Egy ​fiúról 318 csillagozás

Nick Hornby: Egy fiúról Nick Hornby: Egy fiúról Nick Hornby: Egy fiúról

Will ​Freeman a világ leggondtalanabb embere: se felesége, se gyereke, de még állása sincsen – vígan éldegél minden idők legnépszerűbb karácsonyi dalának jogdíjaiból, melyet az apja írt valaha. Egyetlen bánata, hogy a nők azt szeretik, ha egy férfinak céljai vannak az életben, ki kell hát találnia valamit, ami a szemükben izgalmassá teszi. Egy egyedülálló apa igazán különleges, sőt hősies színben tűnhet fel előttük, így aztán úgy dönt, gyereke lesz. Persze nem igazából (még csak az kéne!); elvégre egy fiktív gyerek is elég ahhoz, hogy a nőknek imponáljon. Az egyedülálló szülők klubjában azonban – balszerencséjére – nemcsak egy frenetikus szőke nővel ismerkedik meg, hanem egy furcsa, tizenkét éves fiúval is. Ettől kezdve Will, a „szabad ember” már nem is annyira szabad – a különc Marcusnak ugyanis, akit az iskolában módszeresen kínoznak a többiek, az élete függ tőle, hogy valaki végre megtanítsa rá, hogyan kell gyereknek lenni. S ki más lenne erre alkalmasabb, mint Will Freeman, aki… (tovább)

Eredeti mű: Nick Hornby: About a Boy

Eredeti megjelenés éve: 1998

>!
Titis, Budapest, 2016
ISBN: 9786155157332 · Fordította: M. Nagy Miklós · Felolvasta: Fekete Ernő
>!
Európa, Budapest, 2013
308 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630795708 · Fordította: M. Nagy Miklós
>!
Európa, Budapest, 2004
308 oldal · ISBN: 9630775581 · Fordította: M. Nagy Miklós

2 további kiadás


Enciklopédia 7


Kedvencelte 50

Most olvassa 5

Várólistára tette 121

Kívánságlistára tette 61

Kölcsönkérné 6


Kiemelt értékelések

>!
SteelCurtain 
Nick Hornby: Egy fiúról

Tehát Nirvana.
Hornby orvul lépre csalt, hiszen azok után, hogy egykor megszámlálhatatlan óráig a Nirvana zenéje zengett lakásunkban, nem lehetek közömbös. És még akkor is szeretnem kell, ha a művészi hatás eleinte igencsak idegborzoló volt, mert idősebb fiam a kedvenc Nirvana dalait próbálgatva tanult gitározni. Aki átélt már hasonlót, az tudja, hogy bármilyen remek legyen is a végreredmény, a kezdet merő idegbaj.
Mellesleg Hornby többnyire jól eltalált figurákkal operál. Az infantilis Will is ezek közé tartozik. Elég jómódú ahhoz, hogy irigyeljük, amiért nem kell robotolnia, lábát lógatva élheti világát, de nem is olyan dúsgazdag, hogy megvessük parazita életmódja miatt. Marcus, a történet középpontjában álló fiú is hús-vér figurának tűnik. A történet banális, elvált szülők, gyermekét egyedül nevelő anya, új környezetébe nehezen beilleszkedő gyerek. Bár az egész igen sok sebből vérzik, mégis szerethető történet. Ellie és Marcus barátsága nehezen hihető. Nem mintha nem létezne fiú-lány barátság – ifjúkoromban az én egyik legjobb barátom is egy lány volt, akinek az első házasságkötésénél még készséges hamis tanúja is voltam. – , hanem azért, mert a tinikor kezdetén, amikor a lányok nemcsak testileg érnek hamarabb, az a néhány év korkülönbség Ellie javára akár egy évszázadnak is tűnhet. A történet legsúlyosabb problémája ugyanaz, mint a legtöbb Hornby regénynek. Hősei túlságosan simulékonyak. Túlzottan készségesen igyekeznek megfelelni szerepüknek, beleolvadni a korszakba, a társadalomba, a tömegbe, mindenbe, még az én értékelésembe is. Ennek ellenére is érdemes olvasni, mert ügyesen tár fel problémákat és olyan nézőpontokat, melyről vagy nem volt tudomásunk, vagy igyekeztünk róla elfeledkezni.

