Hosszú ​út lefelé 270 csillagozás

Nick Hornby: Hosszú út lefelé Nick Hornby: Hosszú út lefelé Nick Hornby: Hosszú út lefelé

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Londonban, szilveszter éjszakáján, egy toronyház tetején négy öngyilkosjelölt tapasztalja meglepetten, hogy az élet nyűgeitől való magányos búcsú helyett valóságos partiba csöppent.
Ők négyen némi udvariaskodás után – hogy ki ugorjon elsőnek – akarva-akaratlan megmentik egymás életét: legalábbis egyelőre.
Nick Hornby a rá jellemző humorral s ugyanakkor mély empátiával meséli el a négy egészen különböző ember halálugrás helyetti bukdácsolását az életben.

A regényből Pascal Chaumeil rendezésében készült film 2014 májusában kerül a magyar mozikba.

Eredeti mű: Nick Hornby: A Long Way Down

Eredeti megjelenés éve: 2005

>!
Titis, Budapest, 2015
ISBN: 9786155157295 · Fordította: M. Nagy Miklós · Felolvasta: Fekete Ernő, Györgyi Anna, Mészáros Blanka, Tasnádi Bence
>!
Európa, Budapest, 2014
400 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630796644 · Fordította: M. Nagy Miklós
>!
Európa, Budapest, 2006
400 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630780046 · Fordította: M. Nagy Miklós

Enciklopédia 63

Szereplők népszerűség szerint

Pink Floyd · Jess Crichton · Martin Sharp · Maureen · Chas · Diane Arbus · JJ (John Julius)


Kedvencelte 33

Most olvassa 7

Várólistára tette 140

Kívánságlistára tette 106

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
n P
Nick Hornby: Hosszú út lefelé

Na, kérem szépen … ;)
Az élet nem játék nem habos torta, micsoda közhely, de vegyük komolyan!
Traumák, drámák, krízisek. Meggondolatlan tettek és szavak. Néha olyasmit mondasz, hogy valami olyan, mint valami, néha meg olyat, hogy a valami az valami. Halálugrás, zuhanás, kisiklott életek. Olyan ember lennék, aki beéri azzal, ami, és nem akar az lenni, ami lenni akar. Nincs olyan ember, akinek ne jutott volna még eszébe a …
Na, jól van. Mielőtt bárki is frászt kapna… Én ezt a könyvet végig nevettem és siettem is az olvasásával, mert éjjel nem röhöghetek fel hangosan a takarodó után. Olyan állapotban vagyok, hogy észre se vettem, hogy nem ismerlek. Szóval, azért van benne mélyrepülés is, ha más nem, az, hogy közben rájössz, tulajdonképpen magadon szórakozol ilyen jól. Ugorjatok csak nyugodtan le neki ennek a könyvének is, a csattanó nem az aszfalton lesz. Ez Hornby titka.

3 hozzászólás
>!
Ciccnyog ISP
Nick Hornby: Hosszú út lefelé

"Szeretnék…
…sétálni egy hídon anélkül, hogy megfordulna a fejemben, hogy innen le is lehetne ugrani…"

1 hozzászólás
>!
DaTa P
Nick Hornby: Hosszú út lefelé

Na, szóval ezzel az volt a helyzet, hogy valahol még az elején én ezt majdnem (hangos és nagyon dühös káromkodások közepette) félbehagytam. John Williams Augustusával olvastam párhuzamosan, és hát Williams mondatai ragyognak. Tiszták, bölcsek, olykor fennköltek. Itt meg olyanokat mond ez a Nick Hornby, hogy „újra és újra előkerül, mint a csemegeuborka a Big Macben”.

