Az ​örmény genocídium 3 csillagozás

Nikolaj Hovhanniszján: Az örmény genocídium

A ​könyv célja, hogy a nem-örmény olvasónak röviden bemutassa, mit jelent az Oszmán Birodalomban elkövetett Örmény Genocídium, amit a történelemben a XX. század első genocídiumaként tartanak számon. Kifejtésre kerülnek az előzmények és okok, a politikai és faji-nemzeti mozgatórugók, az Örmény Genocídium, vagy más néven az Armenocídium mechanizmusa és súlyosságának mértéke, valamint az ifjútörökök és bűnös vezetőik felelőssége, akik mindezt kitervelték, és kegyetlenül végrehajtották. A szerző továbbá foglalkozik az Örmény Genocídium elismerésének problémáival a nemzetközi közösségben, illetve a mai Törökországban.
A vizuális ismereteket szolgálja az Örmény Tudományos Akadémia Örmény Genocídium Múzeuma által a genocídium 90. évfordulójára készített emlékkiállításának anyaga, archív fotókkal és tablókkal.
Az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület célja, hogy ezen könyvével a magyar társadalom és politikum számára egy több oldalról megvilágított és dokumentált… (tovább)

>!
108 oldal · ISBN: 9789638755407 · Fordította: Haraszti Lilla

Enciklopédia 4

Helyszínek népszerűség szerint

Örményország


Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 7

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

PusKatus P>!
Nikolaj Hovhanniszján: Az örmény genocídium

Mindenképp érdemes elolvasnia annak, akit érdekel a genocídium, amolyan alapos „kedvcsináló” a témához. Különösen jó, hogy az elismerés problémájával is foglalkozik.

Jagika P>!
Nikolaj Hovhanniszján: Az örmény genocídium

Az örmény népirtásról már volt némi ismeretem, de még nem olvastam róla önálló kötetet. Iszonyatos és megrázó a mű, de igenis tudnunk kell róla, csakúgy, mint a holokausztról, a holodomorról vagy a többi genocídiumról! A jóhiszemű, békés ember naivan azt hiszi, hogy ezek csak a távoli múlt borzalmai; tanult az emberiség az elkövetett bűnökből, de sajnos a közelmúltban is történtek hasonló mészárlások…
E kis állam megkínzott népe megérdemli a figyelmet – ez a könyv egyik célja. Memento is egyben sok történelmi ténnyel, adattal és képpel. A képi források brutális kegyetlenségről tanúskodnak – ezeket szavakkal nem lehet leírni, de láttukon összetörik a szívünk…


Népszerű idézetek

Jagika P>!

Örményország a világon az első ország, amely államvallássá tette ezt az új vallást, a kereszténységet. Ahogy már említettük, mindez 301-ben történt III. Tiridat örmény király uralkodása alatt, és Világosító Szent Gergely kezdeményezésének és erőfeszítéseinek köszönhető.

13. oldal

Kapcsolódó szócikkek: kereszténység · Örményország
Jagika P>!

Nyugat-Örményországban és az Oszmán Birodalom egész területén másfél millió örményt gyilkoltak meg és több százezer embert deportáltak. Az örmények szülőföldje őslakosaitól megfosztottá vált.

81. oldal

Kapcsolódó szócikkek: örmények · Örményország · Oszmán Birodalom

Hasonló könyvek címkék alapján

Kovács Bálint – Őze Sándor (szerk.): Az örmény nép tragédiája az I. világháborúban
Dájbukát Borbély László: Örményország
Chorenei Mózes: Nagy-Örményország története
Flesch István: Örmények, törökök, kurdok
Antonia Arslan: Pacsirtavár
Krajcsir Piroska: Régi örmény fővárosok
Eddie Jaku: A világ legboldogabb embere
Lily Ebert – Dov Forman: Lily fogadalma
Corrie ten Boom: A menedék
Art Spiegelman: A teljes Maus