K. ​R. naplója 0 csillagozás

Nyikolaj Ognyev: K. R. naplója

A ​szovjet irodalom egyik nevezetes kamaszregényét nyújtjuk át az olvasónak, elsősorban azoknak a tizenöt-tizenhat éveseknek ajánlva, akik az iskola nyűgei és kötelmei ellen lázadozva úgy érzik, megérett a helyzet egy alapos reformra.
Azt, hogy lehetne másképpen is, nemcsak a diákok mondják és kívánják. Vannak a változtatási igénynek felnőtt támogatói is, elsősorban az érintettek, a pedagógusok köréből. A kérdés csak az, mennyi és milyen legyen az az önállóság, amit a diákok tanáraik ellenében (vagy támogatásával) kivívnak.
Kosztya Rjabcev naplója révén egy nevezetes kísérlettel ismerkedhetünk meg, amelyet Dalton amerikai városban dolgoztak ki, és amelyet a 20-as évek szovjet iskolájában is alkalmaztak. A nevelési módszer lényege: a pedagógusok nem avatkoznak bele a dolgok alakulásába, mindent maguknak a tanulóknak kell megoldaniuk.
Hogy ebben mi a jó és mi a rossz, azt megtudhatjuk Kosztya naplójából, amely kamaszos hevületével, szenvedélyes igazságkeresésével,… (tovább)

Megjelent Kosztya Rjabcev naplója címmel is.

Eredeti cím: Дневник Кости Рябцева

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Móra, Budapest, 1981
282 oldal · ISBN: 9631120511 · Fordította: Szoboszlai Margit, Brodszky Erzsébet

Most olvassa 1

Várólistára tette 2


Népszerű idézetek

>!
Carmilla 

Még egy héttel ezelőtt elkértem Nyikpetrozstól a Gimnazisták című könyvet, amelyből felolvasott nekünk Kartasovról meg Kornyevről. Ebben a könyvben nagy hatással volt rám az a részlet, amelyben arról van szó, hogy Tyoma Kartasov meglátta a Tánya combját és… Most aztán alig tudok aludni, folyton a szemem előtt lebeg ez a Tánya, és persze dir-dur, pif-paf. Ez rettenetes, a fejem nehéz, és alig tudok aludni.

>!
Carmilla 

Néha az az érzésem, hogy anyaszült meztelenül járok a földön egyedül, és a világon senki nincs rajtam kívül, és nagyon sajnálom magamat.


Hasonló könyvek címkék alapján

Szűcs Vanda: Egy ikerpár titkos naplója – Kezdetek
Szilvási Lajos: Egymás szemében
Sue Townsend: A 13 és 3/4 éves Adrian Mole titkos naplója
Alekszandr Fagyejev: Az ifjú gárda
Alekszandr Polescsuk: A pergamen titka
Philip Beard: Kedves Zoe!
Meg Cabot: A neveletlen hercegnő naplója 3. – Karácsonyi őrület
Metta V. Victor: Egy komisz kölök naplója
Kathryn Lamb: Napló-szörny
Fekete István: Zsellérek