Az ​élet iskolája 89% 14 csillagozás

Az élet iskolája nem csupán egy szívmelengető, kalandos történet, hanem egy gyönyörű óda a természethez, ami felhívja a figyelmet arra, hogy milyen fontos megőriznünk az értékeit.
Biztos vagyok benne, hogy tíz-tizenkét évesen teljesen belezúgtam volna ebbe a könyvbe, de felnőttként is ugyanolyan élvezetes volt olvasni. Paullal együtt engem is teljesen elvarázsolt Sologne gyönyörű vidéke. Imádtam Totoche-t, a vadorzót, aki olyan, mint egy francia Matula bácsi (némi Horgász a pácban-beütéssel), és megismerteti vele az erdő titkait és az élet körforgását. Sosem hittem volna, hogy egyszer ilyet mondok, de neki még a vadászat szépségeit is elhittem, amit pedig mélységesen ellenzek, hacsak nem valami törzsi életformáról van szó, akiknek tényleg az életben maradáshoz kell; de a Totoche által képviselt szellemiségből tényleg süt a természet és az állatok tisztelete. Kettejük barátsága annyira bensőséges és aranyos volt, hogy kicsit sajnáltam, amikor Paul közelebb került a grófhoz és a származása titkához, mert másra került a fókusz és hiányoltam a közös barangolásaikat. A vándorcigányok megjelenése tovább erősítette a vadregényes hangulatot, és Bella révén még egy cuki gyerekszerelem is kibontakozott.

A nagy vándor, a hatalmas aganccsal rendelkező szarvas először szinte mítikus alakként jelenik meg, aki néha felbukkan az erdőben, de a legtöbben csak hallomásból ismerik. Aztán az emberi becsvágy révén mégis ő kerül a legizgalmasabb, egyben legprofánabb cselekményszál középpontjába. Emellett gyönyörű keretet is ad a történetnek és kapcsolatot teremt Paul és az anyukája között, akit soha nem ismerhetett, hiszen valószínűleg Mathilde is őt látta, amikor fiatal lányként az erdőben kalandozott. spoiler

Bár csak Totoche-t emeltem ki, mindenki jól felépített karakter, egyedül a gróf idióta fiát éreztem nagyon egysíkúan negatívnak. Borel, a vadőr is végtelenül idegesített a történet számottevő részében, de a végére hatalmas pozitív csalódást okozott. spoiler Paul hatalmas fejlődésen megy keresztül, és az öreg grófban is sokkal több rejlett, mint ahogy elsőre látszott. Jean, Paul apja nagyon szimpatikus volt, de szívesen olvastam volna róla többet is, már csak azért is, mert szerintem nagyon szép és tragikus volt a szerelmük Mathilde-dal. A mellékszereplők is szerethetőek, tényleg úgy éreztem, hogy jó lehet ebben a közösségben élni. spoiler

Az egyetlen negatívuma a kiszámíthatóság (meg ugye az átmeneti Totoche-hiány), de a meglepetések hiánya ellenére tényleg jól esett a lelkemnek. Az jutott eszembe, hogy mennyivel könnyebb lenne az élet, ha általános iskolában a borzalmas kötelezők helyett ilyen könyveket is lehetne választani, amik tényleg ma is aktuális értékekre tanítanak, és nem mellesleg tökéletesen élvezhetőek. Én felnőttként is úgy érzem, hogy sokat kaptam tőle, pedig alapból imádom az erdőt, szóval nem kellett felnyitni a szememet, vagy ilyesmi.
Mindenképpen szeretném megnézni egyszer a filmet is (a Belle és Sébastien is tetszett, bár az elejéről lemaradtam), az előzetes hangulata nagyon megfogott. A zenéje pedig tökéletes aláfestés volt olvasás közben, szóval kimaxoltam az élményt.

Gyerektörténet, ami nálam a Tüskevárat juttatta eszembe. Mivel az a regény taszít, ezért ez sem esik jól. Bár az üzenete, a mondanivalója: a természetközeliség nyugtatólag, átformálólag hathat az emberre – ennek ellenére, vagy ennek tudatában sem kerül közelebb hozzám.

A nagy sikerű Belle és Sébastien című regény szerzője. Egy író, aki rendkívüli érzékenységgel ragadja meg a természeti képeket. Új regénye helyszínéül pedig egy olyan vidéket választott – Sologne-t –, ahol gyermekként felcseperedett.

Egy 2017-es történet, mely hazánkba 2021-ben érkezett. Egy fiát egyedül nevelő apa, kit Algériába szólított a munka, s szinte éhezett. Paul nevű kisfia lelkileg elveszett, s apja hiányától terhes szívvel.. egy kastély kapujában csöngetett, s habár talpraesett volt, mégis szinte reszketett. Sötétzöld fenyők, fehér kérgű nyírfák ragyogása éltetett – mondta a fiú, aki édesanyja titkát kutatta, és a természet törvényei között emlékezett.

A jégmadár szárnycsapása, az éltető föld szaga, rozmaringos lazac.. a „természet asztala”.

Egy nő, aki két férfit szeretett, de maga sem tudta, hogy kihez húzott igazán.. az őszinteség bársonyán, a szerelemnek színpadán, az első csókunk hajnalán, lépéseink egymás után, akár egy pipából kiszálló füstkarikán, nap napután, szerelmet hozó cigánykaraván, az „örökké” szót ismételgető életóceán.
Joó Katalin

„Ahhoz, hogy a róka éljen, a fácánnak meg kell hallnia, a fácán meg ahhoz, hogy éljen, megeszi a rovarokat, melyek növényekkel és magokkal táplálkoznak. Ez a természet, ez a nagy körforgás, minden meghal, és minden újjászületik.”
Nicolas Vanier

Ez a könyv elképesztően gyönyörű! Nemcsak azért, mert a természetről (is) szól, nemcsak azért, mert végig fenntartja az érdeklődést, és egy sornyi unalmas rész sincs benne, nemcsak azért, mert mesterien kidolgozott jellemrajzok vannak benne, és a karakterek jellemfejlődése varázslatos, hanem azért is, mert igazi értékeket közvetít. Bizony-bizony potyogtak a könnyek helyenként.
Mindenkinek jó szívvel ajánlom. Általános iskolában, a kötelező olvasmányok között lenne a helye!

Kicsit félve álltam neki ennek a gyerektörténetnek. Engem nem ragadott magával annyira az előző könyve sem…
De ez meglepő módon kellemes volt.
Amellett, hogy gyönyörű a természethez fűződő viszonya, izgalmas is, érdekes, követhető.
Bátran ajánlom akár fiú, akár lány kiskamaszoknak akár 10 éves kortól, de én felnőttként is élveztem.