Európa ​története 17 csillagozás

Norman Davies: Európa története Norman Davies: Európa története

A ​szerző, az Oxfordi Egyetem professzora mint Lengyelország történésze vált világhírűvé. Új könyvét, amely az első kiadása óta eltelt rövid idő alatt is világsikernek bizonyult, ez a tény teszi egyedülállóvá: a kevés számú Európa-történet közül az egyetlen, amelyik a szokásos féloldalassággal nem Nyugat-Európával azonosítja Európát, hanem Kelet-Európa beható ismeretében az egész Európáról ír. A szerző szemlélete mérsékelt liberálisként jellemezhető. A könyv Európa földrajzi és etimológiai körülhatárolásától, majd az antik kezdetektől egészen 1991-ig követi végig a történetet. Az élvezetes stílusú, történésztől szokatlanul jó humorú narratíva közé ékelte Davies nagy újítását: 350 egy-, maximum kétoldalas úgynevezett kapszulát, keretes szöveget, amelyek a legváltozatosabb témájú mini kultúrtörténeti esszék. A szöveget rendkívül gazdag képzőművészeti illusztrációk és közel 150 oldalnyi, változatos műfajú mellékletek (térképek, grafikonok, táblázatok, családfák, írásminták stb.)… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1996

>!
Osiris, Budapest, 2002
1326 oldal · ISBN: 9633893399 · Fordította: Bojtár Endre, Bojtár Péter
>!
Osiris, Budapest, 2001
1326 oldal · keménytáblás · ISBN: 9633796083

Enciklopédia 10


Kedvencelte 3

Most olvassa 12

Várólistára tette 23

Kívánságlistára tette 48

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

BarbieB>!
Norman Davies: Európa története

Közel kétéves történet ér most véget, ugyanis ennyi ideig volt állandó háttér-olvasmányom a hatalmas történelemkönyv. Ha egy-egy regény után nem volt kedvem belevágni egy másikba, az éjjeliszekrényemen mindig ott várt ez az óriás. Persze nem csak szemes kávé volt a regény-rengeteg parfümériájában, sokkal többet tud ennél. Nyilván egy 1000 oldalas törikönyv minden részletére nem emlékezhet az ember (még ha bőszen jegyzetelt is közben), az összbenyomás, a stílus ami megmarad. A bennem összedőlő világok recsegése-ropogása is sokáig elkísér majd, ahogy az az új szemlélet is, amit ez a bátor történész adott.
https://litfan.blog.hu/2019/08/06/norman_davies_europa_…

marlow>!
Norman Davies: Európa története

nehéz mit írni: „A” TÖRTÉNELEMKÖNYV, így, csupa nagybetűvel. Egyrészt letehetetlen, másrészt kiolvashatatlan – a szó lehető legjobb értelmében

Pretorius>!
Norman Davies: Európa története

Egy ország történetét csak zanzásítva lehet megírni, egy egész kontinensét pláne. Még ha rendkívüli alaposságra törekszik is a szerző, csak jól megválasztott szempontok mentén lehet ekkora anyagot olvashatóan, jól strukturáltan feldolgozni. Európát nemcsak földrajzilag kell definiálni, hiszen európaiság alatt jóval többet értünk puszta földrajzi hovatartozásnál. Azt kell vizsgálni, mit jelent ma Európa, mit jelent európainak lenni, és mióta létezik egyáltalán az európaiság tudata. Ez a történet több ezer évet ölel fel az őskorból maradt források vizsgálatától, a kilencvenes évek elejéig.

Norman Davies brit történész, szakterülete pedig Lengyelország történelme, ami meglehetősen kellemes kombináció, hiszen utóbbi vonzalma által lesz igazán európai, akinek a kelet ugyanolyan fontos, mint a nyugat. Hangneme egyáltalán nem árulkodik Anglia iránti elfogultságról, sőt, hazája politikáját gyakran illeti kritikával, míg Lengyelország jelentőségét és történelmi traumáit nem győzi eléggé hangsúlyozni.

