Hanna ​blogja, avagy Schrödinger macskája 15 csillagozás

Nikodém Vanda: Hanna blogja, avagy Schrödinger macskája

A szerzőnél néhány éve diagnosztizálták a sclerosis multiplexet, ezt a főleg fiatal nőknél jelentkező akut gyulladásos megbetegedést. Vanda lebénult a fél oldalára, egyik szemére elvesztette látását, és olyan fájdalmakat él át, hogy sírva könyörgött az apjának: ölje meg. Ám megtanulta, hogyan lehet felállni, folytatni, élni. És írni kezdett mindenről, ami egy fiatal nő életének része: szerelmekről, férfiakról, kapcsolatokról, vágyakról és reményekről.

>!
Minerva, Budapest, 2015
232 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789638981554

Most olvassa 3

Várólistára tette 15

Kívánságlistára tette 10

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Ibanez P>!
Nikodém Vanda: Hanna blogja, avagy Schrödinger macskája

Ezt a könyvet nagyon régóta el akartam már olvasni (néha elijesztett a százaléka). Az érzelmeim vegyesek vele kapcsolatban, nem tudom, a jót vagy a rosszat írjam először. Legyen a jó. Szóval egyrészről az SM, amiről végre van egy könyv, nem csak rák, fikciós történetek, hanem egy ismeretlenebb betegség is, ami azonban mégis elég gyakran szedi „áldozatait”, ráadásul fiatal korban. Már az, hogy valaki ír erről, köztudatba hozza, jó, hát még ha olyasvalaki teszi, aki ezt ténylegesen átélte. Háromszoros arcbénuláson vagyok túl, az első esetnél még 2004-ben az orvosok nálam is SM-re gyanakodtak. Két hétig éltem azzal a tudattal, hogy ha tényleg „bejön”, akkor vajon melyik típusú leszek, bár a végeredmény mindegyik esetében ugyanaz: a teljes bénultság… S bizony a két hét alatt nem egyszer nekem is megfordult az a fejemben, mint Hannának: hogy el fog jönni a pillanat, amikor végleg döntenem kell a „kilépésről”, mielőtt késő nem lesz (bénultan már ugye kissé nehéz lenne ezt megoldani)… Nekem „szerencsém” volt, hogy végül a gerinccsapolással (tényleg nem fáj!) kapott végső diagnózis „csak” Lyme-kór lett, de olvasás közben én nagyon át tudtam élni Hanna minden bénulását (a legutóbbi nekem két éve volt, úgyhogy még friss bennem az élmény és szerintem nem az utolsó volt az életemben, ráadásul mindig egyre nagyobb a visszamaradás, úgyhogy esélyes lesz, hogy majd egyszer teljesen béna maradok… ). Summa-summárum, ez a része a történetnek abszolút elevenembe talált.

A negatív része viszont maga Hanna viselkedése volt. Egyrészről a nagyon hisztis, üvöltözős-sikoltozós személyisége. Nem derült ki igazán, hogy hol hány éves, de mivel dolgozóként aposztrofálta magát, gondolom, 20-on felüli volt már. Mégis úgy viselkedett sokszor, mint egy durcás, 13 éves kisgyerek. Persze mindenki másképp éli meg a „rossz híreket”, lehet, én is bepánikolnék, nem tudom, de azért furcsa volt, hogy ez többször is előfordult. A másik negatív a többszöri romantikus szálak, a rengeteg partnercsere (így szeretem, úgy szeretem, aztán rá egy hónapra egy másikat így szeretem, úgy szeretem)… Meglehet, ebben is az SM játszik szerepet, hogy két kanállal akarja habzsolni az életet és ezért viselkedett így, de hát nagyon különböző a személyiségünk, így ezek a részek engem zavartak. Ugyanakkor valamennyi kellett, hogy ne egy közömbös, „arcnélküli” személy legyen előttünk, hanem egy hús-vér-érző lány. Volt egyébként egy csúnya dolog is a történetben, amikor megalapította az SM-es ifjak szövetségét és megszabta, hogy csak SM-ben szenvedők lehetnek tagok és mehetnek a gyűlésekre, noha volt olyan ember, akinek pl. rokona/barátja volt SM-es, s szerette volna megérteni a betegséget. Szerintem ez nagyon hasznos lett volna, nem kitiltottam volna ezeket az embereket, hiszen esetleg jobban átérezték volna a rokon/barát cselekedeteit és segíthettek volna megoldani a problémákat. Nem is ez verte ki a biztosítékot nálam, hanem pár fejezettel később, amikor az aktuális partnerével volt és hogy elment az is a gyűlésre… most akkor mi van? Ha az ő partnere, akkor az már mehet, nincs tiltás?

