Cseresznyevirágzás (A nő mosolya 2.) 81% 79 csillagozás

”A boldogság megbízhatatlan, akár egy szenvedélyes szerető. Egyik nap az egekbe emel, a másikon a mélybe taszít.”

A nő mosolya folytatásában tovább kísérhetjük Aurélie és André sorsát, egy újabb szerelmes történetet kapva a konyhák és a könyvkiadás világából. Ahogy azonban minden párkapcsolatban, a hullámhegyek után itt is megjelennek a hullámvölgyek, a Cseresznyevirágzás középpontjában utóbbiak állnak. A cselekmény a hétköznapok bosszúságaira, félreértéseire, féltékenykedéseire fókuszál, a hogyan továbbra, amely a tökéletesen induló love story után jön.

A nagy szerelem mellett mindkét hősünknek szárnyal a karrierje: Aurélie, igaz csak egy este erejéig, de Michelin-csillagos étteremtulajdonossá válik, így alig győzi a foglalásokat, míg André immáron nemcsak hősszerelmes férfi és tehetséges szerkesztő, hanem bestsellerszerző is. A mindennapok rohanásában azonban kevésbé veszik egymás jelzéseit, ráadásul a zöld szemű szörny is felüti a fejét mindkét oldalon. A féltékenység mellett a Le Temps de Cerises étterem kap kulcsszerepet a történetben, amely bár kevésbé eredeti, mint az első rész, a végén így is megmelengeti az olvasó szívét, és bizony ”a szerelmes történetek sosem mennek ki a divatból!”.

Nagyon szeretem Auréliet és Andrét, de ez most nem tetszett annyira, mint az első rész. Nekem is az volt a problémám, hogy túl lett tolva a féltékenység szál és ugyan értem Andrét, hogy miért volt féltékeny a sztárséfre, de akkor is. Önértékelési problémái vannak, az biztos :) Arra gondolt, hogy nem érdemli meg Auréliet, hogy nem őt fogja választani. De ezért kell mindent megbeszélni, meg kellett volna kérnie Auréliet már az elején, mikor akarta. Persze akkor nincs ez a regény. Most kicsit bugyutára sikerült a történet, de azért még mindig a szívem csücske.

Óriási elvárásokkal álltam neki és szerettem, ám közel sem annyira, mint az előzményt, hiszen voltak hibái bőven, hagyott némi keserű szájízt bennem.
Kétségtelen, hogy lehetett némi kiadói nyomás ezen a folytatáson és ez nekem itt-ott igazán kiérződött. Néha picit untam, máskor annyira felpörögtek az események, hogy nem tudtam letenni.
Érzelmi hullámvasút volt, amit leginkább a Nicolas Barreau stílusára olyannyira jellemző könnyed báj és humor mentett meg végül.
Aurélie és André mindig nagy kedvenceim voltak, de most sokszor azt éreztem, hogy nem önazonosak, követhetetlenek, akaratosak, önző módon viselkednek. Mintha egyszerűen kifordultak volna önmagukból. Ez pedig szomorúsággal és elborzadással töltött el, hiszen nem így emlékeztem rájuk.
Hazudoztak, nem kommunikáltak, elbeszéltek egymás mellett, holott életük legszebb napjait kellett volna együtt megélniük, mégsem támogatták a másikat.
André végre elismert, befutott író lett, Aurélie pedig a Michelin-csillagos fiaskó ellenére is kitűnően haladt, tört előre az éttermével, a séfek és a kulináris elismerések/kalandozások világában.
Párizs és Franciaország, tehát a helyszínek, most is varázslatosnak bizonyultak. Jó volt ismét végigjárni a szereplőkkel az éttermeket, a könyvesboltokat, az Opál Kiadót, a fényűző utcákat, a párizsi bérházak eldugott kis szobáit, ráadásul sokszor mentünk vidékre is.
A gasztronómia természetesen előtérbe került, a főzés szeretete, a borok, kávék, valamint az ízek harmóniája, mellette pedig sok dolgot megtudhattunk, még jobban beleláthattunk André szerkesztői munkájába.
Imádtam, amikor a könyvvásárról volt szó, a jogdíjakról, egy-egy kézirat felfedezéséről vagy éppen a borítókról, felolvasásokról, egy újonnan megjelent regény népszerűsítéséről és a többi.
A régi karakterek közül leginkább Adam Goldberg, André angol barátjának a visszatérése miatt örültem, mert ő minden tipikus kliséjével együtt is, sőt inkább pontosan azok miatt, az egyik legszórakoztatóbb mellékszereplő, akiről valaha olvastam, akárcsak Monsignac úr, a férfi kiadói főnöke. Nekik sokat lehetett nevetni, erősen vitték a humor faktort.
A rézkádas jelenet, az éjszakai kémkedéssel vagy a verekedés Aurélie ajtaja előtt, ezek voltak a kedvenc jeleneteim, mert annyira jellemzőek André túlzó viselkedésére, forrófejűségére.
Összességében elmondhatom, hogy azért persze tetszett, jót szórakoztam rajta, igazi, vérbeli chick lit kikapcsolódás volt, nosztalgikus, de remélem nem lesz folytatása, mert azt már mindenképpen túlzásnak érezném.
Daniela/Nicolas rajongóinak viszont már-már kötelező alkotás. :)