A könyv olvasmányos, ráadásul (az utolsó kivételével) minden fejezet tucatnyi keretes írást tartalmaz, amelyek valamilyen érdekes adalékkal szolgálnak az adott korszak megértéséhez, gyakran mutatnak be tágabb összefüggéseket, vagy valamilyen társtudományra (névetimológia, heraldika, irodalom, szociológia stb.) irányítják a figyelmet.
Davies érezhetően szimpatizál egy egységes, nemcsak gazdaságilag összefonódó Európa gondolatával, de a könyv megjelenésekor ’94-ben azt jósolja, ez az egység még nagyon messze van, és sajnos az azóta eltelt közel húsz év sem vitt sokkal közelebb hozzá, sőt, az EU ahelyett, hogy szoros egységbe fonná a különböző nemzetállamokat, inkább tűnik a nemzetállami törekvések eszközének.

Bizonyos témákról olvastam volna még, de erre valók a monográfiák. Ami kicsit fájó, ugyanakkor teljesen érthető, hogy Magyarországról a 16. század után nagyon kevés szó esik, természetesen a fontosabb eseményeket megemlíti velünk kapcsolatban, de el kell ismerni, hogy a Habsburg birodalom majd a szovjet tömb részeként marginális szerep jutott nekünk az európai folyamatok alakításában. Még a forradalmaink sem egyedülállók, bár ’56 azért kapott egy bekezdést. Plusz, ha már idén százéves Trianon: Davies keményen kritizálja az első világháború utáni botrányos béketárgyalásokat, ahol a vesztesek részvétele nélkül osztották fel azok területeit, és ez ahelyett, hogy rendezte volna a viszonyokat, megelőlegezte a második világháborút. Szerepelnek ezzel kapcsolatban statisztikák is, de nem tér ki külön a magyar traumára, azaz Trianont mint fogalmat nem említi velünk kapcsolatban, csak a revízió igényével fellépők közé sorol, ami hiányosságnak hat a máskülönben empatikus és minden nép lélektanába egy kicsit belemászó attitűdjét ismerve. Részemről a fanyalgás itt véget is ér, ez egy kiváló könyv, csak ajánlani tudom.


Népszerű idézetek

Bla IP>!

A bronzkori civilizáció, amelyik Knósszosszal és Mükénével véget ért, az európai történelem három nagy ciklusa közül csupán az egyik volt. A második ciklust a görögök és rómaiak klasszikus világa jelentette. A harmadik ciklus, amelyik a Római Birodalom végén a „rezsim bukásával” vette kezdetét, a modern Európa felemelkedésével esik egybe, s mi is ebben élünk.

BarbieB>!

A felejtés, sőt megkockáztatható, hogy a történelemhamisítás is nélkülözhetetlen a nemzet megteremtéséhez.

Zigó_Attila>!

Az európai ember számára súlyos csapás volt, amikor rá kellett ébrednie, hogy a sziámiak esetleg boldogabbak, a bráhminok bölcsebbek és az irokézek kevésbé vérszomjasak, mint ő.

Zigó_Attila>!

A háború után Grey nem emlegetett kollektív bűnösséget, még kevésbé a diplomaták hibáit. Ehelyett elmesélt egy történetet Japánról. „Azelőtt a művészek nemzete voltunk – mondta neki egyszer egy japán diplomata –, most viszont, hogy megtanultunk ölni, önök azt mondják, civilizáltak lettünk.”

X. fejezet: Dynamo

Zigó_Attila>!

Napóleon egyetlen év leforgása alatt – történetesen 1810-ben – 162 üveget rendelt az illatszerész Chardintől kedvenc narancsolaj-illatú kölnijéből. Híres az a levele, amelyben azért könyörgött Josephine-nek, hogy találkozásuk előtt két hétig ne fürödjön, hogy érezhesse testének minden természetes aromáját. Amikor Josephine meghalt, Napóleon ibolyákat ü[tettetett a sírjára, s maga is élete végéig hordott egy ibolyákból készített medaliont. Megátalkodott odomane, „szagmániákus” volt.

