Sámán (A Cole család trilógia 2.) 91% 142 csillagozás

Ez jóval gyengébb volt, mint az első, igazából nem is vagyok még egészen biztos a csillagok mennyiségében (noha már adtam). Valószínűleg korrigálni fogom. (Korrigáltam.)
Gordon nagyszerűen választ történelmi melegágyat a könyveinek, legalábbis eddig. A lényeg az, hogy minél többet megmutathasson a választott korszakból és annak gondolkodásmódjából. Ez itt is sikerült, hiszen még épp belefért az utolsó nagyobb indiáncsoportok lemészárlása, ezáltal az indiánkérdés, majd pedig az amerikai polgárháború, amivel viszont sajnos nem mondott semmit, egyszerűen csak jó alkalom volt arra, hogy a Cole család újabb orvos-leszármazottja megcsillogtathassa emberségét és lelkiismeretes orvosi mivoltát. Ehhez képest aránytalanul sokat szerepelt, nem sikerült megfelelően kihangsúlyozni az Észak Dél ellen-gondolkodásmódot, az ebből akár egy családon belül fakadó konfliktusokat sem, sőt, igazából az ember maradt azzal a felületes tudással (kivéve egy mondatot, ami ezt cáfolja), amibe valamikor élete iskolás évei alatt botlott, éspedig, hogy ez az egész polgárháború a rabszolgaság eltörlése miatt robbant volna ki. Dehogyis, az csak egy mellékes oldalszála volt az egésznek. Töredelmesen bevallom, hogy engem soha nem érdekelt az amerikai polgárháború, így őszintén untam a történelemkönyvi függelékként röpködő csaták, embermasszák, győzelmek és veszteségek, tábornokok és hasonlók felsorolását – ami, mint már fennebb is mondtam, aránytalanul sokat szerepelt, függetlenül az én nemtetszésemtől és attól, hogy meg lehetett volna ezt sokkal, de sokkal jobban is írni.
Ami igazán érdekes, az az, hogy miképpen is tud boldogulni egy siket fiú orvosként az 1860-as években. Ez valóban nagyon izgalmas. Mostanában osztogatják emberek a facebookon egy siket állatorvos történetét, szóval az ügy most is különleges :). Az, hogy miként tanul meg a gyerek szájról olvasni, hogyan tud továbbra is beszélni, nos, az alapos munka – mármint írói. Ami még fontosabb ezzel kapcsolatban, az a nyitottság. Bebizonyítja ismételten, hogy az open minded-megközelítés – elég csupán egyetlen emberé vagy intézményé is – helyrehozhat életeket, míg az elzárkózóké teljesen tönkretehet embereket. Ezt igen alaposan kellene tanulmányozni, mert napjainkban pontosan olyan nagy szükség volna erre a szemléletmódra, mint cca. 150 évvel ezelőtt. Én már csak tudom, az én életem is a szűklátókörűek diadalán múlott.
Más: kénytelen voltam rájönni, hogy az indiántörténetek romantikája (volt egyáltalán olyan szerencsétleneknek?) menthetetlenül elmúlt. Most már nem alélok el, ha meghallom azt a szót, hogy prémvadász (Old Shatterhand az volt, nem?), csak a kipusztulásig mészárolt állatok jutnak eszembe róla, mint ahogy az indiánokról is csupán a genocídium fogalma. És nem, nem tudom már élvezni a róluk szóló történeteket, noha természetesen én is főállású indián akartam lenni hosszú éveken át. A könyv másik fontos gesztusa az indiánok irányába tett gesztus: az őket abszolváló, szeretettel megmosdató, tisztára törülgető, megint emberi sorba emelő, a fehérek egészen sok mocskát felvonultató íróé. Ezért jó könyv a könyv és a siket orvos miatt. Máskülönben… Könnyed olvasmány, nehézkes fordítással, túlontúl tökéletes főszereplővel, majd következő főszereplővel, elképesztően buta és liboid feleséggel stb. Van benne persze izgalom is az arra vágyóknak, bemutatja az Amerika Pártot (ez plusz jó pont, nem ismertem őket) és a Ne Tudj Semmit-mozgalmat (róluk sem hallottam), ami a bevándorlók (hahaha), katolikusok és persze indiánok (négerek stb.) ellen irányult, én, hiányos tudásommal a Ku-Klux-Klán valamiféle elődjének tekintem őket és valószínűleg nem is tévedek sokat, hiszen az előbbi mozgalom nagyjából Lincoln meggyilkolásával pukkant ki, a Klán pedig szintén 1865-ben született meg, csak decemberben.
Ezt az első kötetnél nem említettem, de itt már nem bírom megállni: most mondja meg nekem bárki, aki tud magyarul, mármint helyesen tud magyarul, hogy az életbe(n) írhat le olyat fordító, engedhet át lektor, hogy: „…a dolog csak a rózsás bőrszíntől a napbarnítottig működik. Akinek ettől sötétebb volt a bőre, az akár szőrös vagy tollakkal borított testtel is születhetett volna.” Az előző kötetben a főszereplő ettől (egy London széli háznál, pardon, háztól, mert az elállta az útját) távolabb nem járt. Szerencsére ezután már megint tud magyarul, de én ettől idősebb lettem pár perccel. Megáll az ész.

