A ​hóhér dala 74 csillagozás

Norman Mailer: A hóhér dala Norman Mailer: A hóhér dala Norman Mailer: A hóhér dala Norman Mailer: A hóhér dala

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Megtörtént ​eseményeket, az 1977. január 17-én Utahban kivégzett kétszeres rablógyilkos Gary Gilmore történetét dolgozza fel Norman Mailer regénye, amely egyik percről a másikra az elmúlt évtizedek legnagyobb amerikai könyvsikere lett, és meghódította Európát is. Egy olyan ember története – mondja egy interjúban a szerző –, aki felnőtt éveit egyvégtében börtönben tölti, aztán kiszabadul, megismerkedik egy szép lánnyal, szenvedélyes szerelem szövődik közöttük; a kapcsolat szinte tökéletesnek indul, de aztán kudarcba fullad. Szakítanak. A férfi annyira elviselhetetlennek érzi a szakítást, hogy egy hétre rá két embert gyilkol meg két egymást követő éjszakán. Amikor visszakerül a börtönbe, újra egymásba szeretnek. Nos, úgy éreztem, ez a tragikus szerelmi történet annyira végletes, hogy a mai lélek számára már-már hihetetlen – hacsak nem rögzítünk minden apró részletet. A valóság – ha tüzetes vizsgálódásnak vetjük alá – titokzatos és megfoghatatlan. Azt hiszem, ez az, amihez a festészet… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1979

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magvető Világkönyvtár

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2008
1708 oldal · ISBN: 9789632540627 · Fordította: Szíjgyártó László
>!
Fátum-Ars, Budapest, 1994
954 oldal · ISBN: 9638367148 · Fordította: Szíjgyártó László
>!
Magvető, Budapest, 1988
1436 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631411990 · Fordította: Szíjgyártó László

2 további kiadás


Kedvencelte 10

Most olvassa 5

Várólistára tette 59

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

>!
Bleeding_Bride ISP
Norman Mailer: A hóhér dala

Életem leghosszabb olvasmánya: 2007 májusában kezdtem el, aztán nem sikerült átrágnom magam rajta, 10 év után spontán került ismét a birtokomba a könyv.
Hosszú és lassú. Akcióra, nagy fordulatokra nem kell számítani, de aprólékos bemutatása az összes szereplőnek, felbukkanó névnek, helyszínnek, eseménynek annál inkább. Kellemesen sodort magával, aztán úgy magával vitt, hogy hetekig Gary Gilmore doku-kat néztem, olvastam – a filmadaptációt is beékelve.
Már hónapok óta rágódok egy frappáns értékelésen, amiben elmagyarázgatom, hogy mi és miért fogott meg ebben a sztoriban, de mint a mellékelt ábra is mutatja, nem sikerült szavakba önteni, így nem is erőltetném.

>!
Maya 
Norman Mailer: A hóhér dala

Nehezemre esik értékelést írni erről, nehezen ment az olvasás is.
A téma valóban díjat érdemel. Az első kötetet még szeretni is tudtam. A második viszont nem adott nekem semmit, csak nyúlott, mint a rágógumi. Rendesen beleragadtam. Egyre csak azt kérdezgetem magamtól, miért nem tettem le. Párszor félretettem, de valamiért mindig újra felvettem, pedig már nem kötött le.

Ki tehető felelőssé egy elrontott életért? Be lehet illeszkedni egy olyan társadalomba, mely nem fogad szívesen? Segíthet valaki abban, hogy egy ember megváltozzon?
A könyv tényszerű beszámoló akar lenni. De egy ember élete nem csak tényekből áll. Az embert ugyanúgy meghatározza a család, a környezet, amelyben felnőtt, vagy ahol él, mint a többi ember, akik őt körülveszik, akik éreznek valamit iránta, akik iránt ő érez valamit. Főként az érzelmeink különböztetnek meg minket egymástól.
Ugyanarra az eseményre két ember nem emlékszik egyformán. Teljesen más okot találunk tetteinkre, miként másképp vállajuk fel ezek következményiet is. Van, aki mindenért magát okolja, mások mindig hibáztatnak valakit. Döntéseket hozunk, vagy másokra hagyjuk ezt is. Kapunk egy esélyt, vagy többet, és ezt kihasználjuk, vagy nem.