Ennél is bővebben pedig: https://klodettevilaga.blogspot.com/2022/02/konyvkritik…

Ez a 6 . könyvem az író(nő ) -től.
Amikor meglátom a könyveit, mindig kedvet kapok az olvasásához ,olyan hangulatos a borító. Innen most hiányzik a híres piros ruhadarab, bár a sapka az piros.
Elolvasom a fülszöveget : á, ez érdekel !
Kíváncsi vagyok, valahogy mindig elcsábulok .
Aztán picit mindig csalódok, mert vagy túl bő lére van eresztve, vagy elbeszélnek egymás mellett, vagy éppen nem beszélnek, aztán átmegy egy feltételezett problémába, amiről persze szó sincsen. Itt is , és másik könyvekben is ugyanez van.
Szóval én még mindig többet várok, nem tudom próbálkozzak-e majd újabb könyvvel…

Ez az év is jól kezdődik! Egy kedves, romantikus történettel – lehet ennél jobb kezdet?
Találkozunk A nő mosolya című könyvben megismert kedves párral, Andréval és Aurélie-vel. Eltelt egy év az előző könyv óta, és ők azóta egy pár. Igen, a romantikus történetek itt általában be szoktak fejeződni azzal, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak.
A Cseresznyevirágzás azonban viszi tovább a történetet. Látjuk a „szürke hétköznapokat”, amikor mindketten élik az ééletüket, kezelik a munkahelyi stresszt, időnként fáradtak, feszültek… csakúgy, mint minden hétköznapi ember.
Aztán egyszer csak megérkezik a zöld szemű szörny, ami borítja a tündérmesét. Vannak félreérthető helyzetek, és az a fél, aki annyira nem biztos magában, elkezd áruló jeleket keresni a másikban, kémkedik utána… de szerintem ez is teljesen hétköznapi story.
És történik mindez kedvenc városomban, Párizsban, ahol semmi sem lehetetlen.
Amor vincit omnia… vagy mégsem? A könyvből minden kiderül. Egy olvasást megér!

„A szerelem talán az, amit s legkevésbé tudunk befolyásolni – folytattam felbátorodva –, mégis a legfontosabb dolog az életünkben. A szerelem… válasz mindenre.”

Teljesen magába szippantott ez a könyv! Akárki akármit mond, de nekem tetszett a történet. ♥
Elrepített Párizsba a cseresznyefák alá, és mikor olvastam a könyvet, mintha ott lettem volna valóban. ♥
Aurélie és André kapcsolata hullámvölgyes. A féltékenység nagyon el tud rontani egy kapcsolatot. Belepiszkít és félrértések, tévképzelődések keletkeznek. Egy őszinte beszélgetés mindent megold, mindent tisztáz.
A féltékenység a szeretet egyik jele.
Nagyon tetszett André levele a végén. Sírtam én is Aurélieval. :)
De minden jó, ha a vége jó. ♥
Az embernek kedve támad finom ételeket főzni (pl: a menu d'amourt) és szépen tálalni az ételt, mint egy étteremben. Kedve támad szakácsnak lenni, finom ételeket tanulni vagy egy főzőkurzusra elmenni. :) Vagy egy kávét meginni a cseresznyefák alatt.
off
Ez a könyv egy párizsi szerelmes tavaszi varázslat a csodaszép cseresznyefák alatt. ♥

