Az ​anyu én vagyok 130 csillagozás

Nógrádi Gábor: Az anyu én vagyok Nógrádi Gábor: Az anyu én vagyok Nógrádi Gábor: Az anyu én vagyok

Mikor Mesi meglátta, hogy a macska felkergeti a kutyát a fára, rögtön tudta, hogy tudós nagyapja kísérlete sikerült: a kutya és a macska "helyet cseréltek”. De a Tata igazi célja nem az állatok csereberéje. Elképzelése szerint két ember csak úgy ismerheti, értheti meg egymást igazán, ha személyiséget – lelket – cserélnek, legalább egy kis időre. De ki lesz az a két ember, aki ezt vállalja? Mesi mamája, Anna, aki tanárnő, hallani sem akar ilyen őrültségről. Mesi pedig, aki csatár az ötödikes lányok focicsapatában, inkább a híres futballsztár, David Beckham bőrébe szeretne bújni.
Ez az izgalmas, humoros, érzelmes történet, amelyet Nógrádi Gábor a gyerekolvasók kérésére írt, a magyar és nemzetközi díjakat nyert Petepite című regény párja. Abban a történetben apa és fia, ebben anya és lánya cserélnek helyet. És a világ most is a feje tetejére áll.

Eredeti megjelenés éve: 2002

Tagok ajánlása: 9 éves kortól

Tartalomjegyzék

>!
Móra, Budapest, 2019
192 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634864042 · Illusztrálta: Ritter Ottó
>!
Móra, Budapest, 2019
192 oldal · ISBN: 9789631193169
>!
Móra, Budapest, 2017
188 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634157076

7 további kiadás


Enciklopédia 5

Szereplők népszerűség szerint

Tibaj Emese


Kedvencelte 8

Most olvassa 7

Várólistára tette 25

Kívánságlistára tette 9

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Homolya_H_Tímea P>!
Nógrádi Gábor: Az anyu én vagyok

Első találkozásunk volt az íróval, a lányom kérte, hogy ezt olvassam, mert a suliban hallotta, mennyire vicces.
És igaza volt, nagyjából az egészet végig röhögtük off.
Emese és anyukája Tata hathatós segítségével testet cserél, viszont a visszafordításra napokat kell várni, így kénytelenek több időt tölteni egymás bőrében, ami lehetőség, hogy jobban megismerjék egymást.
A téma nem új, de viccesen előadva, sok humorral és némi öniróniával kellően szerethető.
Már keressük a könyvtárban a PetePitét is.

2 hozzászólás
Paulina_Sándorné P>!
Nógrádi Gábor: Az anyu én vagyok

Nagyon vicces történet volt, végig nevettem az egészet. Tata nem semmi figura. Szinte láttam magam előtt, ahogy a macska felkergeti a kutyát a fára. No, meg a leselkedő szomszédasszonyt, ahogy beájul a kertbe. :-) Nem semmi bátorságra vall, hogy Mesi és az anyukája bevállalták a cserét. Sok vicces jelenetet hozott az biztos. Rafinált volt Tata, hogy tovább hagyta őket elcserélve, mint meg volt beszélve.

BBetti86 >!
Nógrádi Gábor: Az anyu én vagyok

A testcserés történetek mindig is mentek, amióta emlékszem rájuk. Szülő és gyerek a top verzió, de láttunk már ellenséges szomszédokat is testet cserélni. Nógrádi írt ilyet is, olyat is. Ez az anya – lánya testcsere történet, de van párregénye is apa – fiával.

Ami biztosan a regény javára írható: nagy szívvel van megírva. Érezni, hogy a szerző szereti a szereplőit, humoros és kedves helyzeteket ír nekik, és egy kis empátianevelést is beépít a cselekménybe.

Kezdjük talán ezzel. A tudós nagyapa elmélete, hogy sokkal élhetőbb lenne a világ, ha valóban tudnánk más cipőjében járni. Az itt felhozott népszerű példa a rasszizmus tárgykörébe esik: átértékelné egy rasszista a nézeteit, ha pár napot egy színesbőrű testében töltene. Aláírom, tényleg jobb lehetne úgy a világ. Csak sajnos én abban nem tudok egyetérteni, hogy jól sülne el egy ilyen találmány. Nekem egyből a disztópia ötletek jutnak eszembe: off

De ez gyerekkönyv, itt mindenki megtanulja a leckét, miközben vicces helyzeteken verekszik át magukat. A kétballábas anyának kell helyt állnia a sportcsillag lánya csapatában. A nem éppen jó tanuló Mesi/Emese meg játszhatja a komoly tanár anyát és tarthat több osztályban is történelem órát. Végig aranyosak a szituációk, még a gonoszabb szereplők – a leselkedő szomszédasszony – is inkább nevetségesek, és kicsit sem félelmetesek.

