Meztelenek ​és holtak 139 csillagozás

Norman Mailer: Meztelenek és holtak Norman Mailer: Meztelenek és holtak Norman Mailer: Meztelenek és holtak Norman Mailer: Meztelenek és holtak Norman Mailer: Meztelenek és holtak Norman Mailer: Meztelenek és holtak Norman Mailer: Meztelenek és holtak Norman Mailer: Meztelenek és holtak

Norman ​Mailer 1948-ban, a világégés után alig három évvel, mindössze huszonöt évesen jelentette meg az amerikai próza egyik csúcsteljesítményét, a világirodalom egyik legkiválóbb háborús regényét. Az amerikai haditengerészet arra készül, hogy visszafoglalja a japánoktól a csendes-óceáni Anopopej szigetét. Irdatlan hadiapparátus kíséretében hatezer katona száll partra. Megkezdődik a hetekig tartó véres küzdelem a dzsungel poklában. A parancsnok óvatos stratégaként nem sieti el a sziget teljes visszafoglalását. Felettesei igencsak szorongatják már tétovázása miatt, amikor az események váratlan fordulatot vesznek… Mailer regénye azonban nem csupán egy izgalmas hadművelet története. Az amerikai társadalom legkülönbözőbb rétegeiből verbuvált katonák kiváló lélektani készséggel ábrázolt tragédiájából, a tisztikar ádáz torzsalkodásainak a történetéből feltárul a mindenkori háború igazi arca: amely nem babérkoszorút termő hősi viadal, hanem emberhez méltatlan, kényszerű önfeláldozás. Az… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1948

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magvető Világkönyvtár

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2007
1006 oldal · ISBN: 9789639752023 · Fordította: Szíjgyártó László
>!
Ulpius-ház, Budapest, 2004
878 oldal · ISBN: 963725305X · Fordította: Szíjgyártó László
>!
Európa, Budapest, 1993
676 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630755238 · Fordította: Szíjgyártó László

7 további kiadás


Kedvencelte 34

Most olvassa 14

Várólistára tette 168

Kívánságlistára tette 50

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Noro
Norman Mailer: Meztelenek és holtak

A második világháború másképpen: középpontban az unalom, az értelmetlen és átláthatatlan vergődés a bakák részéről, illetve a cinizmus és az önbizalomhiány, mint stratégiát „inspiráló” tényezők a tisztikar felől. A regény ugyanakkor korkép is, amely megmutatja, hogy a „hős” amerikaiak mennyire kicsinyes, mai szemmel kifejezetten taszító világnézet birtokában voltak. A niggerezés, a zsidózás nem volt idegen a nyugati világ átlagpolgárától. A második világháború lehet, hogy a világtörténelem szintjén ideológiák megütközése volt, de az egyes katonák szintjén ez sem szólt másról, mint a túlélésről és a más színű egyenruhát viselők lelövéséről. A könyv lehengerlő erővel mutatja be, mennyire groteszk is mindez testközelből.

>!
eme P
Norman Mailer: Meztelenek és holtak

A nagy izgalomban a felderítő csoportról mindenki megfeledkezett.

