Lezáratlan ​ügy 30 csillagozás

Nora Roberts: Lezáratlan ügy

Vanessa sikeres zongoraművészként tér vissza fiatal kora kisvárosába, hogy tisztázza rég nem látott anyjával kapcsolatos érzéseit. A kisváros semmit sem változott, és épp ennyire változatlanok a lányban feltoluló emlékek is. Brady, az egyetlen férfi, akit valaha is szeretett, szintén a városban él. Bár a lányt tizenévesként mélyen megsebezte a fiúhoz fűződő, válással végződő viszony, a felnőtt nő úgy érzi, a régi vágyakat új vonzalmak éltetik. Csakhogy a kétkedés és bizonytalanság hintázó szédületéből nem könnyű fölszállni a szerelem magasába. Vanessát is csak az emelheti Bradyhez, ha előbb azt tisztázza: ki ő milyen az anyja, és mit akar az életével…

Eredeti megjelenés éve: 1992

A következő kiadói sorozatban jelent meg: A The New York Times sikerszerzője Harlequin Magyarország

>!
Harlequin Magyarország, Budapest, 2008
368 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635378135 · Fordította: Fülöp Villő

Kedvencelte 1

Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

zuna19>!
Nora Roberts: Lezáratlan ügy

Nekem ez most nagyon tetszett!
Jó volt az alapsztori, és a kidolgozás is tetszett.
Egy picit sem untam magam, míg olvastam.
A karakterek is nagyon szimpatikusak voltak, már a legelejétől. Mind a két főszereplőt megszerettem. A mellékszereplők is jók voltak.
Imádtam Van és Bryan történetét. Édesek. :)
Tényleg kedvelhető volt minden benne. Fogom még olvasni ezt a sztorit.
Jó hangulatú könyvecske ez.

Paulina_Sándorné P>!
Nora Roberts: Lezáratlan ügy

Elgondolkodtató, érzelmekben gazdag történet volt a számomra. Vanessa apját nem kedveltem meg, nem egy szimpatikus apuka. Szerintem majdnem sikerült tönkretennie a lányát. Szerencséje volt Vanessának, hogy hazament és fény derült dolgokra, mind az anyukája vonatkozásában, mind Brady irányában. Egy apa, aki szereti a gyerekét, ezt meg tudta tenni, csak azért, hogy a lánya ne menjen el a szalagavató bálra Brady-vel, egy szörny. Brady szimpatikus, tetszik a stílusa.

Kuri_Szilvia P>!
Nora Roberts: Lezáratlan ügy

Ahogy bontakozott ki a múlt titka, úgy lett egyre unszimpatikusabb Van apja. nem a lányát nézte, csak azt a hírességet, csillagot, aki nem tudott lenni. nem volt egyszerű feldolgozni a múlttal Vanessának. örülök neki, hogy sikerült saját magának megtalálni azt amit Ő szeretne. Szuper páros Brady és az apja is. Megszerették anya és lányát. Pörgös, jó történet. Olvastatja magát. Sok izgalom nincs benne, inkább az emberi érzelmek voltak a fő száll.

krisztina0419>!
Nora Roberts: Lezáratlan ügy

Kedvelem a régi diákkori szerelem történeteket.Valahogy mindig megmelengeti a szívemet.
Itt egy gimis szerelemről van szó,amit a becsvágyó papa tett tönkre. Kissé ellentmondásos Brady személyisége,hiszen az elején huligánnak állítja be Vanessa, de a történet előrehaladtával csak jót mesél a fiúról. Na mindegy.
Megjegyezném 2 olyan motívum is megjelent itt,ami már Roberts védjegye: a gyomorfekély és az antikvitásbolt.
Ez a jobb Roberts regények közé tartozik ,így tetszett :)

Emília5>!
Nora Roberts: Lezáratlan ügy

Szeretem Nora Robertset, nagyon szeretem, de jobban élvezem a nagyobb lélegzetű műveit, a trilógiákat vagy ha nem is több részből álló de nagyobb terjedelmű könyveit. Azért ezek a kisebbek is nagyon jól vannak megírva, szórakoztató, romantikus történet némi csavarral.

JBollok92>!
Nora Roberts: Lezáratlan ügy

Én is azokhoz a Roberts olvasókhoz tartozom, akik a legjobban a GABO-nál megjelent, „nagyformátumú” regényeit szeretem a legjobban. Ugyanakkor szívesen olvasom ezeket a kisebb lélegzetvételű műveit is. Ez a regény pedig kifejezetten tetszett. Jó alaptörténettel, árnyalt karakterekkel, és a Roberts-től már megszokott, finom humorral abszolvál. Végig szurkoltam Vanessának és Bradynek, valamint a mellékszereplőknek is. Jó regény volt, szívesen ajánlom olvasásra. :-)


Népszerű idézetek

zuna19>!

– Nagyon szép kutya.
– Ne hízelegj neki! Már így is eléggé beképzelt.
– Azt mondják, hogy a kutya és a gazdája sokban hasonlít egymásra – jegyezte meg Vanessa.

56. oldal

zuna19>!

– Én mindig azt hittem, hogy Brady vagy rögbijátékos lesz, vagy a börtönben köt ki.

25. oldal

zuna19>!

– Soha nem volt egy csepp józan esze sem. – Az öreg néni Vanessára kacsintott, majd az árnyék felé indult vissza. – De legalább jóképű.
– Igaza van. – Vanessa hátraseperte a haját.
– Az, hogy jóképű is tudok lenni?
– Nem, hanem, hogy soha nem volt józan eszed.
– Hé!

239. oldal

zuna19>!

– A nők nehezen tudnak ellenállni a magas, barna és jóképű férfiaknak, főleg ha emellett az illető ráadásul egy kissé szélhámos is.
– Azt hiszem, hogy a huligán jobb szó lenne rá.

25. oldal

zuna19>!

– Csak azért mert felnőttek vagyunk, még nem kell egyből az ágyadba ugranom.
– Csak azt mondom,. hogy nem fogom sajnálni az időt és a fáradságot, hogy rávegyelek.
– Mert még mindig önző disznó vagy, Brady!
– És te még mindig szidni kezdesz, ha tudod, hogy igazam van.- Közelebb húzta magához a lányt egy rövid, határozott csókra. – Még mindig kívánlak, Van. És ezúttal, esküszöm, hogy meg is foglak kapni.
A nő látta az elszántságot a férfi szemében, mielőtt elfordult volna. Saját magában is érezte azt, hogy Brady igazat mond.
– Menj a pokolba!
Megfordult, és leviharzott a lépcsőn.
A férfi az ablakból nézte, ahogy átrohan a hídon a kocsijához. Még a távolság ellenére is hallotta, hogy bevágja az ajtaját. Elvigyorodott. A nőnek mindig is ilyen viharos természete volt. Örömmel látta, hogy ez mit sem változott.

98-99. oldal

zuna19>!

– Várj csak, amíg Brady meglát!
Vanessa hirtelen felszegte az állát.
– Tegnap találkoztam vele.
– Valóban? És az a patkány nem hívott fel. – Joanie a szája elé kapta a kezét, majd elmosolyodott.

44. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Pam Godwin: Vágyakra hangolva
Rachel Van Dyken: Egyetlen méreg
André Aciman: Szólíts a neveden
Ella Maise: Első pillantás
Erich Segal: Only Love – Csak a szerelem
Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara
Kristin Hannah: Fülemüle
Tiffany Reisz: A szent
Susan Kay: A fantom
Ella Steel: Vágyak dallama