Most tettem le és máris hiányzik. Nem mondom, hogy hibátlan de olyan monumentális mű, hogy ezek az apró hibák eltörpülnek.
19. századi Amerika annak minden szépségével és nehézségével. Az indiánok kontra fehér ember, majd a rabszolgatartás. Szóval egytől egyig nehéz téma, mégis olvashatja magát.
Ki ne felejtsük az orvosi rész, ami alapos és érdekes. Bemutatja a már számunkra egyértelmű dolgokra, hogy jöttek rá. Semmelweis is kap pár sort a könyvben.
Közben zajlik az élet, szerelmek, politika, gazdálkodás, pletyka egyszóval minden benne van.

Csodálatos családregény az amerikai polgárháború korából. Az első részében Sámán édesapjának életét követhetjük nyomon, aprólékos bemutatásával az adott kornak, kitérve a telepesek letelepedésére, érintve az indiánok üldöztetésére. Úgyanúgy sokat megtudhatunk az orvoslás fejlődéséről, hogyan kezeltek bizonyos betegségeket, mennyire tartották fontosnak a higiéniát. Fenntartja az érdeklődést azáltal, hogy eléggé színes telepeseket válogat össze, van zsidó, kvéker, politikai babérokra törő, katolikusok, mormonok, rabszolgák, indiánok. A csatajelenetek részletes leírásúak, néha eléggé brutálisak.
Sámán élettörténeténél a kíváncsiság visz előrébb, hogy hogyan boldogul, mennyire makacs, mennyire kitartó ahhoz, hogy elérje életcélját. Ez feloldja az első felének brutalitását.

Becsapós könyv volt, mert az elején találkozunk Sámánnal, elkezdődik a történet, majd hirtelen vált és visszamegyünk az időben, hogy Sámán apja legyen a főszereplő.
Ettől a ponttól a könyv nagy részében Sámán apjának az útját követhetjük nyomon. Van rengeteg orvoslás, betegségek, boncolás, indiánok, ellenségek, barátságok. Nagy ívű regény, sok évet és sok eseményt jár végig. A regény csúcspontján eljutunk az amerikai polgárháborúig, amely egy orvos szemén keresztül nézve igazán brutális.
A könyv egyik visszatérő témája Makva személye, akit én annyira nem tudtam megkedvelni ( mentségemre szóljon soha nem vonzottak az indiános történetek). Nem gondoltam volna, hogy a végére azt a személyt fogja kihozni az író vele kapcsolatban ellenségként, akiről végül kiderült, hogy végig ő volt a rossz.
Számomra a legszimpatikusabb szereplő Sámán volt. Hihetetlen kitartással és akaraterővel megállta a helyét hallássérültként a hallók világában.
Olvastatta magát a könyv, megérte elolvasni, de mégse tudok rá öt csillagot adni, mert hiányzott belőle az a plusz, amitől úgy éreztem volna, hogy letehetetlen.

Majdnem nulla köze van a másik részhez, de ugyanolyan jó szerintem.

Ugyanarról a családfáról származó majdnem ugyanolyan névvel, doki, csak más korszakban. Ezúttal az amerika 1860 környéke. Kalandos, orvosos, rasszistás, romantikus.

Nekem nagyon tetszik ez a műfaj.

Az egyik kedvenc könyvem, nagyon olvasmányos családregény! (Egyébként Noah Gordon minden könyve jó!) :)

Nagyon jó családregény az amerikai polgárháború idejéből (illetve az azt megelőző évekből). Olvastatja magát.

Nem csalódtam benne! Tetszett a különböző emberek elegye: zsidók, katolikusok, indiánok. Az indián kultúra, a varázslataik különösen érdekesek voltak.
Habár nem szeretem a történelmet, mégis olvasmányos volt mint az indiánüldözés, mint a polgárháború.
Különös figyelemmel olvastam Sámán nevelését, miután megsüketült. Megmutatkozott az apai lélek erőssége. Azért ahhoz, hogy valaki kellemetlenséget okozzon a saját szerettének, az ő érdekében, kell lelkierő. Sajnálatnak helye nem volt. Ahogy tanították a megfelelő hangerősségre és hanglejtésre, a szavak rezgésén keresztül. Ezek számomra nagyon érdekes és tanulságos dolgok voltak. Manapság miért nem tanítják meg a siketeket így beszélni??
Az akkori orvoslásról nekem, mint szakmabelinek, felemelő volt olvasni. Igazából a könyv iránt ez keltette fel igazán az érdeklődésemet. Ebből szívesen vetem volna, ha több van. E miatt a fél csillag levonás. A végén meg valahogy minden olyan gyorsan történt, minden hirtelen rendeződött, kiderültek a nagy igazságok. Kicsit hirtelennek tűnt az utolsó szakasz. A címe találó: Makva-ikva az indián sámán, Robert J. Cole a fehér sámán, és maga Sámán.
Még egy megjegyzés, ami az „Orvosdoktor” kiadójának szól. A könyv tartalmi részében az áll, hogy az író első nagy sikerű könyve a „Sámán”. Ezért is kezdtem el előbb ezt olvasni. kb. 40 oldal után – belelapozván a köszönetnyilvánításba – tudatosult bennem, hogy az „Orvosdoktor” íródott előbb. Kicsit össze is zavarodtam, aztán mindkét könyvnek megnézvén az eredeti kiadási évét, egyértelművé vált, melyik az első. Ha már elkezdtem, nem akartam félretenni. Még szerencse, hogy önállóan megállják a regények a helyüket, és egymástól függetlenül is olvashatóak.

Sokkal jobban tetszett, mint a szerző előző regénye, azt hittem sokkal több lesz benne az indián rész, de a polgárháború is nagyon érdekes volt. Ajánlom mindenkinek

Nem tetszett annyira, mint az első rész. Úgy tűnik, az nagyon magasra tette a lécet. Persze ez is olvasmányos azért.