Egy ​zöldfülű antropológus kalandjai 99 csillagozás

Feljegyzések a sárkunyhóból
Nigel Barley: Egy zöldfülű antropológus kalandjai

Afrikában ​töltött első évéről írott őszinte, mulatságos és kihagyhatatlan, lefegyverzően tiszteletlen beszámolójával Nigel Barley bepillantást enged egy szociálantropológus mindennapjaiba, aki egy sár-kunyhóban ütött tanyát, hogy tanulmányozza a kameruni doajók szokásait, hiedelemrendszerét, életét. A szerző megtanulta az egyetemen, hogy hogyan kell terepmunkát végezni, de hamarosan kiderült, hogy a doajók mit sem tudnak arról, hogyan kell a terepmunka tárgyának viselkednie. Ezek a „Feljegyzések egy sárkunyhóból” kis híján odavesztek. A becses papírokat termeszek, kecskék, egerek, viharok és – Rómában, a hányattatások utolsó állomásán – tolvajok veszélyeztették, de éppolyan ellenállónak bizonyultak, mint a szerző maga. Nigel Barley a doajó nép körében töltött kameruni éveiről nem a megszokott tudományos és szakmai bennfentességgel számol be. Kíméletlen humorral és éleslátással jellemez bürokratákat, rendőröket, vám-hivatalnokokat, doajókat, amerikaiakat, németeket, franciákat – és… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1983

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Szokatlan szempontok Typotex

>!
Typotex, Budapest, 2009
216 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632790503 · Fordította: Varró Zsuzsa
>!
Typotex, Budapest, 2006
216 oldal · ISBN: 9639664219 · Fordította: Varró Zsuzsa

Enciklopédia 6


Kedvencelte 10

Most olvassa 5

Várólistára tette 115

Kívánságlistára tette 69


Kiemelt értékelések

Kuszma P>!
Nigel Barley: Egy zöldfülű antropológus kalandjai

Nigel Barley: Egy zöldfülű antropológus kalandjai Feljegyzések a sárkunyhóból

Ritka tudományos szöveg az olyan, ami egyszerre informatív és fenemód szórakoztató – Barley kultikus antropológiája viszont pont ilyen. Üdítő ez az irónia, amivel önmagát és környezetét egyaránt vizsgálja. Az Egy zöldfülű antropológus… tulajdonképpen kísérlet arra, hogy lerántsa a leplet a terepmunka romantikus szemléletéről: részletes bemutatása a frusztrációnak, a megalázó betegségeknek, a borzalmas körülményeknek, amiknek a kutató nap mint nap ki van téve. Persze itt van némi ellentmondás, mert bár Barley hitelesen vázolja fel saját szenvedéstörténetét a tudomány oltárán, de ugyanakkor mindezt kommunikációs tőkére váltja, magyarán sztorit csinál belőle, amit el lehet mesélni, mégpedig igen jó sztorit – amitől paradox módon rögtön aranylóbb fényben tündökölnek a megpróbáltatások. De ezt nem kívánom szemére vetni, ha már úgyis annyit szívott Nyugat-Afrikában.

Meg aztán ez a könyv kincs azért is, mert újszerűen fogalmazza meg azt az ambivalens kapcsolatot, ami a nyugati civilizációt a harmadik világgal összeköti – azt a szétbogozhatatlan hálót, ami előítéletekből, szánalomból és durva félreértelmezésekből áll. Kendőzetlen bemutatása annak, ahogy a kameruni politika tévedhetetlenül szemelgette ki a gyarmati örökségből azt, ami a legártalmasabb, hogy ebből létrehozza azt az improduktív és fogalmatlan bürokráciát, ami a régió legnagyobb átka, és mesebeli hegynagy kullancsként szívja ki a javakat az ország testéből. Barley hányattatásait figyelve talán az a benyomásunk támadna, ez a rendszer azért született, hogy kifejezetten őt molesztálja, bosszút állva a fehér ember minden bűnéért, de ne feledjük: ő csak vendég, és végtére is hazamehet. Azokkal viszont mi lesz, akik ott maradnak?

(Amúgy meg a doajók nagyon jó fejek.)

