A ​halálmegvető 38 csillagozás

Nnedi Okorafor: A halálmegvető

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​posztapokaliptikus Afrika egyik vidékén népirtás zajlik, törzsek vére áztatja a földet. Egy nő, aki túlélte a faluja földig rombolását, és akit megerőszakolt az ellenség tábornoka, a halálban reménykedve a sivatagba megy. Kilenc hónappal később azonban életet ad egy dühös csecsemőnek, kinek haj- és bőrszíne a helyi törzsektől eltérően a homokra emlékeztet. A nő meg van győződve arról, hogy a lánya más – különleges –, ezért elnevezi Onyesonwunak. A név ősi nyelven azt jelenti: halálmegvető.

Onyesonwu már gyerekként rájön, hogy a fogantatása körülményei testi és társadalmi bélyeget nyomtak rá. A többiek szemében ő egy ewu, vagyis az erőszak szülötte, félfajzat és számkivetett, akiről az emberek úgy tartják, hogy erőszakos életre van kárhoztatva. Ám Onyesonwu nem átlagos ewu: már gyerekként is kezd megmutatkozni egyedülálló varázsereje. Idővel egyre jobban kiteljesednek a képességei, és amikor véletlenül látogatást tesz a szellemek birodalmába, megtudja, hogy egy… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2010

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2019
386 oldal · ISBN: 9789634196150 · Fordította: Ballai Mária
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2019
386 oldal · ISBN: 9789634196143 · Fordította: Ballai Mária
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2019
464 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634196136 · Fordította: Ballai Mária

Kedvencelte 6

Most olvassa 11

Várólistára tette 149

Kívánságlistára tette 183

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

>!
szadrienn P
Nnedi Okorafor: A halálmegvető

Az ősöknek, szellemeknek és annak a helynek, amelyet olyan gyakran neveznek “Afrikának”.

Így szól a legelső mondat Nnedi Okorafor, a nigériai írónő művének köszönetnyilvánításában. Az ősök és szellemek segítő közreműködéséről a könyv megszületésében nem tudok érdemben nyilatkozni, de az egészen biztos, hogy a regény tömény Afrika-élményt nyújt.
Hiszen változhatott a varázserejű fantasy hősnő verébbé vagy keselyűvé, feltámaszthatta a holtakat, csak lapoztam tovább és izgatottan vártam a homokvihart, a sivatagi életforma leírását és a fekete kontinensre jellemző szokásokat, hiedelmeket és mítoszokat. Az igazi kultúrsokkot azonban ennek a tőlünk nagyon távoli világnak a brutalitása okozta, a törzsi háborúk, a nők ellen irányuló féktelen erőszak, a gyerekkatonaság, a kislányokat megcsonkító szertartások, amik nem a szerző sötét fantáziájának termékei, hanem a mai, aktuális valóságot jelentik Afrikában. Nem véletlen, hogy a legmegvetettebb népcsoporthoz tartozó női varázsló birtokolja a legfontosabb mágikus képességeket a regényben. A mágia maga is tökéletesen illeszkedik a természeti népek szokásaihoz, sok benne az ösztönös, indulatok által vezérelt, irányíthatatlan elem.
Számomra két dolog csökkentette csupán a kötet drámai erejét. Az egyik az indokolatlanul hosszú terjedelem, a nagyon erős kezdés után a parttalan sivatagi vándorlás teljesen kimeríti az olvasót, aki hasztalan kutat frissítő oázis után. A másik a szeszélyes ifjúsági fantasyra jellemző elemek, szerelmi cívódások és kibékülések, barátok közt fel-feltámadó viszályok túlzott jelenléte volt, ami egy fejlődésregény, varázslótanonc regény kezdetén még indokolt, de később a súlyos témával már egyre nehezebben fért össze.
A könyv nagyon fontos értékeket hordoz, a fantasy köntösébe bújva hívja fel a figyelmet a harmadik világ kínzó problémáira, a zsáner irodalmába pedig új, erős színeket hoz, egy szabadabb, teljesebb életre vágyó Afrika színeit.

