Egy ​őrült naplója 30 csillagozás

Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Egy őrült naplója Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Egy őrült naplója Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Egy őrült naplója

Gogol 1809. április 1-jén született. Születésének kétszázadik évfordulója alkalmából jelentettük meg főművét, a Holt lelkek-et. Most egy újabb kötetben Gogol válogatott műveit adjuk közre, s így az elmúlt évek-évtizedek rendszertelen és esetleges Gogol-kiadásai után újból hozzáférhetővé válik az életmű java: a korai írások közül a Tarasz Bulba és a Vij, a színpadi művek közül a ma is rendszeresen játszott darabok: a Háztűznéző és a Revizor, valamint a Pétervári elbeszélések összes darabja. Az évforduló alkalmából két jelentős film is készült: az egyik a Tarasz Bulba oroszukrán feldolgozása (minden idők legnagyobb költségvetéssel készülő orosz filmje), valamint Robert Englund horrorfilrendező műve, melyben a Vij című hangulatos boszorkánysztorit dolgozta fel. Gogol válogatott műveinek kiadása segíthet abban, hogy az évforduló nyomán világszerte megélénkülő Gogol-recepcióba a magyar szellemi élet is bekapcsolódhassék, s emellett ezek az írások ma is élvezetes olvasmányélményt kínálnak.

Megjelent Az őrült naplója és Egy őrült emlékiratai címmel is.

>!
Európa, Budapest, 2010
660 oldal · ISBN: 9789630788953 · Fordította: Áprily Lajos, Görög Imre, Makai Imre, Mészöly Dezső, Mészöly Pál
>!
Hungaroton, Budapest, 2000
Felolvasta: Darvas Iván
>!
Európa, Budapest, 1984
300 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630730707 · Fordította: Görög Imre, Makai Imre · Illusztrálta: Vagyim Brodszkij

1 további kiadás


Kedvencelte 3

Most olvassa 4

Várólistára tette 17

Kívánságlistára tette 18

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Bibi_️3 P
Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Egy őrült naplója

Durva….
Meg kell mondjam, hogy Gogol nem ismeretlen számomra. Még a gimiben olvastam tőle a köpönyeget és az is ėrdekes volt.
Most az „egy őrült naplója” került terítékre.
Nekem mindig is foglalkoztatta a fantáziám, hogy mi zajlik a kobakban egy ilyen „helyzetben.” De ez még ha rövid is volt spoiler elég durva. Vajon mi történik az agyban, ami ezt produkálja?! Tanulmány…

>!
Szelén P
Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Egy őrült naplója

Röviden: Remekmű.

Hosszabban: Érzelmi hullámvasút. Az elején vicces volt, a közepén szomorú, a végén borzalmas. Így éreztem a főszereplő, Popriscsin iránt, aki történet során egyre jobban szétesik, egyre rosszabb állapotba kerül mentálisan.
De azért az őrültségben is van valami értelem. Hiszen a kutyák levelein keresztül mégis csak az igazat látja az, akit őrültnek tart a társadalom. Pontosan tudja, ki mit gondol róla.
Viszonzatlan szerelem ilyen károkat tud okozni? Remélem nem.

>!
Ildó P
Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Egy őrült naplója

Valóban napló, és valóban őrült. Az elején még egy könnyedebb történet, aztán fokozatosan fordul át a valóságtól való teljes elrugaszkodásba. Mindez egy rangon felüli hölgy utáni vágyakozás – mibe másba is őrülhet bele az ember, mint a szerelembe – átalakulása egy üldözési mániává.
A jól megírt szöveg, az érzékletes ábrázolás ellenére engem ez nem nyert meg magának.

>!
Stephanie_Ford_és_Városi_Emese IP
Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Egy őrült naplója

Félelmetes, ahogy az őrület elhatalmasodik Poprivcsinon, de a legfélelmetesebbek a ritka világos pillanatai a vége felé. Azt hiszem, ez nagyon meghatározó élményem, ma legalábbis így látom. Olvasva más lett volna, Darvas Iván előadása azonban eléggé felkavart. Igazi élmény volt ezt végighallgatni minden borzalom ellenére.

>!
gab001 P
Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Egy őrült naplója

Féltem ettől a könyvtől, de @AniTiger értékelésének köszönhetően hirtelen belevágtam. Bevallom, sokkal rosszabbra számítottam eredetileg. Gogol igazán hihetően ad választ a kérdésre, hogy vajon milyen gondolatok vezetnek el az őrülethez. Fokozatosan áll össze a főszereplő világa egy másik valósággá. Különösen tetszettek a dátumozások. Humoros, mégis szomorú történet.