Remek háborús regény, a legjobbik fajtából. Meg nem csak. Társadalmi regény, lélektani regény is – ennek is a legjavából. Hogy ezt egy huszonötéves „gyerek” írta, és 1948-ban!
A sztori egyetlen hadművelet története, egy kis darabkája a nagy egésznek, amelyben azonban minden benne található. Egy szigetnyi térre, pár napnyi időre, egy kis felderítőcsapat legénységére koncentrált tömény kivonat, mondhatni semmi külsőleg látványos akcióval. A lényeg bent zajlik a lelkekben és agyakban, meg már lezajlott mindenki személyes otthoni civil életében. Mintha nem is lenne más a háború, mint ennek folytatása. Vagy fordítva. Mintha nagyjából mindegy is volna.
A hadművelet a fejesek jóvóltából lassú araszolással húzódik-tolódik, az egyetlen, amit a katonaságnál csinálni lehet: ülni és gondolkodni. Gondolkodni az egész értelme felől. Ha van ugyan értelme…
Közben, a felderítőcsapat tagjai révén kibontakozik előttünk az egész amerikai társadalom. Jól időzített adagolásban, ritmust szabva jönnek az időgép segítségével fel-felvillantott életrajzi részek, melyek kiegészítik a képet, magyarázzák a felderítő akció során fellépő külső és belső konfliktusok, viták, magatartások, lelkiismereti kérdések alakulását. Az otthoni viszonyokhoz képest nem sok változik, de itt az ember pőrébb, énje meztelenre vetkőzik – nyíltabban mond ki, tesz meg dolgokat, nyíltabban néz szembe másokkal és önmagával. Red, Roth, Martinez, Croft, Hearn, Wilson, a Polyák meg a többiek lassan felismernek eddig önmaguk előtt is elrejtett, elhallgatott dolgokat. Itt tudatosul bennük: személyes felelősség terhel mindenkit döntéseiért, megalkuvásaiért, mulasztásaiért, egymás sőt, akár egyetlen kismadár életéért.
Itt, ebben a kiélezett helyzetben lenne alkalom bizonyítani hűséget annak, akinek hűségét otthon kétségbe vonják, bátroságot annak, akit otthon gyávasággal vádolnak, lázadni annak, aki átlátja az engedelmességre, tekintélytiszteletre félelemkeltéssel nevelő rendszer aljasságát… Vagy mégsem? Van, aki hűségét bizonyítandó értelmetlenül, feleslegesen öl, hazudik és kockáztatja tulajdon és mások életét. Van, aki megalázva, megértés, elfogadás hiányában nem tudja átugrani a többiektől elválasztó szakadékot. Van, aki lázadásában egyedül marad, cinikusan beletörődik a minden hiába megaláztatásába. Van, aki tudja: ha nem vállalod a parancsnokságot, kiszolgáltatod embereidet Croftnak. Ha vállalod, magad válsz Crofttá. Van, aki elmulasztja az egyetlen pillanatot, amikor meg lehetne szabadulni a gyűlölt parancsnoktól, az értelmetlenség hajszolásának megtestesítőjétől. Ebből a szituációból nincs kiút, csak egy groteszk-abszurd lezárás, ami valójában folytatás: a taposómalom, a nyomorult, egyhangú, újra meg újra ismétlődő borzalmakkal teli élet folytatása. Értelmetlen mészárlások, értelmetlen, vég nélküli hadműveletek sora.
Mit csinálunk ha leszerelünk? Croft tudja ezt a legjobban: Fölösleges időpazarlás ilyesmin törnie az embernek a fejét. A háború még jó darabig eltart.
Még mindig tart.

Nagyon jó jellemrajzok, társadalomkritika, humanizmus, olvasmányos élet- és dzsungelszagú realizmus. Kötelező olvasmánnyá tenném minden itt vagy ott, mindenhol, csak nem otthon „állomásozó” katonának a lelkes egyhangúságot eloszlatandó.

2 hozzászólás
>!
Nyájas_Olvasó
Norman Mailer: Meztelenek és holtak

A Meztelenek és holtak benne van a top 5 második világháborús regényben, azok közül, amit olvastam, pedig ilyenből finoman szólva is van egy pár. Az, hogy milyen a „jó” háborús regény, persze relatív, nálam nyilván kapásból ki vannak zárva azok, amelyek a háborút valami idióta idealizmus jegyében „jó mulatságnak”, „férfimunkának” akarják beállítani. Nem véletlen, hogy az egyik kedvencem a műfajban pont emiatt Nyugaton a helyzet változatlan, vagy a Búcsú a fegyverektől. Szóval Mailer regénye is ezért tetszett, de azért azt hozzátenném, hogy a fentebb említett műveket mégsem közelíti meg. Az pedig, hogy ez lenne „az amerikai próza egyik csúcsteljesítménye”, és a „világirodalom egyik legkiválóbb háborús regénye”… azért nekem kissé más a véleményem.

Ettől függetlenül a regény jó. Rengeteg az egyedi megoldás, elég, ha a legjellemzőbb szituációkat gyakorlatilag kimerevítő minidrámabetétekre gondolunk, vagy a retrospektív megoldásokra, melyekkel a szerző a főhősök korábbi élettörténetét festi meg egy-egy jellemző visszatekintő fejezettel. Ezek sosem túl hosszúak, mégis tökéletesen jellemeznek, ráadásul a regény legmegfelelőbb pontján helyezi el őket Mailer. Így lényegében a történet fókuszpontja a legvégén helyezkedik el, ezt mind a narratíva megoldása, mind a történet eseményei igazolják.

