Fociláz 192 csillagozás

Nick Hornby: Fociláz Nick Hornby: Fociláz Nick Hornby: Fociláz

A ​Fociláz-at minden idők legjobb focikönyveként reklámozták az angolok (szegények, nem olvasták a Ferencvárosi koktél-t, a Pálya szélén-t, a Termelési regény-t, de holtversenyes első helyről azért lehet szó); Nick Hornbyról pedig, aki ezzel – az első könyvével! – egy csapásra az angol próza élvonalába ugrott, egyik méltatója azt írta: „Hornby az első profi szezonjában bejátszotta magát az angol válogatottba.” "A Fociláz arról szól, mit jelent szurkolónak lenni" – írja Hornby a könyv elején, amit talán úgy pontosíthatnánk: „mit jelent mindenre elszánt, rajongó, megszállott szurkolónak, arsenalkoholistá-nak lenni”. Nem mintha Hornby titkolná szenvedélyének patologikus mélységeit, éppen ellenkezőleg: lefegyverző őszinteséggel beszél a futball okozta gyötrelmeiről és ritka, de akkor annál orgazmikusabb gyönyöreiről, és közben szerelmesen s mégis okosan, szellemesen ír magáról a futballról is – nagy meccsekről, nagy játékosokról, nagy szurkolókról, s mindarról a szennyről is, amely… (tovább)

Eredeti mű: Nick Hornby: Fever Pitch

Eredeti megjelenés éve: 1992

>!
Európa, Budapest, 2014
308 oldal · ISBN: 9789630799331 · Fordította: M. Nagy Miklós
>!
Európa, Budapest, 2010
304 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630788977 · Fordította: M. Nagy Miklós
>!
Európa, Budapest, 2005
304 oldal · ISBN: 9630777606 · Fordította: M. Nagy Miklós

2 további kiadás


Enciklopédia 9


Kedvencelte 33

Most olvassa 7

Várólistára tette 60

Kívánságlistára tette 25

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
ppeva P
Nick Hornby: Fociláz

Jó választás volt ez a könyv a foci EB idejére. :)
Már írtam arról, miért is szeretem a focit:
http://moly.hu/ertekelesek/2040731
Nem sokat tudok hozzátenni, legfeljebb azt: mindig csodálkoztam, milyen pontos focimemóriájuk van a focirajongó férfiaknak. Ez az, ami belőlem hiányzik. Nézem, élvezem, drukkolok, izgulok, de beadásokat, passzokat, cseleket, kezdőcsapatokat, átigazolásokat, meccseket évekre visszamenőleg felidézni – hát ez nem megy.
Azért szerencsének találom, hogy nem lettem se általában foci-, se pedig csapatfüggő. Hornby mélyen leásott a futballfüggése kezdeteibe és okaiba. Egyszerre volt vicces és lezser, valamint szomorú és önkritikus. A foci, mint az emberi kapcsolatok mélységei elől való menekülés lehetősége – ez jött át nekem ebből a könyvből.
Azért mindenből tanul az ember. Enélkül az olvasmány nélkül talán cikinek éreztem volna meglépni azt, hogy írok a karmesternek és a zenekarunk vezetőjének: komolyan gondolták-e, hogy most szerdán, este 6-kor*, próbát akarnak tartani?! És ha igen, kivetítőről gondoskodtak-e?! És láss csodát: bár egyikük azt sem értette, mi bajom van a próba időpontjával (és biztos vagyok benne, hogy mikor rájöttek, zenélés helyett focit akarok nézni, hülyének néztek), de sikerült! Elintéztem, egyedüli közbenjáróként, hogy elmaradjon a próba. :) Mert vannak azért pillanatok, amikor a foci a fontosabb.

*(a magyar-portugál meccs idején!)

14 hozzászólás
>!
Aurore
Nick Hornby: Fociláz

Azt gondolom, nem csoda, hogy éppen ez Hornby második legjobbra taksált magyar nyelvű könyve a molyok szerint. Valami olyasmiről írta, amiért a végtelenül rajongott és amit mélységesen ismert. És ez a foci. Most nem arra akarok itt célozni, hogy milyen népszerű a futball. Hanem arra, hogy az ember arról tud a legjobban beszélni, amiért rajong – és amit behatóan ismer. A könyv másik tárgya maga a szerző. És hát ki ismerné jobban Nick Hornbyt mint éppen Nick Hornby?

