A ​szerelem története 70 csillagozás

Nicole Krauss: A szerelem története Nicole Krauss: A szerelem története

„Egy ​nap megkerülte a házat, és a szemembe nézett. A héten mindennap láttalak idekint, és mindenki tudja, hogy egész nap engem nézel az iskolában, úgyhogy ha van valami, amit el akarsz mondani, miért nem mondod meg egyszerűen a szemembe ahelyett, hogy itt leselkednél, mint egy bűnöző? Átgondoltam a lehetőségeimet. Vagy elmenekülök, és többet nem megyek iskolába se, talán még az országból is elmegyek potyautasként egy Ausztráliába tartó hajón. Vagy egy életem, egy halálom, vallomást teszek. A válasz egyértelmű volt: megyek Ausztráliába. Már ki is nyitottam a számat, hogy örökre elköszönjek. Csakhogy. Ehelyett azt mondtam: Azt akarom kérdezni, hogy leszel- e a feleségem? Az arca semmit nem árult el. De mégis. A szemében ugyanaz a fény gyulladt, mint amikor kivette a hegedűt a tokjából. Eltelt egy lassú perc. Vadul meredtünk egymásra. Majd gondolkozom, mondta végül, és visszamasírozott a házba. Hallottam, ahogy bevágódik az ajtó. Aztán egy pillanat múlva az E dalra tanított anyám… (tovább)

Eredeti mű: Nicole Krauss: The History of Love

Eredeti megjelenés éve: 2005

>!
Magvető, Budapest, 2017
344 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789631435559 · Fordította: Mesterházi Mónika
>!
Magvető, Budapest, 2017
344 oldal · ISBN: 9789631435559 · Fordította: Mesterházi Mónika
>!
Magvető, Budapest, 2013
342 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631425031 · Fordította: Mesterházi Mónika

1 további kiadás


Enciklopédia 3


Kedvencelte 9

Most olvassa 4

Várólistára tette 133

Kívánságlistára tette 67

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
Annamarie P
Nicole Krauss: A szerelem története

Még moly tag sem voltam, amikor @borostyan értékelését olvastam egy másik oldalon, vagy a blogjában, amikor elhatároztam, hogy elolvasom. De nem lehetett beszerezni a könyvet. Mígnem 2013-ban újra kiadták, és a könyvtárunk is beszerzett egy példányt belőle.

Másrészt, rendeztem egy kihívást, (eddig egyetlent, https://moly.hu/kihivasok/parosan-szep-az-elet), amiben házaspároktól kellett egy-egy könyvet olvasni. Akkor figyeltem fel Nicole Krauss-ra, Jonathan Safran Foer feleségére. Foer-t a Rém hangosanból már ismertem, de Nicole Krauss-t nem. Én csak azt mondom, megérte várni erre a könyvre és nem elfelejteni.

Ismételten a saját csapdámba estem, mert nem olvastam el a fülszöveget. Így nagy sokára kerültem csak képbe, és csak lassan tudtam összerázni a történet különböző szálait.
Az érdekesen megtekergetett történet 1940-re, Lengyelországba nyúlik vissza, amikor egy szerelmes párnak Almának és Leopoldnak el kell válnia egymástól. Megadatik nekik, hogy Amerikában ismét találkozzanak, de már nem lehetnek egymásé. Leopold megírja könyvét, „A szerelem történetét”, aminek kalandos útja egy Alma nevű kislányhoz vezet, aki fel akarja kutatni azt az Almát, aki a könyvben szerepel.

A könyvben legjobban a megírásban alkalmazott ötletek tetszettek. Ahogyan összeállnak az események, ahogy mindenki hozzáad valamit a saját habitusából, önös érdekeiből. Nem szívszaggató, háborús borzalmakból kiinduló, hatásvadász képek ezek, hanem csendes, teljesen egyszerű, mindennapi elkerülések és találkozások építette út.