3 hozzászólás
SteelCurtain >!
Nigel Barley: Egy zöldfülű antropológus kalandjai

Nigel Barley: Egy zöldfülű antropológus kalandjai Feljegyzések a sárkunyhóból

Végigröhögtem a könyvet. Aztán értékelés előtt megnéztem a figyeltjeimet, hátha akad közöttük, aki nem így tett. Nem volt ilyen. Legalábbis nem vallja be. Csak éppen nem igen hagytak nekem semmi hozzátennivalót. Annyit azért megjegyeznék, hogy @Wiggin77 aligha téved, ha egész Afrikát ilyen őrültnek és kaotikusnak véli, mert a könyv olvastán számtalanszor jutottak eszembe idősebbik fiam zambiai kalandjai, aki más nép, más szokásai között, hasonlóan extrém bürokráciával találkozott. Habár amilyen ütemben kis hazánkban alakulnak át a dolgok, hamarosan itt is a kazánfűtő fog fogat húzni, s a köztisztviselő csak az analfabétizmus bizonyítása után nyerheti el állását. Aki a jövőnkre kíváncsi, annak elég ezt a könyvet elolvasni, s mindezt Angyalföldön, Szabolcsban , vagy a Viharsarokban elképzelni. Nem lesz nehéz, mert a két fő alkotóelem, a hozzá nem értés és a sör korlátlan mennyiségben áll rendelkezésünkre.
Külön dicséret a szerzőnek, amiért olyan tabutémákat is fel mert vetni, mint a feketék rasszizmusa. Rossz lelkiismeretünket például azzal is palástoljuk, hogy következetesen úgy teszünk, mintha a rasszizmus kizárólag a fehér ember kiváltsága volna. Előítéleteik, babonáik, s hierarchikus felépítésű társadalmi berendezkedésük így csupaszon papírra vetve, egy riasztó, zord népséget is sejtethetnének, holott Barley kalandjait olvasva, egy hihetetlenül közvetlen, vidám közösség képe ölt testet. Számomra a doajók éppoly szimpatikus kis népnek bizonyult, mint a néhány éve szinte könyvből megismert vajanák:André Cognat: Antekume, avagy egy másik élet.

6 hozzászólás
Wiggin77 P>!
Nigel Barley: Egy zöldfülű antropológus kalandjai

Nigel Barley: Egy zöldfülű antropológus kalandjai Feljegyzések a sárkunyhóból

Ha valami könnyed (széjjel fogod röhögni a fejedet), de mégis informatív könyvet akarsz olvasni Afrikáról, akkor nagyon ajánlom. Ugyan Kamerunban, egy kis doajó faluban játszódik a történet nagy része, de én Afrika nagy részét hasonlóan „őrültnek” és kaotikusnak tartom.
Barley vállalkozása, miszerint beköltözik a bennszülöttek közé, sok-sok olyan következménnyel járt, melyekre az iskolapad nem készíthette fel, de a zöldfülű antropológus – köszönhetően többek között fejlett humorérzékének – remekül helyt áll. Úgy is, hogy a kunyhóját kabócákkal, egerekkel, gyíkokkal kénytelen megosztani, hogy a cipőjében skorpiót talál, éjjel a betévedő kecske zavarja fel álmából. Közben szembesül a helyi gasztronómia csodás remekeivel, megspékelve öregasszony által kedvesen előre megrágott gyümölccsel, meg kölessörrel, amit „egzotikus érzékenysége” miatti tiszeletből a kutya által tisztára nyalt tökedényben szolgálnak fel.
A kommunikációs nehézségek és az európai ember számára idegen világnézet miatt az adatgyűjtés korántsem zökkenőmentes. El kell sajátítania a négytónusú nyelvet, ahol nagyon nem mindegy, hogy milyen hanglejtéssel akarod azt mondani pl. hogy „húst főzök”, mert esetleg azt sikerül mondanod, hogy közösülsz a kováccsal.
Őszintén beszámol az unalomról, az órákig történő várakozásokról, arról, hogy milyen nehéz világos értesüléseket szerezni a doajóktól. Rendkívül szimpatikus azonban az, hogy sosem éreztem a lenézést a soraiban.

Érdekes volt a tágabb környezet is, a maga kiszámíthatatlan bürokráciájával és kiszámíthatatlan viszonyaival. A fogorvosnál játszódó jelenet felejthetetlen. Egy baleset során megsérül Barley állkapcsa, aztán egy idő múlva kénytelen orvoshoz menni vele, mivel genny és vér szívárog az ínyéből. Bemegy a rendelőbe, ahol egy nagydarab embernek prezentálja a problémáját, az pedig kihúzza a két első fogát.
Aztán:
„A fogak, jelentette ki, el voltak szuvasodva. Talán, célozgatott sötéten, mindig is szuvasak voltak. Ő eltávolította őket. Meg vagyok gyógyítva. Odakint fizessek a nővérnek. Döbbentem ültem a székben, dőlt a vér az ingemre, és próbáltam megértetni vele, hogy most már továbbléphet a kezelés következő fázisába. Nem könnyű egy idegen nyelven reklamálni két első fog hiányában; kevés sikerrel jártam. Végül megértette, hogy problémás beteg vagyok. Hát jó, mondta bosszúsan, ha nem vagyok elégedett a kezeléssel, akkor behívja magát a fogorvost.”

