A ​lázadó (Ír szívek 3.) 85% 45 csillagozás

– Az egyik mozog. Az egyik fogam.
– Valóban? – Brian nem tudta megállni, hogy át ne lépjen a korláton, és le ne hajoljon a gyerekhez. – Hadd nézzem!
Willy készségesen felhúzta az ínyét, és nyelvével megbökte a mozgó metszőfogat.
– Már majdnem jó – állapította meg Brian. – Egy-két nap, és kiköphetsz a lyukon, ami marad a helyén.
– Nem szabad köpködni – nézett fel rá Willy.
– Ki mondta ezt neked?
– A nénik – vonta meg a vállát a gyerek. – Azt sem szeretik, ha böfög az ember.
– A nénik sokszor akadékoskodnak. Legjobb, ha csak férfitársaságban köpköd vagy böfög az ember.

174-175. oldal

Szinte hihetetlen, hogyan képes két egy helyen élő és dolgozó ember folyamatosan elkerülni egymást.

142. oldal

– Nincs hajszárítód, ugye?
– Levegő van elég.
Keeley nevetve lebegtette hosszú, nedves haját az ujjai között.
– Akkor kénytelen leszek azzal beérni.

271. oldal

– Dirigálós egy nőszemély, igaz? – tette fel Brian a költői kérdést a lónak, aztán vállat vont, és elindult a megfelelő méretű nyeregért.

144. oldal

– Keeley! – Brian a lány karjára tette a kezét, amikor az elfordult tőle. – Annak a kisfiúnak, Willynek néhány napon belül ki fog esni az egyik foga. Jó lenne, ha valaki odafigyelne, hogy legyen pénz a párnája alatt.
Keeley, akinek a szíve már az előbb nagyot dobbant Brian érintésétől, most majd elolvadt.
– Most épp nagyon jó nevelőszülőknél van. Kedves, gondoskodó emberek. Ők nem fogják elfelejteni.
– Akkor jó.
– Brian! – Ezúttal Keeley érintette meg a férfi karját, és tanítványai kíváncsi pillantásától kísérve felágaskodott, hogy csókot nyomjon az arcára. – Odavagyok az olyan férfiakért, akik hisznek a tündérekben – suttogta, azzal indult összeszedni a tanítványait.

178. oldal

Az ősz a legváltozatosabb színekkel festette meg a tájat. A fák az arany, a vörös, és a narancs merész árnyalataiban ragyogtak. Az erdő messzire elnyúlt a föléje boruló kék égbolt alatt, és szinte lángolt a lemenő nap fényében.
A mezők megőrizték sötétzöld, nyári színüket. Kiscsikók futkároztak a legelőn, hosszú lábakon kergetve saját árnyékukat. Vemhes kancák legelésztek mellettük lustán.
A versenypálya barna talaján fiatal lovak dübörögtek, próbálgatva erejüket.
Ez a kép Keeley mindennapjainak része volt egész életében. Ugyanaz a látvány ismétlődött itt évszakról évszakra, a szépség és az erő képei. Jó volt tudni, hogy ezentúl is így lesz, évről évre.
Ezt tudja és ezt akarja majd örökül hagyni a gyermekeire, ha eljön az ideje, gondolta a lány. A megbízhatóságot, az állandóságot, a felelősséget, az örömöt és a fáradságos munkát, ami ezzel a tenyészettel együtt jár.
Keeley torka összeszorult, ahogy teljes valóját átjárta a szeretet. Ez nem egyszerűen egy hely, ez ajándék, amelyet a szülei nagy becsben tartottak, és így adnak tovább. Az ő része benne szintén nem múlik el nyomtalanul.

252-253. oldal

Úgy döntöttem, nem igyekszem felejteni…És neked sem hagyom.
Tudom, milyen a bőröd íze – fogta össze finoman az ajkával Brian a lány nyakán a bőrt-, milyen a tapintásod és az illatod. Az arcod lebeg a szemem előtt, akár akarom, akár nem. -Maga felé fordította a Keeleyt, és elsötétült, izzó szemmel nézett a szemébe. – Miért legyen neked választásod, ha nekem nincs?

40. oldal