Európa ​története 94% 19 csillagozás

A bronzkori civilizáció, amelyik Knósszosszal és Mükénével véget ért, az európai történelem három nagy ciklusa közül csupán az egyik volt. A második ciklust a görögök és rómaiak klasszikus világa jelentette. A harmadik ciklus, amelyik a Római Birodalom végén a „rezsim bukásával” vette kezdetét, a modern Európa felemelkedésével esik egybe, s mi is ebben élünk.

A felejtés, sőt megkockáztatható, hogy a történelemhamisítás is nélkülözhetetlen a nemzet megteremtéséhez.

Az európai ember számára súlyos csapás volt, amikor rá kellett ébrednie, hogy a sziámiak esetleg boldogabbak, a bráhminok bölcsebbek és az irokézek kevésbé vérszomjasak, mint ő.

A háború után Grey nem emlegetett kollektív bűnösséget, még kevésbé a diplomaták hibáit. Ehelyett elmesélt egy történetet Japánról. „Azelőtt a művészek nemzete voltunk – mondta neki egyszer egy japán diplomata –, most viszont, hogy megtanultunk ölni, önök azt mondják, civilizáltak lettünk.”

X. fejezet: Dynamo

Napóleon egyetlen év leforgása alatt – történetesen 1810-ben – 162 üveget rendelt az illatszerész Chardintől kedvenc narancsolaj-illatú kölnijéből. Híres az a levele, amelyben azért könyörgött Josephine-nek, hogy találkozásuk előtt két hétig ne fürödjön, hogy érezhesse testének minden természetes aromáját. Amikor Josephine meghalt, Napóleon ibolyákat ü[tettetett a sírjára, s maga is élete végéig hordott egy ibolyákból készített medaliont. Megátalkodott odomane, „szagmániákus” volt.

Ibolyák (kapszula)

A propaganda egyik legsunyibb formája az, amikor az igazi információforrások nemcsak a befogadó, hanem a propagandista elől is rejtve maradnak. Az úgynevezett irányított propagandának ez a műfaja arra törekszik, hogy a mit sem sejtő ügynökök úgy terjesszék tovább a kiszivárogtatott információt, mintha maguktól, spontán módon cselekednének. Úgy téve, mintha saját nézeteink egybeesnének a meggyőzni kívánt célcsoport nézeteivel, valamint kielégítve e célcsoport kulcsfiguráinak az igényeit, lopva ki lehet alakítani egy véleményformáló elitet.
Úgy tűnik, Sztálin propagandafőnökei épp ezt a módszert választották, amikor az 1920-as évektől kezdve kezdtek hálót szőni a vezető nyugati országok kulturális csoportjai köré. A szálak egy látszólag jámbor német kommunista kezében futottak össze. Willi Münzenberg (1889-1940) egykor Svájcban volt Lenin elvtársa, Goebbelst pedig a Reichstagból ismerte. A szovjet kémekkel együttműködve tökélyre fejlesztette annak művészetét, hogy miként lehet titkos üzelmeket nyíltan űzni. Ő szabta meg, milyen elemekből álljon a militarizmusellenes, az antiimperialista és mindenekfölött az antifasiszta kampány. E kampányok mindegyikének megvoltak Berlinben, Párizsban és Londonban a maguk készséges befogadókból álló vezérlőpultjai. Münzenberg fő áldozatai és fő rekrutái azok közül kerültek ki, akiket a szkeptikusok „útitársnak” tituláltak, akik csak kevesen léptek be a kommunista pártba, és akik felháborodva utasították volna vissza, ha valaki azt mondja nekik, hogy manipulálják őket. Írók voltak közöttük, képzőművészek, könyvkiadók, baloldali publicisták s gondosan kiválasztott hírességek: Romain Rolland, Louis Aragon, André Malraux, Heinrich Mann, Bertolt Brecht, Anthony Blunt, Harold Laski, Claud Cockburn, Sidney és Beatrice Webb és a fél Bloomsbury. Mivel mindegyiküket utánzók serege követte, akiket az „ártatlanok klubjainak” neveztek, működésbe lépett a „nyúltenyésztésnek” hívott lavinaeffektus. A végső cél világos megfogalmazást nyert: „megteremteni a helyesen gondolkodó, nem kommunista Nyugat számára a kor uralkodó politikai meggyőződését: azt a hitet, hogy bármely vélemény, amely… véletlenül a Szovjetuniót szolgálja, az emberi tisztesség legalapvetőbb elemeiből következik”.
Kevés hasonló cinizmussal találkozhat az ember. Megítélni azon a sorson keresztül lehet, amelyet a Bölcs Vezér legodaadóbb propagandistáinak tartogatott, Karol Radeknek például, és valószínűleg magának Münzenbergnek is, akit titokzatos körülmények között a francia hegyekben találtak meg felakasztva. Brecht megjegyzése Sztálin áldozatairól nem is volt olyan vicces, mint ahogy ő gondolta: „Minél ártatlanabbak, annál inkább megérdemlik, hogy agyonlőjék őket.”

VII. fejezet: Renatio