Itt szembesülünk a háború valódi természetével is, amely lényegében három szóban foglalható össze: kiszámíthatatlanság, értelmetlenség és embertelenség. A végén – talán ennek alátámasztására – már bibliai, újszövetségi motívumokkal is találkozunk: gondoljunk csak például a terhét Krisztusként cipelő Goldstein és Ridges történetére. Vagy bárki másra, hiszen itt a szereplők mindegyike cipel valamiféle keresztet, de az ő esetükben ábrázolja ezt a legképszerűbben a szerző.

Kiábrándító volt viszont helyenként a fordítás: én nem tudom, mikor esik már le végre a magyar fordítói szakmának (és velük együtt az értelmiségi társadalom jó részének), hogy ha írásban szeretnénk a műveletlenséget érzékeltetni, akkor erre nem biztos, hogy a legjobb módszer az, hogy az őzést egy amerikai katona (vagy bárki) szájába adjuk. Egyébként is: komolyan azt gondolja valaki, hogy az őzés a műveletlenséget jelzi? Nevetséges, sőt, gonosz megoldás. A másik gyakori módszer (sajnos nem csak e regényben), amikor a mássalhangzótörvényeket írásban érvényesíti a fordító vagy szerző, és ezzel jelzi az adott szereplő „bunkóságát”. Így jön ki az, hogy az egyik (a művelt) szereplő azt mondja, hogy „játszik”, míg a másik (a műveletlen) azt, hogy „jáccik”. Élőbeszéd átiratáról van szó természetesen, ahol ugye mindenki érvényesíti a mássalhangzótörvényeket, még a mélyen tisztelt fordító is, ha jól sejtem. Vagy ő netalán „játszik”-nak ejti, t-vel és sz-szel? Ugyan már.

Kissé eltértem talán a témától, mindenesetre ettől függetlenül a regényt bárkinek ajánlom.

5 hozzászólás
>!
Kabódi_Ella P
Norman Mailer: Meztelenek és holtak

Őszintén megmondom, ez a regény a nehezebbnél is nehezebben csúszott. Talán rosszkor volt rossz helyen, de igencsak régóta állt a polcon. Egyszerre elkapott a várólista-csökkentés heveny öröme, és nekiálltam. Száraz brutalitásán, lényegretörőségén szociális érzékenysége, és részletgazdag jellemrajzai sem segítettek. Holott gyönyörű, értő, páratlan műalkotás. Egy zseni kemény, jól kitervelt, minden komponensében alaposan átgondolt regénye, ami igenis megérdemli a hírnevét. Ám pozitív érzést, reményt nem ad. Szikár háborús korrajz. Kegyetlen és tárgyilagos. Kemény, mint a szikla. Nem szeretettel, hanem szenvedéllyel írták, az igazmondás, és az önigazolás vágyával. Nem mintha, ez bármit levonna az értékéből, de jobb, ha az ember meggondolja, az életének mely időszakában olvassa. Viszont olvasni kell, egyszer az életben, ez kétségtelen.

>!
acsferi
Norman Mailer: Meztelenek és holtak

Az általam olvasott háborús regények egyik legjobbja, méltó párja Irwin Shaw Oroszlánkölykökjének és James Jones Most és mindörökkéjének. A mű elég terjedelmes, de végig magával ragadta a figyelmemet, az a könyv, amelyet sajnál az ember letenni, nehéz kiszakadni Croft, Hearn, Red, Cummings világából. Bár háborús regény, de nem pátosszal nyúl az író a témához, inkább annak értelmetlenségén, a véletlenek hatalmas szerepén van a hangsúly. A központban ugyan egy sziget elleni hadművelet áll, de maguk a harci cselekmények inkább hátterül szolgálnak, a lélekábrázolásokon és az amerikai társadalom különböző rétegeiből származó katonák életének mozgatórugóin, gyökerein van a hangsúly. A hadsereg hierarchiájának különböző szintjein elhelyezkedő egyének szemszögéből kísérhetjük végig, hogy kinek mit jelent a háború, miközben liberális, reakciós eszmék feszülnek egymásnak. A csúcspontot az emberi teljesítőképesség határát súroló küldetés jelenti – itt a Hemingwayre oly jellemző ember és természet küzdelme motívum is felbukkan – ahol a bukás törvényszerű, és az eredeti céltól egyre távolabb kerülve az egész háború abszurd jelleget ölt. Megrázó képek, remek jellemábrázolások, nagyszerű párbeszédek, tehát kihagyhatatlan.