Miért érdekelhet ez a könyv olyanokat, akiket nem érdekel a foci? Véleményem szerint azért, mert van valami, ami közös minden rajongásban, és aki már tapasztalt ilyet, az nagyon is jól tudja, miről van szó. Még akkor is, ha Horby rajongása az Arsenal iránt már-már rögeszmés. Nos, ezen a fázison is keresztülmentünk már néhányan az életünk során, ha máskor nem, egy rövid időre legalább kamaszkorunkban vagy a húszas éveinkben.

Ha van ember a Föld nevű bolygón, akit nem érdekel a labdarúgás, akkor az én vagyok. Maximum a vébé néhány meccsét vagyok hajlandó megnézni, bár őszintén szólva lelomboz, mennyire vérszegénynek tűnik nekem a mód, ahogy ezt a sportot manapság játsszák. Akkor már inkább a női foci (jövőre vébé)! :) Ebben a könyvben pedig aztán nyüzsögnek a focisták nevei bőséggel, én meg azt sem tudom, kik azok, a focimeccs-eseményekről és technikai részletekről – amiket nem értek, sőt elképzelni sem tudom őket –, nem is beszélve. De nem baj, mert ezeken simán át lehet siklani, és a szöveg továbbra is leköt. Mi lehet a titka? Azt hiszem az, hogy ez Hornby személyes története és bizonyos szempontból az életrajza, mely az ő személyes fejlődését mutatja be megkapóan a személyes hangvétellel és viszonnyal, amit az olvasóval (velem) alakít ki.

>!
Európa, Budapest, 2010
304 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630788977 · Fordította: M. Nagy Miklós
>!
Csoszi
Nick Hornby: Fociláz

Gondolatok a futballról, a szurkolólétről Nick Hornby módra. Szurkolónak lenni egy különleges életforma. Ilyen szempontból is irigylem az angolokat, németeket (és még sorolhatnám), akiknek csapataik Európa élvonalába tartoznak, és több tízezer szurkoló előtt, telt házas stadionokban játszanak, és aminek bizony van egyfajta sajátos hangulata. Mehet a csapatnak bármilyen rosszul, bármilyen hosszú időszakon keresztül, az igazi szurkolók hűségesek, kitartanak. Soha nem adják fel a reményt. Nem számít, ha esik, ha fúj, ha hétköznap van a meccs, ők akkor is ott vannak a lelátókon.
Olvasás közben folyton azon járt az agyam, hogy nekem mit jelent (pontosabban jelentett) a futball. De azt inkább nem írom le.

9 hozzászólás
>!
gyurmapok
Nick Hornby: Fociláz

Előzmények: Soha nem tudtam megbarátkozni a futballal. 12 éven át én voltam a kosaras srác az osztályban, aki utálta, hogy javarészt csak fociból áll a játék, mivel a többség akarata győz. Képtelen voltam meccset végignézni még tévében is, így a nagyobb kupák idején hanyagolhattam a haverjaim nagyrészét, mivel csak erről szólt mindent. Ugyanakkor sokáig én is megőrültem a kosárlabdáért, egy ideig meg voltam győződve róla, hogy ez ezerszer intelligensebb és jobb játék, mint a foci. De ebből kifolyólag meg tudtam érteni, hogy hogyan lehet rajongani olyan csapatokért, melyek több ezer mérföldre tanyáznak, ráadásul még bénák is. 2001 környékén odáig fajult a kívülállásom, hogy megpróbáltam megszeretni a focit, kikiáltottam magam Liverpool drukkernek, és pár évig néztem az állást – meccseket továbbra sem sikerült –, aztán hamar feladtam. Azt az elfogult rajongást, amit a legtöbb osztálytárs produkált, egyszerűen képtelen voltam elviselni, ráadásul soha nem adott senki választ azokra a kérdésekre, hogy miért jó 90 percen át nézni ezt, vagy miért jó utazni országszerte a városi csapatért, amikor a testnevelés órai meccs is izgalmasabb, satöbbi. Hornby válaszolt.
A könyvről: Ha valaki azt mondja egy éve, hogy én öt csillagra értékelek egy könyvet, aminek az a címe, hogy Fociláz, biztosan kiröhögöm. Hiszen ki a fene akar a forma 1 utáni legunalmasabb sportról olvasni 300 oldalon keresztül? Aztán mikor megtudtam ennek a létezéséről, kicsit tartottam tőle, hogy a stílust leszámítva teljesen hidegen fog hagyni. Ehelyett két és fél napig sajnáltam, hogy nem vagyok vérbeli Arsenal rajongó, vagy, hogy nem az Indiana Pacers meccsére vitte ki az apja kiskorában. Megkaptam a válaszokat még a nem létező kérdéseimre is, most már mindent értek, köszi Nick!
A jövőben: továbbra sem fogok focit nézni, továbbra is háttal a tévének töltöm a kedd és szerda estéket, a nyári kupákat pedig filmek és könyvek társaságában, de nem nézem hülyének mondjuk a haveromat, amiért egy-egy tétmeccsen képes 10-20ezer forintot felrakni az ellenfélre, hogy legalább ennyi öröme legyen, ha kikapna a csapata.
Írhatna egyet Hornby a forma 1-ről is, meg még jó pár dologról.. :)