Ibolyák (kapszula)

Zigó_Attila>!

A propaganda egyik legsunyibb formája az, amikor az igazi információforrások nemcsak a befogadó, hanem a propagandista elől is rejtve maradnak. Az úgynevezett irányított propagandának ez a műfaja arra törekszik, hogy a mit sem sejtő ügynökök úgy terjesszék tovább a kiszivárogtatott információt, mintha maguktól, spontán módon cselekednének. Úgy téve, mintha saját nézeteink egybeesnének a meggyőzni kívánt célcsoport nézeteivel, valamint kielégítve e célcsoport kulcsfiguráinak az igényeit, lopva ki lehet alakítani egy véleményformáló elitet.
Úgy tűnik, Sztálin propagandafőnökei épp ezt a módszert választották, amikor az 1920-as évektől kezdve kezdtek hálót szőni a vezető nyugati országok kulturális csoportjai köré. A szálak egy látszólag jámbor német kommunista kezében futottak össze. Willi Münzenberg (1889-1940) egykor Svájcban volt Lenin elvtársa, Goebbelst pedig a Reichstagból ismerte. A szovjet kémekkel együttműködve tökélyre fejlesztette annak művészetét, hogy miként lehet titkos üzelmeket nyíltan űzni. Ő szabta meg, milyen elemekből álljon a militarizmusellenes, az antiimperialista és mindenekfölött az antifasiszta kampány. E kampányok mindegyikének megvoltak Berlinben, Párizsban és Londonban a maguk készséges befogadókból álló vezérlőpultjai. Münzenberg fő áldozatai és fő rekrutái azok közül kerültek ki, akiket a szkeptikusok „útitársnak” tituláltak, akik csak kevesen léptek be a kommunista pártba, és akik felháborodva utasították volna vissza, ha valaki azt mondja nekik, hogy manipulálják őket. Írók voltak közöttük, képzőművészek, könyvkiadók, baloldali publicisták s gondosan kiválasztott hírességek: Romain Rolland, Louis Aragon, André Malraux, Heinrich Mann, Bertolt Brecht, Anthony Blunt, Harold Laski, Claud Cockburn, Sidney és Beatrice Webb és a fél Bloomsbury. Mivel mindegyiküket utánzók serege követte, akiket az „ártatlanok klubjainak” neveztek, működésbe lépett a „nyúltenyésztésnek” hívott lavinaeffektus. A végső cél világos megfogalmazást nyert: „megteremteni a helyesen gondolkodó, nem kommunista Nyugat számára a kor uralkodó politikai meggyőződését: azt a hitet, hogy bármely vélemény, amely… véletlenül a Szovjetuniót szolgálja, az emberi tisztesség legalapvetőbb elemeiből következik”.
Kevés hasonló cinizmussal találkozhat az ember. Megítélni azon a sorson keresztül lehet, amelyet a Bölcs Vezér legodaadóbb propagandistáinak tartogatott, Karol Radeknek például, és valószínűleg magának Münzenbergnek is, akit titokzatos körülmények között a francia hegyekben találtak meg felakasztva. Brecht megjegyzése Sztálin áldozatairól nem is volt olyan vicces, mint ahogy ő gondolta: „Minél ártatlanabbak, annál inkább megérdemlik, hogy agyonlőjék őket.”

VII. fejezet: Renatio


Hasonló könyvek címkék alapján

Niall Ferguson: Civilizáció
Adam Zamoyski: 1812
Richard Tames: Shakespeare Londonja napi öt garasból
James G. Frazer: Az aranyág
Donald Matthew: A középkori Európa atlasza
Neal Ascherson: A Fekete-tenger
Paul Johnson: Az amerikai nép története
Alexander Watson: Az erőd
Adam Zamoyski: Napóleon bukása
Szvák Gyula (szerk.): Oroszország története