Az erdélyi történelem tragikus tapasztalatait fejezi ki az 1944-ben megjelent Néma küzdelem című regény. Hőse egy erdélyi magyar szórványtelepülés, azaz annak lakói, akik hiába szeretnének földhöz jutni, helyettük román bankok közvetítésével román parasztok szerzik meg a felparcellázott grófi birtokot. A regénytörténet a 19. század végének egyik súlyos társadalompolitikai mulasztását eleveníti fel, minthogy a magyar földbirtokosok és politikusok szűklátókörűsége következtében az erdélyi föld fokozatosan román kézre került, és ezáltal az erdélyi román térnyerés eszköze lett.
Néma küzdelem 10 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1944
Enciklopédia 2
Kedvencelte 6
Most olvassa 1
Várólistára tette 11
Kívánságlistára tette 6
Kiemelt értékelések
Aczeoba>!
Ez a regény 1944-ben jelent meg, amikor Észak-Erdély és a Székelyföld magyarsága még a magyar állam keretében élt, de már sejthető volt, hogy a bécsi döntés következtében visszatért keleti országrészek sorsa hamarosan ismét bizonytalanná válik. Nyírő világosan látta ezt, amint akkoriban közölt számos újságcikkével együtt ez a regény is tanúsítja. A terjedelmes mű azoknak a mezőségi falvaknak a magyarságát siratja el, amelyek sorsa már ebben az időben megpecsételődött, és amelyek teljes elrománosodása mára be is következett. A könyv kemény bírálatként is számba vehető a dualizmus korabeli Magyarország kisebbségpolitikáját, egy lehetséges nemzetvédő politika teljes hiányát illetően. A történetben a kis magyar közösség mint védtelen, jövő nélküli embercsoport áll szemben a történelem erőivel, a terjeszkedő románság vezetőivel és saját vezetőivel is, akik tétlenül nézik a „néma küzdelmet”, a magyar lakosság pusztulását. A mű ily módon egyféle mitikus-romantikus történelemképet tartalmaz. Ez a történelemkép a jó és rossz dualista szembeállításán alapul. A mezőségi falvak küzdelmének rajzában is ott találjuk a „jókat”: a mindinkább elszegényedő, a nemzeti értékek mellett a nehéz helyzetben is kitartó néhány magyart a református lelkésszel együtt, aki méltán állítható párhuzamba Rákosi Viktor Elnémult harangok c. regényének tragikus sorsú főszereplőjével; és ott találjuk a „rosszakat”: a román nagygazdákat, a román papot, aki gyakorlatias fogásaival a magyar lakosság jelentős részét a románsághoz csábítja, az éjszaka a hegyekből lejövő szerzeteseket és az egyszerű román parasztokat is, akik a keleti ortodox kultúra képviselőiként néha még titokzatos, okkult ellenségként is feltűnnek. És bizony ott találjuk a falu egykori kegyurát, a magyar grófot is, aki saját nyugalma, anyagi gyarapodása kedvéért szemet huny a románság fondorlatos, erőszakos terjeszkedése fölött. A sötét tónusokkal stilizált, székely balladai hangnem adja meg a fő jellegzetességét ennek a Nyírő-regénynek is.
(Ez az írásom egyszer már megjelent az Új Könyvekben, 200412303 szám alatt.)
Népszerű idézetek
Cristine>!
2 hozzászólás
A nők vagy szeretnek, vagy sajnálnak valakit. Közömbös asszony nincs.
224. oldal (Kairosz)
tschk ♥>!
5 hozzászólás
Minekutána azonban szerencsésen megjártuk Betlehemet, ideje volna, hogy harapjunk valamit.
Az asszonyok eléteszik a radinát. Mindenki azt hozta a közös lakomára, ami a maga szegény házától kitelik. Elég egy pillantás a kis elemózsiára, hogy az otthoni nyomor nyilvánvalóvá váljék. Pironkodnak is miatta eléggé, mentegetődznek, magyarázkódnak, engedelmet kérnek a „gyengeségért”-ért, de nagyjából ugyanaz az étel kerül az asztalra, akármennyire ki is akarnak tenni magukért. Pedig heteken keresztül a szájuktól vonták meg meg a falatot, gyüjtögették, rejtegették a túrót, tojást, vert tejet, válogatott krumplit, csordulásnyi mézet, tyúkocskát, dugdosgatták a lisztet, hogy friss és szép legyen a kenyér, cipó, amit az ünnep tiszteletére megesznek.