>!
gesztenye63 P
Nnedi Okorafor: A halálmegvető

Ezt bizony nem nekem írta Okorafor.
Pedig tulajdonképpen minden adva van a tökélyhez. Varázslók, alakváltók, szellemlények. Mágusok és tanoncaik, gyógyítók és a küldetés sikeréért küzdő segítők, a jó és a rossz örök harca. A Nagy Könyv, amelyben minden eleve elrendelés megíratott, s a lehetőség, hogy mégis változtass a jövőn.
Az ősi hiedelmek, a fekete kontinens gazdag őstörténetébe nyúló fantáziavilág mögött pedig ott a darabokra szakadt Szudán, a dárfúri konfliktus, a maga rögvalójában. Esztelen népirtás, gyermekkatonák és pszichopata hadurak. Komplett falvak lemészárlása és az asszonyok tömeges megerőszakolása, hogy a hódító magja belülről rohassza a leigázott közösségeket. S ott a mérhetetlenül szimpatikus főszereplő is, az áldozat, aki maga a Kiválasztott. Küzdelmének, küldetésének, a harcos útjának nyomon követésétől teljesedhetne ki a regény, amelynek még súlyos mondanivalója is van, s így emelkedett olvasmányélményt nyújthatna a nagy kerek egész.

…és itt az én problémám. Szemben a legtöbb olvasó véleményével, számomra valahogy nem álltak össze egységes egésszé a modulok. A dialógusok helyenként feltűnően gyermekdedre sikeredtek, nyersek, cizellálatlanok (érezhető, hogy nem fordítási hibáról van szó). A cselekmény egyes jelenetei és a párbeszédek közti átvezetés szinte nem is létezik Okorafornál, ettől kifejezetten darabos lesz a szövegtörzs. Értem én, hogy teljesen más kultúrkörben járunk, de a szexuális töltésű jelenetek nekem néha fölöslegesen túlfűtöttek, funkciótlanok, önmagukért valók. Igaz ez, a – szerintem ugyancsak indokolatlanul túlzásba vitt – hiszti-elemekre is, a lányok egymás közti kapcsolatában.
Szóval, földre szórva a csodálatos egzotikus tájat ábrázoló puzzle darabjai, de az elemek élei valahogy nem illeszkednek egymáshoz.

Elképzelhető, hogy megcsontosodott, kontinentális szemlélettel olvastam a regényt, esetleg túlzó elvárásaim voltak a díjnyertes alkotással szemben, de ez sajnos nem az én könyvem.
Ettől még lehet százezreké…

2 hozzászólás
>!
Lomax P
Nnedi Okorafor: A halálmegvető

Köszönöm a barátomnak, @Csabii , (itt most megy a promo, figyelj) hogy még te előtted elolvashattam.
Mi ez, ha nem szeretet.

Kezdem a rossz dolgokkal:
Én egy több részes epikus fantasy sorozatra számítottam.
Nem valami Galambok őrizői feelingre.
Ami amúgy nyílván nem baj, mert kedvenc könyvem volt, de azért rossz dolog, amikor az ember hisz valamiben, aztán nem azt kapja, amit.
Ez az én saram, vállalom.
Az már a másik része, hogy talán tényleg jobb lett volna ezt egy több részes fantasybe átvinni.
Szögezzük azért le, imádtam.
Csak kicsit olyan volt nekem(!), mint egy skrizofén talány.
Érthetően fogalmazva, nem vagyok teljesen kibékülve vele, mert nekem ez a keverés, – nem nagyon jött át.
Volt itt szó a fantasyról meg a varázslásról, mint akár egyfajta Szél neve, csak női főszereplővel.
De ez mellett éreztem, hogy át akar adni az író valami mélyebbet és komolyabbat, mint amit egy átlagos fantasy tenne.
Hát ezt nem kelett volna.
Vagy legyen egy téma, de az jól kidolgozva, vagy…
Nincs vagy, ennyit akartam mondani.

Még nagyobb fájdalmam a dísztópia hiánya.
Úgy kezdődik a fülszöveg hogy „A posztapokaliptikus Afrika…”
Wtf
Semmi magyarázás nincs rá mi történt, hányban vagyunk, de ami még rosszabb, sokáig rá se jöttem, hogy amúgy ez egy dísztópia.
Csak az első említésnél a számítogépeket illetően.
Nem tudom, hogy ez most nagyon jó munka, vagy nagyon rossz.
Igen, dísztópia náci vagyok, ez van.
De ha már megemlitik egy könyvnél, szeretem ha van rá magyarázat.