6 hozzászólás
>!
latinta SP
Nick Hornby: Fociláz

Az milyen már, hogy épp most olvasok/olvastam egy ilyen című könyvet???
    Félretéve a tréfát: én sem szeretem azokat a mondatindításokat, hogy bár én nem vagyok… (v. ö.: https://www.youtube.com/watch…), tényleg nem vagyok focirajongó. ((Nota bene: amikor még a gyerekeinkkel együtt laktunk, a 3 fiú + két lány összetételű családban a két tagú kisebbség volt a sportműsornéző.))
    Odáig nem jutottam el, hogy élőben megnézzek valamilyen sporteseményt – kivéve a kis szerencsével 2014-ben látott műkorcsolya és jégtánc eb férfi rövidprogramját –, de azért a hírekből hallottam én is a stadionkatasztrófákról, az angol futballhuliganizmusról…
    Mindettől függetlenül Nick Hornbyt olvasni jó, mert nagyon élvezetes, szemléletes, mit ne mondjak: izgalmas is.
    Mint a jó foci. :-)

5 hozzászólás
>!
Röfipingvin MP
Nick Hornby: Fociláz

Szóval a foci és én nagyjából tíz éve vagyunk közelebbi viszonyban. Persze ez még nem azt jelenti, hogy lenne kedvenc csapatom, vagy hogy oda vissza vágnám a bajnokságokat, az esélyeket, az edzőket vagy az aktuális átigazolásokat. Sőt, inkább most bevallom, hogy két éve elkezdtem beleszeretni az amerikai fociba, és ha választhatok inkább azt nézem.
De tudok azért az európai fociról is egy két dolgot méghozzá azért, mert egy viszonylag konstansan focit néző és játszó (igazit, kispályásat, ketreceset vagy xboxosat :D ) emberrel élek együtt. És ahogy ő elkezdett olvasni az én – legalábbis gyanítom, hogy az én – hatásomra, úgy nyílt ki az én szemem és fülem is a foci irányába. Tudom, hogy nem szereti az olasz focit, a spanyollal elvan, de csak sztárharácsolónak tartja a margitot meg azt a b-betűset. A német foci odaragasztja a képernyő elé, különösen ha a sárga-feketék játszanak, de a Bayern München nem a szíve csücske. És hát az angolok… Amikor megismertem valamiért a Liverpoollal játszott a Fifában, viszont élőben elkezdett szimpatizálni az ágyúsokkal és ez nem sokkal később a Fifa menedzsermódjában is változásokat idézett elő.
Emiatt a focikapcsolat miatt ez a könyv nagyon jó kis élmény volt mind a kettőnknek. Mindkettőnknek, merthogy hangosan felolvastam neki részleteket, és a szokásos „Röfi, majd elolvasom!” helyett buzdított, hogy nyugodtan olvassak még, mert élvezi. Ha másra nem is, erre tuti, hogy emlékezni fogok a nyaralásból ^^