>!
kvzs P
Norman Mailer: Meztelenek és holtak

Háborús regény, ami számomra nem elsősorban a háborúról szól. Olyan, mintha a háború, a harcok, a dzsungel csak hátteret szolgáltatna egy kamaradarabba oltott lélektani drámához.
Megrázóan jól ábrázolja a belső vívódásokat, az emberek magukkal és bajtársaikkal folytatott csatáit, a veszteségek feldolgozását, a jellemek, neveltetés és hátterek okozta ütközéseket. A háború a nagy gyilkosként jelenik meg, ami még azt is megöli, aki túléli.
Nagyon tetszett a ritmusa: a leírásokat, a belső monológokat, a háttértörténeket és a kórusrészeket pont úgy adagolja az író, hogy megtörje a ritmust és kizökkentsen a borzalmakból a belefásulás előtt, a feszültséget pedig úgy tartja fent, hogy a veszteségeket, tragédiákat hol elintézi két mondattal, hol pedig hosszú oldalakon keresztül dagonyázik a szereplők fájdalmában.
Tökéletes kiábrándító mű annak, aki még hisz a háborúk magasztosságában.

>!
entropic P
Norman Mailer: Meztelenek és holtak

Nagyon régen olvastam, körülbelül egy időben a 22-es csapdájával, és a két könyv valahogy összekapcsolódott bennem. Számomra olyan ez a regény, mint a 22-es csapdájának valószerűbb, kegyetlenebb, komorabb változata. Nagyon jó karakterek vannak benne és rettenetesen életszerű az egész. Nem egy vidám és könnyed olvasmány.

>!
Gáborr_Nagy
Norman Mailer: Meztelenek és holtak

A könyv visszahozta bennem a sok rossz emléket katonakoromból. Az állandó fáradtság, kialvatlanság, kosz, meleg vagy hideg, rossz kaja, összezártság és mégis állandó egyedüllét, örökös várakozás, értelmetlenség. Ha a körülmények nem kínoztak, kínoztuk mi is egymást. De mi pontosan tudtuk, mikor lesz vége, itt viszont a szereplők nem. A regény nagy értéke a bajtársiasság, az összefogás és az erőfeszítés bemutatása.
A legjobb részei szerintem az Időgép fejezetek. Olyan, mintha az egész amerikai hadsereg csak sodródó lúzerekből állt volna.

>!
Orbantorgyan
Norman Mailer: Meztelenek és holtak

Most, öreg fejjel olvasva másként reagálok a regényre. Úgy élt bennem, hogy az egyik legjobb háborús regény. Most sokkal kritikusabb vagyok. Meglátom az első nagy regényét író szerző igyekezetét, hogy nagyot szóljon a könyv. Számunkra, magyarok számára teljesen ismeretlen a helyszín. A japánok elleni harcról nem lehetett sok fogalmunk. Őserdei környezet, kevés cselekmény stb. Talán az európai háborút könnyebben megértjük. A zsidó származású szerző elég határozottan ír a zsidó, goj szembenállásról. Sok háttérinformáció ellenére nem árnyaltak az alakjai. Igazi jó ember nincs is a regényben. A hadnagy szinte észrevétlenül hal meg. Nem értjük igazán, miért lett a tábornok az ellensége. A japánok nem igazán érzékelhetők, mint ellenség. Mindezt azért írom, hogy egy híres, nagy regényben is felfedezhetünk gyenge megoldásokat.

>!
morin5
Norman Mailer: Meztelenek és holtak

A regény a maga korában nagy szenzációnak számított, de nem tudok rájönni az okára. Csak érinti a háború témáját, az erőssége igazából a visszaemlékezésekből kirajzolódó társadalmi keresztmetszet lehetne, már ha a szereplők és a megélt sorsok nem lennének végtelenül egysíkúak, egymással tökéletesen behelyettesíthetőek, hogy szinte fölösleges legyen megjegyezni a neveket. Ritka helyzet, amikor azt veszem észre magamon, hogy nem oszt, nem szoroz, kit lőnek le, hol, mikor, mert a szereplőknél már csak a terjengős cselekmény az érdektelenebb. Várom, hogy végre történjen valami, de csak a szájbarágós amerikaiassággal unalomig ismételt tanulságfélét kapom, hogy ne bízz a nőkben, és az igazi ellenségeidet a saját társaid közt keresd. Oké, ezt megjegyeztem, esetleg még valami?