>!
20 oldal · puhatáblás · ISBN: 963562039X · Fordította: Czimer József
1 hozzászólás
>!
mbazsa
Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Egy őrült naplója

Ha Gogol ma élne, az tuti, hogy standup-ot tolna. Valami olyasmit képvisel, amit anno Hofi Géza, vagy ma Bödöcs Tibor. Görbe tükröt tart a társadalom felé, mi meg mélyen belenézünk, és nem tudjuk, hogy akkor most röhögjünk, vagy sírjunk, de inkább az előbbit választjuk. Egy biztos: Gogolnak van humora. A komikumnak szinte minden válfaját képviseli: irónia, groteszk, abszurd, fekete humor, szatíra, paródia stb. És ezek a lassan már kétszáz éves poénok, még mindig működnek, pedig egy viccet csak egyszer lehet elsütni. Kár, hogy a mai irodalmi kánon (elsősorban a magyar,) valahogy viszolyog a humortól, és valamiért görcsösen ragaszkodik a lehangoló, szenvtelen „szocio-nyomasztáshoz”: a „nyomorpornóhoz” (Térey szavajárása). A komikum egyetlenegy megengedett formája az irónia. Még szerencse, hogy vannak olyan szerzőink, akik (még mindig) képesek humort csempészni az irodalomba. Gondolhatunk Esterházyra, Örkényre, Karinthyra, Garaczira, Gerlóczyra, Bödöcsre etc. De túl messzire (vagyis inkább közelre) kalandoztunk, térjünk vissza a kályhához, és fókuszáljunk Gogolra.

Mindenképpen érdekes jelenség, bár nem szeretek kategorizálni, hogy a romantika és a realizmus határmezsgyéjén, az éppen születőfélben lévő nagy XIX. századi orosz prózairodalom Gogol poénkodásával veszi kezdetét. Ezek a poénok azonban súlyosak, amilyen viccesek, annyira mélyek. Mindegyikben a paródián túl valamiféle empátia lappang. Persze paradox, hogy Gogol hogyan képes egyszerre karikírozni, és együttérzést is táplálni.

Nádas merész és radikális kijelentése szerint: a XIX. századi irodalom (ezen belül is elsősorban az orosz irodalom) lényegében mindent elmondott az emberi természetről, a XX. század már csak a formákkal és a határokkal játszott. Gogol nagyon jó emberismerő, ezért aktuálisak ma is, és nagy valószínűséggel a jövőben is a művei. (És persze a maga módján ő is játszik, de ezt a játékot halálosan komolyan veszi.)

A korai Mirgorod ciklusból a Tarasz Bulba egy tipikus romantikus hőseposz, ami mai szemmel nézve sajnos patetikus és közhelyes, amivel én nem nagyon tudtam mit kezdeni, sajnálom. (Ezért akartam levonni egy fél csillagot az értékelésnél, de aztán Gogol a többi írásával megvett kilóra.) A Vij viszont már egy izgalmasabb szöveg. Egy dark-os horror-sztori, ami jóval megelőzi Poe-t, és még talán Stephen Kingnek is sikerül belőle merítkeznie.

Az igazán érdekes szövegek a Szentpétervári elbeszélések, amely ma már olyan klasszikusnak számító darabokat tartalmaznak, mint Az orr, A köpönyeg vagy az Egy örült naplója. (Az utóbbit tavaly vagy tavalyelőtt láttam monodrámaként Keresztes Tamás előadásában. Zseniális, csak ajánlani tudom. Ez itt a reklám helye volt.) Újraolvasva ezeket az elbeszéléseket, talán még jobban hatottak, mint annak idején, amikor a kezem ügyébe kerültek, van annak már jó pár éve is. És itt találtam még egy az igazi elfeledett gyöngyszemet is: Az arcképet. Bár ebben az elbeszélésben nem olyan harsány Gogol humora, mint más műveiben, de ez a szöveg is kiüt rendesen. Én amolyan ars poeticaként értelmeztem ezt az írást. A Nyevszkij Proszpekt és a Róma valamiféle keretet ad ennek a ciklusnak, amelyben a főszereplők a különböző emberi sorsok mellett akár a fővárosok is lehetnek. Az elsőben Gogol felhívja a figyelmet, hogy ugyan már, nem minden aranyélet, ami fénylik. (Ha az orosz író ma élne, biztos a különféle közösségi oldalakat állítaná pellengérre, amelyeknek a működése hasonló szisztémán alapul.) A második pedig egy szerelmi vallomás az örök város iránt. A Hintó pedig akár egy Mikszáth-anekdotának is elmenne. Gogol romantikussága révén a legtöbb elbeszélésében vonzódik a fantasztikum iránt, amelyet mindig úgy sikerül beleépítenie a szövegeibe, hogy ne legyen túl tolva, kivéve persze Az orrban, amiben pont a túltolás a lényeg. (Nem mondom, hogy Gogol megelőlegezi a posztmodern mágikus realizmust, mert attól igen távol áll, de valamiféleképpen megágyazza neki azt a hagyományt, amiből lehet meríteni, vagy amivel szembe lehet menni.)