7 hozzászólás
>!
Ciccnyog IP
Nicole Krauss: A szerelem története

AZTÁN SZEPTEMBER LETT

Mondjuk, hogy száz dolog van, ami megváltoztathatja az életünket, szeretünk későn sírni, hinni abban, hogy elég a madzag, hogy kimondjuk, ami beszorul a szánkba, hogy a tárgyak értelmet adnak létünknek, ezért halmozzuk fel őket, úgy gondoljuk, hogy egy életre kell öltönyt venni, mégse tesszük, várjuk, bízunk a véletlenekben, reméljük, hogy megfesthetünk egy levelet anélkül, hogy feláldoznánk érte a tájat, el akarjuk fogadni az igazságot, azt gondoljuk, hogy jól választjuk ki az életünket, bízunk abban, hogy nem vagyunk vázák magunknak, de nem jut eszünkbe, hogy

– nem vázák vagyunk, így sosem leszünk üresek
– igenis összetéveszthetünk dolgokat, embereket az életünkkel
– elég az, ha megtanulunk együtt élni az igazságokkal
– néha fel kell áldozni az egészet a részért
– vannak ugyan véletlenek, de várni rá balgaság, minden rajtunk múlik
– igenis meg kell venni azt az öltönyt, hiába nem akarjuk, mert az élet nem tisztességes
– a tárgyak úgy adnak értelmet az életünknek, ha előtte mi adunk nekik értelmet, és nem halmozni kell, hanem gondosan válogatni
néha semennyi madzag nem volna elég, hogy ki lehessen mondani, amit ki kell mondani
– nevetni sem nehezebb, mint sírni
– hogy lehet ezer dolog is, ami megváltoztathatja az életünket, ha mi magunk nem tesszük meg az első lépést

és ilyenkor csak a csönd van, odakint s idebent még mindig esik, mi pedig ébren vagyunk, s megpróbálunk nem gondolni dolgokra, személyekre, de arra igen, hogy egy nap minden hazugságunk visszaüt, mi az, amit soha nem fogunk csinálni, hogyan tudnánk gyufa nélkül tüzet gyújtani, vajon mi a legősibb érzés, mit kellene csinálnunk, milyen normálisnak lenni, hogy mennek a dolgok, mikor döntünk úgy, hogy nincs mit veszíteni, és mit teszünk olyankor, elképzelünk egy csomó jó dolgot, de mindezt azért, hogy elfelejtsük, milyenek vagyunk meztelenül, s mily magányosak vagyunk, ezért vagyunk ébren éjszaka

a gondolkozás hátránya, hogy akkor sem hagy minket, mikor szükségünk lenne egy kis belső csöndre, s mikor a legsebezhetőbbek vagyunk, akkor tudatosulnak bennünk a fájó igazságok, hogy

– mindannyian keresünk valakit, aki valószínűleg nem létezik
– hogy vannak olyan kitörölhetetlen pillanatok az ember gyerekkorában, amikor rájön, hogy a világ folyamatosan becsapta
– hogy a világ akkor is becsap minket, miután felnőttünk
– hiába szeretnénk azt gondolni, hogy a világ nincs felkészülve ránk, talán mégis inkább az a helyzet, hogy mi nem vagyunk felkészülve a világra
– lehetünk úgy a legközelebb egymáshoz, hogy közben a legtávolabb vagyunk
– egyszerre vagyunk a legboldogabbak és legszomorúbbak is
– ahhoz, hogy elveszítsünk valamit, előbb birtokolni kell

de

honnan tudjuk, hogy valóban a miénk, hol a bizonyíték, talán nem is tudunk elveszíteni semmit, így a fájdalom és a szenvedés lehet, csak illúzió, minden nappal egyre boldogabbak és szomorúbbak leszünk, viszont elbillenhet a mérleg nyelve számunkra jó irányba, ahogy a távolságot is lecsökkenthetjük, ha hajlandóak vagyunk az időt fontosságát a fájó titkok elé helyezni, és van, amire nem lehet felkészülni, az életre sem kell, mert az életet élni kell, és ha becsap is minket, az csak azért van, mert mi is becsapjuk saját magunkat, hogy várhatnánk el, hogy a világ jó és őszinte legyen velünk, ha mi magunk sem vagyunk azok, az ember, aki egy követ keresett és csak sziklát lelt helyette, dönthetett, megszereti-e a sziklát vagy keres tovább, elfogadva, hogy talán soha nem találja meg a követ, de talán mégis, ezekben mind csak reménykedhetünk, miért ne lehetnének a dolgok másképp is, miért kellene bármibe is beletörődnünk, miért kell annyira komolyan venni az életet s a világot, miért nem tudjuk azt mondani a kérdésekre, hogy semmi kül, s aztán csak nevetni és azt kiáltani, hogy a zélet szép és örök poén

HOGY VAGYOK?