Könnyed, gyorsan csúszó kötet volt ez a második rész is, csak ne lett volna benne az, amit nagyon nem szeretek a könyvekben, avagy: gyenge kommunikáció. Illetve ennek a kötetnek az esetében a nem létező kommunikáció. Az egy kicsit piszkálni tud, hogy a kötetben a két szereplő már több, mint egy éve együtt vannak, de egyszerűen képtelenek egymással két normális szót váltani. Legalábbis a könyv alapján nekem ez jött át, ugyanis ahelyett, hogy megbeszélték volna a dolgokat, csak veszekedtek.

Ráadásul nekem valahogy nem fér bele a stabil párkapcsolatokról alkotott képembe, hogy ennyire féltékeny legyen valaki. És André nagyon durva szinten tolta, egyáltalán nem bízva Aurélieben, ami egy évnyi együttlét után nekem szintén furcsa volt. A kötet végére abszolút úgy voltam vele, hogy ennek a kettőnek nem kéne együtt lennie (mert amúgy sem láttam tőlük azt a nagy szerelmet, ami emlegetve van, hogy köztük van).

Lehetett volna sokkal jobb is, de egyszerűen ez a féltékenységes szál az én ízlésemnek túl lett tolva, és nem volt egyáltalán mulatságos.

A könyvkiadók belső munkáját tárgyaló részek érdekesek voltak, és továbbra is gördülékeny volt minden említett ellenére a történet (volt, hogy egyhuzamban 170 oldal simán lecsúszott), még mindig tetszik az író stílusa, de a történet fő mozgatórugója nekem itt is ilyen „miért kellett ez” reakciót váltott ki egy idő után. spoiler

Bár Aurélie & André szerelmi keringője igencsak lezártnak tűnt, nem bánom, hogy egy kicsit belepillanthattam a happy end utáni életükbe is. Ez gyakran az olvasók fantáziájára van bízva, mert talán így egyszerűbb, holott ez sokkal inkább rímel a való életre, mint bármi más.

Az elején nem tudtam, mire is számíthatok majd, de amint bekerült a képbe Monet és Giverny, teljesen elvesztem. Magam is boldogan fedezném fel ezt a csodás kertet – pláne tavasszal! Ez mindenképp megalapozta a regény hangulatát. Ami pedig Aurélie-t és Andrét illeti: sejtettem, hogy a végére merre fog kanyarodni a történet, és örömmel nyugtáztam, hogy igazam is lett.

Könnyen csúszik, ahogy kell, de közben szeretnivaló és végtelenül romantikus ez a sztori. Úgyhogy a szerző nálam maximálisan célt ért: tényleg igazi kikapcsolódás volt. :)

A lehető legjobb választás volt, nagyon szerettem!

Jó volt folytatni Aurélie és André történetét, már A nő mosolyában megkedveltem mindkettejüket. Nicolas Barreau könyvei mindig megnevettetnek és egy idilli, ám mégsem giccses világba vezetnek. Félreértések és a féltékenykedés vígjátéka ez a történet, amely során végig drukkolunk a szerelmeseknek.
Mindkét főszereplő világa magával ragadott: a főzés és a gourmet konyha, illetve az írói és könyvkiadói világ. Az utóbbi talán jobban, de mindkettőnek megvan a maga varázsa. Nagyon szerettem a szereplőket, néha pedig fogtam a fejem, hogy milyen őrültségekre képesek a szerelemért. Egyik kedvencem még mindig Adam Goldberg, a jó kis tanácsaival meg a brit vérmérsékletével.
Szívesen élnék egy Barreau-féle világban. :)