Egy fokkal komolyabbak a családi kérdések, és itt már nekem némileg kisiklik a regény. A történet Mesi szemszögéből van megírva, aki még mindig abban reménykedik, hogy a szülei kibékülnek a válás ellenére. Csak éppen spoiler Mégis, hogy nem vette le a helyzetet egy többször leírtam értelmes gyerek, 11-12 évesen, hogy nem lesz családegyesülés? Hónapokig áltatta magát?

De, a gyerekszemszög különben működik és úgy is van megírva, ahogy a szerző szerint egy ekkora gyerek beszél és gondolkodik. Itt viszont az jön, amit a szerző egy kötete kapcsán már írtam. Nem mai szemmel kell olvasni. Ez akkor volt aktuális gyerekkönyv, amikor kiskamasz voltam. Akkor volt olyan sztár Beckham, ahogy itt van megírva. Ha poénkodni akarnék, akkor ma Messi lenne az egyik lehetséges példakép, és Mesi – Messi neve még hasonlít is. Plusz, amit haladt a technika. Ma a szomszéd simán felvenné mobillal, hogy mi folyik a szomszédban. Meg nehezebb lenne a közösségi média miatt a helycserés támadás is. De sorolhatnám. A környezet változott sokat, mióta ez a regény megszületett és egy korombeli nosztalgiázva inkább értékelni, mint egy mai gyerek, akinek egészen más a mindennapi közeg, mint Mesinek és az öccsének, Ricsinek.

Értékeket közvetít, mosolygós, és bár szerintem már a mai gyerekeknek annyira nem aktuális, még mindig közelebb van hozzájuk korban és cselekményben, mint egy Kincskereső kisködmön. Vagy a Pál utcaiak meg a gitt.

hablaty P>!
Nógrádi Gábor: Az anyu én vagyok

Tibaj Emese 10 éves és 8 hónapos. Elvált szülők, ideges anyuka, ügyvéd apuka, 6 éves idegesítő öcsi, őrült tudós Tata, Rózsi néni a szomszéd, kutya macska. Az őrült tudós nagypapa a „ metamorfizét” kutatja, és amikor úgy érzi megtalálta a megoldást, először a kutya és a macska személyiségét cseréli fel, majd pedig a 33 éves tanárnő lánya és a 10 éves és 8 hónapos unokát cseréli fel. Az ígéret ellenére, nem csupán fél órára, hanem 3 napra. innen pedig indul az őrület…..
Vicces, jó a stílus abszolút kikapcsol….Aki még nem olvasott Nógrádi Gábort az feltétlen kezdje el.

Ginál_Oszvald_Beáta>!
Nógrádi Gábor: Az anyu én vagyok

Humoros gyermekkönyv szerepcserével és annak minden bonyodalmával. Komikus, hangosan nevetős helyzetek és egy bölcs nagypapa. A könyv végi tanulságon gyermeknek, felnőttnek egyaránt érdemes elgondolkodnia. A könyv szórakoztat, közben megértésre, elfogadásra tanít.
A mellékszereplők is kidolgozottak, szinte mindegyikükben ismerősre találhatunk.
Mivel a főszereplő 5. osztályba jár, ezért hasonló korú gyerekeknek ajánlom.

bozs>!
Nógrádi Gábor: Az anyu én vagyok

Nógrádi Gáborral való ismerkedésem egy hónappal ezelőttre nyúlik vissza. Évzárón bementünk leányom tanteremébe és 5 könyvcím volt felírva a táblára. Szégyenlem, de akkor még nem is hallottam Nógrádi Gáborról. Az öt könyvből kell a nyáron minimum egyet elolvasni és majd szeptemberben elmesélik egymásnak.
Nórinak ezt vettük ki a könyvtárból, mert ez csajos :) El is kezdte olvasni, de a 27. oldalnál fellázadt, hogy ő ezt nem érti. Mit nem ért rajta a gyerek!? Gyorsan elolvastam és nem jöttem rá.
Rettentő jó fej Tata (nagypapa) aki az egyik központi szereplő is kísérletezik és sikerül neki. Ha egy szó bonyolult, akkor Mesi megmagyarázza magának, tehát ez nem lehet a nem értés oka. Szerintem unta az elejét a gyerek és fellázadt az olvasás miatt.
Nem adjuk fel, van még másik 4 a listán, valamelyik csak tetszeni fog neki :)

