Egy ​fiúról 387 csillagozás

Nick Hornby: Egy fiúról Nick Hornby: Egy fiúról Nick Hornby: Egy fiúról

Will ​Freeman a világ leggondtalanabb embere: se felesége, se gyereke, de még állása sincsen – vígan éldegél minden idők legnépszerűbb karácsonyi dalának jogdíjaiból, melyet az apja írt valaha. Egyetlen bánata, hogy a nők azt szeretik, ha egy férfinak céljai vannak az életben, ki kell hát találnia valamit, ami a szemükben izgalmassá teszi. Egy egyedülálló apa igazán különleges, sőt hősies színben tűnhet fel előttük, így aztán úgy dönt, gyereke lesz. Persze nem igazából (még csak az kéne!); elvégre egy fiktív gyerek is elég ahhoz, hogy a nőknek imponáljon. Az egyedülálló szülők klubjában azonban – balszerencséjére – nemcsak egy frenetikus szőke nővel ismerkedik meg, hanem egy furcsa, tizenkét éves fiúval is. Ettől kezdve Will, a „szabad ember” már nem is annyira szabad – a különc Marcusnak ugyanis, akit az iskolában módszeresen kínoznak a többiek, az élete függ tőle, hogy valaki végre megtanítsa rá, hogyan kell gyereknek lenni. S ki más lenne erre alkalmasabb, mint Will Freeman, aki… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1998

>!
Titis, Budapest, 2016
ISBN: 9786155157332 · Fordította: M. Nagy Miklós · Felolvasta: Fekete Ernő
>!
Európa, Budapest, 2013
308 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630795708 · Fordította: M. Nagy Miklós
>!
Európa, Budapest, 2004
308 oldal · ISBN: 9630775581 · Fordította: M. Nagy Miklós

2 további kiadás


Enciklopédia 8


Kedvencelte 58

Most olvassa 11

Várólistára tette 142

Kívánságlistára tette 76

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

Rituga P>!
Nick Hornby: Egy fiúról

Úgy gondolom, Hornby személyében új kedvencre tettem szert. Hihetetlenül fanyar humorral átitatott regény, ami kicsit sem vicces. Minden szereplő új színt, új nézőpontot ad a történethez, így válik teljessé az egész. Hétköznapi esendőségükben, ügyetlenségeikben nagyon is szerethető figurák bontakoznak ki a könyv lapjain. Mély és fájdalmas élethelyzeteket villannak fel összetört felnőtt és gyerekek szemszögéből is, mégsem válik nyomasztóvá, mert humorral íveli át Hornby a fájó pontokat. Senki élete sem ilyen, mégis mindannyian magunkra ismerünk benne.

2 hozzászólás
Morpheus>!
Nick Hornby: Egy fiúról

Hornbytól ez a második könyvem spoiler, az első is remek volt, és ez is az. Mindkettőben magamra ismertem. És ez jó érzéssel tölt el. Van egy oldal, amit kétszer elolvastam, annyira jellemző rám, és nemcsak jellemző rám, hanem rávilágított az életemnek egy nagyon fontos részletére, amit nem igazán tudtam se megfogalmazni, se értelmezni ilyen tűpontosan, de teljesen igaza van. Pacsi. Itt a rövid verzió, ha más nem idézte volna, akkor rögtön kiírom, de így is könyvjelzőztem:
https://moly.hu/idezetek/430236
Persze nem csak ennyiről szól, van benne néhány elcseszett figura, én ugyan Willel azonosultam, de lehet Fionával és Marcussal is, szóval aki semmiben lebegő férfi, depressziós egyedülálló anyuka, vagy bántalmazott iskolás, az mind magára ismerhet, és akkor nemcsak szeretni fogja ezt a könyvet, hanem segíteni is fog neki, ad valamit. És az szerintem fontos, hogy ha lemerülünk egy könyv nevű tengerbe, akkor amikor felbukkanunk, legyen néhány gyöngy a kezünkben.
Jön a többi könyve is.