448. oldal
bgea>!
A mi harangunk!…
Most hallják a hangját először. Kicsi harang, idős harang, amiben denevérek lógtak, ki tudja, mióta, szegény harang, magyar harangocska, amit nem hall meg a nagyvilág, de egy világ kiált belőle… Különös, magános, testvértelen, elfeledett régi világ, aminek a szavát már-már alig értjük. Issza minden pórusunk, belenyúl a szívünkbe, megrázza, ébreszti, sejtelmeket és emlékezéseket gyújt a kihunyó agyakban, belecsap a vérükbe, a szendergő, piros tóba, alig hisznek a fülüknek, maguknak, hogy vagyunk, még vagyunk!…
Lazi 2010. 191.
bgea>!
Az a harang a miénk, magyaroké, reformátusoké.
– De törvény szerint a grófé. Azt csinál vele, amit akar.
– Akkor… tisztelem én az olyan törvényt, amelyik megengedi, hogy abban a harangban, amely sok száz esztendőn keresztül a mi eleinket hívta, vigasztalta, ébren tartotta, s ha meghaltak, elsiratta, most a románok puliszkát főzhessenek, kacaghassák, szenvedtessék. Lehet, hogy papiroson a grófé, de a mi életünk van benne. Velünk ijedt meg, ha veszedelem volt, velünk imádkozott, velünk vénült, örvendezett, ha nagy ritkán módja volt reá, éhezett, fázott, szenvedett, de kitartott hűségsen. Tisztesség, becsület vóna, ha mi most elhagynók?
Lazi 2010. 94-95. old.
bgea>!
… agyában és lelkében őrizte az ezeresztendős múlt magyar világát, küzdelmeit és megpróbáltatásait. Istennek is sok volna, amit ez a föld elviselt.
Csak most tudja. Csak most látja, hogy ezek a hegyek mind megannyi kérdőjelként ugranak fel a magasba: „Mi lesz velünk tovább?…” Alig fél év óta döbbent rá, hogy bódultan és öntudatlanul alszunk a Keletről és Nyugatról beszökött halálos veszedelmek közepette, idegen eszmék és idegen fajták öntöttek el, a hegyek, völgyek, erdők, patakok nevet és gazdát változtatnak, román szóra kényszerül maholnap a madár, és mi alszunk, pazarlunk, lehanyatlunk, egymást marcangoljuk. Meghalni igen, de élni sohase tudtunk a „Hazáért”!
Lazi 2010. 392. old.
Cila74 P>!
-Nem is loptuk. Az a harang a miénk, magyaroké, reformátusoké.
– De törvény szerint a grófé. Azt csinál vele, amit akar.
– Akkor…tisztelem én az olyan törvént, amelyik megengedi, hogy abban a harangban, amely sok száz esztendőn keresztül a mi eleinket hívta, vigasztalta, ébren tartotta, s ha meghaltak, elsiratta, most a románok puliszkát főzhessenek, kacaghassák, szenvedtessék. Lehet, hogy papiroson a grófé, de a mi életünk van benne. Velünk ijedt meg, ha veszedelem volt, velünk imádkozott, velünk vénült, örvendett, ha nagy ritkán módja volt reá, éhezett, fázott, szenvedett, de tartott hűségesen. Tisztesség, becsület vóna, ha most mi elhagynók?
Lazi Könyvkiadó 2010. 94. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Wass Albert: Mire a fák megnőnek 90% ·
Összehasonlítás - Benedek Elek: Édes anyaföldem! 90% ·
Összehasonlítás - Kolozsvári Grandpierre Emil: A rosta ·
Összehasonlítás - Vida Gábor: Egy dadogás története 94% ·
Összehasonlítás - Vida Gábor: Senkiháza 95% ·
Összehasonlítás - Bartis Attila: A vége 93% ·
Összehasonlítás - Wass Albert: Jönnek! / Adjátok vissza a hegyeimet! 93% ·
Összehasonlítás - Máté Angi: Mamó 93% ·
Összehasonlítás - Gál Vilmos: Latrok ideje 94% ·
Összehasonlítás - Tamási Gáspár: Vadon nőtt gyöngyvirág 93% ·
Összehasonlítás