6 hozzászólás
Veroci>!
Nógrádi Gábor: Az anyu én vagyok

Én is akarok egy ilyen nagyapát! :)
Na igen, ilyen könyv kéne kötelező olvasmánynak a gyerkőcöknek: humoros, fiatalos, olvasmányos, kortárs!Tessék Nógrádit olvasni. :)

Trudiz>!
Nógrádi Gábor: Az anyu én vagyok

A Nógrádi könyvek egyik legjobbika :) Kedvencem!
Maga a szerző is hasonlóképp vélekedett egy országos versenyen…

2 hozzászólás
szabszev>!
Nógrádi Gábor: Az anyu én vagyok

A PetePite után olvasva csak 4,5 csillagot érdemel, mert a másik valahogy jobban tetszett, eredetibb és viccesebb volt. De azért ez is nagyon jó kis szórakoztató könyv, a nevetés is garantált. Ifjúsági regény, de azért ajánlanám a szülőknek is, főleg azoknak, akik elfelejtették, milyen is volt tininek lenni!


Népszerű idézetek

PKatica>!

Nem úgy, mint más felnőttek általában, például az anyu: „Mesikém, te még gyerek vagy ehhez. Majd meglátod, ha felnősz! Neked, kislányom, még sok tökfőzeléket kell megenned, hogy megértsd!"

Kapcsolódó szócikkek: Tibaj Emese · tökfőzelék
hablaty P>!

A tudomány csodálatos. Még a varázslásnál is jobb, mert igazi. Lehet, hogy én is tudós leszek.

27. oldal

Kapcsolódó szócikkek: tudomány
Veroci>!

– Nincs puszi? – nevetgélt bénán, és éreztem, hogy a fejem piros lett.
– Nincs! – mondtam. – Kifogyott, és nem kaptam a boltban.

Kapcsolódó szócikkek: puszi
Veroci>!

Emil, az anyu új krapekja nem ideges, de tőle meg kiütést kapok, mert folyton telefonál anyunak. És csak a dudváiról tud beszélni, mert kertész. „Az aszparágusz, tudod tőosztással szaporítható…” Tényleg?! Ne tessék mondani! Tőosztással? Jaj, de érdekes! Hova dobjam el magam?

Kapcsolódó szócikkek: növényzet
zssophie>!

A lányok vihogni kezdtek.
– De fura vagy! – nevetett Saci. – Olyan furákat mondogatsz meg csinálsz ma egész nap. Mi van veled?
– Semmi. Csak nem vagyok magamnál – mondta anyu, és ez kábé igaz is volt.

150. oldal

hablaty P>!

aztán felálltam. Úgy éreztem magam, mint egy óriás. Lépni akartam, de megbotlottam és majdnem elestem. Még jó hogy a Tata fogta a karomat.
Hogy lehet ezeken a hosszú lábakon járni? A legfurcsábbnak talán azt találtam az egészben, hogy egészen fent van a fejem. Kicsit el is szédültem.

45. oldal

Veroci>!

– Csak azt próbálják meg! – mondtam és átkaroltam az én okos, drága Tatámat. – Úgy belerúgok a fenekükbe, hogy az orrukon csúsznak Pomázig!
Ezt Tibaj nagymama szokta mondani, ha valakire haragszik.

lil155>!

– Az ember valóban bepiszkolja a kezét földdel, de azt le lehet mosni. Ezzel szemben néha egy tiszta, fehér kéz olyan mocskos, hogy sose lehet lemosni. –
Na, ebből se értettem egy szót se. Ez így beszélget anyuval, ha ketten vannak? […]
Mindjárt agyonmarom magam a röhögéstől.

86-87. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Jeff Kinney: Pechszéria
Sziklai Róbert: Lakli
Ecsédi Orsolya: A baj nem jár egyedül
Bogáti Péter: Az ágasvári csata
Bosnyák Viktória: Klott Gatya, ne fárassz!
Molnár T. Eszter: Stand up!
Tasnádi István: Helló, Héraklész!
Kemény Gabi: A konkrét hiúz
Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő
Jean Webster: Kedves Ellenségem!