2 hozzászólás
SteelCurtain>!
Nick Hornby: Egy fiúról

Tehát Nirvana.
Hornby orvul lépre csalt, hiszen azok után, hogy egykor megszámlálhatatlan óráig a Nirvana zenéje zengett lakásunkban, nem lehetek közömbös. És még akkor is szeretnem kell, ha a művészi hatás eleinte igencsak idegborzoló volt, mert idősebb fiam a kedvenc Nirvana dalait próbálgatva tanult gitározni. Aki átélt már hasonlót, az tudja, hogy bármilyen remek legyen is a végreredmény, a kezdet merő idegbaj.
Mellesleg Hornby többnyire jól eltalált figurákkal operál. Az infantilis Will is ezek közé tartozik. Elég jómódú ahhoz, hogy irigyeljük, amiért nem kell robotolnia, lábát lógatva élheti világát, de nem is olyan dúsgazdag, hogy megvessük parazita életmódja miatt. Marcus, a történet középpontjában álló fiú is hús-vér figurának tűnik. A történet banális, elvált szülők, gyermekét egyedül nevelő anya, új környezetébe nehezen beilleszkedő gyerek. Bár az egész igen sok sebből vérzik, mégis szerethető történet. Ellie és Marcus barátsága nehezen hihető. Nem mintha nem létezne fiú-lány barátság – ifjúkoromban az én egyik legjobb barátom is egy lány volt, akinek az első házasságkötésénél még készséges hamis tanúja is voltam. – , hanem azért, mert a tinikor kezdetén, amikor a lányok nemcsak testileg érnek hamarabb, az a néhány év korkülönbség Ellie javára akár egy évszázadnak is tűnhet. A történet legsúlyosabb problémája ugyanaz, mint a legtöbb Hornby regénynek. Hősei túlságosan simulékonyak. Túlzottan készségesen igyekeznek megfelelni szerepüknek, beleolvadni a korszakba, a társadalomba, a tömegbe, mindenbe, még az én értékelésembe is. Ennek ellenére is érdemes olvasni, mert ügyesen tár fel problémákat és olyan nézőpontokat, melyről vagy nem volt tudomásunk, vagy igyekeztünk róla elfeledkezni.

Bla IP>!
Nick Hornby: Egy fiúról

Egy nő, egy gyermek és egy férfi kisebb külön kalandjaival indul Hornby 1998-ban írt könyve, s érezzük, ők összetalálkoznak majd, hogy közösen találjanak megoldást jövőjükre. Miután magam is egy Marcusként nőttem fel 6 éves koromtól, – igaz, apám mellett nagymamám is besegített nevelésembe – így nem voltak teljesen ismeretlenek a szituációk és a felvetések. Sőt időnként ma is érzem úgy, hogy változatlan fiatalon nézek ki fejemből szemeimen keresztül a világba. Szép könyv. Érdemes elgondolkodni az üzenetén, s törekedni arra, hogy az életben – minden viszontagság ellenére – őrizzünk meg minél többet gyermeki, fiatalos énünkből…

n P>!
Nick Hornby: Egy fiúról

Hornby könyveinek és az abban rejlő üzeneteknek még ha 1998-ból való is (mint ez a könyv), aktualitása, életszerűsége nem kérdés. Úgy kezdtem el, ahogy szoktam – mivel már egyszer le vett a lábamról, így még egyszer nem kellett – szóval, úgy, hogy ismét jól szórakozom majd. De Hornby ennél sokkal több, ezt most is megmutatta. Lazán és finom iróniával, enyhe cinikus önvizsgálattal és két fiúval talált el. Pedig én, akinek van kettő is belőle, azt hihettem ,hogy nem tud újat mondani. Will aki a szabadságot, az örök, kötelékektől mentes felnőtt életét éli és Marcus, aki már 11 évesen is ennek éppen az ellenkezőjét próbálja túlélni. S milyen bölcsen teszi.! A történet innentől (ha nem olvasnánk tovább) kiszámítható is lehetne. Biztos találkoznak majd, lesz egy anyuka meg valahol egy apuka, lesznek nagy találkozások és még nagyobb szétválások. A történet tényleg csak ennyi. Ami mögötte van, az a több és Hornbyt ezért érdemes olvasni. Egyszerre csalogatja elő az olvasóból a gyermek, a felnőtt és a szülő énjét. Amikor pedig el/betalál néhány mondat oda belülre ahol senki se látja, akkor kész vagy az egyik énnel azonnal felmenteni a másikat. Mert ki akar felnőni? ;) Csak az idő múlik el…
…és Marcus még annyit mondanék, hogy annak a kacsának, már úgyis mind1 lett volna. Ebben biztos vagyok.