Gary Gilmor nem kapott esélyt az élettől. Vagy nem tudta kihasználni az esélyeit. Túl sok ember formál róla véleményt. Szerintem ezek egyike sem ismeri igazán.
Aztán túl sokan csámcsognak a témán. Az egész második kötet egy nagy csámcsogás. Amelett, hogy csak tényeket akar feltárni, túl sok emberről tudtunk meg túl sok mindent. Ezeknek legalább egy része tehetett volna valamit. Szóval azok után, hogy túl hosszú volt, túl sok volt, én mégis valami hiányérzettel maradtam. Azt hiszem azért szenvedtem végig a második kötetet, mert azt hittem, hogy ez megoldódik a végére, de csak nőtt, miközben kínlódtam, mint a légy a pókhálóban.
Nem is nyúzom tovább az értékelést, mert most már én sem tudok mondani semmi újat.

>!
Ikarosz
Norman Mailer: A hóhér dala

Embertelen egy viadal volt ez 6 napon és ~1400 oldalon keresztül. Egy kicsit a végét vártam, túl akartam lenni rajta, aztán valahogy ürességet hagyott csak maga után.
Mindenképpen egy nagy hatúsú mű, bár elég sok furcsaságot találhat benn az olvasó.
Egyesek szerint Mailer meg akarta írni A Nagy Amerikai Regényt, és egy kicsit túltolta a biciklit. Nekik is van igazságuk, ha tényleg az akart lenni, bár ebben én már nem vagyok olyan biztos.
Látszik rajta, hogy baromi sok munka van benne, interjúk, utánnajrás. És ezt egyszerű tőmondatokban tárja elénk a szerző, ami kezdetben elég igénytelennek hat, de menetközben kiderül, hogy arról van szó, hogy az olvasó döntse el, hogy mit gondol arról és azokról, amit/akit lát. (Vagyis amiről és akiről olvas. Apró képzavar.)

Szóval számomra az első negyede a régénynek a tömény kínkeserv. Bunkófélegyháza és Taplófalva között félúton szerelem szövődik Surmó Fegyenc és Vidéki $@!% között, ami a kefélés, a pofozkodás és az üvöltözés háromszögében járja az összeveszés és a kibékülés örökös táncát. Kedves Olvasó! Vegyél egy nagy levegőt, és olvass tovább! Igaz, hogy kb. 350 ilyen oldalt kell kibírnod, de utána indul be az élet.
Szóval Gary Gilmore szabadlábra kerül és a rokonok veszik a szárnyuk alá, szereznek neki munkát és szállást. Gary nem nagyon tud beilleszkedni, lopkod, kifolyik a pénz a kezéből, a munkahelyén sem becsüli meg magát, pedig a környezete a saját lehetőségihez mérten próbál segíteni rajta. Megismerkedik Nicole-al, aki 19. évére szült két gyereket és elfogyasztott 3 férjet. Nagy szerelem az övék, de Gary ugyanolyan link alak marad, mint volt, Nicole meg rendszeresen összefekszik a volt férjeivel, meg úgy egyáltalán bárkivel.
Végül szakítanak, aztán Gary két egymást követő napon két rablást is végrehajt, mindkét helyen megöl egy-egy embert, kb. teljesen értelmetlenül. És miután Gary visszakrül a börtönbe, újra fellángol a szerelem!
Gary Gilmore-t halálra ítélik, és ő nem kíván fellebbezni, ami azt jelenti, hogy záros határidőn belül ki kell végezni.

Igazából a gyilkosságokkal indul be igazán a történet, onnan válik igazán érdekessé, mármár kordokumentumá a könyv. Sok érdekes kérdést boncolgat, a jogi részétől kezdve a sajtóig. Belülről látjuk a médiamunkások manővereit, akik pénzt és ismerséget próbáltak kisajtolni a bizarr ügyből, ügyvédek és ügyészek munkáját, a bíróság nehéz döntéseit. És jogvédő szervezetek is lehetőséget kaptak arra, hogy megcsillogtassák a legrosszabb tulajdonságaikat: a jogi kérdésekbe érzelmeket vittek, mások érzelmeit jogi alapon akarták szabályozni, mindent egybevetve úgy viselkedtek, mint egy hisztis gyerek, elfeledkezve arról, hogy mennyire fontos és tiszteletreméltó munkát végeznek általában. spoiler

Furcsa, és nagyon elgondolkodtató könyv, nagyon sok gondolkodnivaló van benne, miközben csak az események száraz leírása. És ez a legjobb. Nem dönti el az olvasó helyett, hogy mit gondoljon arról, hogy Gary Gilmore gazember-e vagy sem.
Kicsit rámutat az ügy, és úgy általában az egész életünk bonyolultságára.