Ez valami rossz vicc lehet csak, gondoltam. Aztán haladtam azért tovább vele, és eljött egy pont, ahol egy percre megálltam. Emlékszem rá tisztán. Valamit ott akkor átfordítottam magamban, szabályosan fogtam, és jól megráztam magam. Ledobáltam gyorsan az irodalmi sznobizmusom. Innentől kezdve pedig tudtam élvezni. Tudtam nevetni. Tudtam megrökönyödni. Tudtam a történéssel sodródni. Maureen volt a négyesfogatból az egyetlen, akivel első pillanattól együtt tudtam érezni. Mikor kiderült, mi a helyzet vele, mi van a fiával, hangos „Ó, Istenem…” tört ki belőlem. Őt nagyon megszerettem egy pillanat alatt, egészen a legvégéig azt szerettem legjobban, mikor ő beszélt, mikor ő mesélt.

Más volt ez a többi három ökörrel, legjobban Jess nehezítette meg a helyzetem. Őt nem tudtam se szeretni, se sajnálni egészen sokáig. A végére persze összeállt a kép, és úgy-ahogy mindannyian közel kerültek hozzám, de Maureen, és az ő életének bemutatása nélkül azért nem lenne ennyire kerek, ennyire szép ez a történet.

Mert ha elrugaszkodunk a kezdetben meghökkentő, ponyvának tűnő stílustól (első Nick Hornby könyvem, így nem tudtam, mire számítsak) és az abszurdabbnál abszurdabb helyzetektől (hiszen mennyire életszerű, hogy 4 vadidegen ember pont ugyanannak a háznak a tetejéről, pont ugyanazon nap ugyanazon órájában akarja mélybe vetni magát, hogy életének véget vessen, majd persze nem teszik meg, ehelyett elkezdenek ott dumálgatni, majd összejárni meg annyi mindent együtt csinálni. Míg a végén…), na, szóval, ha mindezen túltesszük magunkat, és sikerül ráhangolódni a stílusra, akkor bizony észrevesszük, hogy emögött a furcsa, néha zagyvaságnak tűnő firkálmány mögött bizony kőkemény tartalom, igazi, mély mondanivaló, valódi gondolatok vannak. És hogy ez a történet valójában tényleg kerek és szép.

Nekem kifejezetten megjött a kedvem Hornbyhoz, jó kis könyv volt ez, bizony. 4,5 csillag :)

6 hozzászólás
>!
Annamarie P
Nick Hornby: Hosszú út lefelé

Nem. Az út nem lefelé hosszú, hanem felfelé. Erre bizonyíték ez a történet. Ami nem is egy, hanem négy történet a kőkemény valóságból, egy pillanat alatt kilátástalanná váló életünkről.
Van egy ház Londonban, az öngyilkosok háza. Olyasmi, mint a Golden Gate San Francisco-ban. Szilveszter éjjelén négy öngyilkosjelölt találkozik itt. Különböző életállapot, különböző személyiségek, indokok. Aztán valahogy körülményessé válik minden, „elbénázzák a dolgot” és elnapolják a nagy elhatározás végrehajtását. Egy furcsa branccsá verbuválódnak, -különbözőbbek már nem is lehetnének- és valami véletlen folytán elkezdik egymást kihúzni a csávából.
Mindezt Hornby stílusában. Pimasz ez az ember. Úgy vágja szemünk közé az igazságokat, hogy bármily viccesen is csűri csavarja a mondandóját szíven bök. Mert azt mondanám, „-Ez az ürge teljesen komolytalan, ráadásul fenemód trágár is, de a vége mégis csak az, hogy fáj az igazság.”
Olyan jó volna tudni, mi volt a könyv megírásának apropója. Aki olvassa, nézi vagy hallgatja a történetet vajon másképp áll majd a helyzethez, ha a kétségbeesés árnya rávetül? Nem szeretném dramatizálni a helyzetet, de ahhoz túlságosan fajsúlyos ez a könyv, hogy csak a szórakoztató irodalom egy gyöngyszemecskéjét lássam benne.

