélyi román térnyerés eszköze lett.

Eredeti megjelenés éve: 1944

>!
Lazi, Szeged, 2010
432 oldal · ISBN: 9789632671284
>!
Pallas, Csíkszereda, 2004
426 oldal · ISBN: 9736650464
>!
Kairosz, Budapest, 2004
508 oldal · ISBN: 9639484857

4 további kiadás


Enciklopédia 2


Kedvencelte 6

Most olvassa 1

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

Aczeoba>!
Nyirő József: Néma küzdelem

Ez a regény 1944-ben jelent meg, amikor Észak-Erdély és a Székelyföld magyarsága még a magyar állam keretében élt, de már sejthető volt, hogy a bécsi döntés következtében visszatért keleti országrészek sorsa hamarosan ismét bizonytalanná válik. Nyírő világosan látta ezt, amint akkoriban közölt számos újságcikkével együtt ez a regény is tanúsítja. A terjedelmes mű azoknak a mezőségi falvaknak a magyarságát siratja el, amelyek sorsa már ebben az időben megpecsételődött, és amelyek teljes elrománosodása mára be is következett. A könyv kemény bírálatként is számba vehető a dualizmus korabeli Magyarország kisebbségpolitikáját, egy lehetséges nemzetvédő politika teljes hiányát illetően. A történetben a kis magyar közösség mint védtelen, jövő nélküli embercsoport áll szemben a történelem erőivel, a terjeszkedő románság vezetőivel és saját vezetőivel is, akik tétlenül nézik a „néma küzdelmet”, a magyar lakosság pusztulását. A mű ily módon egyféle mitikus-romantikus történelemképet tartalmaz. Ez a történelemkép a jó és rossz dualista szembeállításán alapul. A mezőségi falvak küzdelmének rajzában is ott találjuk a „jókat”: a mindinkább elszegényedő, a nemzeti értékek mellett a nehéz helyzetben is kitartó néhány magyart a református lelkésszel együtt, aki méltán állítható párhuzamba Rákosi Viktor Elnémult harangok c. regényének tragikus sorsú főszereplőjével; és ott találjuk a „rosszakat”: a román nagygazdákat, a román papot, aki gyakorlatias fogásaival a magyar lakosság jelentős részét a románsághoz csábítja, az éjszaka a hegyekből lejövő szerzeteseket és az egyszerű román parasztokat is, akik a keleti ortodox kultúra képviselőiként néha még titokzatos, okkult ellenségként is feltűnnek. És bizony ott találjuk a falu egykori kegyurát, a magyar grófot is, aki saját nyugalma, anyagi gyarapodása kedvéért szemet huny a románság fondorlatos, erőszakos terjeszkedése fölött. A sötét tónusokkal stilizált, székely balladai hangnem adja meg a fő jellegzetességét ennek a Nyírő-regénynek is.
(Ez az írásom egyszer már megjelent az Új Könyvekben, 200412303 szám alatt.)


Népszerű idézetek

Cristine>!

A nők vagy szeretnek, vagy sajnálnak valakit. Közömbös asszony nincs.

224. oldal (Kairosz)

2 hozzászólás
Evelyn>!

Valóban már szállingóztak a hópelyhek. Nagyok és szépek. Ott táncolnak a kocsmaablak fényében, elolvadnak és megkönnyesítik az üveget. Tiszta, szeplőtlen, könnyű halotti test mindenik, vagy talán megfagyott lélekdarabok, kik visszavágynak a földre.

bgea>!

A mi harangunk!…
Most hallják a hangját először. Kicsi harang, idős harang, amiben denevérek lógtak, ki tudja, mióta, szegény harang, magyar harangocska, amit nem hall meg a nagyvilág, de egy világ kiált belőle… Különös, magános, testvértelen, elfeledett régi világ, aminek a szavát már-már alig értjük. Issza minden pórusunk, belenyúl a szívünkbe, megrázza, ébreszti, sejtelmeket és emlékezéseket gyújt a kihunyó agyakban, belecsap a vérükbe, a szendergő, piros tóba, alig hisznek a fülüknek, maguknak, hogy vagyunk, még vagyunk!…

Lazi 2010. 191.

Cristine>!

Vége annak a népnek, amely megszűnik énekelni.

234. oldal (14. fejezet)

Cristine>!

Ahány csepp bort az ember leves után megiszik, annyi aranyat vesz ki az orvos zsebéből…

225. oldal (Kairosz)

Kapcsolódó szócikkek: bor
Cristine>!

Könnyes szemekkel néznek egymásra, mintha azt kérdeznék: „Ilyen szépen lehet énekelni magyarul?…” Forró vágy támad bennük, hogy ők is kövessék a hangokat, érzik a dal titkát, életadó hatalmát, az embermegvallásnak gyönyörűségét, és szeretnék maguk is énekké változni, felemelkedni és megkönnyebbülni általa.

234. oldal (14. fejezet)

Cristine>!

Gyakorlatilag igazolódott az a számtalanszor megfigyelt tünet, hogy egyetlen román nő jelenléte a magyar családban elég ahhoz, hogy eltűnjék a magyar jelleg.

348. oldal

Cristine>!

– Minden jóslat bizonyos tényeken alapszik. Ilyen valóság, hogy a napóleoni háborúk következményeképpen fejlődött ki a nemzeti öntudat. Az öntudatos népek pedig maguk akarják intézni sorsukat.

403. oldal (24. fejezet)

Cila74 P>!

-Nem is loptuk. Az a harang a miénk, magyaroké, reformátusoké.
– De törvény szerint a grófé. Azt csinál vele, amit akar.
– Akkor…tisztelem én az olyan törvént, amelyik megengedi, hogy abban a harangban, amely sok száz esztendőn keresztül a mi eleinket hívta, vigasztalta, ébren tartotta, s ha meghaltak, elsiratta, most a románok puliszkát főzhessenek, kacaghassák, szenvedtessék. Lehet, hogy papiroson a grófé, de a mi életünk van benne. Velünk ijedt meg, ha veszedelem volt, velünk imádkozott, velünk vénült, örvendett, ha nagy ritkán módja volt reá, éhezett, fázott, szenvedett, de tartott hűségesen. Tisztesség, becsület vóna, ha most mi elhagynók?

Lazi Könyvkiadó 2010. 94. oldal

szabics22>!

-…Az a lévita mégis csak itt hagyhatta volna nekem a zsoltáros könyvit!
Bizony már tántorog az öregnek az emlékezete.
A leánya inkább azért diskurál vele, hogy teljék az idő, s ne érezze magát annyira egyedül.
-Minek magának a zsótáros könyv? Úgysem tud olvasni.
-Az nem is arra való!
-Hát mire?
-Hogy formája legyen a dolognak mikor az ember szolgál. Legyen amit a kezébe vegyen, maga elé tegyen az asztalra, felmutathassa a népeknek. A tudomány úgyis az emberben van, s azt az Isten látja!…Ammá gyenge pap, aki könyvből olvassa!…

263. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Wass Albert: Mire a fák megnőnek
Benedek Elek: Édes anyaföldem!
Kolozsvári Grandpierre Emil: A rosta
Böszörményi Gyula: Nász és téboly
Polcz Alaine: Asszony a fronton
Bartis Attila: A vége
Vida Gábor: Egy dadogás története
Wass Albert: Jönnek! / Adjátok vissza a hegyeimet!
Máté Angi: Mamó
Kemény János: Víziboszorkány