A könyv – amelyet az olvasó a kezében tart – megrázó epizódokban rögzíti, miként mentette meg a svéd mentőakció keretében Valdemar Langlet több ezer ember életét Magyarországon 1944-ben.
Valdemar Langlet ösztönzésére humanitárius akció indult Budapesten 1944 májusában, s őt nevezték ki a magyarországi Svéd Vöröskereszt főmegbízottjának. Mentette a zsidó származású és a baloldali üldözötteket a német nácik és a magyar nyilasok karmaiból. Hűséges házastársa, Nina – aki ma már 90 esztendős – fáradhatatlanul segítette férjét nehéz munkájában. Az üldözöttek részére oltalomleveleket állítottak ki, kolostorokban és védett házakban rejtegették őket. A házaspár találékonysága nem ismert határokat. Minden erejüket erre a munkára áldozták, és semmi térítést nem vártak és nem kaptak érte. A mások életéért vívott küzdelemben – a magyar segítőtársakkal együtt – a saját életüket is kockára tették.
Az ellenállási mozgalom egy olyan szeletével ismerkedhet meg az olvasó, melyet eddig… (tovább)
A svéd mentőakció, 1944 5 csillagozás
Eredeti cím: Kaos i Budapest
Enciklopédia 3
Várólistára tette 3
Kívánságlistára tette 3
Kiemelt értékelések
A holokauszt egyik szegmense . Így tudom legjobban jellemezni a könyvet – tartalmát tekintve. Elsősorban az akkori magyarországi és európai helyzetet taglalja, mert az esztelen népirtásnak nem voltak országhatárai.
Waldemar Langlet – miután meghallgatta egy Auschwitzból menekült fiatalember beszámolóját – 1944 áprilisában arra a döntésre jutott, hogy tennie kell valamit, mert képtelen volt kívülállóként szemlélni a magyarországi zsidóüldözést. Miután kinevezték a Svéd Vöröskereszt budapesti főmegbízottjának, megkezdték áldásos, és igen eredményes munkájukat. Segítőtársa felesége, Nina Langlet lett. Elsősorban menleveleket állítottak ki az üldözöttek számára, de akkora volt az igény, hogy külső segítséget is igénybe kellett venniük. Kapcsolatban álltak Angelo Rotta pápai nunciussal, és annak titkárával. Így sikerült kilenc kolostort (szerzetes- és apáca) a Svéd Vöröskereszt védelme alá vonni, ahol az üldözötteket átmenetileg bújtatták. Párhuzamban tevékenykedtek Raoul Wallenberggel; nem volt ritka eset, hogy egymást segítették ki egy-egy akcióban.
Nem tudtak mindenkit megmenteni, de általuk több tízezer ember menekült meg a haláltábortól. Érdekes könyv, kendőzetlen korrajzzal, egyedi történeteket elmesélve.
Népszerű idézetek
Nem tehettem mást, mint igyekeztem én is féken tartani magam. Hemingway szavaira gondoltam. Az az igazán bátor, aki nehéz helyzetben is tud méltóságteljesen viselkedni.
88. oldal
Valdemar filológus volt, és több nyelvet beszélt. Hamarosan megtanult oroszul is, és többször ellátogatott Oroszországba. Épp Moszkvában volt, amikor az utolsó cár, II. Miklós koronázására készültek a Kremlben. Természetesen csak meghívottak vehettek részt az ünnepségen, s a Kreml kapuit katonák őrizték. Mikor Valdemar be akart menni az egyik kapun, az őr kérte a meghívót. Természetesen nem volt neki. De remekül feltalálta magát, s hanyag eleganciával átnyújtott az őrnek egy meghívólevelet, sarkában a trikolórral. Ez a Francia Követségre szóló (természetesen francia nyelvű) meghívó volt. Valdemarnak volt humora. A katonára nagy hatással volt a trikolór, tisztelgett, és Valdemar bemehetett a templomba. Így tanúja lehetett a káprázatos koronázási szertartásnak.