Na erre gondoltam, amikor az „őrült” Afrikáról beszéltem! :)

Barley egyébként visszatért a doajókhoz, további könyvek szólnak erről, örömmel venném, ha kiadnák őket magyarul is. Ha nem, akkor marad az angol változat.

Ez a könyv 1983-ban jelent meg. Érdekelne, hogy mi lett azóta a törzzsel, mi lett Matthieu-vel, az asszisztenssel, változott-e valami a kameruni bürokráciában.
Barley igazán visszamehetne még egyszer!

15 hozzászólás
AfterEight >!
Nigel Barley: Egy zöldfülű antropológus kalandjai

Nigel Barley: Egy zöldfülű antropológus kalandjai Feljegyzések a sárkunyhóból

Értékelést írni @Kuszma után lehet, csak nem érdemes :)
A könyv eszenciáját tehát itt olvashatjátok : https://moly.hu/ertekelesek/1954780

Csak pár nélkülözhető dolgot tennék hozzá. A jó terepmunka nélkülözhetetlen
eszközei : necctrikó, teniszütő, sok-sok sör, néhány font és rendkívül erős gyomor –ez utóbbit kinyalt tányérral és előrágott falatokkal is bármikor tesztelhetik.Türelem, csökönyösség és dörzsölt gondolkodás idővel megtanulható.Ami egy moly számára
nem annyira meglepő, de Barley meglepődve konstatálta a könyvek – legyen bár ponyva –
nélkülözhetetlenek az ember számára,hogy ép elméjét megőrizze. A humor pedig
elengedhetetlen ahhoz ,hogy beilleszkedjen egy közösségbe.Az idő? Az idő,relatív:)
Ajánlom ezt a könyvet azoknak akik keveset tudnak Afrikáról, akik azt hiszik az a legrosszabb hely ahol ők élnek, az utazóknak, azoknak akik rohannak a világban.

"Az antropológus utazó fordított helyzetben van. Elmegy egy mérhetetlenül hosszúnak
tűnő időre más világokba, kozmikus problémákon töpreng, jelentősen megöregszik.
Amikor visszatér, csak néhány hónap telt el.
A makk, melyet elültetett, nem nőtt hatalmas fává – éppenhogy csak egy óvatos hajtást eresztett. Gyermekei nem nőttek fel, és éppen csak a legközelebbi barátai vették
észre, hogy egyáltalán elment.
Kifejezetten bántó, milyen jól működik az ember nélkül a világ."

1 hozzászólás
Bea_Könyvutca P>!
Nigel Barley: Egy zöldfülű antropológus kalandjai

Nigel Barley: Egy zöldfülű antropológus kalandjai Feljegyzések a sárkunyhóból

Nem volt olyan oldal, ahol ne mosolyogtam volna ennek a hihetetlen afrikai törzsnek az életén és sok vicces helyzetet szült a fehér ember és a benszülöttek kapcsolata, közös kalandjaik és másfajta életszemléletük is.

Bővebben:http://konyvutca.blogspot.hu/2015/09/nigel-barley-egy-z…

kaporszakall>!
Nigel Barley: Egy zöldfülű antropológus kalandjai

Nigel Barley: Egy zöldfülű antropológus kalandjai Feljegyzések a sárkunyhóból

Tetszett, de egészében véve nem nevezném viccesnek (bár ahol elbeszéli, hogy lett Észak-Kamerun salátakirálya, azon a részen – tegnap éjféltájban – hangosan felnyerítettem). A könyv végső mérlege azonban – a kitört fogak, kiállott maláriás rohamok és egy emlékül kapott hepatitis révén – mégis negatív; és – bár a doajók alapvetően rendes, jóindulatú fickóknak bizonyultak – nem kelti fel bennem az olthatatlan (pláne nem az oltatlan) vágyat, hogy Észak-Kamerun kies tájaira siessek.

A doajók életfilozófiája azonban szimpatikus. 'A mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!' – kéri a Miatyánk; ehhez ők még hozzáteszik 'vagy ha mégsem, legalább hadd bírjuk ki a koplalást a következő köles-aratásig.' Vajon mihez kezdene közöttük egy neokon közgazdász, a növekedésről szóló litániáival? Ezek a fickók botrányosan semmibe veszik a kapitalizmus alapértékeit…

Már ezért is érdemes volt elolvasni.