>!
ziara P
Nick Hornby: Hosszú út lefelé

Életem második Hornby-könyve, bár a 31 dalt nem igazán lehet ezzel összehasonlítani, de hatott rám mindkettő. Tetszik a pasi stílusa, érdekes az alapszituáció, és nem kliséket hoz ki belőle, hanem elgondolkodtató dolgokat. Nem két hét alatt elolvasható könyv, csak kicsit összejöttek a dolgok mostanában. Kíváncsi leszek, milyen filmet csináltak belőle:)) Én már így az ismert színészek arcát képzeltem magam elé olvasás közben, hiszen mind ismert figura, ezt nem annyira szeretem, de nem tudtam kikerülni sehogy. (ld. borító:)))

1 hozzászólás
>!
dontpanic P
Nick Hornby: Hosszú út lefelé

Hoppá. Ezt a könyvet véletlenül elolvastam tegnap este – ami egy jóóó hosszú este lett így, hiába, mégis csak 400 oldal. Nem mintha annyira magával ragadó lenne a cselekmény, vagy olyan világmegváltó gondolatokat tartalmazna. Egyszerűen csak borzasztóan jól esett olvasni.

Úgy kezdtem bele, hogy a címén és az íróján kívül mást nem tudtam róla. Láttam a könyvtárban, hogy van bent olyan Hornby kötet, amit még nem olvastam, gondoltam, jó lesz nekem. Tehát semmi elképzelésem nem volt, minden meglepetésként ért, ez nyilván még hozzátett ahhoz, hogy tetsszen.
Az alapszituáció – amit gondolom, a fülszövegen is olvashattam volna, ha védőborítós példány kerül hozzám –, az, hogy szilveszter éjszakáján egy toronyház tetején véletlenül találkozik négy idegen és teljesen különböző ember, akik mind öngyilkosok akarnak lenni. Természetesen aztán úgy döntenek, hogy nem ugranak – egyelőre –, ami jó, mert akkor igen rövid lenne a könyv. Bár akkor hamarabb kerülök ágyba tegnap, és kevesebbet ásítozom ma, az is igaz.
Innentől pedig az ő kapcsolatukat, élményeiket mutatja be a könyv.
Nem gondolom, hogy tökéletes könyv, sőt, azt sem, hogy Hornby legjobbja. A tanulságok néha kicsit szájbarágósak, és többször éreztem rajta a görcsös igyekezetet, hogy elkerülje a kliséket, a hollywoodiságot, ami azért valljuk be, egy ilyen alapszituáció felvázolása után tényleg nem egyszerű. Ennek ellenére én úgy éreztem, nagyjából sikerült neki, csak lehetett volna egy kicsit kevésbé görcsös. Nem gondolom, hogy az élet úgy működne, ahogy ő leírta, bár – és most egy icipici SPOILER következik, de igazán nem nagy –, az tény, a hollywoodi happy endet is sikerül elkerülnie, ennek ellenére valahogy mégis örül neki az ember, hogy ilyennek írja le. (Arra gondolok, hogy Hornby szerint van fejlődés, ha lassan, kis lépésekben is, nem hollywoodian, de van, szerintem meg inkább arról van szó, hogy vannak jobb és rosszabb időszakok, de ez nem feltétlenül egy lassan emelkedő görbét ad ki, hanem inkább hullámzót.) SPOLIER vége
Volt benne néhány olyan mondat, gondolat, ami nagyon megtalált, de ez általában a Hornby könyvek esetében így van. Nem tudom, milyen lehet ezt a könyvet depressziósan, öngyilkossági szándékot fontolgatva olvasni, lehet, hogy nem ugyanolyan, mint ahogy én olvastam – picit negatív, de leginkább semleges lelkiállapotban –, de nekem tényleg nagyon jól esett most, szerettem én lenni egy estén át az ötödik lúzer ember ebben a kis csapatban, úgyhogy a hibái ellenére nekem ez most öt csillag mindenképp.

4 hozzászólás
>!
clarisssa MP
Nick Hornby: Hosszú út lefelé

Bajban vagyok a könyvvel.