A revizor és a Háztűznéző című komédiák szintén a gogoli humor jegyében fogantak. Ezek közül főleg az első üt igazán. Nem véletlen, hogy ma is aktuális, és a színházak is rendszeresen játsszák ezt a darabot. Talán van benne valami sajátos kelet-európai életérzés, ami miatt kedves kis hazánkban (nagy valószínűséggel,) sajnos mindig aktuális marad, de nem akarok politizálni, csak az irodalomról szólni.

Összegezve: Gogol nagy nevettető. Ismeri az emberi lélek legmélyét. Képes úgy társadalomkritikát fogalmazni, hogy mindenki magán röhögjön. Nem véletlen, hogy a XX. és a XXI. századi modern és posztmodern irodalomban újra át kell gondolni a XIX. századi nagy klasszikus orosz irodalmat. Gondoljunk csak az olyan zseniális művekre, mint Krasznahorkai Sátántangójára, amely tkp. A revizor és a Holt lelkek újraértelmezése. Vagy vegyük az Ellenállás melankóliáját, szintén Krasznahorkaitól, amely Dosztojevszkij Félkegyelműjének újragondolása. Vagy ott van Franzen Szabadsága, amely meg Tolsztoj Háború és békéjének újraírása. És így tovább folytathatnánk a sort. Mi mást mondhatnék itt az értékelés végén, mint amit Gogol mondatott A revizor polgármesterével: Magatokon röhögtök. Én is ezt teszem tehát. Bruhaha. Haha. Ha. H. A. :)

>!
Marcus 
Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Egy őrült naplója

Gogol nem véletlenül klasszikus, kitűnően ír, és a mondanivalója akár változtatás nélkül is érvényes mind a mai napig. Hiába, nem tanulunk.

Ez a kötet több elbeszélést, illetve két színművet tartalmaz, tulajdonképpen – az Európa kiadótól megszokottan – az író legjobbjait.

Tarasz Bulba: A Mirgorod-ciklus egyfajta orosz eposznak tekinthető, amelyben a Gogoltól megszokott humor és tragédia keveredik, miközben érdekes képet kapunk arról a korról, amikor még a kozákok uralták a mai Oroszország nyugati végeit. A Tarasz Bulba címszereplője egy ilyen kozák apa, aki fiaival együtt indul harcba. Hogy miért is harcolnak, az nem mindig egyértelmű, vagy legalábbis könnyedén megváltozhat a hadjárat folyamán; először a tatárok ellen indulnak, de aztán a lengyelek ellen fordulnak… a lényeg a harc, a kaland, a kozák férfi igaz – és a mulatozás mellett az egyetlen – lételeme. És a harcnak csak egyfajta vége lehet, de ahogy Gogol csavar rajta egyet, úgy csavar egyet a szívünkön is – pedig az elején még nem feltétlenül volt a szívünk csücske Tarasz Bulba. 4/5

Vij: Szintén a Mirgorod-ciklus darabja, de ezúttal egy pszicho-horrortörténetet kapunk, amit modern horrorsztorikban is sokszor viszontlátunk. A történet szerint fiatalok egy éjszakára megszállnak egy tanyán, ahol egy boszorkány csapdába csalja őket. Főszereplőnk elmenekül, de valamivel később a halott boszorkány utolsó kívánságának megfelelően neki kell virrasztania a nő fölött. Három éjszakán át, egyedül. Három nagyon hosszú éjszakán át. 4/5

A Nyevszkij Proszpekt: A pétervári elbeszélések egyik alapműve, mintegy keresztmetszetet ad a városról és annak lakóiról. Itt hangzik el az egyik legérdekesebb gondolat is, mely szerint a lámpásokat is egy démon gyújtja meg, csak azért, hogy mindent hamis fényben mutassanak. 4/5

Az orr: Háhá, igazi elborult remekmű. Az orr elszökik gazdájától és előkelőségként parádézik mindenfelé. 4/5

