Összecsapás készülődik a jó és a rossz erői között, több idősíkon kibontakozó háború. Lilith, az alvilág démonja, a vámpírok királynője maga köré gyűjti vazallusait. Morrigan istennő vállalkozik arra, hogy szembeszálljon a sötét erők parancsolójának világok elpusztítására törő terveivel. Vele tart az általa toborzott hattagú csapat, mely különös embereket és lényeket egyesít a magasztos cél érdekében: egy nagy hatalmú varázslót, egy rejtelmes képességekkel megáldott boszorkányt, egy tudós hercegnőt, egy alakját változtató harcost, egy démonvadászt s végül egy különös figurát, aki nem más, mint egy évszázadokkal ezelőtt lelkét vesztett vámpír. A végzet lépésről lépésre sodorja őket Geall földjére, onnan pedig a Némaság völgyébe, ahol szembe kell szállniuk a démonok hadseregével. A világok sorsa rajtuk múlik, miközben kivételes képességeiket, bátorságukat és lelkierejüket vetik latba a gonosz feletti győzelemért. Geall királynője vezeti a csatát, akinek egyben a szívében lakozó új… (tovább)
A némaság völgye (Kör-trilógia 3.) 76 csillagozás

Eredeti megjelenés éve: 2006
Enciklopédia 6
Szereplők népszerűség szerint
Cian Mac Cionaoith · Blair Murphy · Glenna Ward · Hoyt Mac Cionaoith · Larkin · Moira
Kedvencelte 18
Várólistára tette 28
Kívánságlistára tette 20

Kiemelt értékelések


Ez a rész a legjobb szerintem.
Volt itt minden, ami csak lehetséges összességében: sárkányok, vámpírok, démonvadász, alakváltó, boszorkány, varázsló, időutazás. humor, romantika, erotika, intrika, fájdalom és apróbb groteszk jelenetek.
Mégis azt mondom, hogy így volt élvezhető. Legalább izgis volt, mert a kíváncsiságom abszolút nem lankadt a végére sem.
Sajnos eléggé elhúzódott az utolsó kötete olvasása, egyszerűen nem volt időm se kedvem hozzá. Hosszú ez a hét. De végre befejeztem ezt is.
A karakter párosok közt egyértelműen Cián és Moira volt a nagy kedvencem. A többi páros is jó, de hát elhalványulnak mégis mellettük.
Annyira belelendültem délután az olvasásba, hogy abba se akartam hagyni. Kár, hogy nincs folytatása. Szívesen olvastam volna tovább.


Kör-trilógia 3
Remek befejező rész volt, ahogy az egész trilógia is, nagyon tetszett.
Rengeteg izgalom volt benne, természetesen a 6-os kör harmadik párja is egymásra talált, hiába volt lehetetlen szerelem sz övék, mivel a lány halandó volt, a fiú pedig egy halhatatlan vámpír. De azért kiszámítható volt, mert a szerző talált megoldást a dologra, ahogy ez másik fantasy trilógiájában is megtörtént.
Szóval jó volt, izgalmas, kalandos, ahol a gonosz elnyerte méltó büntetését és a kör vezetésével az emberek, igaz véres csatában, de megmentették a világot.


Szívem szerint még több csillagot adnék rá. Szerintem ez a legjobb könyv a trilógiából. Mind tetszett, de ez a csúcs számomra. Tetszett, ami történt Cian-nal. Imádom a vámpírt! Tetszett, ahogy Moira felnőtt a feladatához. Bíztam a körben. A végét könnyek között olvastam, fájt a szívem Cian miatt, spoiler. A végén nagyon örültem annak, hogy kiderült, hogy meséli a történetet.


A kör trilógia záró kötete, ahol a szálak összefutnak és lezajlik a csata. Néhol kicsit elfeslik egymástól a romantikus szál és a harci készülődés, túl nagyok az ellentétek. A harmadik pár nem olyan egyértelmű és nagyok köztük a különbségek, mégis kiegészítik egymást. Az izgalom folyamatosan emelkedik a tetőpont felé, a nagy csata pedig elvarrja a szálakat. A nagy veszteségek ellenére a kör minden tagja spoiler Kompakt kis mini apokalipszis elhárítás.


Imádtam! És igen, beletrafáltam a mesélőbe! :D Végigizgultam az egészet. A kard kihúzását, a csatát, szurkoltam, hogy senki ne haljon meg a Kör tagjai közül, Cian és Moira egymásra találását, egy szóval mindent.
Néhol hiányoltam ezt-azt. A végét is egy kicsit összecsapottnak éreztem, ennek ellenére megérdemli az öt csillagot. A három rész közül ez a legjobb!