Most vagyok a legboldogabb és legszomorúbb életemben, mert semmitől nem vagyok boldogabb és szomorúbb, mint tőled. És mert a fejem álmokkal van tele, egy pillanatra elhiszem, hogy ki tudom nyitni az ajtót, és bemehetek rajta. És elhihetem végre, hogy mégsem vagyok váza, nem tévesztettelek el, és nem áldoztam fel feleslegesen a részért az egészet, ha mégis, hát megtanulok együtt élni vele, s bízni a véletlenekben, de mégis jó lenne elébük menni, rajtam ugyan nem múlna, mert megvettem már az öltönyöm, és válogatom át a felhalmozott tárgyaimat, és nincs az a madzag, ami elég lenne, hogy kimondjam, de mindezek ellenére nevetek, mert megtanultam, s megtehetnénk az első lépést, különben sosem derül ki, hogy jó lenne-e az változás az életben

A MAGÁNYOS EMBEREK MINDIG ÉBREN VANNAK ÉJSZAKA

hallgatom a csöndet, ébren vagyok, próbálok nem rád gondolni, inkább azon jár az agyam, mely akkor sem hagy békén, mikor a leginkább szükségem lenne a semmire, hogy mikor ütnek vissza akár a legártatlanabb hazugságaim, hogy nem lesz olyan, amire azt mondanám, hogy soha nem fogom megcsinálni, mert sosem tudni, de azt igen, hogy gyufa nélkül is lehet tüzet gyújtani, s talán a félelem és a kíváncsiság a legősibb érzések, de attól még nem tudom, mit kellene csinálnom, és senki sem tudhatja, milyen normálisnak lenni, mit jelent egyáltalán ez a szó, hogy normális, mert a dolgok úgy mennek, ahogy éppen mennek, így bármikor eljöhet az a pillanat, amikor úgy döntünk, nincs mit veszíteni, és igen, nekem már nincs mit veszítenem, és teszem, amit akkor és ott a szívem diktál, és közben mindig elképzelek egy csomó jó dolgot, hogy elfelejtsem, milyen is vagyok meztelenül, milyen magányos is vagyok…

SEMMI KÜL

talán csak olyasvalakire vágyom, aki nem létezik, azt akarom, hogy olyan legyél, amilyen nem vagy, és csak állok a szikla előtt, és keresem a követ, de sosem találom meg, de továbbmenni nem tudok s nem akarok, mert remélem, hogy mégis meglellek, de honnan is tudhatnám, de remélek, s csak válaszolom, hogy semmi kül, mert a zélet szép és örök poén, és ezért már csak élem, és tudom, hogy becsap, mert sokszor magammal sem vagyok még mindig őszinte, de már igyekszem, hogy az idő fontosabb legyen a titkoknál és ki nem mondott szavak ne a csöndben ragadjanak, így talán csökkenhet a távolság is, és lehet, hogy boldogabb leszek, mint szomorúbb, főleg, hogy tudom, nemcsak a fájdalom vagy a szenvedés, de minden más is illúzió, és mégis milyen jó hinni bennük, milyen jó lenne, ha fájna az elvesztésed, mert az azt jelentené, hogy legalább egy kis ideig az enyém voltál

Megkocogtathatnál kétszer. Még titokban is jó lenne, mint sehogy.

HOGY MILYEN VAGYOK MEZTELENÜL

Pont ilyen.

13 hozzászólás
>!
csgabi MP
Nicole Krauss: A szerelem története

Nehezen írok erről a könyvről. Az elején remekül haladtam, aztán egyre nehezebben ment a történet befogadása. Miért? Nem tudom, de tény, hogy januárban kezdtem el, és csak nyár végén fejeztem be a regényt. Pedig jó volt, tetszett, komolyan.