>!
Bla IP
Nick Hornby: Egy fiúról

Egy nő, egy gyermek és egy férfi kisebb külön kalandjaival indul Hornby 1998-ban írt könyve, s érezzük, ők összetalálkoznak majd, hogy közösen találjanak megoldást jövőjükre. Miután magam is egy Marcusként nőttem fel 6 éves koromtól, – igaz, apám mellett nagymamám is besegített nevelésembe – így nem voltak teljesen ismeretlenek a szituációk és a felvetések. Sőt időnként ma is érzem úgy, hogy változatlan fiatalon nézek ki fejemből szemeimen keresztül a világba. Szép könyv. Érdemes elgondolkodni az üzenetén, s törekedni arra, hogy az életben – minden viszontagság ellenére – őrizzünk meg minél többet gyermeki, fiatalos énünkből…

>!
tonks
Nick Hornby: Egy fiúról

Vicces visszagondolni arra az időre, amikor úgy gondoltam, Nick Hornby nem nekem való könyveket ír, az összes olyan furának, unalmasnak tűnt akkor. Most meg már Hornby az, aki biztos bástyaként ott vár a polcon, hogy ha nagyon jót, elgondolkodtatót akarok olvasni. Betegen kezdtem most neki ennek a könyvnek, csak ez, meg a mangós fürdősó javított az életminőségemen a bacikkal folytatott harcok közepette. Ez volt az ötödik könyvem tőle, és ajjaj, fogy az életmű!

2 hozzászólás
>!
n P
Nick Hornby: Egy fiúról

Hornby könyveinek és az abban rejlő üzeneteknek még ha 1998-ból való is (mint ez a könyv), aktualitása, életszerűsége nem kérdés. Úgy kezdtem el, ahogy szoktam – mivel már egyszer le vett a lábamról, így még egyszer nem kellett – szóval, úgy, hogy ismét jól szórakozom majd. De Hornby ennél sokkal több, ezt most is megmutatta. Lazán és finom iróniával, enyhe cinikus önvizsgálattal és két fiúval talált el. Pedig én, akinek van kettő is belőle, azt hihettem ,hogy nem tud újat mondani. Will aki a szabadságot, az örök, kötelékektől mentes felnőtt életét éli és Marcus, aki már 11 évesen is ennek éppen az ellenkezőjét próbálja túlélni. S milyen bölcsen teszi.! A történet innentől (ha nem olvasnánk tovább) kiszámítható is lehetne. Biztos találkoznak majd, lesz egy anyuka meg valahol egy apuka, lesznek nagy találkozások és még nagyobb szétválások. A történet tényleg csak ennyi. Ami mögötte van, az a több és Hornbyt ezért érdemes olvasni. Egyszerre csalogatja elő az olvasóból a gyermek, a felnőtt és a szülő énjét. Amikor pedig el/betalál néhány mondat oda belülre ahol senki se látja, akkor kész vagy az egyik énnel azonnal felmenteni a másikat. Mert ki akar felnőni? ;) Csak az idő múlik el…
…és Marcus még annyit mondanék, hogy annak a kacsának, már úgyis mind1 lett volna. Ebben biztos vagyok.

3 hozzászólás
>!
Youditta
Nick Hornby: Egy fiúról

A történet elején még jókat tudtam mosolyogni, ahogy magam elé képzeltem Willt, aki kitalál magának egy gyereket és elmegy az elvált szülők klubjába ismerkedni, csajozni. Az úgy vicces, na.
Aztán jön a kis fiatal Marcus a kamaszkori problémáival, és ahogy besiklik Will életébe hoz meglepő fordulatokat, kalandokat.
Igazából az egész történet komoly is meg humoros is egyben, hiszen mélyen érinti a lelki, érzelmi életet, traumák jönnek elő, vagyis humorral van leplezve az igenis komoly tartalom.
A gondom egyedül annyi csak, hogy elment mellettem a történet körülbelül a felétől, valahogy nem érdekelt igazán onnantól. Pedig jó írás ez. Ez van, de Hornbyt azért megkedveltem.

>!
latinta SP
Nick Hornby: Egy fiúról

    Érdekes a kapcsolatom ezzel a történettel. Úgy adódott, hogy – körülbelül egy évvel ezelőtt – láttam a belőle készült filmet (http://snitt.hu/filmek/egy-fiurol-2002), de csak nagyjából a 43. perctől kezdve. (Azóta sem néztem meg.) Így aztán – sajnos – azonképpen látom magam előtt egyik-másik szereplőt, ahogyan a castingos, rendező… elképzelte.
    Most végre megismerkedtem a szöveggel, és azon gondolkodom, vajon biztos-e, hogy csak Egy fiúról szól-e a regény? És ahogy gondolkodom, egyre inkább arra a megállapodásra jutok magamban, hogy Marcus csak az apropója, az összekötő láncszeme annak a szövevényes valaminek, amely ennek a két szónak a lényegét járja körül sokféle nézőpontból: „az értelme”.
    Ezek után bátran állíthatom: a Nick Hornbyt olvasásnak – is – VAN értelme.

