Moonfire 3 csillagozás

Az Apollo-11 hősies útja
Norman Mailer: Moonfire

A ​20. századi történelem legnagyobb hatású eseményének tartják: 1969. július 20-án Neil Armstrong, Buzz Aldrin és Michael Collins teljesítette John F. Kennedy azon felhívását, hogy a hatvanas évek vége előtt ember jusson fel a Holdra. Egy évtizedig tartó kísérletezés és felkészülés után 400 000 mérnök és tudós munkájának, a 24 milliárd dolláros költségvetésnek és a valaha indított legerősebb rakétának köszönhetően a világon sok millióan nézői lehettek a hihetetlen kalandnak. És senki sem ábrázolta úgy az embereket, a hangulatot és a gépezetet, mint Norman Mailer.

A kötetet több száz kiváló, a NASA archívumaiból, folyóiratokból, valamint magángyűjteményekből származó fotó illusztrálja. a fényképek közül sok most első ízben jelent meg. Ezek a képek bemutatják a NASA és a küldetés történetét, a parancsnoki kabinban és a HOLD felszínén zajló eseményeket és a visszatérés utáni világméretű ünneplést. A kiadás bevezetőjét Colum McCann írta, a képaláírásokban pedig híres… (tovább)

>!
Vince, Budapest, 2010
348 oldal · ISBN: 9783836522298 · Fordította: Borbély Judit, Weisz Böbe, Vándor Judit

Most olvassa 1

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

jaspi>!
Norman Mailer: Moonfire

Norman Mailer: Moonfire Az Apollo-11 hősies útja

Elképesztően szép képek, néhol informatív, gyakran önmagát ismétlő, sok helyen szinte olvashatatlanul unalmas szöveg.


Népszerű idézetek

ponty>!

A jó írás célja, hogy időlegesen bilincsbe verjük a történelmet. Feltartóztassuk az időt. Megállítsuk a mozgást. Satuba szorítsuk az emlékezetet. Megakasszuk az életet, ha csak néhány pillanatra is. És azután, amikor az élet mozdulatlan, mert fogva tartjuk, lehull a bilincs, és összeállnak a szavak, hogy megkíséreljék újrateremteni az életet a mozdulatlanságból, és a csend lélegezni kezd, és mélységet kap az erőszak vagy a szépség, hogy egy évek múltán arra vetődő idegen képes legyen visszalépni egy másik időbe, és intenzíven megélni azt.

12. oldal (első mondatok Colum McCann bevezetőjéből)

Norman Mailer: Moonfire Az Apollo-11 hősies útja

ponty>!

Amerika kiözönlött az utakra. Az ország a kempingezők nemzetévé vált, lakókocsikat és sátras lakóautókat húzó járművek, furgonos kempingezők, autók közé állított sátrak, vándorhálószobává alakított Volkswagen buszok, a hátsó platóra emelt bódéval büszkélkedő dzsipek, priccsel felszerelt Land Roverek, még több priccsel felszerelt Broncók sokaságává – ami módon csak ki tudott szabadulni az ember a haverjaival vagy a családjával vagy a nagyanyjával a házból, hogy nekivágjon az útnak, és találjon egy háromszor hat méternyi parkolóhelyet a füvön, amin még nem állt senki, ami még nem volt senkié, és ami nem volt túl sáros, hogy ott tábort üthessen. Szerte Amerikában a nyári éjjeleken a mezők megteltek amerikaiakkal, akik a műanyag sátrak műanyag padlófóliáján fekvő felfújható matracokon aludtak – a vegyészeti vállalatok micsoda édes illata ez, micsoda medencéje és űrje a balzsamos erdei klorofillnak és a természet virágporának! Amerika, az egészséges, és Amerika, a vad, kiment az erdőbe aludni, az egészséglebeny és a vadlebeny békésen szendereg egymás mellett, a családszerető Amerika koponyájában lapuló skizofrén ikrek.

93. oldal

Norman Mailer: Moonfire Az Apollo-11 hősies útja

ponty>!