Ugyanakkor az e-book formátumban a szedés kis betűmérettel alig volt olvasható (fel kellett nagyítanom), és egy mondatot lezáró pont és betűköz gyakran a következő mondat első szava után került, amely szót viszont így egybeírták az előző mondat utolsó szavával… Nem ismerem a nyomtatott példány tipográfiáját, de talán célszerűbb azzal próbálkozni.

Gyöngyi69>!
Nigel Barley: Egy zöldfülű antropológus kalandjai

Nigel Barley: Egy zöldfülű antropológus kalandjai Feljegyzések a sárkunyhóból

Különleges módon jutottam a könyvhöz: kaptam egy levelet, miszerint korábban kértem a könyv beszerzését a könyvtár „Gyarapítsunk együtt!” moduljában, de az eddig beszerezhetetlen volt, most találtak egy használt példányt, és félretették a nevemre. Még ők mondtak köszönetet nekem a türelmemért!!! Nagyon szívmelengető hozzáállás ez a mai világban, szebbé tették a napomat!
Barley könyvét becsukva az volt az érzésem, mintha egy fejlődésregény olvasását fejeztem volna be, amúgy szerintem az is. Az elején kicsit megijedtem, mert angolosan vicceskedő stílusán nem tudtam különösebben nevetni. Szerencsére azonban összeáll minden ahhoz, hogy Barley elinduljon Afrikába, ezzel beindul a cselekmény. Sok nehézségben, megpróbáltatásban volt része, ezek mintha afféle beavatási szertartásként akarták volna felkészíteni a kameruni doajók közötti másfél évre. Mert egy terepen dolgozó antropológusnak Kamerunban szembesülnie kell azzal, hogy el kell felejtsen mindent, amit addig normálisnak vagy természetesnek gondolt, el kell engednie mindenféle elvárását, hogy értelmiségi létére a kommunikációja mit sem ér ezen a földön, hogy a népek itt is számítóak, hogy az egészségével kell fizetnie azért, hogy egy különös nép titkait kikutassa, hogy unatkozni meg kell tanulni egy olyan helyen, ahol a napoknak nincs semmi jelentősége, senki nem tartja számon őket, és még sorolhatnám hosszan. Nagyon kíváncsi lennék, hogy száz emberből vajon mindezek ellenére hányan tartottak volna ki, és hányan menekültek volna fejvesztve már pár nap után!
Barley kitartott, kikutatta mindazt, amiért egy antropológus a terepre megy, mindehhez be kellett vetnie mindenféle fifikát, trükköt és pénzt, de megérte. Munkája eredményeképpen mi is megismerhetünk egy népet, akiknek a létezéséről nem is tudnánk talán, ha nincs Barley. Megdöbbentő, és elgondolkodtató, hogy emberek milyen minimális életfeltételek mellett tudnak létezni, és mindezek mellett nem boldogtalanok. Élik az életüket, miközben egy évben éri őket annyi inger, mint bennünket egy hét alatt, míg mi egy böjtöt alatt alig bírunk ki, míg az ő élelmiszer-választékuk az év minden napján minimális. Ott játszák ki a törvényt, ahol csak lehet, hogy ne kelljen iskolába járni, és középkori módszerekkel döntenek akár emberek életéről. Másrészt viszont sírnak, és nevetnek, szeretnek és gyűlölnek, titokzatosak, de mikor arra érdemesnek ítélik Barley-t, megosztják vele az ősi titkokat. Emberek, mint mi, itt a szuper-fejlett világunkban.
És ez az, amiben Barley fejlődését látom: másfél év terepmunka után képes meglátni a fejlett világ hiábavalóságait, tud különbséget tenni fontos, és kevésbé fontos között, és helyén kezelni az „elmaradottak” érdemeit. Nem arról van szó, hogy hazaérte után elutasítaná mindazt a kényelmet, és lehetőséget, amit Anglia nyújtani tud, csak arról, hogy tisztán látja a különbségeket.
Mindez a másfél év arra is szolgált, hogy elkötelezett antropológussá nevelte ki önmagát.
Őszintén hálás vagyok a könyvárnak a lehetőségért, hogy elolvashattam ezt a könyvet!

