A Who Fears Death és a The Shadow Speaker után el kellett olvasnom Nnedi Okorafor első díjnyertes könyvét is. Mivel gyakorlatilag ugyanabban a világban játszódik a történet, mint a másik két könyv, nem tudom önállóan nézni, muszáj valamennyire összehasonlítanom velük. A három közül ez szól leginkább fiataloknak (13-15 éveseknek), ahogy talán a témaválasztáson is látszik: ugyan itt is felmerül a nők elnyomásának kérdése, de éppen csak említés szintjén, a lényeg a kamaszkori vívódások, az én felfedezésének szemléltetése.
Zahrah dadának született: a hajában növények nőnek, és egyesek szerint bölccsé fog felnőni, mások szerint lázadóvá. De ez nem minden, Zahrah „szélhívó” is (a fordítói babérokra törő énem egy csomót gondolkozott azon, hogy lehetne a Windseekert lefordítani, úgy, hogy ne hangozzon bután de ennél tovább nem jutottam). Egy félénk kamaszlány, aki egy napon nehéz küldetésre indul, ahol kénytelen önmagával is szembe nézni.
Ami igazán lenyűgöző volt a könyvben, az az, hogy Nnedi Okorafor ugyanazt az alaptörténetet (fiatal lány, akit különleges képességei miatt kitagad a társadalom, aztán valamiféle küldetésre indul) háromszor is úgy meg tudta írni, hogy nem csak önmagát ismétli, megint mondott valami újat, megint tett hozzá valamit misztikus, csodákkal teli világához.
A történet arról szól, hogy Zahrah hogy ismeri meg önmagát egy kalandos, veszélyes utazáson. Egy olyan küldetésen, amit egyedül kell teljesítenie. Az utazás önmagában is izgalmas lenne, de a körítés szinte letehetetlenné tette: egy dzsungel a mi világunkban is kimeríthetetlen forrása az újdonságoknak és válogatott veszélyeknek, de egy olyan helyen, ahol a mi szabályainkra sem kell figyelni, még izgalmasabb hellyé válik. Az egyik kedvencem a magról növeszthető számítógép volt, de a lelkekkel társalgó páviánok és a beszélők gorillák is maradandó nyomot hagytak bennem. Összességében nagyon tetszett az egész, csak ajánlani tudom :)