A prérik régmúltjában, amikor a szél volt Amerika üzenete, indiánok éltek a Hold alatt, bámulták a Holdat, éltek sokkal bensőségesebb kapcsolatban a Holddal, mint bármely európai. Ki mondaná, hogy az indiánok nyargalása, ereikben whiskyvel, nem volt-e a Hold némaságából küldött üzenetek tűzvésze? Ma este vajon a régi indiánok szellemei ébredeznek a prériken és a mocsarakban? Vajon a fok elhagyott indítótornyain átfújó szél visszhangja végigrezegteti-e a háromezer kilométert a vasúti sínek mellett álldogáló gabonasilókig a Nyugat gyászos üres kanyarulataiban? Egykoron a vidék szűz volt, egy szinte üres kontinens narancs- és levendulaszínű kövekkel, fent rózsás égbolttal, az erdő mély zöldjében kék ködpárával – most, nem egészen négy évszázaddal később, a bölény eltűnt, és az indiánok is, a mocsarakat feltöltötték, a levegő bűzlött mindenféle emberi és gépi kipufogástól. Egész végig, miközben a Holdnak írtunk dalokat, és az indiánokat rezervátumokba űztük, arra is felkészültünk, hogy a Holdra menjünk, valami mély felismeréstől hajtva, hogy már elöltük az ideget, amely életet adott a Földnek?

132. oldal

Norman Mailer: Moonfire Az Apollo-11 hősies útja

ponty>!

Folyt a munka. Fényképeket kellet készíteni, leírni a sziklákat, a napsütés jellegét. Armstrong egyik első feladata az volt, hogy felvegyen egy kőzetmintát, és tegye a zsebébe. Így, ha valami váratlan esemény szólt volna közbe, ha az elmondhatatlan jak vagy a rettenetes hóember bukkant volna fel az egyik kráterből, ha a talaj megmozdult volna, vagy bármilyen más ok miatt vissza kellett volna mászni a holdkompba és azonnal felszállni, akkor is legalább egy követ visszahoznak a Földre. Az első kanálnyi kőzetet és homokot biztonsági mintának nevezték, ez volt Armstrong egyik első feladata, de úgy tűnt, elfeledkezett róla. A repülésirányító és Aldrin is finoman figyelmeztette. Ismét a repülésirányító beszélt: – Neil, itt Houston. Vettél biztonsági mintát? Vége.
– Vettem – mondta Armstrong. – Ahogy kész leszek ezzel a sorozattal, veszek mintát.
Aldrin valószínűleg nem hallotta. – Oké – mondta. – Akkor most veszel kőzetmintát, Neil?
– Igen! – csattant fel Armstrong. Az ingerültség annyira nyilvánvaló volt, hogy a közönség gurult a nevetéstől. Hisz nem nevetni való, amikor megpillantjuk a tiszta igazságot, majd azonnal elrejtjük? Micsoda igazság! A nyaggatás még a Holdon is nyaggatás!

246-250. oldal

Norman Mailer: Moonfire Az Apollo-11 hősies útja

ponty>!

(…) a különféle kempingezők forgatagában a sík földeken és vízen túl látszott az űrhajó, és úgy nézett ki, mint egy fény övezte szentély. A távolban egészen úgy ragyogott, mint egy fehér kőmadonna a hegyek között, a félhomályban érkező megfáradt vándorokra várva. Talán a fény előre nem sejthető játéka volt csupán, de Amerika nem véletlenül volt a filmbemutatók hazája, vagy a Rockettesé Radio Cityben, vagy az ötvenmillió nyárspolgáré, aki az évek során turistaként megtette azt a sok kilométert a nagyvárosba, hogy jegyet vegyen a látványosságra, majd hazatérjen. Ha adott egy hollywoodi premier és ívlámpák fénye, egymillió néző és egy űrhajó, amely úgy nézett ki az esti zsinatolás felett, mint megcsillanó fény egy dél-brooklyni vagy Bay Ridge-i templom előtt álló Mária-szobron, akkor Istenre mondom, legyen ez a látványosság a Holdra tartó út premierjén is. Ez megérdemelt néhány fénycsóvát!

90. oldal

Norman Mailer: Moonfire Az Apollo-11 hősies útja

ponty>!

Igen, merengett Vízöntő, az amerikaiakat az eszmék érdeklik, és minden kétséget kizárólag a legnagyobb eszmék a legjobbak, de mekkora árat fizettek értük. Mostanra gyártók és fogyasztók őrülten rohantak a divat után. Nem számított, milyen olcsó és szégyenletes a megvalósítás. Az akciós magnó nem bírt ki egy hónapot, a műanyag konzolos mosógép egy hét múlva lerobbant – mindössze az eszmét vásárolták meg. Valami történt az amerikaiakkal. Bűntudatos népség volt, bűntudatosak az új eszméik, az új lehetőségeik, a szentségtörésük, a cinizmusuk és a beteg hitük miatt. Ennek eredményeként mindig siettek megvenni az új eszméket. Amikor az emberek nem hajlandóak a régi eszméért meghalni, akkor egy újhoz sietnek. Az orruk hegyééig bűntudatosan, a fejük búbjáig bűntudatosan még ahhoz is fásultak voltak, hogy a gyártókat hibáztassák, hiszen maguk voltak a hibásak. Mindenkit oly sokszor becsaptak; mindenki oly gyakran becsapott másokat. Nehéz volt haragosnak maradni úgy, hogy átvágtak. Már megharagudni is nehéz volt.