Jó dolgok:
Az egész könyv. A hangulat. A dráma. Az érzelmek.
Nagyon erős regény.
Imádtam a szerelmi szálat, lehengerlő és síros.
Bár jobb lett volna, ha Mwita karaktere jobban kivan dolgozva, de nem baj. Ez nem egy olyan regény.
A karakterek erősek és színesek, kb a legtökéletesebben megalkottak a történet szempontjából. Pont ők kellettek és pont ennyien.
A dráma és az Afrika élmény, csodálatos.
Magával ragadott és elvarázsolt.
A vége pedig…
Nem is tudom, ha az egész könyv ilyen lett volna, mint a vége meg az eleje, kedvenc lett volna.
A borító meg… Az egyik legszebb amit eddig láttam
(A másik borító is gyönyörű szép, az eredeti nyelvnél. Nézzétek csak meg)

Nem akarok többet írni mert spoiler lenne kb minden, de a lényeg az, hogy fantasztikus utazás volt számomra.
Ajánlom.

2 hozzászólás
>!
pat P
Nnedi Okorafor: A halálmegvető

Törzsi háborúk. Népirtás. Női körülmetélés. Szándékoltan, erőszakból fogant gyermekek, akiket születésüktől megbélyegeznek. Határtalan, sivár, de nagyon is élő sivatag. Törzsi kultúrák és városok. Vének tanácsa és hatalmas varázslók. Zsuzsuk és beavatási szertartások.
Minden, ami a nyugati olvasóban a mai Afrikát idézi; tagadhatatlan egzotikuma mellett felhívja a figyelmet a kontinens közelmúltját, jelenét (és nyilván közeli jövőjét is) meghatározó problémákra, és mond valamit számunkra ismeretlen hagyományokról, kulturális értékekről is.
További pikantéria, hogy igazából ez inkább egy posztapokaliptikus jövővízió, mely (talán) a mi technológiai jelenünk romjain virágzott ki – ennek mondjuk olyan nagyon sok direkt szerepe nem volt szerintem a történetben, mindenesetre érdekes.
Továbbá egy kiválasztott-történet is a regény, miközben felnövés-történet is, valamint izgalmas, nagyon mélyen az afrikai mítoszokba-hiedelemvilágba ágyazott mágiarendszere miatt is érdekes. Ráadásul, a kollektív tudattalan olyan toposzaival dolgozik, mint a nyugati (fantasy)irodalom bizonyos nagyágyúi – komolyan érdekel, hogy ezek a toposzok az afrikai néplélekben is benne vannak, vagy ez már az író nyugaton-nevelkedettségének gyümölcse.
Szerettem, fontos és emlékezetes regény. Kicsit a történet arányaival nem voltam mindig elégedett, de az értékéből ez azért nem sokat von le.

4 hozzászólás
>!
Noro 
Nnedi Okorafor: A halálmegvető

Egy világ, amelynek lakóit saját hagyományaik tesznek tönkre. Az okeke nép elfogadja saját alsóbbrendűségét, mert meg van írva a Nagy Könyvben. A fiatal lányok önként vetik alá magukat a körülmetélésnek, mert különben kiközösítik őket. Az ellenséges törzs férfiai azért erőszakolják meg a nőket, mert tudják, hogy a szokásjog azt diktálja, hogy az áldozatokat, illetve az így megfogant gyermekeket fogják majd bűnösnek tekinteni. Az ember azt hinné, hogy egy ilyen világ a keserű fantázia terméke, a valós tragédiák szimbolikus leképezése egy kitalált univerzumra. Pedig mindez megtalálható a modern Afrikában is. A szerző csak átformálta és új keretet adott neki poszt-apokaliptikus regényében.

Ebben a jövőbeli Afrikában két, egymás mellett élő nép halálosan gyűlöli egymást, de még jobban gyűlölik az erőszakból született félvéreket. Ezek egyike – ráadásul egy lány, mi több, boszorkány – azonban nem olyan természet, hogy elviselje a legapróbb igazságtalanságot is. A könyv részben az ő nővé válásának története egy kegyetlen, gyakran brutális világban, részben pedig egy őrültnek tűnő küldetésé, amely talán mindent megváltoztathat. Befejezése egyszerre tragikus és reményteli, mellesleg zseniálisan oldja fel az eleve elrendelés és a szabad akarat paradoxonát. A háttér pedig a valóságos Afrikának, a nigériai folklórnak, valamint a modern világból visszamaradt technológiáknak szokatlan keveréke.