A negatív gondolatok:

Nemrég úgy döntöttem, hogy nem fogok több romantikus könyvet olvasni és romantikus filmet nézni. Komolyan, azok rengeteget ártanak! Elhitetik a naiv leányzókkal, hogy nyugodtan lehet gyengének vagy bizonytalannak lenni egy kapcsolatban, hiszen ha elfutsz, herceged úgyis utánad jön, vagy legalábbis kivárja, míg összeszeded magad és bocsánatot kérsz, biztosítva ezzel őt őszinte érzelmeidről. Mit tudom én, legalább egy napot ad neked. Legalábbis a könyvekben/filmekben… mert a való életben mindenki olyan sérült már, hogy ott baromira nem így működnek a dolgok.

Bár köze sincs a romantikához, sajnos ez a könyv is kicsit ilyen álomvilágszerű volt. Magányos vagy, nem látsz kiutat, utálod ez életedet, ezért hosszas előkészületek után eldöntöd, hogy ugrasz… de a halál helyett három sorstársra és egyben „pajtira” találsz helyette a toronyház tetején.
Nos, ha ez nem egy könyv lenne, tudjátok, mikor találkoztok bárkivel is azon a k. tetőn??? Hát soha. Ha lelépsz a párkányról, hát lelépsz, ez van. Ugyanúgy, mint mikor épp visszavonhatatlanul elrontod az életed. Azt hinnéd, megnyílik az ég vagy a föld vagy akármi, a lényeg, hogy valami erő visszatart. Hát, nem! Idézet a könyvből: „nincsen semmi, amit el ne tudna kúrni az ember, ha nagyon igyekszik.”. És tényleg.

Elnézést, a könyvben annyit káromkodtak, hogy nehéz most leállni velük. Bár ha jobban belegondolok, ezek nagy része elég céltalan volt. Szerintem arra volt hivatott, hogy jobban elkülönítse a négy főszereplő szövegeit, hiszen itt a történetet fejezetenként felváltva mesélik. Ami engem időnként fárasztott, mert bár egymástól eléggé eltérő személyiségek, de valahogy mégsem különül el kellően a stílusuk. Bár az is lehet, hogy ez csak a fordítás gyengesége?

A pozitív gondolatok:

Hát ezt nehéz megfogalmazni. A sok depresszióban és kilátástalanságban és feladni akarásban és önutálatban és utálkozásban végig ott van az a nagyon mély életigenlés, ami miatt nem leszünk naponta tizenkétszer öngyilkosok, amikor valami nem jól alakul az életünkben. A fenébe is!

Valahogy irtó nagy biztatást ad az élethez. Mert látod, másnak is milyen k. nehéz. És tényleg porszemekből kell újraépítenie önmagát. És hinni abban, hogy nem porkupac, hanem valami értékes lesz a vége.
Az egésszel csak az a baj, mint a Pop, csajok, satöbbiben is: a főszereplő nem a haverod, akit felhívhatsz szerelmi bánat idején, hogy együtt sírjatok / nevessetek / hallgassatok zenét / gúnyoljátok ki saját magatokat. Hát sajnos itt is ez a helyzet: barátságod a négy főszereplővel, bármennyire is elcseszett alakok (szebben sajnos nem tudom definiálni), rögtön véget ér, amint becsukod a könyvet. Egyikkel sem mehetsz kávézni és egyik sem fogja meg a kezed, vagy üvölti le a fejed vagy vág hozzád valami válogatás nélküli káromkodást.

Szóval, röviden: nincs meg a könyvben az a hatalmas átütő erejű üzenet, amit magaddal vihetnél a szürke hétköznapokba és Szilveszter éjszakákba…

>!
Európa, Budapest, 2006
400 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630780046 · Fordította: M. Nagy Miklós
15 hozzászólás
>!
Röfipingvin MP
Nick Hornby: Hosszú út lefelé

Minden hasonló témájú könyvnél leírom, hogy az ugrással nem tudok azonosulni. Szóval lapozzunk.
Kicsit skizoid hatása volt a könyvnek ezzel a folyamatos, váltott szemszöggel, ám mégis szükség volt rá, mert sokkal közelebb hozta a négyest. És az is érdekes, hogy ~400 oldal a könyv, 4 szereplő – mondhatni, hogy Hornbynak elég volt fejenként száz oldal, hogy megismertesse velünk Maureent, Jesst, Martint és JJ-t. Elég volt ahhoz, hogy megértsd és ne értsd, drukkolj ellene és mellette, variálj és ne gondolkodj. És, hogy újabb hónapokat adj. Hat hét, három hónap, fél év… Kíváncsi lennék rájuk tíz év múlva…