164. oldal
Ekkor láttam először Valdemar Langlet-t, délceg és fiatalos 52 éves férfi volt. Mivel nehéz időket éltünk és gyakorlatilag éheztünk, nem volt mivel megkínálnunk a vendéget. Anyám egyik szomszédtól a másikig ment kölcsönkérni, hogy néhány pirogot varázsolhasson a szárított almahéjból készült teához. Kőkemény sárgarépát reszelt, azzal töltötte meg a süteményt. Nekünk (anyámnak, testvéreimnek és nekem) ez csodálatos étkezés volt, de szegény Valdemar alig tudta lenyelni a feltálalt ételt. Inkább élénk beszélgetésbe kezdett, és mind a négyünkkel más nyelven beszélt: anyámmal eszperantóul, nővéremmel franciául, öcsémmel oroszul és velem németül, mert ezen a nyelven nagyobb volt a szókincsem mint franciául.
Mikor Valdemar látta, milyen nyomorúságos körülmények között élünk, egyikünket magával akarta vinni egy évre Svédországba. Megkérdezte anyámat, melyikünket vigye el.
– Ninát – válaszolta anyám. – Folytatnia kell Dalcroze-tanulmányait.
De nem volt könnyű kiutazási engedélyt szerezni. Ősszel Valdemar újra eljött, és sikerült kijárnia, hogy egy évre elutazhassak Svédországba, tanulni.
De a következő évben nem tértem vissza, és 1925-ben házasságot kötöttünk.
166-167. oldal
Egyik nap felkeresett egy keresztény barátnőm, és elmondta, hogy feljelentették mint kémet, mivel „külföldieket rejteget a lakásában”. Szerencséjére mostohafia rendőrtiszt volt. Ő vizsgálatot rendelt el, és kiderült, hogy ugyanabban a házban lakott egy „hölgy”, aki ily módon szeretett volna lakást szerezni a lányának. Ugyanez a rendőrtiszt mesélte, hogy naponta olyan tömegű feljelentő levelet kapnak, hogy kis kocsikon tolják be a szobájába. Képtelenség valamennyit elolvasni.
– A szemét legnagyobb részét elégetjük. De kénytelenek vagyunk szúrópróbaszerűen egy-egy levelet kiemelni, s így akadt kezembe a mostohaanyám elleni feljelentés is. Tudjuk azt mi is, hogy a levelek zöme csirkefogóktól jön, akik bosszút akarnak állni, vagy valamiféle előnyt próbálnak szerezni maguknak.
142. oldal
A banditák között sok fiatal fiú is volt, némelyik alig 14 éves. Szomorú színjáték volt, ahogy ezek a gyerekek utánozni próbálták felnőtt társaikat. Szájuk sarkában cigaretta lógott, hónuk alatt géppisztoly. Szemtelen ábrázattal, határozott, „férfias” léptekkel járták az utcákat.
Egy alkalommal, mikor Prohászka Ilona ápolónőnk egy másik hölggyel a nemzetközi gettóba tartott, feltartóztatta őket egy ilyen kis hóhér.
– Maguk nem zsidók? Mutassák a papírjaikat! – kiáltotta hetykén.
De Ilona nővér ura volt a helyzetnek.
– Hogy merészelsz ilyen hangon megszólítani egy vöröskeresztes nővért?! Akarsz egy pofont?
A kis bandita nem adta meg magát.
– Maguk igenis zsidók, bekísérem magukat a pártházba – erőszakoskodott.
– Hallod-e öcskös, ha nem tűnsz el a szemem elől, én viszlek be a pártházba, s majd elbánnak veled, hogy keresztény asszonyokat zaklatsz az utcán! Szedd a lábad! Tűnj el!
Ez hatott. A legényke lesütötte a szemét és eloldalgott. De most a nővér kezdett remegni, mint akit a hideg ráz. Társa félzsidó volt, akit Ilona nővér épp egy veszélyes helyzetből mentett ki; a nemzetközi gettó egyik védett házába tartott vele. Ilona nővér maga is félig zsidó volt.
47-48. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Kristin Hannah: Fülemüle 96% ·
Összehasonlítás - Jodi Picoult: Vezeklés 93% ·
Összehasonlítás - Stephen King: A remény rabjai 92% ·
Összehasonlítás - Szép Ernő: Emberszag 91% ·
Összehasonlítás - Fenyvesi Katalin (szerk.): A holokauszt és a családom 92% ·
Összehasonlítás - Malka Adler: Testvérek Auschwitzban 91% ·
Összehasonlítás - Marianna D. Birnbaum: Emlékalbum 1944-ből 91% ·
Összehasonlítás - Ronald H. Balson: Valaha testvérek voltunk 89% ·
Összehasonlítás - Oliver Lustig: Lágerszótár ·
Összehasonlítás - Johanna Ruth Dobschiner: Életre választott ·
Összehasonlítás