Összességében azonban ajánlom olvasásra, át kell ugorni a partnerkapcsolati részeket, de aki a betegségről és annak megéléséről olvasna, annak segítség lehet.

6 hozzászólás
Nikita88>!
Nikodém Vanda: Hanna blogja, avagy Schrödinger macskája

(Hm… Próbálok nem részlehajló lenni és nem belevinni az értékelésembe, hogy mozgáskorlátozott vagyok és van SM beteg ismerősöm ezért is érint a téma.)
Mikor az ismerőseim megkérdezték: mit olvasok, én nagy vonalakban elmondtam, miről szól a könyv. Kétféle reakció volt a válasz:
1., Na végre, valaki felvállalja és mer erről írni.
2., Ja, olyan mint Mosolyka könyve? (Én csak lestem)
Nos, igen, tényleg jó, hogy erről a rejtélyes betegségről, amivel kapcsolatban még az orvosok is csak találgatnak, végre kapunk valami kézzelfoghatót.
Mosolyka? Nem tudom, igen is, meg nem is.
Igen: mert a két leányzó ugyanúgy leírja az életét, a létezést a betegségeikkel. Pozitív életigenlést hagyva a lapokon, akármilyen szörnyű is legyen néha az élet.
Nem, mert a kettő nem ugyanaz. Mosolyka esetében izomsorvadás, „Hanna” esetében SM áll fent.
Ezt a könyvet nem lehet elemezni, értékelni sem. Sokan, akik nincsenek benne a helyzetben, el sem tudják képzelni, ezt az egészet. Nincs is ezzel baj.
„Hanna” ezzel a könyvvel megmutatja azt, hogy SM betegként is lehet élni, a sorstársainak segítséget, pozitívumot nyújtva. A világnak pedig figyelem felhívás, hogy így is lehet létezni, mert igen, lehet.

1 hozzászólás
matka>!
Nikodém Vanda: Hanna blogja, avagy Schrödinger macskája

Nehéz bármit írni erről a könyvről.
Igazából a betegségről akartam többet megtudni (ez nem igazán sikerült), helyette egy kedves, igazi fiatal lány gondolataiból, érzéseiből kaptam ízelítőt. Az írás kicsit csapongó volt, nem mindig tudtam, melyik szereplő hogy került a történetbe, illetve mit keresünk az adott helyzetben.
Összességében megkedveltem „Hannát”, őszintén sajnálom, csodálom, mint mindenkit, aki másnál nagyobb terhet kapott az élettől.
Remélem, nem veszti el a kitartását, erejét, és sikerül megvalósítania az álmait.

Pillangu>!
Nikodém Vanda: Hanna blogja, avagy Schrödinger macskája

Mivel igaz történet, egy napló, így elég nehéz a történetet értékelni. A mondanivalója jó. Jó, hogy megírta, biztos, hogy sokaknak nagyon fontos könyv. De annyira nem volt élvezetes olvasmány.

