Kék ​füst 64 csillagozás

Nora Roberts: Kék füst

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A családi pizzériát elpusztító tűz megváltoztatja a kis Reena Hale életét. A szomszédok és a rokonok összefognak, hogy átsegítsék a Hale családot a nehéz helyzeten, s újjáépítik az éttermet, a baltimore-i rendőrség pedig letartóztatja a gyújtogatót. Reena azonban, attól a pillanattól kezdve, hogy belenéz a tűzbe, s megpillantja annak szépségét és pusztító erejét minden erejével azon fáradozik, tanul és küzd, hogy megértse ezt a szörnyű erőt, s egy napon maga is nyomozó és tűzvizsgáló lehessen. Évekkel később eléri célját, s tagja lesz a rendőrség gyújtogatási csoportjának. Ekkorra azonban számos rejtélyes tűzesettel kell megbirkóznia, amelyek mindegyike valamilyen módon az ő életéhez kapcsolódik. Reena hamarosan rájön: nem ő az egyetlen, akit megbabonáznak a lángok – valaki más is meglátja bennük a varázslatot, aki azonban nem legyőzni akarja a tüzet, hanem megszállottan uralni, birtokolni, felhasználni szörnyű terveihez.

Eredeti megjelenés éve: 2005

>!
GABO, Budapest, 2006
558 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639635693 · Fordította: Palkó Ágnes

Kedvencelte 8

Várólistára tette 23

Kívánságlistára tette 10


Kiemelt értékelések

dsmiley>!
Nora Roberts: Kék füst

Tetszett ez a történet, bár nem lett kedvenc.
Ez az első Nora Roberts könyvem, de nem az utolsó.
Tetszett, hogy nem volt unalmas, az eleje egy kicsit lassan indult be, de azután csak úgy pörögtek az események.
A thriller rész nekem annyira nem volt félelmetes meg semmi, viszont valódi krimi volt.
Érdekes még számomra, hogy a könyv alapján készült film is egész jó lett, ami azért eléggé ritka szokott lenni. Legalábbis nekem általában nem szoktak tetszeni a könyvből készült filmek.

3 hozzászólás
Paulina_Sándorné P>!
Nora Roberts: Kék füst

Elfogult voltam, vagyok a könyvvel kapcsolatban. Ugyanis filmen imádom, nagy kedvencem Bo-t és John-t alakító színész. :-) Nagyszerűen végigvezeti az írónő a történeten az olvasót, ahonnan kezdődik és ahol végződik. Az emberi gonoszság határtalan. Joey apjának köszönhetően lett olyan, amilyen. Reena hihetetlen nőszemély. Fantasztikus a memóriája, a bátorsága és az állóképessége. Sok mindent kibír, sok mindenen átment. Bo-t imádom, az Álomlány történet miatt meg főleg. Számomra nagyon megható, ahogy először meglátta Reenát majd még párszor, mire végre megismerhette. Annyi véletlenen múlt a kapcsolatuk. Jó párszor megismerkedhettek volna előbb, de lehet, hogy így volt a jó számukra.

gyuszi64>!
Nora Roberts: Kék füst

Nora Roberts szingli nagyregényeiből már tucatnyi filmet készítettek, de a könyv olvasása után ezek nem nagyon voltak élvezhetők (alacsony költségvetés, csak a főszerepekben ismert színész, cselekmény kurtítása). Most fordítva sült el a dolog: először a filmet láttam (egész jó volt), és csak utána olvastam a regényt. Ami persze megint lényegesen jobb, mint a film; és ami után a film immár élvezhetetlen lenne…
A könyv jól megírt; nekem az utolsó negyedbeli szociopata-ámokfutás nem nagyon tetszett, kár a thriller-elemekért, semmi szükség nem volt rájuk.

Bella_Black I>!
Nora Roberts: Kék füst

Imádom Nora Roberts történeteit! Szimpatikus szereplők, izgalmas tűzesetek és szenvedélyes szerelem. Bo és Reena kapcsolata a múltban kezdődött a férfi számára, egyetlen pillantás után a rabja lett. Ahogy a nő a tűznek. Az aprólékosan kidolgozott cselekmény fenntartja az olvasó figyelmét és a krimi szál még érdekesebbé teszi. Nagyon tetszett a történet és Reena egész családja!

schalby P>!
Nora Roberts: Kék füst

Jó kis történet. amit vártam megkaptam. Kicsit fura volt az „álomlány” és, hogy nem rögtön találkozott a két főszereplő de ez adta a lényeget.