Gary Gilmore-t 1977 január 17.-én hajnalban agyonlőtték.

https://en.wikipedia.org/wiki/Gary_Gilmore

2 hozzászólás
>!
ervinke73
Norman Mailer: A hóhér dala

Bár vágtam a stílus és a mondandó közti összefüggést, a bő 1600 oldal kissé próbára tett. Meggyőződésem, hogy Mailer tudatosan használja ezt a szenvtelen, riporteri hangvételt, nem ítélkezik, ebben a kényes és sokrétű témában nem is könnyű. Vagy tán mégis?
Állást foglalni kizárólagosan én sem tudok, bár a halálbüntetés visszatartó erejében nem hiszek.
Valami olyasmit éreztem-főleg a könyv vége felé-, mintha a társadalom lelkiismerete is megszólalna az ítélet kimondásakor és végrehajtáskor. Nem hiszem, hogy lennének született gonosztevők. Biztos, hogy vannak esetek, amikor a társadalom is felelőssé tehető azért, mert tagjai nem tudnak beilleszkedni. Mindenesetre Gary Gilmore tette legalább annyira felkavaró, mint az a fajta elképesztő „karnevál”, amit a sajtó, a törvénykezés, ügyvédek, jogvédők, aktivisták, egyházi emberek keltenek ügyével kapcsolatban. Számomra ez a döbbenetes-igaz, nem Amerikában élek. Szerencsére?

>!
Papusz P
Norman Mailer: A hóhér dala

*sóhaj* Csakhogy vége lett már végre.
Én értem, hogy Norman Mailer alapos akart lenni, de ennyire kár volt. Ez a könyv legalább kétszer olyan hosszú, mint kellene, ha ugyan nem háromszor, és a rengeteg részlet nem olyan izgalmas, hogy megérje.

>!
sskkaa I
Norman Mailer: A hóhér dala

Ha ezek után még kételkedne bárki is abban, hogy Norman Mailer mit tett le az asztalra, akkor esélyes, hogy nem ugyanazt olvastuk.
Egy full objektív dokumentáció, részletesen megírva. Kár, hogy ebben van az egésznek a buktatója is: terjedelméből adódóan vannak benne iszonyatosan érdektelen részek, a második kötet első fele pedig kifejezetten sokat ronthat a mű megítélésén. Ettől függetlenül érdekes iromány, jó látni, hogy mekkora majomszart csinálnak egy kivégzésből, még akkor is, ha a bűnös tényleg akarja, hogy kivégezzék. És valami groteszk módon vártam is, hogy kivégezzék Gary-t, persze ítélkezni nem az én dolgom. Nicole története pedig annyira szar, hogy külön könyvet érdemelne. És akkor még ott van az egésznek az emberi oldala, az áldozatok, a családtagok, na és persze Gary…

>!
terembura
Norman Mailer: A hóhér dala

Kérem szépen, ez mi volt?
Nagy nehezen végigszenvedtem magam rajta, azt hittem sose lesz vége.
Dolgoztam egy ideig egy fiatal magánvállalkozó gyereknek. Az ő apjának volt egy mondása, ahányszor ránézett a fia valamelyik munkájára: „ Mi ez a nagy sz@r, kisfiam?”
A Pulitzer-díját sem nagyon értem meg, de hogy mitől lett ez a valami világsiker…?
A lényeg: a történet nem is lenne rossz, de a mondás is megmondja: a kevesebb néha több (és ez nagyon sok volt)! Irodalomhoz meg aztán szerintem nem sok köze van. Tulajdonképpen valószínűleg én is egy az egyben így írtam volna meg… ha a szavak száma alapján fizettek volna érte!!!
Az első kötet még csak-csak, de a második kötet már szinte elejétől egyenlő a nagy semmivel. Nem is tudom, hogy mi a fenének kínoztam magam vele, én vagyok a hibás, mert akár félre is tehettem volna, de nem tettem – szeretem az elkezdett olvasmányokat befejezni…