125. oldal

Norman Mailer: Moonfire Az Apollo-11 hősies útja

ponty>!

Lángnyelvek zubogtak a lángvédő pajzs csúcsa felé, aztán végigfolytak a járólapok mentén, le a betonba vájt két párhuzamos csatornán, két föld alatti lángfolyó, amely harminc méternyivel odébb mindkét oldalon a levegőbe ömlött, majd harminc méternyire tovaszállt. Két fenséges lángcsóva, akár egy sárga tűzmadár szárnya, szállt át a földeken, a földet ragyogó sárga tűzvirágokkal borította be, és mindennek közepén, fehéren, akár egy kísértet, fehéren, akár Melville Moby Dickjének fehére, fehéren akár a Madonna-szobrok fehére a világ templomainak felében, felemelkedett ez a karcsú, angyali, rejtélyes, fokozatokból álló hajó, lángmegtestesüléséből egyetlen hang nélkül, és elkezdett lassan az ég felé emelkedni, lassan, ahogy Melville Leviatánja úszna, lassan, ahogy mi is úsznánk álmunkban egyre feljebb levegő után kutatva. És még mindig hang nélkül.

170. oldal

Norman Mailer: Moonfire Az Apollo-11 hősies útja

ponty>!

Vízöntő morcos volt, mintha bosszússá tenné a Hold – nem lett volna szabad, hogy ennyire egyszerűen behatoljanak a tereibe. Természetesen már nem gondolkozott normálisan – ami gondolatként jelentkezett, valójában saját nyomorúságának monoton zúgása volt, körülbelül annyi köze volt a valódi szellemi tevékenységhez, mint amikor megpróbálnak beindítani egy lemerült akkumulátort. Az igazság az, hogy nem tudta megbocsátani az űrhajósoknak , hogy mindenáron elkerülték a hősiesség pátoszát. Valahogy helytelenek tűnt, hogy egy hős minden felhajtásnak híján legyen, mintha az efféle szerénység megfosztotta volna a híveit a győzelmei hatalmas örömeitől. (…) Mintha az űrhajósok azt jelképezték volna, hogy a hősiesség és a romantika megszokott kapcsolata rendkívül helytelen volt – a bátrak társa csak a technika és az érzelmek hiánya lehet.

226. oldal

Norman Mailer: Moonfire Az Apollo-11 hősies útja

ponty>!

Az alapján, amit tudott, az Apollo-Saturn még mindig az ördög ivadéka volt. Még ha az volt is, az összes filozófus a Föld körül lángolhat, az ördög valóban gyönyörű volt. Vagy inkább azért volt az ördög olyan gyönyörű, mert mindannyian, a Johnsonok, a Goldwaterek, a Paine-ek, az Alberthanyk, az izzadt sajtómunkások és a mosdatlan Vízöntő sem volt más, mint maga az ördög. Mert a gondolat, hogy az ember azért utazik az űrbe, hogy Isten kívánságát valóra váltsa, vagy a látomás szíve volt, vagy egyházi átok a menny igazi angyala ellen, akit épp most készülnek megbecsteleníteni felemelkedésük lángjaival. A lánghajó elindult a Hold felé.

179. oldal

Norman Mailer: Moonfire Az Apollo-11 hősies útja


Hasonló könyvek címkék alapján

Andy Weir: A marsi
Steve Martin: Legyél Te is űrhajós!
Tom Wolfe: Az igazak
Scott Kelly: Egy év az űrben
Chris Hadfield: Egy űrhajós tanácsai földlakóknak
Tim Peake: Csillagközi kérdezz-felelek
Tim Peake: Halló, a Földdel beszélek?
Christoph Englert: Irány a világűr!
R. J. Hendon: Nightingale
Abonyi Ivánné – Szentesi György – Mihály Szabolcs: Űrhajózási lexikon