Porcica ​utca 2 csillagozás

Afféle gyermekverses album
Nyikos János: Porcica utca

Lovász Andrea:
„Nyikos János verseskötete csupa játék – és csupa lehetőség. A Porcica utca szereplői vannak annyira kedvesen bölcsek, vagy éppen viccesen rezignáltak, hogy nemcsak a gyerekeknek, hanem a felnőtteknek is szórakoztató legyen. Hogy van-e tanulság? Kell-e tanulság? Ők mi vagyunk.”

Csukás István:
„Derűs és játékos tehetséggel megírt derűs és játékos versek, mi is derűsek és játékosak leszünk, ha elolvassuk őket. Azt is örömmel mondom, hogy mindenkinek szólnak, nemcsak gyerekeknek, hanem a gyereklelkű felnőtteknek is. Érett és fölényes mesterségbeli tudással ír s elbűvöl a magyar nyelv varázsos szavaival.”

Kiadói ajánlás: 5 éves kortól · Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Magánkiadás, Budapest, 2018
56 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786150026138 · Illusztrálta: Nikolausz Krisztián

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

>!
julicsenge IP
Nyikos János: Porcica utca

Nyikos János: Porcica utca Afféle gyermekverses album

Most olyasmi lesz, ami még sosem volt, úgyhogy készüljetek fel. Ebben a rendhagyó bejegyzésben egy (nem csak) gyerekvers kötetről fogok írni – ez pedig azért meglepő, mert én versekről soha. Nem feltétlenül azért, mert nem szeretem a verseket, inkább azért, mert gyakran nem értjük, nem érezzük egymást eléggé. Illetve azért, mert nem érzem úgy, hogy annyira értenék a témához, hogy hitelesen tudjak nyilatkozni róla, hülyét meg csak annyira akarok csinálni magamból, amennyire feltétlenül muszáj. Az én terepem mindig is a próza lesz, még jövendő irodalomtanár koromban is. Szóval a Porcica utcával idegen tájra tévedtem, és nem hiszem, hogy valaha is visszatérek ide, ha csak nem tanulok meg kicsit jobban versül az évek során. De most kivételt teszek, mert úgy gondolom, érdemes.

http://tudatosolvaso.blogspot.com/2018/12/nyikos-janos-…

>!
Doria09
Nyikos János: Porcica utca

Nyikos János: Porcica utca Afféle gyermekverses album

Bár verseket ritkán olvasok, ebbe a könyvbe már első pillantásra beleszerettem. szinte már túl cuki a címe :D

A kiadás maga, és az illusztrációk gyönyörűek, jó kézbe venni a könyvet. A versek nagyon aranyosak, szépek, illetve egyes versszakokon hangosan nevettem, annyira jó humorral vannak megírva. 3-4 verset szívesen olvastam volna tovább is, annyira tetszett, bárcsak hosszabb lett volna. A fél csillag levonás a szerencsétlenül járt csiga miatt történt, bár a Bóbita vers mondhatjuk, hogy kárpótolt :D

Nem csak gyerekeknek, hanem gyermeklelkű felnőtteknek is nagyszerű kikapcsolódást nyújthat a könyv! Jelenleg utazókönyvként is elérhető a kötet, jelentkezzetek rá, érdemes! :)


Népszerű idézetek

>!
Doria09

Macska Tamás színre lép

Macska Tamás mosodát avat –
hirdeti fényfelirat s plakát:
Porcica utca kilenc alatt
várja a sok maszatos ruhát!

Folttalanít, csutakol, vasal,
ára csak öt csupor édes tej –
mégse miákol üres hassal
majd a derék pucolómester:

épphogy imént kinyitotta s már
boltja elé farol egy dömper –
rajta a Makkosi-házaspár
nyolc malacukra való gönccel,

s csöndben előttük a bárány vár
– venni szeretne, ha lesz, bérlet –,
nap nap után a határt járván
piszkos a gyapja szegénykének.

8. oldal - (Magánkiadás, 2018)

Nyikos János: Porcica utca Afféle gyermekverses album

>!
Doria09 

Bóbita, Bóbita fázik,
fel libabőrösen ébred –
két csiga ment tüzelőért,
vissza tavaszra sem érnek.

42. oldal

Nyikos János: Porcica utca Afféle gyermekverses album

>!
bonnie9 +SP

Nyekere Gabusz
(buszvezető)
verse

Csöndesek az utasok.
Nézik, kint mint fut a sok
kis falu, fák, lankák.

Megy a busz nyílegyenest,
s a nyomában már az est
bontja vörös kontyát.

Lomb alól, itt valahol,
fülemüle dala szól –
elsimul a röpte.

Megy a busz, most kanyarog –
felfénylő kék szalagok:
nagy utak előtte.

34. oldal - (Magánkiadás, 2018)

Nyikos János: Porcica utca Afféle gyermekverses album

1 hozzászólás
>!
julicsenge IP

Ím, okuljon minden gyerek
meg a már felnőtt egyedek –
a tanulsága e versnek:
okos enged – aztán szenved.

21. oldal

Nyikos János: Porcica utca Afféle gyermekverses album

>!
julicsenge IP

Kitüntetés

Vettem levegőt, mesélni,
ám fiam leintett:
– Apa, azt képzeld, egy néni –
kitüntetett minket!

Pislogtam, mint fürdetésnél
szomszédunk vén pincse:
– Erről, – kértem –, ha beszélnél…
nem tudok semmi se!

– Hát…mentünk a lépcsőházba,
hogy játszunk meg minden,
ő meg jött és kiabálta:
– „Tűnjetek ki innen!”

44. oldal

Nyikos János: Porcica utca Afféle gyermekverses album


Hasonló könyvek címkék alapján

Fodor Ákos: Képtelenkönyv
Varró Dániel: Akinek a foga kijött
Harcos Bálint: A csupaszín oroszlán
Varró Dániel: Akinek a lába hatos / Akinek a foga kijött / Akinek a kedve dacos
Weöres Sándor: Ha a világ rigó lenne
Szerb György: Olgeborge kapitány
Verseghy Erzsébet: Fellegjárás
Csukás István: Sün Balázs
Gryllus Vilmos: Mókus, mókus, mit csinálsz?
Varró Dániel: Nem, nem, hanem