1 hozzászólás
>!
Blissenobiarella
Norman Mailer: A hóhér dala

Nagyon-nagyon jó könyv… tetszett a tárgyilagossága, és Mailer jó stílusban ír. Ami egy kissé próbára tett, az az volt, hogy minden egyes utolsó kis mellékszereplő egész előéletét el kellett olvasni… így egy kissé vontatott volt, és többször éreztem azt, hogy rákiáltottam volna az íróra, hogy „a lényeget!”. De azt hiszem, éppen ebben rejlik a varázsa. A történet inkább érdekes, mint szép. A szereplőket nehéz érteni, mert őszintén szólva egyik se normális (különösen Nicole volt érdekes figura számomra). De összességében: szerettem.

>!
Gábor_Lantos
Norman Mailer: A hóhér dala

Mihez kezdjen egy harmincéves ember, aki a minap érkezett meg az Egyesült Államok nyugati részéből, aki végigjárta Utah államot, volt Provóban, Oremben és Salt Lake Cityben is, és aki ott találkozott először az 1977-ben kivégzett Gary Gilmore nevével? Fogja meg Norman Mailer könyvét, A hóhér dala című művet, és olvassa el. Mást nemigen tehet.

Csakhogy ez nem ennyire egyszerű dolog.
Mailer – akit leginkább a Meztelenek és holtak című háborús művéről és Marilyn Monroe-ról szóló könyv kapcsán ismerhetett a magyarországi közönség –
több mint 1700 oldalon (más, apróbb betűs szedéssel csak 1436 oldal) keresztül, két kötetben írta meg a kettős gyilkosság miatt halálra ítélt Gary Gilmore történetét. Ez nem is regény (vagy ha szigorúan vesszük, az első kötet első része az), hanem monumentális ténymű, nincsenek benne fikciók, az ereje és a nehézsége pontosan ebben rejlik, ez pedig nem biztos, hogy egy olyan embernek való, aki éppen az imént lett 30 éves.

Szégyen, vagy nem, 80 oldal után félredobtam Mailer könyvét. 80 oldalon keresztül „sem történt semmi", úgy érzetem, hogy a hátralévő 1620 sem okozhat semmiféle komoly izgalmat, könnyű szívvel mondtam le róla.

47 évesen már tudom, vannak könyvek, amelyekre meg kell érni.
Fel kell nőni hozzájuk. Mailer művét 17 évvel az első olvasás után a véletlen sodorta utamba, bár mindkét családomnál (szüleimnél és feleségem szüleinél) is ott porosodott a polcon. Én mégis a még felújítás előtt álló Keleti-pályaudvar egyik – azóta talán már elbontott – bódéjában láttam meg a két vastag kötetet.

Ekkor jutott eszembe a hatalmas és gyönyörű mormon templom Salt Lake-ben, a poros provói és oremi utak, a Nagy Sóstó, a kiszáradt és misztikusan fehér táj, a 40 fokos nyár, az izgalom, hogy csak ne itt és ne most romoljon el a bérautó, miközben a világ leghosszabb olyan autópályáján rohantam előre, amelyen nincs egyetlen kanyar sem. Abban bíztam, hogy előbb-utóbb felbukkan egy benzinkút.
Nem az oremi, ahol Gary Gilmore az első gyilkosságát elkövette.
Csak egy olyan, ahol tele tudom nyomni üzemanyaggal a lassan kiszáradó kocsi tankját.

Norman Mailer könyvének 2019-es olvasásakor a 80. oldalnál nem azon gondolkoztam, hogy mi fog történni a következő 1620 oldalon, hanem azon sajnálkoztam, hogy ennek egyszer vége lesz. Éppen ezért – tudatosan – hosszan és lassan olvastam el A hóhér dalát. Egy-egy repülőút alatt többet, otthon, vagy a vonaton kevesebbet. Mivel tudtam, hogy az események megtörténtek, gyakran néztem utána a szereplőknek, tudtam, hogy a Gilmore-sztorit feldolgozó, a jogokra magát cápaként rávető újságíró-producer, Larry Schiller még él, 82 éves, köszöni, jól van. Ő az az ember, aki
a kivégzésre elfelejtett magával jegyzetfüzetet vinni, így a csekkjeinek hátoldalára jegyzett fel minden fontos dolgot.
Ez csak egy a könyv meghökkentő, ámde megtörtént eseményei közül.