ppeva P>!
Nigel Barley: Egy zöldfülű antropológus kalandjai

Nigel Barley: Egy zöldfülű antropológus kalandjai Feljegyzések a sárkunyhóból

Nagyon szórakoztató kis könyvecske. Gunyoros nyilai célba vesznek mindent és mindenkit: fehéret, feketét, saját és idegen bürokratákat, saját és idegen vallási hiteket, szokásokat, nyelveket, de legfőképpen a magas tudományt és saját magát.
A legtöbb terepmunkáról író tudós, felfedező, utazó leírja humoros és félreérthető történeteit is – itt a kép megfordul, és a szerző alapvetően humoros és félreérthető helyzetei mellett azért beszél arról a munkáról (már ha ez munka) is, amit antropológusként (bármi is legyen az) végez.
Miután este befejeztem a könyvet, még kimentem a konyhába, hogy megnézzem, fel van-e szántva a sör…

4 hozzászólás
Hoacin>!
Nigel Barley: Egy zöldfülű antropológus kalandjai

Nigel Barley: Egy zöldfülű antropológus kalandjai Feljegyzések a sárkunyhóból

Megmosolyogtató humorú, kendőzetlenül őszinte írás. Mindenkinek megvan a maga dilije, amit némileg furcsállva nyugtáz a környezete. Haverom mézzel eszi a tonhalat, én szeretek hajnalban porszívózni, Nigel Barley terepre megy. És milyen jól teszi! És milyen jól írja meg! (És milyen jó, hogy nekem nem kell!! :D)
Egyedi pihenési lehetőségek, „szüntelen harcban álltam egy öreg bakkecskével, amelyik semmit sem szeretett jobban, mint belopózni a hajlékomba éjjel kettőkor, és föl-le ugrálni a főzőedényeimen. Ha elkergettem, az csak úgy egy órára biztosította a nyugalmat: visszalopózott, és ráadást adott, lerúgva a gázpalackomat a hátsó patáival”, bájos körülmények, „a kocsmák a világon mindenütt olyan helyek, ahol az ember megérezheti a város hangulatát, és felmérheti, hogy is állnak itt a dolgok általában. Ez sem volt kivétel. Körülbelül tíz perc múlva megjelent egy alamuszi képű férfi, és közölte, hogy hiába is ülök itt, mivel három hete elfogyott a sör, de huszonnégy órán belül várható a teherautó. Már ismertem ezt az optimizmusbetegséget”, ámde a helyiek kedvessége mindent kárpótol! „Brown tiszteletes benézett hozzám, hogy némi vigaszt merítsen fizikai romlásomból, és adott nekem néhány gyógyszert, figyelmeztetve, hogy „errefelé sosem lehet tudni, hogy tényleg hat-e bármi.” Na igen, a betegségek és kompletten a városi egészségügy kétségbeejtően szürreális itt, de az üdítően ironikus stílus még a hepatitiszt is szórakoztató adomázással adja elő. És emellett megnyerően őszinte írás, félresöpri a naiv, idilli elképzeléseket a törzsek életéről. A doajók némely szokása és vélekedése majdhogynem sokkolt (most elgondolkodtam, hogy egy spoiler mezőbe rejtve idetálaljak néhány vadabb pillanatot, de… inkább nem), viszont összességében megmosolyogtattak a falubeli jelenetek.
"A doajók eleinte zavarba hoztak azzal, ahogy normatívan használják a kategóriákat.
– Ki szervezte ezt az ünnepet? – kérdeztem mondjuk.
– A férfi a tarajossül tüskékkel a hajában.
– Nem látok senkit, akinek tarajossül tüskék volnának a hajában.
– Nem, nem viseli őket.
A dolgokat mindig úgy írják le, ahogy lenniük kéne, nem pedig úgy, ahogy vannak."
Örömmel fogadtam a néhol majdhogynem Gerald Durrell-i humort, tulajdonképpen ez teszi olyan élvezetessé az egész könyvet. Helyenként mintha egy tudományosabb alapú Hahagájt olvasnék… mindenkinek ajánlom, aki szórakozva óhajt ismeretterjesztő olvasmányokba merülni!

Bejelentették az eredményt, miszerint a szavazók kilencvenkilenc százaléka választotta meg az egyetlen párt által kiállított egyetlen jelöltet. Egészséges jelnek vettem, hogy a közönség a sötétség biztonságos névtelenségében csúfondárosan fütyült és huhogott.