3 hozzászólás
tonks>!
Nick Hornby: Egy fiúról

Vicces visszagondolni arra az időre, amikor úgy gondoltam, Nick Hornby nem nekem való könyveket ír, az összes olyan furának, unalmasnak tűnt akkor. Most meg már Hornby az, aki biztos bástyaként ott vár a polcon, hogy ha nagyon jót, elgondolkodtatót akarok olvasni. Betegen kezdtem most neki ennek a könyvnek, csak ez, meg a mangós fürdősó javított az életminőségemen a bacikkal folytatott harcok közepette. Ez volt az ötödik könyvem tőle, és ajjaj, fogy az életmű!

2 hozzászólás
DaTa>!
Nick Hornby: Egy fiúról

A szerzőtől csak a Hosszú út lefelét olvastam korábban, amit nagyon szerettem. Szerettem a stílusát, a könnyedségét, az abszurditását, és azt, hogy mégis találtam benne mondanivalót, de még milyet. Így nagy várakozással álltam neki ennek, és azt kell mondjam, egészen egyszerűen imádtam. Minden sorát faltam, Marcusért majd megszakadt a szívem, vele izgultam, drukkoltam, képzeletben megöleltem és bátorítólag suttogtam a fülébe. Gyönyörű, gyönyörű, gyönyörű könyv ez, lesz még dolgunk egymással.

latinta P>!
Nick Hornby: Egy fiúról

    Érdekes a kapcsolatom ezzel a történettel. Úgy adódott, hogy – körülbelül egy évvel ezelőtt – láttam a belőle készült filmet (http://snitt.hu/filmek/egy-fiurol-2002), de csak nagyjából a 43. perctől kezdve. (Azóta sem néztem meg.) Így aztán – sajnos – azonképpen látom magam előtt egyik-másik szereplőt, ahogyan a castingos, rendező… elképzelte.
    Most végre megismerkedtem a szöveggel, és azon gondolkodom, vajon biztos-e, hogy csak Egy fiúról szól-e a regény? És ahogy gondolkodom, egyre inkább arra a megállapodásra jutok magamban, hogy Marcus csak az apropója, az összekötő láncszeme annak a szövevényes valaminek, amely ennek a két szónak a lényegét járja körül sokféle nézőpontból: „az értelme”.
    Ezek után bátran állíthatom: a Nick Hornbyt olvasásnak – is – VAN értelme.

Youditta>!
Nick Hornby: Egy fiúról

A történet elején még jókat tudtam mosolyogni, ahogy magam elé képzeltem Willt, aki kitalál magának egy gyereket és elmegy az elvált szülők klubjába ismerkedni, csajozni. Az úgy vicces, na.
Aztán jön a kis fiatal Marcus a kamaszkori problémáival, és ahogy besiklik Will életébe hoz meglepő fordulatokat, kalandokat.
Igazából az egész történet komoly is meg humoros is egyben, hiszen mélyen érinti a lelki, érzelmi életet, traumák jönnek elő, vagyis humorral van leplezve az igenis komoly tartalom.
A gondom egyedül annyi csak, hogy elment mellettem a történet körülbelül a felétől, valahogy nem érdekelt igazán onnantól. Pedig jó írás ez. Ez van, de Hornbyt azért megkedveltem.

Ildó>!
Nick Hornby: Egy fiúról

     Hornby figurái mindig olyan élő, lélegző karakterek, hogy akár a szomszédunkban is élhetnének, minden történetét könnyedén, laza stílussal írja, cinikussággal, szarkazmussal, humorral fűszerezve a kemény, elgondolkodtató témákat, hát a való életben is mi más segíthet át sokszor a nehezén, ha nem a humor. Ez a történet egy fiúról, vagy inkább kettő fiúról, is az az ízig-vérig Hornby-regény.
     Will is egy fiú a történet elején, akinek szüksége van valakire, hogy túl lásson kicsit saját magán, hogy végre igazi felnőtt férfivá váljon. Ez a valaki pedig Marcus és az ő ártatlan, gyermeki világa. Ők ketten egy hihetetlenül szeretnivaló párost alkotnak. Csodálatos nyomonkövetni, ahogy a véletlen egymás mellé vetődésből kialakul a kötődés, a törődés, miközben új érzéseket fedeznek fel magukban. Ahogy Marcus az ő kis világában él, a saját módján fejti ki gondolatait, mondanivalóit, de úgy, hogy még a felnőtteket is elgondolkodtatja; míg Will rádöbben, egyre többet jelent neki a gyerek.
     Nagyon-nagyon szerettem az ő történetüket.