Okorafor nem távolodik el teljesen az angolszász fantasy toposzoktól, de jellemzően másra, vagy másra is használja ezeket, mint ahogyan az megszokott. Ott van mindjárt a felnőtté válás. Az ő hősnője sem mentes az olyan érzelmi kirohanásoktól, irracionális döntésektől, mint amelyek egy tipikus fantasy tipikus tinédzser szereplőjétől megszokottak, de A Halálmegvetőben ezeknek funkciójuk van: Onyesonwu ugyanis ebből az emocionális zűrzavarból meríti az erejét, saját és mások érzelmei révén jut el abba a sámáni állapotba, amelyben varázsol. Felfedezhetjük a küldetés, a „quest fantasy” motívumát is, amikor egy bátor csapat nekivág az ismeretlennek, hogy végrehajtson valami hősi tettet. De ez sem önmagában áll: a regény világát meghatározó Nagy Könyv vallásos kontextusában a kiválasztottnak van egy prófétai aspektusa is, aki tanítványai kíséretében indul zarándokútra, és egy látnok jár előtte, aki érkezését hirdeti.

A világ bemutatását lehetett volna egy kicsivel szerencsésebben is megközelíteni. Az afrikai mesék és mítoszok világa elbírt volna egy szilárdabb megalapozást, hiszen az egyszeri olvasónak ez valószínűleg teljesen újdonság. Csak egy kérdés a sok közül: mi a jelentősége a keselyűnek, a regénybeli alakváltó mágusok kedvenc madarának? Én a magam felületes műveltségével úgy érzem, hogy a szerző a gonosz boszorkánydoktorok jellegzetes szimbólumait használta fel, és ezekből alkotott egy olyan mágiát, ami a regényben egyáltalán nem gonosz. De leginkább csak találgatok, pedig nagyon érdekes lenne mélyebben megérteni a történet varázslóinak a gondolatvilágát.

A lépten-nyomon felbukkanó hi-tech kütyük szerepe szintén kiforratlan, bár nagyon eredeti. Ugyebár ezek kötik össze a regény jelenét az olvasó jelenével, kvázi az egyetlen kézzelfogható bizonyítékát jelentik annak, hogy a történet a jövőben játszódik. Ez pedig fontos, hiszen a Nagy Könyvben szereplő, múltbeli bűnök ezek szerint a jelenkor bűnei – persze meghamisítva és félreértelmezve, hogy az uralkodó faj érdekeit szolgálja ki az olvasatuk. A kütyük létezésének tehát funkciója van, de a megvalósítás szerencsétlen, hiszen miért pont a számítógépek éltek volna túl egy világvégét? Szokatlan választás a mitikus múlt jelképére, de épp ettől izgalmas is.

A háttérbeli apróságok dacára azonban A Halálmegvető egy nagyon erős regény, kidolgozott karakterekkel, személyes és közvetlen előadásmóddal, amelynek a története egyszerre tud megrázó és elgondolkodtató lenni.

2 hozzászólás
>!
ViraMors P
Nnedi Okorafor: A halálmegvető

”Az élet még annyi időre sem hagyott nyugtot, hogy meggyászolhassam a halott apámat.”

”- Tudod az utat – mondta Ssaiku. – Ne állj meg, amíg oda nem érsz.”

Okorafor a jelen Afrikájának tragédiáját ötvözi jövőbeli fikcióval, múltbéli hiedelmekkel, kortalan spiritualizmussal és nagyon is mai problémákkal.
Bár a regény világára – szerintem – ráfért volna még némi csiszolás, mégis azt kell mondanom, hogy első sorban a világ az, ami elviszi a hátán. Erőteljes és kegyetlen valóságról van szó, amiben szokások (megszokás), hit és hiedelmek kötik gúzsba az embereket, sokszor előre meghatározva a sorsukat. Ahol az anyja ellen elkövetett gyalázatért a gyermeket bélyegzik meg, akit mindkét fél torzszülöttnek tart.
Ebben a világban játszódik Onyesonwu, az erőszakból fogant félvér nő, – minden szokás, írott és íratlan szabály ellenére – alakváltó és varázsló története. Ő a kiválasztott, akiről prófécia szól, ő az, akinek el kell hozni a változást. Mondjuk ki: ebben a világban ő a messiás, akinek semmilyen tekintetben sincs egyszerű dolga.
Mégis… Hiába érzem nagyon erősnek a világot, és hiába van ereje a történetnek, nem igazán találtam meg a hangot a könyvvel. A párbeszédek és a személyes sztorivonal nekem valahogy nem állt összhangban a többi résszel, túl gyerekesnek, túl ifjúságinak éreztem, bizonyos újra meg újra előkerülő részleteket pedig túlzottan repetitívnek, voltak olyan részek, amiket eléggé untam. És hiába tudom, hogy a gyerek/fiatal karakterek nyugodtan viselkedhetnek és beszélhetnek a koruknak megfelelően a történet nagyja alig pár héttel azelőtt játszódik, hogy Onye elmesélné…
Mindettől függetlenül a befejezés határozottan tetszett. Nem egy szokványos megoldás, sajnáltam, hogy ennyire rövidkére sikeredett, mert erről tudtam volna akár bővebben is olvasni.

