Jelentés ​Grecónak 4 csillagozás

Nikosz Kazantzakisz: Jelentés Grecónak

A Jelentés Grecónak, amelyet most nyújtunk át, az írónak talán legsajátosabb, legszemélyesebb műve: nem csupán önéletrajz, egy érdekes élet külső eseményeinek regisztrálása, a kor történelmi-társadalmi tablójába illesztése, hanem jóval több ennél: „szellemi odüsszeia”, a legnagyobbért, az elérhetetlen tökéletességért küzdő alkotó ember szellemi pályájának, kétkedéseinek és útkeresésének, küzdelmének és vívódásainak szárnyalóan szép, megrázó rajza.
A világirodalom nagy konfesszióinak sorába tartozik.

>!
Gondolat, Budapest, 1970
450 oldal · Fordította: Szőllősy Klára

Kedvencelte 1

Most olvassa 2

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

metahari P>!
Nikosz Kazantzakisz: Jelentés Grecónak

Többször kell olvasni, szépen, lassan, akárcsak Hamvas Bélát. Persze nem azért, mert olyan érthetetlen, hanem mert nagy dolgokról beszél kis szavakkal. És az ember hajlamos könnyedén venni ezeket, aztán amikor beüt a ménkű, akkor már csak a visszaemlékezés sajdítja a szívét, ugye hogy Kazantzakisz hogy megmondta! Persze a saját útkereséshez csak egy jó útikönyv, a harcokat megvívni kell ne féljetek…


Népszerű idézetek

metahari P>!

Három lélek, három imádság:
1. Íj vagyok a kezedben, Uram; feszíts meg, mert elkorhadok.
2. Ne feszíts túl, Uram, mert eltörök.
3. Feszíts túl, Uram, ha belétörök is!

metahari P>!

De miközben elmém nyiladozott, s a valóság határai kitágultak, szívem megtelt bánattal, keserűséggel. Szűknek éreztem az életet, nem leltem helyemet benne, a halálra sóvárogtam, mert csak a halált véltem határtalannak, magamhoz méltónak.

metahari P>!

Tíz esztendei haladékot kért Kazantzakisz Istenétől, még tíz esztendőt, hogy elvégezze munkáját, és elmondhassa azt, amit mondani akar – hogy „kiürüljön”, és a halál ne zsákmányolhasson belőle egyebet, csak egy zsák csontot. Ehhez tíz esztendő elegendő, legalábbis úgy hitte.

metahari P>!

Összeszedtem a szerszámaimat: látást, hallást, ízlelést, szaglást, tapintást meg az eszemet is. Esteledik, a napi munka véget ért, visszatérek – mint a vakondok – honomba, a földbe. Nem mintha belefáradtam volna a munkába. Nem fáradtam el, de leáldozott a nap…

metahari P>!

Nem merem, nem akarom felidézni magamban azt a jeruzsálemi nagyhetet. A reménység a szeretet, az árulás, az áldozat, a kiáltás: 'Istenem, Istenem, miért hagytál el engemet?' – az egész emberiség tragédiája megvilágosodott előttem abban a hét napban. Nemcsak a Krisztust – minden szent és igaz embert elárultak, megkorbácsoltak, keresztre feszítettek ottan, anélkül, hogy az Isten a kezét kinyújtotta volna segítségére. És ha nincs a női szív, a női forró szeretet, talán örökkön-örökké otthagyta volna feküdni a sírban. Az ember megváltása egy hajszálon függ, a szeretet hívó szaván.

metahari P>!

Semmi sem hasonlít jobban az Isten szeméhez, mint a gyermek szeme, amikor először látja, megteremti a világot. Azelőtt káosz volt a világ, minden teremtmény, fa, állat, ember, kő, minden elválaszthatatlanul összefolyt a gyermek szeme előtt – nem, nem is előtte, hanem benne; alakok, színek, hangok, szagok, villámok cikázó összevisszasága, amelyben nem tudott rendet, szilárdságot teremteni. A gyermek világa nem sárból van, hogy ellenálljon, hanem felhőből; a gyermek halántékából friss szellő támad, és a világ megsűrűsödik, rendbe sorakszik, megjelenik, Ilyennek láthatta Isten szeme is a káoszt a világ teremtése előtt.
[…]
Még nem különültem el a világból, de lassan-lassan leváltam róla, szembekerültünk egymással, az egyik oldalon a világ, a másikon én – és megkezdődött a birkózás.

Chöpp >!

Van-e valami valóságosabb a valóságnál? Van: a mese, mert ez örök értelmet lehel a mulandó valóságba.

Chöpp >!

Mindenkiben él egy kiáltás, amelyet ki akar kürtölni a levegőbe, mielőtt meghal; sietnünk kell, hogy idején kimondjuk! Meglehet, eredménytelenül hal el a levegőben, meglehet, hogy sem égen, sem földön nincsen fül, amely meghallja – mindegy! Nem vagy birka, hanem ember, és embernek lenni annyit jelent, mint elégedetlennek, kielégületlennek lenni és kiáltani – kiálts!

metahari P>!

Attika földje valóban kimondhatatlanul, szívbe markolóan szép. Mintha itt minden egyszerű, biztonságos, kiegyensúlyozott ritmusnak volna alárendelve. Minden tetszetős, előkelő és nyugodt – a szikár föld, a Hyméttosz és a Penteli vidám hegyhátai, az ezüstös levelű olajfák, a karcsú, aszketikus ciprusok, a napfényben játszin fel-felcsillanó kő, és az áttetsző, átszellemült fényáradat, amely bevonja és leleplezi a mindenséget.
Azt sugallja az attikai táj, hogy milyen legyen a példamutató ember egyénisége: gondosan kiformált, szűkszavú, minden fölös sallangtól mentes, erőteljes, de úgy, hogy féken tudja tartani erejét, s határok közé tudja szorítani fantáziáját.
Néha már a ridegség határát súrolja ez a táj, de sohasem lépi át ezt a határt, megáll a derűs, megnyerő komolyságnál. Kelleme nem fajul romantikává, ereje nem merevedik keménységgé. Minden arányos, mértéktartó, még az erények sem mennek soha túlzásba, nem haladják meg az emberi mértéket, megállnak azon a ponton, amelyen túlmenve embertelenné vagy istenivé kellene válniuk.
Az attikai táj nem kérkedik, nem szónokol, nem lelkendezik melodramatikusan; ami mondanivalója van, azt nyugodt, férfias eréllyel adja elő. A legegyszerűbb eszközökkel közli a lényeget.
De imitt-amott a nagy komolyságban váratlan mosolygás: két-három ezüstös lombú olajfa egy szikkadt hegyoldalban, hűvös, sötétzöld fenyőcsoport, leanderbokrok egy fehérre száradt folyamágy partján, kékesfekete égett kövek közt egy kis folt erdei ibolya… Az ellentétekitt megbékélnek, összesimulnak és létrehozzák a csodák csodáját: a harmóniát.


Hasonló könyvek címkék alapján

Vaszilisz Vaszilikosz: „Z”
Alkyoni Papadaki: A Hold színe
Vaszilisz Vaszilikosz: Angyalképző
Alexandrosz Papadiamandisz: A gyilkos asszony
Kosztasz Taktszisz: A három gyűrű
Vaszilisz Vaszilikosz: A csodagyógyszer
Ioanna Karisztiani: Batyu
Angelosz Terzakisz: Isabeau hercegnő
Nicholas Gage: Eleni
Demetra Vaka: Háremélet