https://gabriellajegyzetei.blogspot.com/2018/11/nicole-…

>!
Angele P
Nicole Krauss: A szerelem története

Hű és ha! Hát ez a könyv meg mi volt?
Ez a könyv egy könyv volt, ami egy könyvről szólt, ami a szerelemről szólt, vagy ki tudja miről.
Sokszor fogalmam nem volt róla, ki kicsoda, kivel van és mit akar. Ennek ellenére szívesen olvastam, a mondatok sodortak. Aztán mindig leraktam, mert kusza volt, mire rájöttem ki beszél, már más beszélt, gondoltam biztos nem figyelek eléggé, de a követő alkalmakkal egyszer se lett jobb.
Végül már valami örvényben éreztem magam.
Aki szerint a 100 év magány bonyolult rá se nézzen erre.
Ugye, mint Foer feleség, gyakran az Ő könyveihez hasonlítják ezt, egy rugóra jár az agyuk nem vitás, de azért semmi esetre se akart ez utánzat lenni szerintem. Főleg, hogy a Minden vilángol-ra nem hasonlít, a Rém hangosan és írtó közel-lel meg egy időbe jött ki, ki tudja, ki kit lesett írás közben. Az ábrázolás mód hasonló, de Foernél több a szürrealizmus.
Leszögezem, nekem Foer jobban tetszett, de ez is simán megér négy csillagot.

1 hozzászólás
>!
szallosas P
Nicole Krauss: A szerelem története

Nem is gondoltam bele igazán miről fog szólni a könyv. A szerelemről, nyílván, de hogy így… Nem a csöpögős, romantikus fajta, szerencsére, hanem a szívet, lelket melengető változat.

2 hozzászólás
>!
petibácsi
Nicole Krauss: A szerelem története

Az az érzésem, hogy szegény Nicole munkásságát mindenki a férje, Jonathan Safran Foer munkáinak tükrében igyekszik megítélni, és ebben nagyban hibás ő maga is.
Ugyanis baromira hasonlóan ír, ez a regénye pedig több ponton is igen hasonlít a(z amúgy ugyanazon évben publikált) Rém hangosan és irtó közel -re.
Pl. ez a regény is New Yorkban játszódik. Itt is egy idős ember és egy gyerek (ezúttal egy épphogy 15 éves kislány) élete kapcsolódik össze kuszán és rejtélyesen, ezúttal egy A szerelem története című, az írója által rég eltűntnek hitt regény által. Idős szereplőnk itt is a háború borzalmai elől menekült az USA-ba, s egy szerelem emlékének súlyos terhét is cipeli; fiatal szereplőnk itt is egy élénk fantáziájú kis felfedező, aki nyomozásba kezd a regénnyel kapcsolatban. A történetszálak stílusa és formai jellemzői közti eltérések itt is gyönyörűen sokszínűvé teszik a regényt.
Csakhogy.
Nicole nincs olyan jó író, mint a férje. Nicole egy jó író, aki egy lebilincselően fordulatos, vicces és egyben szívszorító regényt rakott le az asztalra, ám a háttérben én gyakran ott éreztem azt az izzadtságszagú törekvést, hogy „én is vagyok olyan jó író, mint a férjem”, és ez kicsit zavart.
De mégis. Ha ettől eltekintünk, ez egy kiváló regény. Csak hát Nicole-nak (szerintem) ezután eggyel sajátabb utakat kell keresnie ahhoz, hogy pont olyan jó íróvá váljon, mint a férje.

8 hozzászólás
>!
Galagonya33 
Nicole Krauss: A szerelem története

EZ A KÖNYV EGY KINCS.
Eddig mindig elégnek éreztem az 5 csillagot. Ebben az esetben még ez is kevés.
Csakhogy. Itt most ez a maximum.
Gyönyörű volt.
Köszönöm.

2 hozzászólás
>!
Nikkincs
Nicole Krauss: A szerelem története

Sajnos már nem emlékszem, hogy hogyan találtam meg ezt a regényt, csak azt tudom, hogy a fülszöveg elolvasása után rögtön a kívánságlistámra pakoltam. Aztán egy antikváriumos eltévelyedésem eredményeképp hozzájutottam egy saját példányhoz és most, az elolvasása után baromira örülök, hogy bármikor levehetem majd a polcomról. Ugyanis ez a regény mélyen megérintett, elgondolkoztatott az elszalasztott lehetőségekről, az újrakezdésről, a nagybetűs és igazi szerelemről. A két főszereplő közül az idős Leopold Gursky szívcsücsök lett, imádtam a humorát, a beszólásait és rengetegszer szorult össze miatta a szívem. Eleinte kicsit elveszett voltam a történetet illetően, de a szereplők sorsa csak úgy sodort magával és a végére minden apró kis mozaik megtalálta a helyét, kerek lett az egész. Tagadhatatlan a hasonlóság a Rém hangosan és irtó közel c. regénnyel, mégis egy kicsit másabb, de ugyanolyan megkapó hangulatú, csak ajánlani tudom!