5 hozzászólás
tshehip>!
Nigel Barley: Egy zöldfülű antropológus kalandjai

Nigel Barley: Egy zöldfülű antropológus kalandjai Feljegyzések a sárkunyhóból

Elég gyorsan kiérdemelte az öt csillagot, mivel az elejétől nagyon izgalmas volt, néhány oldalanként pedig hangosan nevetve olvastam fel belőle páromnak. Azt mondta olyan, mintha Molnár Gábor kalandjait írta volna meg Rejtő. Rengeteg információval lettem gazdagabb és észre sem vettem olvasás közben, hogy mennyit tanulok. Lehet jó stílusban írni, azt hiszem az a nehezebb, hogy megtalálja az író az egyensúlyt szórakoztatás és közlés között. Szerintem Nigel Barley-nek sikerült, kezdem is a következő könyvét!


Népszerű idézetek

ppeva P>!

A fürdőzés végeztével tettünk egy kört a földeken, próbálva a nyomára akadni egy aznapi sörpikniknek. Itt egy szőttes napellenző alatt néha akár húsz férfi és nő is tartózkodhatott, akik felváltva kapáltak és ittak. A kölessör állaga egy kiváló francia tisztviselő szerint a borsólevesre, az íze pedig a paraffinra emlékeztet. A jellemzés pontos. A doajók semmi mást nem fogyasztanak délben, és figyelemreméltóan lerészegednek nagyon csekély alkoholtartalmától. Ezen nem szűntem meg csodálkozni. Már korán meghoztam azt a stratégiai döntést, hogy fogok inni helyi sört, az előállítási folyamat kétségtelen borzalmai ellenére. Amikor először kerestem fel egy doajó sörpikniket, kemény próbának vetettek alá.
– Iszol sört? – kérdezték tőlem.
– A sör fel van szántva – válaszoltam, elvétve a hanglejtést.
– Azt mondta, „igen” – magyarázta nekik az asszisztensem fáradt hangon. Elámultak. Mindeddig nem volt rá precedens, hogy egy fehér ember ivott volna a sörből. Megragadtak egy tökedényt, és hozzáláttak, hogy kimossák egzotikus érzékenységem iránti tiszteletből. Ezt úgy csinálták, hogy odanyújtották egy kutyának, hogy nyalja ki. […] A tököt újra megtöltötték és átnyújtották nekem. Mindenki engem nézett, és várakozásteljesen mosolyogtak. Nem volt mit tenni: kiürítettem, és élvezettel cuppantottam. Ezt számos további tökedény követte. Ámuldoztak, hogy nem lettem részeg. Gyakorlatilag lehetetlen, hogy egy nyugati berúgjon a kölessörtől: ehhez egyszerűen nem tudja elfogyasztani a megfelelő mennyiséget. A doajók viszont gyorsan kifekszenek a gyárilag készült sörtől. Nem ritka, hogy három napig tart náluk egy üveg, amely idő alatt állításuk szerint folyamatosan ittasak.

73-74. oldal

Nigel Barley: Egy zöldfülű antropológus kalandjai Feljegyzések a sárkunyhóból

Kapcsolódó szócikkek: sör
2 hozzászólás
Wiggin77 P>!

Mindeddig nem volt rá precedens, hogy egy fehér ember ivott volna a sörből. Megragadtak egy tökedényt, és hozzáláttak, hogy kimossák egzotikus érzékenységem iránti tiszteletből. Ezt úgy csinálták, hogy odanyújtották egy kutyának, hogy nyalja ki. A doajó kutyák nem valami szépek még legjobb formájukban sem – ez itt különösen visszataszító példány volt: csont és bőr, a fülén nyílt sebek, amikben legyek lakmároztak, és hatalmas, felfúvódott kullancsok lógtak a hasáról.

74. oldal

Nigel Barley: Egy zöldfülű antropológus kalandjai Feljegyzések a sárkunyhóból

ppeva P>!

A szavazóhelyiségekben tetőfokára hágott a demokrácia. Az egyik férfit megszidták, amiért nem hozta el az összes feleségét. – Nem akartak jönni. – Meg kellett volna verned őket!
Több doajót is megkérdeztem, milyen ügyben szavaznak. Értetlenül meredtek rám. Az ember fogja a személyi igazolványát, magyarázták, és odaadja annak a hivatalnoknak ott, aki lepecsételi, és a szavazat be van jegyezve. Igen, de mire szavaznak? Még több értetlen tekintet. Már elmagyarázták, az ember fogja a személyijét… Egyetlenegy sem tudta közülük, mire szavaznak.
Ellenszavazatoknak helye nem volt. A nap végén a szavazóbiztosok úgy érezték, hogy nem szedtek össze elég voksot, úgyhogy mindenkinek újra kellett szavaznia. Azon a héten éppen moziban voltam, amikor bejelentették az eredményt, miszerint a szavazók kilencvenkilenc százaléka választotta meg az egyetlen párt által kiállított egyetlen jelöltet. Egészséges jelnek vettem, hogy a közönség a sötétség biztonságos névtelenségében csúfondárosan fütyült és huhogott.