1 hozzászólás
dorkabuba>!
Nikodém Vanda: Hanna blogja, avagy Schrödinger macskája

    Eddigi élményeim a sclerosis multiplexről (továbbiakban SM): tanultuk neurológiából, és lelkem rajta volt, hogy megjegyezzem a tüneteit, hogy miben is áll, és mit lehet vele csinálni – de nem sikerült. Ha elolvastam volna ezt a könyvet (hasznosabb lett volna, mint az egész neurológia vizsgára való felkészülésem), hamarabb állt volna helyre bennem ez a témakör.
    Semmilyen szinten nem vagyok érintett az SM-ben (legalábbis egyelőre, de ugye életkorilag még simán lehet, hogy előjön), pusztán kíváncsiságból vettem kezembe a könyvet. Témájából adódóan szerintem lelkileg igencsak megterhelő. Egyensúlyoz a betegségleírás és az énképváltozás leírása között. Sőt igazából nem is egyensúlyoz, hiszen a betegség integrálódik az énképbe, úgyhogy mondjuk csak ezekkel a folyamatokkal írható le a történet. De voltak szakaszok, ahol teljesen háttérbe szorult az SM. Ezek voltak azok a pontok, ahol azt éreztem, hogy nem sok közös van bennem Hannával, sőt tulajdonképpen igencsak üti egymást a személyiségünk. Ami nyilván senkit nem érdekel, legkevésbé engem, hiszen nem ezért olvasok.
    Még egy nagy dilemmám volt. Itt van ez a nő – évek óta író akar lenni. Itt van ez a könyv, és írói szempontból nem érzem annyira jónak. Tehetség, az van mögötte. A stílus minimalista bizonyos értelemben, nem gördülnek a mondatok igazán, inkább mintha robotikusan akadoznának. Ráadásul minden mondatával nagyot akar mondani, érezhetően tudatos szerkesztés van mögötte. Vagy hát nem is tudatos. Mert én is pontosan így írok, amikor írni akarok (igen, ez az értékelés is ilyen, és érzésem szerint hatványozottan jobban mint az eddigi véleményezéseim, mert ezt olvasom órák óta, és mert kicsit talán rá is játszom), és nem tudatosan, hanem természetesen ömlenek belőlem az ilyenfajta mondatok. A különbség csak annyi, hogy én nem igazán vagyok tehetséges, szóval ennél a könyvnél szintekkel rosszabb lenne a végeredmény. A sok ütni akaró mondatot szarkasztikus-cinikus, olyan magyar humor/mentalitás tartja össze. Ezt az első harmadában élveztem, aztán egyre inkább fárasztott
    Szóval nem is tudom. Mint betegségtörténet, fontos. Mint irodalmi alkotás, van benne potenciál. Ez végeredményben nem is olyan rossz.

rekettyevirág P>!
Nikodém Vanda: Hanna blogja, avagy Schrödinger macskája

Mivel személyesen is érintett vagyok a témában, kíváncsi voltam, hogy egy hasonló korú és kórlefolyású lány hogyan élte és éli meg a betegséget. Ezért nem volt nehéz azonosulni vele, tetszett, hogy őszintén leírta minden érzését és gondolatát. DE! Sokszor nehéz volt követni, egy igazi érzelmi hullámvasút volt, és többször hagytam abba, amikor már túlontúl negatívvá vált Hanna hozzáállása. Emellett egyetlen klinikai tanulmány vagy kutatás sem igazolta az öröklődést, főleg nem azt, hogy lánygyermekek esetében nagyobb a kockázat. Ezt nem tudom, honnan vette Hanna. VISZONT! Voltak benne olyan szösszenetek, infómorzsák és izgalmas részek, ami miatt mégis azt mondom, hogy egyszer megérte elolvasni. Az Ádám almái c. filmet például biztosan megnézem újra. :)

bodr>!
Nikodém Vanda: Hanna blogja, avagy Schrödinger macskája

A leglényegretörőbb mondat:
„- Jól vagy?
– Jól, nagyon jól, kösz.
Nekem furcsa, hogy bizonygatnom kell, nekik furcsa, hogy nekem egyértelmű.”
(160. oldal)

Molu P>!
Nikodém Vanda: Hanna blogja, avagy Schrödinger macskája

Tetszett a stílus amiben a könyv megíródott. Igaz, hogy napló, de nem érződik, nagyon jól megelevenedik előttünk a történet. Megrázó volt. Elképesztő mivel jár némelyik betegség. Ha nincsenek ilyen könyvek, nem is tudjuk meg. Másokhoz az érzelmeken keresztül tudunk viszonyulni. Hannah annak ellenére szimpatikus nekem, hogy nagyon más személyiség, mint én. Ugyanakkor olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek példamutatóak, és egyike ezeknek, hogy volt bátorsága megírni ezt a történetet.