2 hozzászólás
>!
Eszter01
Nick Hornby: Hosszú út lefelé

Itt mindent elmondtam róla: http://moly.hu/karcok/248885
Ez a könyv arról szól, amit mindannyian csinálunk életünk minden egyes pillanatában: keressük a saját utunkat, miközben elégedetlenek vagyunk a pillanatnyi helyzetünkkel. Persze csak azt hisszük, hogy keressük azt a bizonyos utat, de közben már járjuk is, amiről hajlamosak vagyunk elfeledkezni.
Olyasmi az élet útja, mint a zene. Elkezdesz egy ütemet, tam-tam-tam, aztán vagy megunod és váltasz, és/vagy becsatlakozik hozzád egy másik hangszer, majd még egy, és így tovább, gyorsítod vagy lassítod, hangosítod vagy halkítod, egyszóval te alakítod. És lehet, hogy te ezt zajnak érzékeled, de valójában ez már maga a zene.

6 hozzászólás
>!
tonks
Nick Hornby: Hosszú út lefelé

Nos, hát kissé zavarban voltam emiatt a könyv miatt, mert a fél év alatt, amióta dolgozom, az ellátottjaim már tisztába jöttek vele, hogy szeretek olvasni sőt, sokukat látom el könyvekkel és páran meg szokták kérdezni, éppen mi van soron és hogy ajánlanám-e. És hirtelen nem tudtam, hogy is meséljek egy (mániás, vagy súlyos) depressziósnak arról, hogy négy emberke le akar ugrani egy toronyház tetejéről, de végül inkább együtt sétálnak le onnan. Főleg, hogy nem tudtam biztosra, mi lesz a könyv üzenete a végén.
Hornbytól már meg volt a Pop, csajok, satöbbi, amiből bevallom annyi maradt meg, hogy anno előadásokon azt olvastam és gyorsan haladtam vele; ez már maradandóbb élmény volt, végig nagyon tetszett. Főleg a szereplők, a szókimondásuk, a különböző problémáik, és maga a lehetőség, hogy a véletlen megismert emberek lehetnek a legnagyobb hatással az életünkre.
Valahol a könyv felénél tarthattam, mikor az író minden más könyvét buzgón felpakoltam a várólistára. Remélem sikerül is mindet elolvasnom.

u.i.: ezt az idézetet meg fel kéne festenem a falamra, rátetoválni a homlokomra, felírni az égre, mert nagyon tetszik: spoiler


Népszerű idézetek

>!
Dün SP

Az ember tudja, hogy nem mennek jól a dolgai, amikor még az életének legegyszerűbb tényeit sem tudja elmondani másoknak, mert rögtön azt hinnék, hogy sajnáltatni akarja magát. Gondolom, végül ezért távolodik el az ember mindentől; bármi, amit mégiscsak elmondasz, csak ahhoz vezet, hogy szörnyen fogják érezni magukat.

241. oldal, Maureen (Európa, 2006)

5 hozzászólás
>!
Dormeck

Amikor boldogtalan vagy, azt hiszem, mindenben a világon – az olvasásban, az evésben, az alvásban – el van bújtatva valami, amitől csak még boldogtalanabb leszel.

235. oldal, JJ (Európa, 2006)

>!
esőember

Ez a baj a mai fiatalokkal, nem? Túl sok happy endet látnak. Mindent szépen le kell zárni egy mosollyal, pár könnycseppel, egy integetéssel. Mindenki okosabb lett, megtalálta a szeretetet, rájött, hogy mit rontott el, felfedezte a monogámia, vagy az apaság, vagy a gyermeki kötelességtudat – vagy épp az élet – örömeit. az én időmben a főszereplőt lelőtték a film végén, miután csak azt tanulta meg, hogy az élet értelmetlen, undorító, kegyetlen és rövid.