153. oldal

Nigel Barley: Egy zöldfülű antropológus kalandjai Feljegyzések a sárkunyhóból

2 hozzászólás
lzoltán IP>!

[…] amitől elérzékenyült, és kitört belőle a brit korona alá tartozók iránt érzett testvéri szeretet, és ragaszkodott hozzá, hogy gurítsak le vele egy sört. Miután elfogyasztottunk néhány üveggel, elárulta, hogy több mint két éve utazgat, és soha nem költött napi öt pennynél többet. Kellően le voltam nyűgözve, amíg el nem ment, anélkül, hogy kifizette volna a sörét.

27. oldal

Nigel Barley: Egy zöldfülű antropológus kalandjai Feljegyzések a sárkunyhóból

7 hozzászólás
ppeva P>!

Még a tanult afrikaiak is képtelenek belátni, hogy lehet egyszerre feketének és rasszistának lenni, pedig még mindig tartanak olyat, amit mi rabszolgának mondanánk, és a padlóra köpnek, hogy kimossák a szájukat, ha csak a nevét kiejtik a doajóknak. Ennek a kettős mércének remek példája az az egyetemista, akivel a fehérek zaire-i lemészárlásáról beszélgettem. Fenntartotta, hogy megérdemelték: rasszisták voltak. Abból lehet tudni, hogy rasszisták, hogy mind fehérek voltak. Ez azt jelenti, hogy ő elvenne egy doajó nőt feleségül? Úgy nézett rám, mintha megőrültem volna. Egy fuláni nem házasodhat egy doajóval. Azok kutyák, csak állatok. Mi köze ennek a rasszizmushoz?

172. oldal

Nigel Barley: Egy zöldfülű antropológus kalandjai Feljegyzések a sárkunyhóból

1 hozzászólás
Wiggin77 P>!

A gyümölcs húsa rostos és narancssárga színű, állaga leginkább egy lábtörlőé, az íze, mint a baracké. Miután férfiasan rágcsáltam egy ideig, kezdtem ráérezni a dologra, és egész élvezetesnek találtam. Egy kedves idős asszony, aki nyilvánvalóan észrevette, hogy a gyümölcs fogyasztása nehézségeket okoz nekem, egy tökedényben odahozott megtisztítva egy adagot. Ez sokkal puhább volt. Ezt meg is jegyztem Matthieu-nek.
– Hát persze, patron – válaszolta – , már megrágta neked.

195. oldal

Nigel Barley: Egy zöldfülű antropológus kalandjai Feljegyzések a sárkunyhóból

Wiggin77 P>!

Ha egykori brit területen valaki odamegy az emberhez, és egy teljességgel érthetetlen nyelven kezd beszélni, amelyből még a legelemibb hangok is meglehetősen ismeretlenül csengenek, akkor az valószínűleg az angol.

19. oldal

Nigel Barley: Egy zöldfülű antropológus kalandjai Feljegyzések a sárkunyhóból

csobi P>!

A gyümölcs húsa rostos és narancssárga színű, állaga leginkább a lábtörlőé, az íze, mint a baracké. Miután férfiasan rágcsáltam egy ideig, kezdtem ráérezni a dologra, és egész élvezetesnek találtam. Egy kedves idős asszony, aki nyilvánvalóan észrevette, hogy a gyümölcs fogyasztása nehézségeket okoz nekem, egy tökedényben odahozott megtisztítva egy adagot. Ez sokkal puhább volt. Ezt meg is jegyeztem Matthieu-nek.
– Hát persze, patron – válaszolta –, már megrágta neked.

195. oldal (Budapest : Typotex, 2006)

Nigel Barley: Egy zöldfülű antropológus kalandjai Feljegyzések a sárkunyhóból

ppeva P>!