>!
kvzs P
Nnedi Okorafor: A halálmegvető

Okorafor nagy varázsló. Játszik a szavakkal, az olvasókkal, és a tudattalanunkkal is. Olyan egyetemes kérdéseket feszeget, mint az önbeteljesítő jóslatok, az előítéletek, a sztereotípiák.
Nagyon tetszik, hogy a történetnek nincs igazán fekete vagy fehér szereplője, ugyanis mindenki tettei mögött ott van mozgatórugóként az, amibe belenőtt. Ezek a tanult szabályok pedig a legfelvilágosultabb szereplőket is sértett, dacos, nem átgondolt tettekre sarkallják. A főgonosz is csak azt akarja megvalósítani, amit megjövendöltek számára, úgy, ahogy a Nagy Könyv szerint helyes…
Az előítéletekkel, félelmekkel, babonákkal terhelt társadalom bármikor létezhetne, ami viszont ijesztő, hogy Okorafor a jövőbe írta a történetét. Vagyis rámutatott, hogy hiába a sok történelmi példa, nem vagyunk képesek tanulni az ismétlődő traumákból, és bármikor képesek vagyunk visszasüllyedni a babonáink közé, és azt tenni ami az elvárt.
Ezeket a kereteket próbálja megtörni a főszereplő Onyesonwu, akinek végigkísérhetjük a fejlődését, a győzelmeit és a bukásait. Onyesonwu valamennyire felnő ugyan, de nem válik természetfeletti szuperhőssé. Egy hihető emberi karakter marad végig, aki küzd a körülötte lévő világgal, és a benne éledező erővel is. Próbálkozik, hibázik, fejlődik, szenved, hoz jó és rossz döntéseket, érik veszteségek, és talál segítőket ott, ahol a legkevésbé számít rá. A vándorlása ismerős toposzokat idéz, az Afrikai táj, és a számunkra furcsa és idegen jelképek mégis furcsán egzotikussá teszik a történetét.
Az egész könyvnek van valami időn túli, társadalmakon, kultúrákon és történelmi korokon túllépő hangulata. Ősi és modern, ismerős és ismeretlen, bármikor és bárhol érvényes mondanivalóval rendelkezik.

>!
RZednik
Nnedi Okorafor: A halálmegvető

Nagyon erős indítás, némi visszaesés, majd egy kifejezetten jó zárás! Röviden így jellemezhetném a könyvet, mely elbírt volna ugyan egy picivel több háttérinfót (értve ez alatt akár a „régi” és új világ kapcsolatát, vagy a mítoszok/afrikai mondavilág, esetleg a mágia megjelenésének mélyebb megismertetését), én pedig el tudtam volna viselni némileg kevesebb szexuális jellegű utalást, mert egy idő után kezdett ebből túl sok lenni a lányos hisztivel/érzelmi viharokkal egyetemben. Ezek, illetve a brutalitás megjelenése, részletgazdag ábrázolása kezdetben még jól működött, helyénvaló is volt a történet alakulása, az ok-okozatok megértése, az egyedi atmoszféra megteremtése szempontjából, később viszont túlontúl erőltettnek hatott („Megpaskoltam az arcát, hogy felébredjen. Nem kellett mondanom, mit akarok. Örömmel megadta nekem.” Jááj! :)).