>!
Szelén
Nick Hornby: Fociláz

Nick Hornby első könyve volt, amit annak idején olvastam és rögtön levett a lábamról.
Először is azért, mert nálunk családilag volt kötelező imádni a focit, már apró gyerekkorom óta, és azt gondoltam, hogy ez tipikusak az a műfaj, amit az ember néz vagy műveli maga, de könyvet írni róla felesleges, és száraz lesz.
De Hornby megmutatta nekem már itt is, hogy igenis lehet szórakoztatóan írni egy ilyen mély rajongásról, amit ő konkrétan az Arsenal iránt érez.
Azóta szállóigék lettek a családban az olyan mondatok:
„Játszol ma? Aha.”
Ez most nem pontos idézet volt.
Azóta egy könyvet nem olvastam tőle, amit nem szerettem volna és most jólesett újra felidézni pár évtized elteltével ezt a könyvet. És most is tetszett, szórakoztatott.

6 hozzászólás
>!
Marsie
Nick Hornby: Fociláz

Amikor apa megtudta, hogy lánya lesz, nem hiszem, hogy sejtette volna, egy vérbeli focirajongó kiscsajt kap! Aki nem csak a meccseket izgulja végig, hanem átrágja magát minden futballt (kicsit is) említő könyvön. Szóval a Fociláz. Zseniális volt! Egyszerűen nem lehet szavakba önteni, mit éreztem az olvasása közben, hogy feldobott, hogy együtt tudtam érezni a kis Nickkel….

>!
Teetee
Nick Hornby: Fociláz

Alapmű, alapmű, alapmű.

Update: Ez a könyv rólam szól. Összeszamárfüleztem, mert majd minden oldalon találtam olyan részt, amit ki kellene idézni. Egyszer, ha sok időm lesz. Most nincs sok időm, de eszembe jutott, hogy egyszer, régen írtam már a Focilázról, a MÁK nevű diáklapba, amit volt szerencsém két évig szerkeszteni. Így hát most bemásolom ide azt a régi cikket.

"Ha nem szereted a focit, akkor is tetszeni fog ez a drukker-önéletrajz, Arsenal-meccsek sajátos prizmáján keresztül. Ha nem szereted a focit, néhol talán megbotránkoztat – hogyan juthat valakinek eszébe olyan morbid gondolat, milyen szörnyű is lehet szezon közben meghalni? Ha nem szereted a focit, néhol talán érthetetlen lesz – hogy lehet évtizedek múltán is pontosan emlékezni egyegy gólra (sőt, gólhelyzetre!)?
Viszont ha szereted a focit… akkor sokszor le fogod tenni ezt a könyvet. Nem fogsz vele haladni, mert minduntalan elmerengsz. Az első meccs, amikor szerelembe estél a futballal. (2:0-ra nyertünk a Púchov ellen, a kupa negyeddöntőjében. Zuhogott az eső, és Piszár Józsi két gólt rúgott.) A végletekig felfokozott izgulás a rádió mellett, ahol a körkapcsolás tudósítói az időjárással kezdik, nemhogy már az eredményt mondanák. Az idegenből érkező hihetetlen hír, amit csak akkor mersz elhinni, ha már a góllövőket is mondják, így biztos, hogy nincs tévedés. (Döntetleneztünk Kassán? 2:2? A bajnok ellen?). A legendás meccsek, amiket percről percre fel tudsz idézni. (Rimaszombat – Trnava, 1997. Simon Gyula büntetőjével vezet a bajnokesélyes. De a második félidőben Vlado Sýkora révén egyenlítünk. Már a ráadás percei. Egy, kettő, sok. Kakas véd. Mindent véd. Támadunk. A kapu mögött ülök, s látom, hogy jön felém a labda. Fišan csak bámul. Nem vetődik. Óráknak tűnik, míg a lövés átér a gólvonalon. Góóóóóól! Azt hiszem, ezt hívják extázisnak.) Az ezernyi apróság, amiket a stadionokban valaha láttál és átéltél. (Öt kiállítás egy meccsen, a Petržalka ellen. Molnár, a kassai kapus hentereg a sárban, mire a bíró sárgát mutat neki. Piszár tizenegyest ront a Pőstyén ellen, aztán a második félidőben mesterhármast rúg.) S persze az annyi év után is fájó pillanatok. (A kiesési rangadó a Prievidza ellen. Szöglet nekik, és a labda szép kiflivel egyenesen a kapuba száll. Döntetlen lesz a vége. Vagy a másik nagy kiesés elleni meccs, Humennéval. 93. perc, 0:0, Piszár megy egyedül a kapusra, megtolja, Pisziiiii!!! Fölé.)
…hoppá. Szóval ott tartottam, hogy minduntalan elmerengsz. A csapatodban valaha is megforduló játékosok. (A brazil Machado, aki hóban nem volt hajlandó játszani. Paľo Šuhaj, akire azt mondta egyszer egy ember, úgy mozog, mint egy ólommadár betonoszlop. A tizenegyesölő Benko kapus, aki Kremnička ellen kupamecscsen öt büntetőt védett ki, s egyet maga is értékesített.)
…hoppá. Hát valahogy így fogsz haladni a könyvvel. Viszont nagyon fogod élvezni. Egy jótanács: ha lehet, meccsre utazva forgasd. (Én Kassára menet olvastam, s megalapozta a jókedvemet, csak hát aztán kikaptunk 3:0-ra…)"