Maguk a nyelvi nehézségek is meglehetősek voltak. A doajóknak van egy tökéletesen megfelelő szavuk a leopárdra: naamjo. Az „oroszlánra” azonban az „öreg nőstényleopárd” összetételt használják. A kisebb vadmacskákra, mint a cibetmacska vagy a szervál, a „leopárd fiai” megnevezést. Az elefánt neve veszélyesen közel áll ehhez, csupán a hanglejtésben tér el az „oroszlántól”. Mindennek a tetejébe az első franciául tudó doajó, akit a terminológiáról kérdeztem, egyszerűen tévedett, és úgy adta meg nekem a naamjo szót, mint ami „oroszlánt” jelent. Egyre sürgetőbb kérdéssé vált, hogy tudjam, amikor az „öreg nőstényleopárd” összetételt használjuk, akkor oroszlánokról, hajlott korú nőnemű leopárdokról vagy egyszerre mindkettőről beszélünk. A végén sikerült szert tennem néhány képeslapra, amelyek az afrikai faunát ábrázolták. Legalább volt egy oroszlánom meg egy leopárdom, és megmutattam az embereknek, hogy lássam, észreveszik-e a különbséget. Sajna nem vették észre. Ennek oka nem az állatok osztályozási módjában rejlik, inkább abban, hogy nem tudnak fényképeket azonosítani. Nyugaton hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy az embernek meg kell tanulnia látni a fényképeket. Mi születésünktől fogva találkozunk képekkel, így hát nekünk nem okoz nehézséget, hogy azonosítsunk arcokat vagy tárgyakat mindenféle szögekből, eltérő fényben, akár torzító lencséken keresztül is. A doajóknak nincs ilyen vizuális művészeti hagyományuk; az övék a geometrikus sormintákra korlátozódik. Mostanában persze a doajó gyerekek már látnak fotókat a tankönyvekben vagy a személyigazolványukban – a törvény szerint minden doajónak fényképes személyi igazolványt kell magánál hordania. Ez mindig rejtély volt számomra, mivel sokan, akiknek van személyije, soha nem jártak a városban, Poliban pedig nincs fényképész. Ha szemügyre vesszük a személyi okmányokat, kiderül, hogy gyakran egyetlen doajó képe szerepel több különböző igazolványban. […] Öreg emberek meredtek a képeslapokra, amelyek teljesen élesek voltak, forgatták mindenféle irányba, és aztán mondtak valami olyasmit, hogy „nem ismerem ezt az embert”. […] Vettem egy pár leopárdkarmot, egy cibetmacskalábat és egy oroszlánfarkat. Ezekkel aztán meg tudtam állapítani, melyik állatról is beszélünk.

109-110. oldal

Nigel Barley: Egy zöldfülű antropológus kalandjai Feljegyzések a sárkunyhóból

lzoltán IP>!

     – Iszol sört? – kérdezték tőlem.
     – A sör fel van szántva – válaszoltam, elvétve a hanglejtést.
     – Azt mondta, „igen” – magyarázta nekik az asszisztensem fáradt hangon. Elámultak. Mindeddig nem volt rá precedens, hogy egy fehér ember ivott volna a sörből. Megragadtak egy tökedényt, és hozzáláttak, hogy kimossák egzotikus érzékenységem iránti tiszteletből. Ezt úgy csinálták, hogy odanyújtották egy kutyának, hogy nyalja ki. A doajó kutyák nem valami szépek még a legjobb formájukban sem – ez itt különösen visszataszító példány volt: csont és bőr, a fülén nyílt sebek, amikben legyek lakmároztak, és hatalmas, felfúvódott kullancsok lógtak a hasáról. Nagy élvezettel nyalta ki az edényt. A tököt újra megtöltötték és átnyújtották nekem. Mindenki engem nézett, és várakozásteljesen mosolyogtak. Nem volt mit tenni: kiürítettem, és élvezettel cuppantottam. Ezt számos további tökedény követte. Ámuldoztak, hogy nem lettem részeg. Gyakorlatilag lehetetlen, hogy egy nyugati berúgjon a kölessörtől: ehhez egyszerűen nem tudja elfogyasztani a megfelelő mennyiséget. A doajók viszont gyorsan kifekszenek a gyárilag készült sörtől. Nem ritka, hogy három napig tart náluk egy üveg, amely idő alatt állításuk szerint folyamatosan ittasak.

74. oldal

Nigel Barley: Egy zöldfülű antropológus kalandjai Feljegyzések a sárkunyhóból

Kapcsolódó szócikkek: sör
7 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Gerald Durrell: Állatkert a poggyászomban
Turóczi Ildikó: Változó idők Kamerunban
Elaine Morgan: A nő származása
Desmond Morris: A csupasz majom
Richard Dawkins: A valószínűtlenség hegyének meghódítása
Richard Dawkins: Gyertyaláng a sötétben
Gerald Durrell: A bafuti kopók
Gerald Durrell: Noé bárkáján
Bill Bryson: Majdnem minden rövid története
Farley Mowat: Ne féljünk a farkastól!