>!
ppeva P
Nick Hornby: Egy fiúról

Egyszerre találta el a gyermeki és az anyukai énemet…
Nem ártana szinte minden gyerek mellé egy félig-meddig külső felnőtt, mert néha csodákat tesz.
És igen, bármilyen szégyen is, de a mai fejemmel teljesen megértem Willt. Szerencse, hogy fiatalon másmilyen voltam, így most gazdagabb vagyok a gyerekeimmel és a tapasztalataimmal. De a lényem egyik belső, önző és lusta fele nagyon örülne, ha szabadon, minden kötöttség nélkül tölthetném be/ki napjaim üres félórányi időegységeit. Vagy mégse, de ez úgyis csak feltételezés, meg már úgyis késő… :)

5 hozzászólás
>!
Doro
Nick Hornby: Egy fiúról

Elgondolkodtató, szép könyv. Először filmen láttam és ahhoz képest egészen más az olvasmányélmény.

A Hornby által felvetett téma érzékenyen érint, mert én meg egy lányból gyúrt Marcus-ként éltem a szüleim mellett, nemcsak 12, de 15-20 éves koromig. Érdekes eljátszani a gondolattal, hogy mi lett volna, ha mi is kapunk egy Will Freeman-féle külső iránytűt… (De nem kaptunk. Én kerestem, a húszas éveimben.)
A fentiek miatt felkérek mindenkit, aki megtisztel avval, hogy e sorokat elolvassa, hogy tizen-pár év múlva szíveskedjék hozzánk bekopogni és ha azt látja, hogy a gyerekeimet a saját ideológiai klónomként nevelem, kólintson alaposan fejbe. Jó alaposan. Előre is nagy köszönet jár érte.

Egyébként én is a filmet láttam előbb, mint olyan sokan közülünk. Szerintem a film még avval együtt is nagyon jó, hogy beletettek egy-két dramaturgiai fordulatot (és kihagytak jó sok másikat), acélból, hogy a gyerek-anya szeretet viszonyát erőteljesebben érzékeltessék.
Ezért az Egy fiúról másik fő mondanivalója számomra a zavarba ejtő, megkapó, felemelő, mindent elsöprő gyermeki szeretet, amihez frissen sült édesanyaként nem tudok bőgés nélkül viszonyulni.

Szóval: tartalmas, szép, szeretem.

>!
atalant I
Nick Hornby: Egy fiúról

Ismerős az érzés, mikor a karodon van egy varasodó heg, és közben filmet nézel? A seb viszket, fáj, meg úgy egyébként is… Úgyhogy megkapargatod, próbálod leszedegetni, de nem megy, úgyhogy nem érezheted az ezzel járó elégedett fájdalmat sem. Közben meg a film sem köt le igazán annyira, hogy ezt a hiányt kárpótolja, vagy legalább a figyelmedet elvonja. Na, ez a könyv pont ilyen volt.

4 hozzászólás
>!
cseri P
Nick Hornby: Egy fiúról

A templomban, ahova időnként járok, szokott a lelkész könyvekre hivatkozni, idézni, ami engem már az első alkalommal meggyőzött, hogy nekem ide kell járni. :D Na, szóval ő mesélte egyszer, még télen ezt a sztorit, bár nem a könyvet, inkább a filmet. Akkor gondoltam, hogy azért adok még egy esélyt Hornybynak, akit amúgy annyira nem szeretek. Őszintén szólva, ez a könyv sem győzött meg… van valami izééé a stílusában. Gyenge négyes.

7 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
tasiorsi

Will soha nem akart szerelmes lenni. Amikor ez a barátaival történt, mindig különös módon kellemetlennek tűnt számára a dolog: megfigyelései szerint álmatlanság és étvágytalanság kísérte, sőt viszonzatlan szerelem esetén valóságos szenvedés, beteljesülés esetén meg valami gyanús, eszelős boldogság. A szerelmes emberek képtelenek voltak uralkodni magukon, hirtelen védtelenek lettek, és ha csak időlegesen is, de többé nem elégedtek meg azzal, hogy betöltik saját terüket a térben, és többé nem volt elég nekik egy új dzseki, egy adag fű vagy a kedvenc tévésorozatuk délutáni újravetítése, hogy helyreálljon bennük a lelki teljesség érzése.