>!
Fallen_Angel P
Nnedi Okorafor: A halálmegvető

Számomra a fülszövegben említett posztapokaliptikus Afrika alig tér el attól az Afrikától, ami a képzeletemben létezik a sivatagról, a kis falaikról és városaikról, törzseikről. Ha nem lett volna pár elszórt utalás a modernebb technológiára, a történet nagyja tulajdonképpen játszódhatott volna bármikor az időben, akár a jelenben vagy a múltban is.
A könyvre aggatott számtalan címke közül egyébként leginkább a mágikus/misztikus vonalhoz kapcsolódók passzolnak. A történet pedig érdekes kirándulás volt az afrikai hiedelemvilágba, de meglehetősen idegen maradt tőlem, ahogy a szereplők is.
Nem voltak elvárásaim a könyvvel kapcsolatban, így nem mondhatnám azt sem, hogy csalódás volt, de túl sok érzést sem váltott ki belőlem. Ahogy már írtam, inkább csak egy érdekes kirándulás volt egy másik világba.

>!
TóthEdina P
Nnedi Okorafor: A halálmegvető

Nagyon akartam szeretni ezt a könyvet, Az biztos, hogy olvasatja magát egy nap alatt végig olvastam pedig nem vékonyka kötet. :) Valahogy a szereplők nem tudtak a szívemhez nőni sajnos, illetve már megint azt éreztem, hogy van egy hihetetlen érdekes háttérvilág ami nagyon felkeltette a figyelmem, és itt is mint több más történetnél, azt éreztem, hogy túl nagy hangsúlyt fektettek a szexualitásra ami nem hozzáadott hanem rontott a történeten legalábbis számomra. Mindezek ellenére biztos vagyok benne, hogy sok mindenkinek kedvenc lesz ez a kötet, akit érdekel ajánlom, hogy olvassa el.


Népszerű idézetek

>!
Noro 

– Hajlandó vagy elismerni mások jogát a saját meggyőződésükhöz?
– Ha a meggyőződésük nem árt másoknak, és ha magamban ostobának nevezhetem őket, amikor ennek szükségét érzem, akkor igen.

133. oldal

>!
Noro 

Ki nem várja el? A hagyomány. Ó. Milyen nagy mértékben korlátozza és kiveti magából a hagyomány azokat, akik nem átlagosak!

257. oldal

>!
Lomax P

(…)
Mwita, mondd el neki, ki vagy.
Mwita odalépett az állatokhoz.
– Mwita vagyok, Onyesonwu életének társa.
Fanasi hangosan megszívta a fogát.
– Miért nem mondod egyszerűen azt, hogy a férje?
– Mert ennél több vagyok – háborodott fel Mwita.

260. oldal

>!
Lomax P

Mwita három batyuval tért vissza. Felém nyújtott egyet. Kibontottam.
Sült nyulat találtam benne. Adott egy másikat is, ami tele volt kaktuszcukorkával. Rámosolyogtam.
– Örökké – mondta, és leült mellém, a vállá hozzá ért az enyémhez.

310. oldal

>!
ViraMors P

És mivel már egyébként is halott volt, nem félt.

>!
ViraMors P

– Tudod az utat – mondta Ssaiku. – Ne állj meg, amíg oda nem érsz.

2 hozzászólás
>!
Fabian

Ha valaki nem átlagos, az azt jelenti, hogy az átlagos embereket kell szolgálnia.

216. oldal

>!
Fabian

– Ez a hely tele van gyönyörű nőkkel, akik boldogan a karodba ugranának – közöltem vele, majd felálltam. – Menj, keress valakit, fektesd le, és ne játszd itt a sértődöttet.
Mwita a sátorban feküdt a hátán, amikor bementem hozzá.
– Jó tanács – jegyezte meg. – Semmi másra nincs szüksége, csak még egy nőre, aki még jobban összezavarja a fejét.

266. oldal

>!
ViraMors P

Az élet még annyi időre sem hagyott nyugtot, hogy meggyászolhassam a halott apámat.

>!
Fabian

Ó. Milyen nagy mértékben korlátozza és kiveti magából a hagyomány azokat, akik nem átlagosak!

214. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Alaya Dawn Johnson: Nyárherceg
Patrick Ness: Soha nincs vége
Moira Young: Blood Red Road – Vérvörös út
Dan Abnett: Az áruló
Alexandra Bracken: Sötét örökség
Dan Wells: Fragments – Töredékek
N. K. Jemisin: Az obeliszkkapu
Lois Lowry: Valahol, messze
Stephen King: Végítélet
Lauren Oliver: Delírium