Alagsori ​zsoltárok 2 csillagozás

Nógrádi Gábor: Alagsori zsoltárok

Nógrádi Gábor olyan költőként mutatkozik be, aki igen kemény és makacs küzdelmet vív azért, hogy a „föld”, a „vér”, a „hús” szomorúságát-fájdalmát feloldja és életörömre váltsa, tiszta énekké nemesítse; és azért is, hogy az ember „alagsori” állapotát megszüntesse. Nógrádi Gábor eleve nehéz helyzetet teremtett, amin nem illúziókkal, hanem valóságos lehetőségekkel élve akar változtatni; ahogy ő fogalmazza: mindent a sebzett hússal mér le, azzal az értelemmel, amelyet a fájdalom ébreszt bennünk. Ez a konfliktus tette oly érzékennyé Nógrádi Gábor költészetét, s vitt drámai és szinte drasztikus lendületet a verseibe.

Eredeti megjelenés éve: 1979

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Új termés Magvető

>!
Magvető, Budapest, 1979
84 oldal · ISBN: 963270892X

Enciklopédia 1


Kiemelt értékelések

Chöpp >!
Nógrádi Gábor: Alagsori zsoltárok

Félelmetesen szomorú, fájdalmas, istentelen, szenvedő alkotások ezek a rövid versek. A jeles gyermek-és ifjúsági író 1967-77 között született alkotásai. Nagy sűrűségben tartalmaznak magányt (istentől magára hagyott lelket) és szívszaggató, alig elviselhető szenvedést.

Alessana>!
Nógrádi Gábor: Alagsori zsoltárok

A könyvtárban, ha háromszor nem – minimum –, elolvastam a szerző nevét és, jó értelemben véve, lesokkolódtam.
Nekem Nógrádi Gábor A gyermek- és ifjúsági könyveket író Író volt. Most pedig…
A versek tetszettek, a néhai szókimondások pedig ízlésesen voltak a versekben.


Népszerű idézetek

Chöpp >!

A vezér előtt sűrű almabor van,
s hűvös kertjében jegyzetel
valami új világot.

Van úgy, hogy eljönnek a forradalom évei.

16. oldal Forradalom II. (részlet)

Chöpp >!

Az első emeletről szól a doktor,
a másodikról kiabálnak sokszor,
a harmadikon torkig a szeméthegy,

a negyediken fenyegetnek, s félnek,
az ötödiken Te vagy az ítélet!
Uram, vigyázz rám:
ki hordja le a mocskot, ha nem élek?

55-56. oldal URAM, TE FENN? A MÉLYSÉGBŐL CSODÁLLAK (részlet)

Chöpp >!

Bocsáss meg! Jászlas, gyönge gyermek
vagyok, kit megkerget a nincsen.
Ki, ha verik, téged gondol ki,
s dalol, mert nem engeded szólni:
„Ágyamba viszlek Uramisten!”

61. oldal ENGEM NE VIGYÁZZ, URAMISTEN! (részlet)

Chöpp >!

Ez itt a szék, no lám, ez meg az asztal,
ez itt a föld, s ez ami itt marasztal:
folyó, falu – köztük magam a gát.

47. oldal MINT ASSZONY MÉHE SZŰKÜLŐBEN (részlet)

Alessana>!

M. FERENC

Most ugy teszek… (de ugy-e?
És ha ő „így”-nek érti?
Vagy „ amúgy”-nak, s aképpen válaszol?
Vagy úgy cselekszik, hogy nyilvánvaló
a félreértés, magyarázhatom,
csak erősítem téves tudatában?
Sőt megdühödhet, hogy kételkedem
értelmezésében, vagy épp azért,
mert megérti, hogy nem értette meg…)
Nem, nem. Maradjunk mozdulatlanul.

28. oldal - M. Ferenc

Alessana>!

Fájdalom földbe ér, félelme égig.

43. oldal - Csak embert űz sebtelen fájdalom

Alessana>!

Neked lehet ország gerince,
s a Te országod égig ér.
Enyém a földbe – oda hús kell
és mitsem adnak lélekért.

54. oldal - Uram, te jó vagy, vedd a lelkem

Alessana>!

E vidám társaságban
csak egy szomorúság van,
míg pincénk fala megdől:
hogy mi maradunk itt lenn,
de lezuhanhat Isten
az emeleti mennyből.

77. oldal - Családi kör

Alessana>!

Ha álmomért haragszol,
várlak, címem: alagsor,
(a doktorék alatt)
Fejér György utca hat.

78. oldal - Az elmulás megkisértése

Kapcsolódó szócikkek: Fejér György utca

Hasonló könyvek címkék alapján

Radnóti Miklós: Radnóti Miklós összes versei és műfordításai
Pilinszky János: Pilinszky János összes versei
Fodor Ákos: Addig is
Radnóti Miklós: Radnóti Miklós válogatott versei
Radnóti Miklós: Erőltetett menet
Radnóti Miklós: Válogatott versek / Ikrek hava
Radnóti Miklós: Naptár
Szabó Lőrinc: A huszonhatodik év
Ady Endre – József Attila – Radnóti Miklós: Válogatás Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós műveiből
Fodor Ákos: Dél után