P. S. Most meg Myjaváról hazafelé fejeztem be. Ott is kikaptunk 1:0-ra. Lehet, hogy nem kellene meccsekre magammal hordani a Focilázat, mert nem hoz szerencsét?

8 hozzászólás
>!
lencsemate IP
Nick Hornby: Fociláz

Az emberek nagy része tényleg nem érti mit jelent szurkolónak lenni, hogy képes vagy összeveszni barátaiddal, a családoddal egy meccs után, nem alszol jól, napokig lehangolt vagy egy csapat vagy egy sportoló miatt. De igazából Magyarországon (ma) ez még nehezebb, ha megnézel egy angol bajnokit, összeszorul a szíved egy szezonbérletért. Vagy hát már akinek. De Hornby ilyen és tökéletesen adja ezt át az ő megszokott, remek humorú stílusában

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Traclon

Úgy lettem szerelmes a futballba, ahogy később a nőkbe is: hirtelen, megmagyarázhatatlanul, feltétel nélkül, mit sem gondolva azzal, hogy mennyi fájdalmat és bajt okozhat a szenvedélyem.

11. oldal

>!
Dün SP

A meccsek ideje alatt nem vagyok több tizenegy évesnél. Nem mondom, hogy a futball öl, butít és nyomorba dönt, de hogy miatta maradtam vissza a fejlődésben, az biztos.

126. oldal

>!
psn P

Amíg az ember tudta, hogy hívják a Burnley edzőjét, senki sem törődött vele, hogy az illető egy hatévesnek öltözött, tizenegyéves-forma töpörtyű.

22. oldal Európa, 2010.

>!
Ciccnyog IP

Nemegyszer fantáziáltam arról, hogy az Arsenal a Tottenhammel játszik kupadöntőt, és a fiam, aki ugyanolyan komor, feszült és boldogtalan, mint én voltam, amikor elkezdtem szurkolni az Arsenalnak, Tottenham-szurkoló, és mivel nem tudtunk jegyet szerezni a Wembleybe, otthon nézzük a meccset a tévén. Az utolsó percben a vén csataló Kevin Campbell berúgja a győztes gólt… és én tébolyult ujjongásban török ki, körbeszökdécselem a nappalit, a levegőt bokszolom az öklömmel, s közben gúnyolom, lökdösöm a saját szenvedő gyermekemet, és a haját borzolom örömömben. Félek, hogy képes lennék erre, és ennélfogva az lenne a legokosabb, ha még ma délután elmennék vasectomia-műtétre. Ha az apám 1969-ben, azon a szörnyű napon a Wembleyben Swindon-szurkoló lett volna, és hasonlóan viselkedik, most immár huszonkét éve nem beszélnénk egymással.

157. oldal

9 hozzászólás
>!
Ciccnyog IP

szeretem tudni, hogy van valami, ami alapján az emberek rendszeresen emlékeznek majd rám

237. oldal

Kapcsolódó szócikkek: emlékezet
>!
Dün SP

Ha házasságra érett húszéves csaj lennék, alighanem ott domborítanék az edzésen, és a bugyimat David Rocastle lábai elé hajítanám, de sajnálatos módon ez a fajta rajongói vallomás egy férfi részéről, lehet bármilyen újhullámos, ma még nem elfogadott.