Próbáltam elképzelni, hogy nézhetett ki Gilmore és szerelme, Nicole, aztán, amikor az archív fotókon megláttam őket, alaposan meglepődtem. Nem tudom, hogy van-e olyan, hogy „gyilkos-fizimiska" (életem során soha nem találkoztam még olyan emberrel, aki megölt valakit), de a bajuszos, sötét hajú, jóképű Gary Gilmore egyáltalán nem olyan volt, mint akit elképzeltem.
Mailer a könyvében idealistán gyönyörűnek festette le Nicole-t, a sötét hajú, szép arcú lány szemében ülő szomorúság még akkor is tökéletesen átjött a képeken, ha mosolygott.
Kettejük tragikus sorsa, a be nem teljesült végtelen szerelem (Franco Zeffirelli után szabadon), két ártatlan ember meggyilkolása és Amerika megváltozása – ezek kerültek Mailer regényének középpontjába.

Amerika megváltozásáról írtam, nem véletlenül. Amikor 1977. január 17-én reggel 6.28 perckor Samuel Smith, Utah állam börtönigazgatója lement a 6-os cellába és az ott fekvő Gary Gilmore-nak annyit mondott, hogy „Ok, Gary, mehetünk", akkor már több mint 10 éve nem végeztek ki senkit az USA egyetlen államában sem.
Ekkor nem Gilmore volt az egyetlen, aki az amerikai siralomházakban várta azt a pillanatot, amikor életét halálra váltja a kivégzőosztag.
Csaknem 600 (egészen pontosan 592) halálraítélt sínylődött kétségek között, mert egy 1972-es Legfelsőbb Bírósági állásfoglalás szerint a testület kegyetlennek és embertelennek minősítette a legsúlyosabb büntetés végrehajtását. Bár ez a verdikt nem tiltotta meg egyetlen államnak sem a kivégzéseket, azokat mégsem merte senki végrehajtani, mert mindenki félt attól, hogy a cselekmény alkotmányellenes lesz. 1976 nyarán aztán ugyanaz a testület, vagyis a Legfelsőbb Bíróság olyan rendeletet hozott, amely semmissé nyilvánította a négy évvel korábban kimondottakat, azaz Amerika-szerte újra elkezdődhettek a kivégzések.

1976 nyarán Gary Gilmore éppen szabad volt. 1976 nyarán ismerkedett meg élete szerelmével, Nicole Bakerrel.
A 20 éves lány ekkor már három házasságon volt túl (az elsőt 14, a másodikat 15 éves korában kötötte), két gyermeket nevelt, és a szövetségi állam segélyeiből tengette magát. Ekkor lépett be az életébe a börtönviselt Gilmore, aki 14 évesen már egy állami javítóintézet lakója volt, hogy aztán később élete jelentős részét börtönökben töltse.

A Hóhér dala jellemábrázolása hosszan és pontosan építi fel az olvasónak a főszereplők személyiségét. Ezek a személyrajzok és a könyvben szereplő emberek környezete (a poros, piszkos, Isten háta mögötti Utah)
tökéletes elegyet alkotva rántják bele az olvasót egy olyan örvénybe, ahonnan nehéz a kiúszás.
Itt csak a kiválóaknak és a jellemben és személyiségben nagyon erős embereknek van esélyük a kitörésre. Gary Gilmore nem ilyen ember volt.

Itt, ahol a sheriff egy laza mozdulattal rúgja le a csizmájáról a ráragadt és már döglött gyíktetemet, ez nem az örökké nyüzsgő, pulzáló, élettel teli New York, ez nem a napfényes és talmi csillogásával vakító Kalifornia, de nem is az örökké napsütötte Hawaii.
Ez az amerikai középnyugat széle, a nyakas mormonok lakta vidék, ahol a mindennapok kilátástalansága az összes ott élő lelkében mély barázdákat szánt.
Legyen az börtönigazgató, fegyőr, rendőr, benzinkutas, szállodaportás, gyerekét egyedül nevelő anya, vagy egy gyilkos, akit Gary Gilmore-nak hívtak.