Népszerű idézetek

Nikki_Sage>!

Számomra a szerelem sosem volt racionális, objektív dolog. Amikor elvarázsol valaki, oda kell neki adnod a lelked, de amint megszűnik a varázs, távozni kell (önmagad érdekében).

Nikki_Sage>!

Az ember a végsőkig képes mozgósítani az energiáit. Annyit, amennyi éppen kell. Ha többre van szükség, többet.

Nikita88>!

A világ számomra egy Bézier-görbe: kedvem szerint alakítom, formálom, változtatom. Deformálom. Ez nem valami különleges szupererő vagy az egyéniségem része. Nem hiszek az egyéniségben. Szerintem DNS-gombócok vagyunk, amit jól összegyúrtak, aztán oldd meg, hogy ne legyél massza megint

209. oldal

Nikita88>!

Nem szeretem, amikor emlékeztetnek, vagy emlékeztetem magam arra, hogy nem vagyok ugyanolyan, mint mások…

209.-210.oldal

Nikita88>!

…Alapvetően jó ember vagyok. Nagyon jó. De tudok felelőtlen lenni, tudok gonoszkodni. Ilyenkor figyelmeztetem magam, és megpróbálok javítani a hibáimon. Olykor nem akarom, mégis megbántom anyut, a barátnőmet, a barátaimat, a tesómat, máskor fittyet hányok a következményekre, aztán észhez térek, és megpróbálok helyrehozni mindent. Ez az én engesztelő napom, hetem, hónapom…
Mindig tökéletes akartam lenni, de valahogy sosem sikerült. Nahát, hogy mik vannak! Sőt, egy ideig komolyan gondoltam, hogy lehetséges elérni a tökéletességet, de igazából ezért nem sokat tettem, csak vártam a sült galambot…
Voltak kisebb-nagyobb lázadásaim saját magam ellen is, de alapvetően zseniális kis embernek, gyurmának tartottam magam.
Aztán elvesztettem a fél szememre a látásom, lebénultam, majd furcsán kezdtem járni, és rá kellett jönnöm (elég erős szembesítés volt azért!), hogy nem vagyok olyan zseniális emberke. Rengeteg harag, csalódottság, szomorúság tört felszínre. Egy perc erejéig, akkor, amikor erre rájöttem. Aztán csak az élni akarás maradt.

210. oldal

Molu P>!

Vannak jó és rossz napjaim, mint mindenkinek. Csak nekem a rosszak borzasztóak, a jók meg „túl” jók.

163. oldal

rekettyevirág P>!

Úgy fair szerintem, hogy ha van fájdalomküszöb, akkor legyen örömküszöb is. Kinek mekkora az örömküszöbe? Van az a boldogság, ami elviselhetetlen? Lennie kell, mert olyan sokan menekülnek előle, félnek tőle. Félnek, hogy túlcsordul.

227. oldal

Molu P>!

Aztán megtapasztaltam a fájdalomnak azt a szintjét, ahonnan már nem tudsz felkapaszkodni, ahonnan már nem látod a kiutat, ahol már nem létezik semmilyen normális gondolat.

218. oldal

rekettyevirág P>!

Az SM főleg fiatal felnőtt korban alakul ki, és a trópusi éghajlaton élőknél jóval ritkábban. Tehát pofonegyszerű: gyereknek kell maradni és el kell hagyni az országot.

46. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

B. E. Belle: Vallomások
Ruby Saw: Lucy
Sienna Cole: Elmejáték
Hugyec Anikó: Túl kevés idő
Ruby Saw: A rezervátum titka
Kilián Sanna: Egy képen sem voltál rajta
Nagy Alex: Lelkek harca
B. E. Belle: Vándorok
B. E. Belle: Megtörtek
B. Czakó Andrea: Pitypangtánc