A ​nap háza (Shadowrun 17.) 85% 16 csillagozás

Magyar nyelven a Shadowrun volt a második olyan szerepjáték (a Magus után természetesen), amelyet jó sok regény és néhány kiegészítő szabálykönyv kiadásával is megtámogattak. Kiberpunk/urban fantasy hibrid világával a maga idejében igazán eredetinek számított, mégsem volt nehéz felvenni a tempóját, belehelyezkedni a karakterek fejébe. Talán azért, mert minden furcsasága ellenére a SR világában nincs paradigmaváltás: lakói használják a mágiát és a kibernetikát, mégis úgy gondolkoznak, mint a 20. század végének emberei. Kimaradt belőle – alighanem szándékosan – a „kemény” kiberpunk transzhumán aspektusa.
A világ cyberpunk oldala az 1990-es években roppant népszerű Neurománc-klónokra épül: a 21. század közepén járunk, mindent áthat a virtuális valóság és a kibertechnológia. Igaz, mára mindez egy kissé retróvá vált, de többnyire jól működik, és kétségtelenül következetes. (Például volt egy 2029-es Internet-összeomlás, amely során rengeteg újítás elveszett, és az egész technológiát újra fel kellett építeni az alapoktól.) Jellegzetes punk vonás, hogy a főgonosz szinte mindig valamilyen nemzetközi megavállalat, a hős pedig tulajdonképpen bűnöző, némi Robin Hood beütéssel: itt árnyvadászoknak hívják őket, de valójában persze a zsoldos kalandozók toposzának sci-fisített változatai.
A fantasy aspektus alapötlete nem más, mint a mágia visszatérése a modern világba, az ún. Ébredés – amely 2011 karácsonyán zajlott le, tehát a Shadowrun háttértörténete az évek során jövőképből alternatív történelemmé nemesedett. A mágia megjelenésével egyes emberek tündévé, törppé, orkká vagy trollá, egyes állatok pedig mitikus szörnyekké: pl. baziliszkusszá vagy griffmadárrá változtak. A szerzők főleg a jól ismert germán-kelta mitológiából szemezgettek, de feldobták az egyveleget az észak-amerikai indián legendákkal is: innen érkeztek a sámánok és a szellemek, a játék talán legérdekesebb elemei. A világ fantasy oldalának van néhány egészen elgondolkodtató társadalomkritikai vonzata is. Ilyen a „goblinizáció”, vagyis egyes emberek spontán átváltozása orkokká és trollokká, akiket számtalan előítélet kísér végig életükön. De érdekes lehet a mágikus terrorizmus kérdésköre is, főleg, mivel a legtöbb regény olyan országokban játszódik, amelyek ennek hatására jöttek létre, korábban elnyomott kisebbségek (pl. amerikai bennszülöttek, vagy ahogy itt nevezik őket, amerindiánok) vezetése alatt.
A világhoz készült regények közül sajnos elég sok a kockacsörgős, kalandmodul-ízű történet, amelyek egy árnyvadász-csapat egy küldetését mesélik el. Vannak azonban nagyon kellemes kivételek, elsősorban Robert N. Charrette, Tom Dowd, Lisa Smedman, és mindenekelőtt Nigel D. Findley tollából.

A Nap Háza rettenetesen gagyi borítója mögött talán minden idők legjobb Shadowrun története (és az egyik legjobb magyar nyelven olvasható RPG-regény) rejtőzik. Dirk Montgomery, az LX-IR cinikus humorú magánnyomozója Hawaii szigetére látogat, ahol cégek és kormányok magas szintű intrikáinak a kereszttüzébe kerül. Sok szerző próbálta már fantasyre vagy sci-fire adaptálni a noir irodalom kiégett magánkopó-figuráját, de Findley-nek egyik sem ér a nyomába. Főhőse zseniális stílusban adja elő magát, miközben azt próbálja álcázni, hogy valójában egy megtört, kiégett ember. A nem mindennapi helyszín is telitalálat, Hawaii története és misztikus háttere remekül épül be a regény eseményeibe. Megismerjük az újjászületett királyságot, a helyi nacionalista szélsőségeseket, és – a korán elhunyt szerző zsenialitásának újabb bizonyítéka – a megavállalatok is sokkal racionálisabban jelennek meg, mint általában: nem gonoszként, csupán a világot pragmatikusan szemlélő hatalmakként.
Bár a történet nem egyszerű, és a veteránok több húsvéti tojást is felfedezhetnek benne, a regény viszonylag kevés előképzettséggel is nagyon szórakoztató tud lenni. (Robert N. Charrette: Sose kezdj sárkánnyal, Nigel D. Findley: LX-IR és Tom Dowd: Vakító fény c. könyveit érdemes előzőleg abszolválni, de ezek maguk is a sorozat élmezőnyébe tartoznak.) Az epilógus sötét hangvétele messze túlmutat a szerepjáték-irodalom keretein, a szerző nem sokkal ezután bekövetkezett halálának fényében pedig szinte hátborzongató.

Elolvastam ezt a könyvet és be is szippantott vele a Shadowrun világa.
Derek Montgomery utánozhatatlan karakter, még nem láttam más írót, aki egy ennyire kiégett, de mégis hősies karakter lelki világát visszaadta volna.
Ajánlom bárkinek, akit nem riaszt el egy kis vulgáris nyelvezet.

Már nagyon rég volt, hogy utoljára Shadowrun regényt olvastam. Pozitív csalodás ez a könyv, mert meglepően jól szórakoztam olvasás közben. Tetszett az író stílusa és humora is. Ötösre értékelt, mert a műfajához képest nagyon jól sikerült könyv lett ez.

Fantasztikus könyv, egy fantasztikus írótól. Méltó folytatása volt az LX-IR-nek. A főszereplő teljesen belopta magát a szívembe…. bár szomorúan olvastam a zárszavakat. Nekem így is mindig az egyik nagy kedvencem marad.