191. oldal, huszonnégy

>!
Frank_Spielmann I

Az ember úgy gondolná, ha egyszer együtt pisilt valakivel, akkor valahogy csak kapcsolatban kellene maradnia vele.

egy

Kapcsolódó szócikkek: pisilés
6 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I

– És tudtál Kirk O'Bane-ről is.
– Kiről?
– Kirk O'Bane-ről.
– A futballistáról?
– Persze, nem hiszem, hogy igazából focista. Ellie csak viccelt velem, ahogy te is szoktál.
– De a keresztneve Kirk?
– Asszem.
– Kurt Cobain, te tökfej.
– Ki az a Kurt Cobain?
– A Nirvana énekese.
– Gondoltam, hogy énekes. Fehéríti a haját? És kicsit hasonlít Jézusra?
– Fogjuk rá.

húsz

Kapcsolódó szócikkek: Kurt Cobain
>!
Frank_Spielmann I

Ez valami dupla paradoxon vagy mi a frász volt: az ember annyira élvezi a beszélgetést valakivel, hogy a) úgy fest, mintha álmataggá válna a tekintete, és b) a szájának az illető szájára való tapasztása révén meg akarja akadályozni, hogy az tovább beszéljen.

246. oldal, harminc (Európa, 2013)

4 hozzászólás
>!
tasiorsi

– Aha. Ide figyelj, Marcus! Hallottál már a szexről, igaz? Az egy elég komoly dolog.
– Tudom, nem vagyok hülye. De nem tudom elhinni, hogy nincs más, csak ez. Ó, a francba! – Megint elvesztett egy életet. – Mer nem tom, hogy akarom-e simogatni Ellie-t vagy nem. De azt tudom, hogy akarom, hogy a barátnőm legyen.
– Jó, szóval mit szeretnél még, hogy más legyen?
– Többet akarok vele lenni. Mindig vele akarok lenni, nemcsak akkor, amikor véletlen belebotlok. És meg akarok szabadulni Zoétól, bár szeretem Zoét, de magamnak akarom Ellie-t. És mindent neki akarok először elmesélni, még mielőtt elmesélném másnak, akár neked vagy anyunak is. És nem akarom, hogy legyen másik fiúja. Ha ez mind meglenne, akkor nem érdekelne, hogy simogathatom-e vagy nem.

213. oldal, huszonhat

>!
tasiorsi

– Hát, sok szerencsét – mondta Katrina. – Sokan vagyunk, akik fél életünket azzal töltöttük, hogy olyan valakit kerestünk, aki nem annyira más, mint mi, és még nem találtuk meg.
– Annyira nehéz? – kérdezte Marcus.
– A legnehezebb dolog a világon – Mondta Fiona, akkora átérzéssel, hogy Will bele se akart gondolni.

293. oldal, harmincnégy

>!
tasiorsi

Will még mindig nem érzett rá, hogyan lehetne viccelni vele. Ami cappuccino-hab könnyedségével hagyta el a száját, az mintha nokedlitésztaként érkezett volna Fiona fülébe.

305. oldal, harminchat

>!
tasiorsi

– Honnan tudom?
– Aha. Honnan tudod, hogy azt akarod, hogy a barátnőd legyen?
– Nem tudom. Csak érzem a gyomromban. – Igen, pontosan ott érezte. Nem a szívében, nem a fejében, még csak nem is az ágyékában; a gyomrában érezte, amely azonnal görcsbe rándult, és nem volt képes megemészteni a cigarettafüstnél kalóriadúsabb táplálékot. Ha csak cigarettafüstöt fog emészteni, akkor legalább le is ad pár kilót.

211. oldal, huszonhat

>!
Dormeck P

Pedig könnyű, mármint az élet, túró az egész, egyszerű számtan doga: szeretni, és engedni, hogy szeressenek, csak akkor éri meg a kockázatot, ha az esélyek számodra kedvezőek, de egészen nyilvánvaló, hogy ez lehetetlen. Van kábé hetvenkilenc billió ember a földön, és ha szerencsés vagy, elérheted, hogy tizenöt vagy húsz szeretni fog közülük. Tessék!

>!
SteelCurtain 

Ma már nem muszáj, hogy az embernek legyen saját élete; megteheti, hogy csak szép nyugisan lesi a kerítésen át másokét, merthogy van egy csomó faszi, aki mindenki szeme láttára, az újságokban, az East End-i szomszédokról szóló tévésorozatban, filmekben, finoman szomorkás jazz-szerzeményekben vagy rap dobhártyarepesztőkben éli a maga életét. A húszéves Will meglepődött és valószínűleg elszontyolodott volna, ha megtudja, hogy harminchat éves korára nem fogja megtalálni a saját életét, de a harminchat éves Will nem volt különösebben boldogtalan emiatt; így legalább kisebb volt körülötte a rumli.


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Charles Dickens: Karácsonyi ének
Dickens Károly: Karácsoni ének
Terry Pratchett: A mágia fénye
Émile Ajar: Előttem az élet
Kurt Vonnegut: Bajnokok reggelije
Erlend Loe: Doppler
Timur Vermes: Nézd, ki van itt
Salinger Richárd: Omyno
Rhys Bowen: Holttest a könyvesboltban
James Bowen: Bob szerint a világ