312. oldal, Martin (Európa, 2006)

>!
esőember

    – Hogy is nevezik azt a versekben?
    – Mi van?
    – Tudod, a versekben. Meg az irodalomban. Néha olyasmit mondasz, hogy valami olyan, mint valami, néha meg olyat, hogy a valami az valami. Tudod, hogy a szerelem egy elszabott rózsa vagy valami.
    – Hasonlat és metafora.
    – Ja. Pontosan. Shakespeare találta fel őket, ugye?
    – Nem.
    – Hát akkor ki?
    – Mindegy.

192. oldal, Martin (Európa, 2006)

>!
sünkap

Az emberek a Starbucks-féle helyekről folyton azt mondják, hogy mennyire személytelenek meg minden, de mi van akkor, ha valakinek épp arra van szüksége? El lennék veszve, ha úgy lenne minden, ahogy JJ meg a hozzá hasonlók akarják, és semmi személytelen nem maradna a világban. Jó érzés tudni, hogy vannak tágas, ablaktalan helyek, ahol senki le se szarja az embert. Jó adag magabiztosság kell hozzá, hogy bemenjen az ember egy kis helyre, ahol törzsvendégek vannak, kis könyvesboltokba meg kis lemezboltokba meg kis éttermekbe és kávézókba. Én a legjobban a Virgin Megastore-ban meg a Bordersben meg a Starbucksban meg a Pizza Expressben érzem magam, ahol mindenki tojik rád, és senki sem tudja, hogy ki vagy. Anyu és apu folyton azt mondják, hogy mennyire nincs lélek ezekben a helyekben, mire én, hogy Ja. Épp az a frankó bennük.

227. oldal, Jess (Európa, 2006)

>!
cortexiviky 

Azt mondani, hogy bármit megtehetek, amit csak akarok olyan, mint kihúzni a dugót a kádból, és azt mondani a víznek, hogy mehet, ahová akar. Próbáljátok ki, és meglátjátok, mi történik.

253. oldal, Jess (Európa, 2006)

>!
esőember

Sok módja van annak, hogy valaki lúzer legyen. Sokféleképpen lehet veszíteni az életben.

42. oldal, JJ (Európa, 2006)

Kapcsolódó szócikkek: lúzer
>!
mazsa

A legtöbb ember, gondolom, érti az öngyilkosságot; a legtöbb ember, még ha valahol mélyen rejtve van is benne, emlékszik olyan pillanatra az életéből, amikor elgondolkodott, hogy vajon tényleg fel akar-e ébredni másnap. Úgy tűnik, az, hogy meg akarunk halni, része annak, hogy élünk.

40. oldal, JJ (Európa, 2006)

>!
esőember

Mire való az étel? Üzemanyag, nem igaz? Attól tudsz működni. És én nem igazán akartam tovább működni. Teli gyomorral leugrani az Öngyilkosok Házáról, az olyan pazarlásnak tűnt volna, mint teli tankkal eladni egy kocsit.

122. oldal, Maureen (Európa, 2006)

>!
gwyneira

Kezdtem rájönni egy fontos igazságra az öngyilkossággal kapcsolatban: a kudarc ugyanolyan bántó, mint a siker, sőt, alighanem még több dühöt vált ki, mert nincs gyász, amivel le lehetne öblíteni.

155. oldal, Martin (Európa, 2006)

Kapcsolódó szócikkek: öngyilkosság

Hasonló könyvek címkék alapján

Joss Stirling: Lélektársak – Phoenix
Joss Stirling: Storm és Stone
J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve
Kazuo Ishiguro: Ne engedj el…
Neil Gaiman: Sosehol
David Almond: Skellig
Ian McEwan: Vágy és vezeklés
China Miéville: Perdido pályaudvar, végállomás I-II.
Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?
Neil Gaiman: Amerikai istenek