>!
meseanyu MP
Nicole Krauss: A szerelem története

Hát nem mindennapi egy család… Az asszony talán még zseniálisabb, mint a férje (Jonathan Safran Foer). Mindenesetre abszolút csereszabatosak, hasonló stílus, téma. Igazi rokonlelkek.

2 hozzászólás
>!
ppeva P
Nicole Krauss: A szerelem története

Mindig tanul az ember. Most, hogy az értékeléseket olvasgattam, megtudtam, hogy Nicole Krauss Jonathan Safran Foer felesége (jó, hát tudhattam volna korábban is, de nem tudtam). A könyvet a felénél kezdtem Foer stílusához hasonlónak érezni, ott fordult először meg a fejemben, hogy jé, ez tisztára olyan, mint a Minden vilángol. Ezért most az jár a fejemben, hogy vajon ki hasonlít kihez, mi volt előbb: a tyúk, vagy a tojás kakas.
Mindenesetre jó volt a történet, bár a Minden vilángol sokkal jobban tetszett. Itt túl soknak, a történetből kilógónak és öncélúnak éreztem a fürdőszobai jeleneteket…


Népszerű idézetek

>!
petibácsi

Aztán méltóságom utolsó darabjával kihúztam a seggemből a becsípődött alsógatyámat. Kéne erre a jelenségre egy külön szó. Az egyhúros hárfa.

115-116. oldal

9 hozzászólás
>!
petibácsi

Szeretem azt gondolni, hogy a világ nincs felkészülve rám, de talán mégis az a helyzet, hogy én nem vagyok felkészülve a világra.

120. oldal

1 hozzászólás
>!
Ciccnyog IP

A végén mi marad az emberből, csak a tárgyai. Talán ezért vagyok képtelen bármit kidobni. Talán ezért halmozom föl a fél világot: abban reménykedem, hogy ha meghalok, a dolgaim összessége valami nagyobb szabású életet sugall majd, mint amilyet éltem.

232. oldal

4 hozzászólás
>!
petibácsi

Tudtam, hogy bolondot csinálok magamból ebben a bohócruhában. Az ember egy életre vásároljon öltönyt, ne egy halálra.

119. oldal

>!
petibácsi

Egyszer egy női olvasószemüvegben készítettem rántottát. Mamutméretű rántotta lett, a szívembe félelem nyilallt, ha csak ránéztem.

32. oldal

1 hozzászólás
>!
Ciccnyog IP

Éjszaka, ha már nem látunk a sötétben, szükségét érezzük, hogy a megértés kedvéért mozdulatokkal szólítsuk meg egymás testét.

105. oldal

>!
moni79 

Mindig annyi könyvet hozatott föl, hogy amikor a pultnál dolgozó könyvtáros meglátta, hogy jön, megpróbált elbújni előle.

57-58. oldal

>!
Ciccnyog IP

Ahhoz, hogy elveszítsd, előbb birtokolnod kell.

168. oldal

>!
Ciccnyog IP

(…) arról álmodoztam, hogy a véletlen valahogy összehoz. Végiggondoltam, hányféleképpen keresztezhetné egymást valahogy az életünk: esetleg mellé ülök le a vonaton, vagy együtt várakozunk az orvosi rendelőben. De végül rájöttem, hogy ez az egész rajtam múlik.

228. oldal

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Jonathan Safran Foer: Minden vilángol
Jonathan Safran Foer: Rém hangosan és irtó közel
Jerzy Kosinski: A festett madár
Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága
Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején
Josh Malerman: Ház a tó mélyén
Paul Auster: Utazások a szkriptóriumban
Robert Jackson Bennett: Lépcsők városa
Geoff Ryman: Levegő
Philip K. Dick: Dr. Vérdíj