Nem, nem arról van szó, hogy Mailer 1700 oldala engem is legyőzött, hogy a kezdetben általam mély megvetéssel szemlélt Gilmore a végére Dosztojevszkij-féle hőssé változik.
Nem, Gilmore sosem lesz Raszkolnyikov,
az olvasó nem jut el a felmentő ítélet kimondásáig, csak a szánalom és a megvetés furcsa elegyében kavarog az értelem és az érzelem.

Mi több, Gilmore magát sem menti fel, hiszen – szinte példa nélküli módon – maga kéri azt a bíróságtól, hogy az mondja ki a halálos ítéletet, majd a lehető leggyorsabban végezze ki őt Utah állam. Végig kitart emellett, soha, senki – sem az ügyvédek, sem a családjának tagjai, sem az anyja, sem a szerelme, Nicole – nem tudja erről az útról eltéríteni.
Később Gary és Nicole közösen tervelnek ki és hajtanak végre öngyilkosságot, de ez egyiküknek sem sikerül.
Gilmore újra megpróbálkozik ezzel, de a második kísérlete is kudarcba fullad. Mintha képtelen lenne mindazt megtenni, amit nem sokkal később a paraván mögé bújt kivégzőosztag szemvillanás alatt végrehajt.

Ha semmi mást nem tennénk, csak Gary Gilmore és Nicole Baker egymásnak írt szerelmes leveleit olvasnánk el,
rá sem jönnénk, hogy ez a kapcsolat micsoda súlyos terheket cipelt magán.
Amikor Nicole megelégelte, hogy az örökké részeg Gilmore naponta megveri őt is, és gyermekeit is, elmenekült a férfitől. Mikor Gilmore rájött, hogy ebben a kapcsolatban is csődöt mondott, megpróbált mindent visszacsinálni. 1976. július 19-én este elment Nicole anyjához, hogy visszavigye magához a szerelmét.

Mikor a nőt nem találta ott, Nicole húgát, Aprilt ültette be maga mellé a kocsiba, és egy oremi benzinkúthoz mentek.
Itt dolgozott a 24 éves Max David Jensen, akit Gilmore hasra fektetett és két lövéssel kivégzett.
Pedig a kútkezelő előtte átadta Gilmore-nak azt a 150 dollárt, ami a kasszában volt. Másnap Gilmore még mindig részegen és még mindig Nicole-t keresve tért be egy motelbe, ahol az ott dolgozó Bennie Bushnellt ölte meg hasonló módon. Aztán persze elkapják, mert látja őt egy szemtanú, mert a kabátjának ujja véres, és mert Gilmore részegségében óvatlan. Talán fel sem fogja mit követett el, hiszen ő csak a szerelmét, Nicole-t kereste.

Innentől kezdve pedig két szálon kanyarog Mailer történetvezetése. Mozgásba lendül az ügyész-ügyvéd-bíró gépezet, megjelennek az újságírók és a szerencselovagok, akik mind-mind pénzt látnak a tragikus történetben.
Filmjogok, életrajzírás, a szerelmes levelek eladása, egymással ordítozó és acsarkodó ügyvédek és Larry Schiller, a producer, aki a legkitartóbb, a legerőszakosabb volt valamennyi közül.

Ő jól tudja, hogy a Gilmore-sztori sokkal több, mint két gyilkosság története. Mailer hömpölygő regényfolyama a második kötet elején lassul le igazán, szinte tóvá változik az addigi folyó.
Ez már nemcsak egy soha be nem teljesülő szerelem, ez nemcsak két gyilkosság története, hanem a hírnév, a mindent felülíró üzlet és az embertelenség sztorija.
És két ember – Gary és Nicole – nyomorúságos, gyönyörű, félelmetes szerelmi története. Amelyben az egyik ember – Gary – szentül hiszi, hogy az életben nincs olyan szó, nincs olyan érzés, hogy szeretet.

Mikor rájön arra, hogy mégis van, már késő lesz.
Addigra ő már a maximálisan biztonságos börtöntraktus egyik zárkájának lakója, szerelme, Nicole pedig egy diliház szobájának foglya. Ahonnan a nő később kikerül, de mire ez megtörténik, Gary Gilmore már halott. Gilmore, akit Amerika akkor egyik legnépszerűbb énekese, Johnny Cash maga hívott fel telefonon nem sokkal a kivégzése előtt. Johnny Cash telefonja a gyilkost örömmel tölti el. Csak ennek tud örülni, meg annak, hogy véget ér a jogi herce-hurca, hogy kivégzik. Gary Gilmore Nicole-t a gyilkosságok elkövetése után soha többet nem láthatta. Ez az egyetlen dolog, ami miatt dühös, de már tehetetlen. Nem engedik a közelébe.