Ági_Marton>!
Nora Roberts: Kék füst

Jó kis történet volt. Bár a kezdetektől tudni lehetett, ki a gyilkos,attól még izgalmas volt és pörgős.
A szereplőket nagyon megkedveltem, főleg Bo-t. Reena-ban tetszett, hogy a gyerekkori eseményeknek „köszönhetően” egy belevaló nő lett, aki a férfias szakmájában maximálisan helyt áll. Az egész család nagyon szimpatikus volt, tipikus olaszok.:) A romantika szál sem volt csöpögős, beleillett a történetbe.
Azt hiszem, meg fogom nézni a filmet.

Leobelo>!
Nora Roberts: Kék füst

Jó kis történet volt ez is. Az írónő stílusát továbbra is imádom, és a szereplőket is megkedveltem.
Csak azért kapott 4,5 csillagot, mert a Holdfogyatkozáshoz képest kicsit… hogy is mondjam…nem gyengébb volt, hanem inkább egyértelműbb. Itt nekem legalább is már az étterem leégésénél egyértelmű volt, ki lesz a rosszfiú, míg Holdfogyatkozásnál a végén teljesen ledöbbentem azon, hogy ki volt a gyilkos.
Viszont tényleg nagyon tetszett, különösen Bo viselkedése, és hogy már az egyetem óta alakult a kapcsolatuk (Reena tudta nélkül). :)

Meguliuna>!
Nora Roberts: Kék füst

Mostanában rég nem olvastam könyvet ilyen lendülettel. Fel sem tűnt olvasás közben az idő múlása. Szinte rögtön a kezdetén beszippantott. Nagyon pozitívan csalódtam. Még régen láttam filmen és akkor nem fogott meg a történet. Bár tudtam hogy ki az elkövető, ennek ellenére is izgultam a végkifejlet miatt. A másik, ami miatt szintén pozitívan csalódtam, hogy Nora Robertsre jellemző, hogy a történet végét nagyon röviden és gyorsan írja meg, ami néha kicsit összecsapottnak érezhető. Ennél a könyvnél ezt szerencsére kevésbé éreztem.
Szerintem egy zseniális történet. És hogy belelátunk az elkövető fejébe, amelyet a szerző kiemel dőlt betűvel az egyszerűen zseniális és egyben hátborzongató is. Néha már sok volt a káromkodás, de szerencsére ettől sikerült elvonatkoztatnom, mivel a történet remek volt.

Csak ajánlani tudom, de inkább a felnőtteknek.


Népszerű idézetek

>!

-Ez Éva átka – mondta Gina sötéten. – Mert megette az almát, és aztán Ádámmal is megkóstoltatta.
– Én nem értem, hogy tudta megkóstoltatni vele, ha nem akarta. Miért nem mondta azt, hogy nem, mint ahogy a drogokkal kell? Mondj nemet!
– Mert Éva elcsábította.
– Akkor ellen kellett volna állnia a csábításnak.

Leobelo>!

[…] Elindult az étterem irányába.
Amikor a látvány áttörte fejében az álmosság homályát, meglódult a szíve. A pizzéria ajtaján füst ömlött ki. Az ajtó nem volt becsukva, a fény pedig , amit látott, lángok fénye volt.
– Tűz van – suttogta előbb, majd sikoltotta. Visszarohant a házhoz, és berontott az ajtón.
Soha nem fogja elfelejteni, soha életében, ahogy ott állt a családjával, miközben a Siricos leégett. Az aranyszínű tornyokként fel-felemelkedő tűz moraja, amely kihallatszott a törött ablakokon, folyamatos dübörgésnek tűnt. Szirénák sivítottak, hatalmas tömlőkből zubogott a vízsugár, sírás és kiáltozás hangzott mindenünnen. De a tűz minden mást túlordított.

Ági_Marton>!

Van egy személyi edzőm, aki mellett a hun Attila kedves kis virágszál lenne.

99. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Karen Rose: Számolj tízig
Ker Dukey – K. Webster: Pretty Lost Dolls – Elveszett babácskák
J.D. Barker: Szíve helyén sötétség
Melinda Leigh: Egy végső búcsú
Gillian Flynn: Holtodiglan
Julie James: A hamis partner
Meghan March: Buja éjszakák
Wendy Webb: A tó lányai
Audrey Carlan: Lélek
E. K. Blair: Hush