Népszerű idézetek

>!
orsipingvin

Jóleső melegség fogta el, ha a fiára gondolt. Eszébe jutott, hogy szokta fölébreszteni a gyerek vasárnap reggelenként. A felesége berakta melléje az ágyba, a kölyök meglovagolta a hasát, és vidáman gőgicsélve ráncigálni kezdte gyönge kis kezével a mellén a szőrszálakat. Rothba szinte belenyilallott a boldogság, amikor erre gondolt, aztán meg a fájdalmas igazság, hogy bizony nem is örült olyan nagyon a gyereknek, amikor még nem szakadtak el egymástól. Mindig ingerült volt, és haragudott, hogy fölzavarták álmából, s most őszintén csodálkozott rajta, hogy lehetett képes elszalasztani a boldogságot, amikor ott volt a keze ügyében. Mintha csak most jutott volna el odáig, hogy megértse igazi önmagát, s olyasféle különös érzés fogta el, mint a felfedezőket: mintha élete ismerősnek hitt, egyhangú terepén még sose látott szakadékokra és hidakra bukkant volna. – Tudod, furcsa az élet – jegyezte meg.

64. oldal

1 hozzászólás
>!
orsipingvin

Isten olyan luxus, amit nem engedhetek meg magamnak.

62. oldal (Európa, 1971)

1 hozzászólás
>!
eme P

Mi az isten közöm van nekem ehhez az egészhez?

I. 202. o.

>!
eme P

A világnak a logika szabályai szerint már régen fasisztának kellene lennie, és még mindig nem az.

II. 217. o.

>!
Nyájas_Olvasó

Ha sokáig vizsgál az ember valamit, a végén mindenről kiderül, hogy mocsok.

>!
eme P

azt hiszem, hogy az objektív igazság a mi oldalunkon van. Legalábbis Európában. Ideát viszont, legalábbis szerintem, imperialista szerencsejáték folyik. Vagy mi zsákmányoljuk ki Ázsiát, vagy a japánok.

I. 453. o.

>!
eme P

Soha semmi se alakul úgy, ahogy az ember szeretné. És ennek ellenére még mindig nem elég fásultak, még mindig hisznek benne, hogy a végén minden jóra fordul, kiválogatják a homokból az aranyszemecskéket, és azokat nézik, csak azokat – szinte nagyítóüvegen keresztül. Ő is ezt csinálja, pedig nem tartogat számára semmit a jövő, csak egy sor nyomorúságos kisvárost, albérleti szobát, kocsmákban töltött estéket, amikor majd hallgatja, hogy fecsegnek körülötte az emberek. Mi adódik még az életében azon kívül, hogy összeakad egy-egy kurvával, és megbizsereg egy kicsit az ágyéka?

II. 206. o.

>!
orsipingvin

… ő csak állt, és nézte a holttestet, fogva tartotta valamilyen érzés, amit képtelen lett volna szavakba foglalni. Valahol az agya egyik rejtett zugában felvillant benne a gondolat, hogy ennek az embernek is voltak egyszer vágyai, és valószínűleg mindig hihetetlennek tartotta, hogy ő is meg fog halni egyszer. Ez az ember is volt egyszer kisgyerek, kamasz és fiatalember, voltak ábrándjai és emlékei. Mintha életében először látott volna hullát, Red meglepődve és rémülten eszmélt rá, hogy egy ember nagyon-nagyon törékeny valami.

235

>!
orsipingvin

A huszadik század emberének természetes lelkiállapota a félelem.

257. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Ernest Hemingway: Akiért a harang szól
Irwin Shaw: Oroszlánkölykök
Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől
Margaret Mitchell: Elfújta a szél
Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény
David Benioff: Tolvajok tele
Isaac Bashevis Singer: A sátán Gorajban
Lev Tolsztoj: Háború és béke
Khaled Hosseini: Papírsárkányok
Steven Saylor: Birodalom