Gary Gilmore-nak sok naiv amerikai ember próbált meg segíteni azzal, hogy 1976 tavaszán és nyarán visszaillessze őt az emberi társadalomba. Nem az ő kudarcuk, hogy nem sikerült. A legtöbbet ezért a gyilkos unokahúga, Brenda tette, aki egyszer azt mondta Gary-nek:

Ha aztán elrontasz mindent, én leszek az első, aki ellened fordulok."

Szinte törvényszerű, hogy a kettős gyilkosság után Brenda telefonja volt az, amely a hatóságok kezére juttatta Gary Gilmore-t. Az a Brenda, akinek az életét Gary mentette meg, amikor a 6 éves kislány felmászott a fára, és az ág eltört alatta. A zuhanó gyereket Gary Gilmore kapta el. Így indul el Norman Mailer regénye, A Hóhér dala.

Gary Gilmore zuhanását még Brenda sem tudta megállítani.

>!
Bàtkai_Gàbor
Norman Mailer: A hóhér dala

Nem tudom, hogy az eredeti mű ennyire bugyuta szerkezetileg vagy a fordítàs….
A fogalmazàs minősége, a pàrbeszédek mesterkélt érzelmessége kiàbràndító volt. Szàmomra teljesen érthetetlen a könyv irodalmi értéke, kb mint Picasso festészete…


Népszerű idézetek

>!
n P

Tömlöcöm mélyén
vendégül látlak
tömlöcöm mélyén
ne félj, nem bántlak
tömlöcöm mélyén
lakom-
jót akarok neked vagy rosszat
magam sem tudom
(Régi fogolydal)

7. oldal

>!
Bleeding_Bride ISP

Charlie állítólag őrmester volt. Otthon Kathryne lefokozta hülyévé.

245. oldal

>!
Natasha

Az élet nem olyan rövid, hogy ne érnénk rá mindig udvariasak lenni.

647. oldal (I. kötet, 2008.) - Emersontól, egy írótól idézték

>!
psn

Túlzás azt kívánni egy embertől, hogy vigyázzon a tűzre, amikor fáradt és álmos, és egy csomó kellemetlen emlék gyötri – semmi sem hozza felszínre úgy a kellemetlen emlékeket, mint a lobogó tűz.

>!
zsofi017

Semmiféle jutalomnak nincs olyan pszichikai hatása, mint amilyenben akkor részesül az ember, ha egy önmagával kötött fogadást sikerül megnyernie.

>!
Evangeline

KÉRDEZŐ: Mitől kezdett el bűnöző módjára gondolkozni?
GILMORE: Valószínűleg attól, hogy javítóintézetbe dugtak.

396. oldal ( II. kötet )

>!
Natasha

[…] ha egy nőnek tetoválás van a bokáján, olyan, mintha szarba lépett volna.

116. oldal (I. kötet, 2008)

19 hozzászólás
>!
Natasha

[…] az embereket olyannak kell szeretni, amilyenek. Ha meg lehetne változtatni, valószínűleg ott is hagynánk őket.

535. oldal (I. kötet, 2008)

12 hozzászólás
>!
Evangeline

Ha választanunk kell élet és halál között, és nem az életet választjuk, az emberiség ellen vétünk.

468–469. oldal ( II. kötet)

>!
Natasha

Börtön […] az is, amikor az ember lélegezni szeretne, de valaki az orrába dugta az ujját. Amint kiveszi, az ember majd megőrül a levegőtől. És börtön az is, amikor valaki túlságosan fiatalon megy férjhez, és gyermekei születnek.

158. oldal (I. kötet, 2008)


Hasonló könyvek címkék alapján

Stephen King: Joyland
Celeste Ng: Amit sohase mondtam el
Liane Moriarty: Hatalmas kis hazugságok
Robert Galbraith: Halálos fehér
Jodi Picoult: Tizenkilenc perc
Julie James: A hamis partner
Karen Rose: Vigyázz rám
Jodi Picoult: Egyszerű igazság
Lisa Jackson: Ébredés