Voltomiglan 88% 30 csillagozás

Nem voltam különösebben elragadtatva ettől a könyvtől, pedig a családtörténet az egyik kedvenc műfajom. Ez sűrített családtörténet, már a könyv oldalszámából is kiindulva lehetett tudni, hogy nem egy Saga-val állunk szemben. Az író a gyerekkorba nyúl vissza, azon belül is azokra az évekre és eseményekre amelyek a második világháború utolsó éveiben zajlottak, illetve közvetlenül utána. Ebben a szélsőséges légkörben ismerjük meg az egyáltalán nem békés kapcsolatokat a család különböző tagjai között, pontosabban konfliktus csak az apai nagymama (akivel együtt élnek) és mindenki más között van.
Rettenetesen furcsa volt számomra egy rosszindulatú, bigott, elnyomó és hatalmaskodó nagymamáról olvasni, akit mindenek ellenére az író igyekszik kimenteni az olvasó szemében. A többi családtag nem egyszer magyarázatot próbál találni a nagymama viselkedésére, hogy valamilyen szinten tolerálható legyen a jelenléte.
A családtagokat, szülőket és nagyszülőket, a pár éves kisfiú szemeim keresztül ismerjük meg legelőször. Majd van a történetben néhány ugrás a fiatal felnőttkorba, amikor a főszereplő más családtagoktól tud meg további részleteket felmenőiről, így egészülve ki a családi körkép.
A regény stílusa nekem nem nyerte el tetszésemet. Modern akart lenni, ezért a ponton és a vesszőn kívül nem használt semmilyen más írásjelet, nincsenek mondatok, hanem teljes paragrafusok folynak egybe oldalakon keresztül úgy, hogy még a dialógusok sincsenek megjelölve (arra is a veszőt használja), ami számomra rettentő idegesítő volt. Szerintem értelmetlen ilyen elrugaszkodott módszerekkel élni, hiszen ez semmilyen pluszt nem adott a történetnek. De lehet csak az én begyepesedett agyam hibája, amelyik szereti a klasszikus regény formát, ahol vannak tisztességes bekezdések, egy gondolatot egy mondat jelez, aminek van egyértelmű eleje és vége, és a párbeszédek megfelelő módon emelkednek ki a szöveg testéből :)
A levonást az is indokolja az én esetemben – és szintén csak a begyepesedésre tudok hivatkozni – hogy nekem minden családregény mércéje továbbra is a Forsyte Saga és A Thibault család. Ugyanakkor belátom, hogy ez inkább valahol a családregény és az emlékirat között helyezkedik el, szóval nem feltétlenül kellene élnem ezzel az összehasonlítással, de most már maradjon így :)

Nagyszerű önéletrajzi történet egy zűrös családról.