Nem mondom, hogy zseniális regény(sorozat), de így a végére kifejezetten megszerettem a történetet és a szereplőket is. Most már elértem arra a szintre, hogy szurkoltam nekik, és reménykedtem benne, hogy happy enddel zárul a történet. Habár a végét kicsit összecsapottnak éreztem, mégis van ebben a sztoriban valami különös báj, ami megszépíti és elfedi a hibáit. Könnyed kikapcsolódásnak tökéletes, de azért világmegváltó gondolatokat senki ne várjon tőle. :)


Kezdjük a pozitív gondolatokkal. Tetszett a történet (bár az mostmár a három könyv elolvasása után kijelenthető, hogy ez elsősorban egy romantikus történet, minden egyéb másodlagos), kedves volt számomra a páros, főleg annak férfi tagja.
Három könyvön keresztül készülnek a háborúra, amit nagyjából 40 oldal alatt letud az írónő. A vége off kiszámítható, tehát mikor bizonyos karakterek off teljesen irracionális módon sérülten maguk akarnak megmérkőzni az ellenféllel nem is izgulunk különösebben miatta.
A fordítás. Panaszkodni fogok, ha valakinek nem kenyere ne olvassa tovább.
Sok hiba van benne, ennél a mondatnál telt be a pohár: „Szép látvány, amikor lobog a szélben. És elő a sóderral, kölyök! Bele kell dumálnod a töksijükbe!”
WTF? Ki használ ilyen szavakat? Kiváncsiságból belenéztem az eredetibe, ott a mondat így szól: “Good visual, the cloak billowing in the wind. And speak up, kiddo. You have to project to the ones in the peanut gallery.” Még egyet hadd mutassak:
„Tudom, hogy a vége felé járunk, de nem félek.
– Hát én igen, amikor éjszakánként a fenekemhez nyomod a lábad.” Többször is elolvastam, egyszerűen nem tudtam felfogni, mit akar ezzel az írónő mondani. Ennek az angol verziója:
"I know we’re in the winter of it, but I don’t feel the cold.”
“Well, I do, when you put your feet on my arse in the night.”
Olvasgatva angol nyelven a könyvet két dolgot megállapíthatok: egyrészt egész bekezdések vannak kihagyva a magyar fordításból, másrészt viszont tényleg nem könnyű ezeket magyarra lefordítani (tele van angol utalásokkal, angol szóviccekkel, szlengekkel). Tehát beismerem, hogy embernek kell lennie a talpán annak, aki dolgozik vele, de ez akkor is gyatra minőség (a helyesírási hibákba már bele se megyek).
Összességében tetszett a sorozat, ha nem várunk tőle Martin féle háborúkat, Jordan féle karakterfejlődést, vagy Tolkien féle világépítést (és ne várjunk) akkor igenis élvezhető az olvasás.


A harmadik, befejező rész. Maga az alap történetet is szerettem, de ez a rész volt a kedvencem. Már vártam, hogy Cian és Moira hogyan talál egymásra, hisz ez valahogy előre tudható volt. A vámpír és a királynő története, miközben szaporodnak a csaták, egyre közelebb van a végső leszámolás. Ebben a részben történet közben is hallnak meg emberek, és a leírások miatt nagyon is el lehet képzelni mindent. spoiler


Remek befejezés volt. Cian és Moira szerelme lehetetlennek tűnt és mégis a rettenet fölött is kivirágzott. Izgalmas harcok, csaták színesítették az eseményeket. A kör tagjai szilárd erővel vívták meg a végső csatát. Moira remek királynő lett és persze a vége olyan lett, amilyennek lennie kellett.
Népszerű idézetek




Moira összecsücsörítette a száját, és belekortyolt az ita¬lába.
– Ha ezt elhiszed, éretlenebb vagy, mint amilyennek engem hiszel.
– Sosem voltam olyan éretlen, mint te.
– Nem? Kettőnk közül melyik volt olyan éretlen, hogy kikezdett egy vámpírral, és hagyta, hogy a torkába ha¬rapjon?
– Egy pont oda. De hát te sosem voltál féktelen fiatal férfi.




-A szíved! Ver a szíved.
-Egyszer azt mondtam, hogy érted verne, ha képes volna rá. Megtörtént.
326. oldal 24.fejezet A némaság völgye ( GABO 2007)




– Az érzelmek fájdalmat okoznak. Amikor valaki sokat tesz és lát, az érzelmek folyamatos fájdalmat okoznak.- Glenna Moira vállára tette a kezét. – A tagadás is a túlélés egyik formája.
131. oldal, 8.fejezet A némaság völgye ( GABO 2007)
Hasonló könyvek címkék alapján
- Sarah J. Maas: Föld és vér háza 95% ·
Összehasonlítás - Deborah Harkness: Az éjszaka árnyai 87% ·
Összehasonlítás - Karen Chance: Megérint a sötétség 76% ·
Összehasonlítás - Aurora Lewis Turner: A hatalom köve 88% ·
Összehasonlítás - Aurora Lewis Turner: A megtörhetetlen átok 91% ·
Összehasonlítás - Chloe Neill: A lányok olykor harapnak 89% ·
Összehasonlítás - Laurell K. Hamilton: Gyilkos tánc 88% ·
Összehasonlítás - Ilona Andrews: Magic Bites – Pusztító mágia 87% ·
Összehasonlítás - Kresley Cole: A sötétség démona 93% ·
Összehasonlítás - Charlaine Harris: Vérszag 89% ·
Összehasonlítás