73. oldal - Európa Könyvkiadó, 2005

>!
Aurore

Pedig Barnes első meccsén azért történt olyasmi, amit Hill felhasználhatott volna a könyvében, mi ugyanis a saját két szemünkkel láttuk, hogy bemelegítés közben egyik banánt a másik után dobták be a pályára a vendégszektorból. Azok kedvért, akik nem járatosak a lelátói gyalázkodások szubkultúrájában, a banánok azt voltak hivatottak jelezni, hogy majom van a pályán; és mivel a Liverpool-szurkolók korábban sohasem hoztak banánt az Arsenal elleni meccseikre, pedig a hetvenes évek vége óta mindig volt legalább egy fekete játékosunk, az ember csak arra következtethet, hogy John Barnes volt a majom, akire céloztak.
Azok, akik látták már John Barnest, ezt a gyönyörű, elegáns embert focizni, vagy interjút adni, vagy akár egyszerűen csak kisétálni a focipályára, és ugyanakkor álltak már olyan röfögő, túlsúlyos orangutánok mellett, akik banánokkal dobálóznak és majomhangokat adnak ki, érteni fogják ennek az egésznek az elképesztő komikumát. (Lehet, hogy vannak vonzó, értelmes beszédű és elegáns fajgyűlölők, de akkor azok sohasem járnak futballmeccsre.)

230. oldal - Banánok (Európa, 2010)

>!
Dün SP

Az úgy volt, hogy Chris Roberts vett egy egérnyalókát Jack Reynoldstól (a "Nyalókakirálytól"), leharapta a fejét, a testét meg leejtette a Newmarket Roadon, mielőtt még nekiláthatott volna, és egy autó rögtön átment rajta. És aznap a Cambridge United, amelynek addig sanyarú élete volt a második ligában […], megverte 3:1-re az Orientet, s ezzel megszületett egy rituálé. Ettől kezdve minden hazai meccs előtt beözönlöttünk az édességboltba, megvettük a maguk egereit, kisétáltunk, leharaptuk az egerek fejét, mintha gránátot biztosítottunk volna ki, a torzókat pedig az elhaladó autók alá hajítottuk; s közben Jack Reynolds ott állt az ajtajában, és fejcsóválva nézett bennünket. A United pedig a rituálénknak köszönhetően hónapokon át veretlen maradt az Abbeyben.

131. oldal

>!
psn P

A szombat estére nem emlékszem, de azt tudom, hogy vasárnap, anyák napján inkább elmentem a templomba, mert otthon az a veszély fenyegetett volna, hogy megnézem a tévében a meccs összefoglalóját, és éppen ezzel lépem át azt a határvonalat, amelyen túl az állandó depresszió és téboly leselkedett rám. És arra is emlékszem, hogy amikor megérkeztünk a templomba, a plébános örömmel megjegyezte, hogy milyen szép számban összesereglettünk, ha tekintetbe veszi a tévé kísértését, amely épp egy kupadöntőt ad, mire a barátaim és a családtagjaim oldalba böködtek és vigyorogtak. De tudtam, hogy ez semmiség ahhoz képest, ami az iskolában vár rám hétfőn reggel.

27. oldal Európa, 2010.

>!
pali

A suli ellenére elmentem a meccsre, és azt hittem, hogy csak néhány hozzám hasonló iskolakerülőből és nyugdíjasból fog állni a közönség, erre hatvanháromezren voltunk: az idény legnagyobb nézőszáma. Fel voltam háborodva. Nem csoda, hogy az ország lerohad körülöttünk! Mivel lógtam a suliból, nem oszthattam meg a nyugtalanságomat anyával (akkoriban fel sem fogtam a dolog iróniáját), csak magamban füstölögtem: mi a fene folyik itt?

68. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Steven Gerrard: Életem vörösben
Egressy Zoltán: Lila csík, fehér csík
Sebes Gusztáv: Örömök és csalódások
Schlosser Imre: Schlosser Imre és a magyar futball 35 esztendeje
Kukely Mihály: Tüske
Verebes Krisztina: Az én Mágusom, Verebes József
David Beckham: Focisuli
John King: A futball faktor
Johan Cruyff: Totális foci
Andrés Iniesta – Marcos López – Ramón Besa: Életem játéka