Az arckép: Kicsit Dorian Gray jellegű történet, amelyben egy arckép tulajdonosai mind nagyon szerencsétlenül járnak, hogy aztán a végén megtudjuk, hogy ki is van a képen, és miféle sátáni hatással van a kép szemlélőire. Nyilván csakis is kizárólag ő tehet mindenről, a tulajdonosok mind kitűnő emberek voltak. Akárcsak Gogol többi figurája. Misztikum és emberrajz kitűnő elegye. 5/5

A köpönyeg: A csinovnyik bosszúja. Csodás. 4/5

A hintó: Ez egy kicsit egyszerűbb történet a nyerészkedni próbáló emberről, de a vége inkább azért meghökkentő, mert vége van, és nem azért, ami történik. 3/5

Egy őrült naplója: Ha Gogol többi történetében nem lenne elég őrült alak, akkor itt egy igazi. Már csak az a kérdés, hogy igazi-e ez az őrült, és még ki az és ki nem – beleértve a kedves olvasót is. 4/5

Róma: A fiatal olasz bejárja Európát, ami először lenyűgözi, aztán kiábrándul belőle, hogy otthon találja meg az igazi boldogságot. Mintha Gogol idealizálta volna egy hősét, és végigvezette volna a helyes (?) úton… de persze ez nem történhetett a nagy orosz birodalomban, csak máshol. 4/5

A revizor: Klasszikus félreértések vígjátéka, de klasszikus ez egyébként is. „Magatokon röhögtök”, mondja az egyik szereplő, és igen, még mindig magunkon röhögünk, még mindig ilyenek vagyunk, ilyenek a városok, ilyenek a hivatalok, ilyenek a közintézmények. Gogol figurái vagyunk. 4/5

Háztűznéző: Egy kicsit gyengébb színmű a felelősség elől menekülő vőlegényről. 3/5

>!
Iustitia
Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Egy őrült naplója

Nem jutok szóhoz.
A köpönyeget olvastam régebben, nem igazán győzött meg.
Most döbbentem rá, hogy Gogol óriási figura lehetett. Zseniális. Aki így tud írni, ekkora átéléssel… Nincsenek rá szavak.
A kutyák, a levelek, a spanyolok, a franciák… Minden tökéletes.

>!
kytty0494 P
Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Egy őrült naplója

Nagyon tetszett, Kivéve a színművek, azok valahogy nem fogtak meg. A legjobb történet szerintem Az arckép volt. Hátborzongató.


Népszerű idézetek

>!
Ildó P

Nekem úgy tűnik, hogy megosztani egymással a gondolatainkat, az érzéseinket, a benyomásainkat, egyike a legnagyobb boldogságoknak ezen a földön…

>!
Szelén P

És aztán: hogy került az orr a frissen sült kenyérbe és hogyan áll a dolog magával Ivan Jakovleviccsel? Nem, ezt sehogy se értem, egyáltalán nem értem! De ami a legfurcsább, legérthetetlenebb, az az, hogy miként választhatnak egyes szerzők ilyen témákat.

Az orr (278. old)

>!
Klogg_J

A mai nap – a legnagyobb diadal ünnepnapja! Spanyolországnak van királya! Előkerült. Ez a király – én vagyok. Éppen csak ma tudtam meg.

426. oldal

>!
Szelén P

A felügyelő nagy kedvelője volt a művészeteknek és az iparnak, de az állami bankjegyeket mindennél többre becsülte.

Az orr (264. old)

>!
telmi

Egy sánta kádármester gyártja, és nyilvánvaló, hogy ez a gügye azt sem tudja, mi az a hold. Belerak egy kátrányozott huzalt, hozzáönt 5 kanál olajat, amitől aztán olyan büdösség terjed el az egész földön, hogy mindenki kénytelen befogni az orrát. Ez az oka annak, hogy a hold ilyen lány gömb. Éppen ezért nem is tudnak élni rajta az emberek.
Ebben a pillanatban nem is élnek rajta mások, csak orrok.
Íme: ezért nem látja senki az orrát. Az összes orrok fent vannak a holdon.


Hasonló könyvek címkék alapján

Okszana Zabuzsko: Terepvizsgálatok az ukránok szexuális életéről
Háy János: A mélygarázs
Jill Santopolo: A fény, amit elvesztettünk
Márai Sándor: A sziget
Kertész Imre: Kaddis a meg nem született gyermekért
Herold Ágnes: Még ma velem leszel
Sławomir Shuty: Bomlás
Margaret Atwood: Fellélegzés
Erlend Loe: Elfújta a nő
Visky András: Júlia