Népszerű idézetek

mazsa>!

Az élet olyan sok időt felemészt; hogyan lehetséges, hogy valaki ugyanazon a napon dolgozik is meg, mondjuk fürdik is? Gyanította, hogy egy-két ismerőse él bizonyos nem túl gusztusos kompromisszumokkal.

82. oldal , tizenkettő

tasiorsi>!

Will soha nem akart szerelmes lenni. Amikor ez a barátaival történt, mindig különös módon kellemetlennek tűnt számára a dolog: megfigyelései szerint álmatlanság és étvágytalanság kísérte, sőt viszonzatlan szerelem esetén valóságos szenvedés, beteljesülés esetén meg valami gyanús, eszelős boldogság. A szerelmes emberek képtelenek voltak uralkodni magukon, hirtelen védtelenek lettek, és ha csak időlegesen is, de többé nem elégedtek meg azzal, hogy betöltik saját terüket a térben, és többé nem volt elég nekik egy új dzseki, egy adag fű vagy a kedvenc tévésorozatuk délutáni újravetítése, hogy helyreálljon bennük a lelki teljesség érzése.

191. oldal, huszonnégy

Frank_Waters I>!

– És tudtál Kirk O'Bane-ről is.
– Kiről?
– Kirk O'Bane-ről.
– A futballistáról?
– Persze, nem hiszem, hogy igazából focista. Ellie csak viccelt velem, ahogy te is szoktál.
– De a keresztneve Kirk?
– Asszem.
– Kurt Cobain, te tökfej.
– Ki az a Kurt Cobain?
– A Nirvana énekese.
– Gondoltam, hogy énekes. Fehéríti a haját? És kicsit hasonlít Jézusra?
– Fogjuk rá.

húsz

Kapcsolódó szócikkek: Kurt Cobain
Frank_Waters I>!

Az ember úgy gondolná, ha egyszer együtt pisilt valakivel, akkor valahogy csak kapcsolatban kellene maradnia vele.

egy

Kapcsolódó szócikkek: pisilés
6 hozzászólás
Frank_Waters I>!

Ez valami dupla paradoxon vagy mi a frász volt: az ember annyira élvezi a beszélgetést valakivel, hogy a) úgy fest, mintha álmataggá válna a tekintete, és b) a szájának az illető szájára való tapasztása révén meg akarja akadályozni, hogy az tovább beszéljen.

246. oldal, harminc (Európa, 2013)

4 hozzászólás
tasiorsi>!

– Aha. Ide figyelj, Marcus! Hallottál már a szexről, igaz? Az egy elég komoly dolog.
– Tudom, nem vagyok hülye. De nem tudom elhinni, hogy nincs más, csak ez. Ó, a francba! – Megint elvesztett egy életet. – Mer nem tom, hogy akarom-e simogatni Ellie-t vagy nem. De azt tudom, hogy akarom, hogy a barátnőm legyen.
– Jó, szóval mit szeretnél még, hogy más legyen?
– Többet akarok vele lenni. Mindig vele akarok lenni, nemcsak akkor, amikor véletlen belebotlok. És meg akarok szabadulni Zoétól, bár szeretem Zoét, de magamnak akarom Ellie-t. És mindent neki akarok először elmesélni, még mielőtt elmesélném másnak, akár neked vagy anyunak is. És nem akarom, hogy legyen másik fiúja. Ha ez mind meglenne, akkor nem érdekelne, hogy simogathatom-e vagy nem.

213. oldal, huszonhat

tasiorsi>!

– Hát, sok szerencsét – mondta Katrina. – Sokan vagyunk, akik fél életünket azzal töltöttük, hogy olyan valakit kerestünk, aki nem annyira más, mint mi, és még nem találtuk meg.
– Annyira nehéz? – kérdezte Marcus.
– A legnehezebb dolog a világon – Mondta Fiona, akkora átérzéssel, hogy Will bele se akart gondolni.

293. oldal, harmincnégy

tasiorsi>!

– Honnan tudom?
– Aha. Honnan tudod, hogy azt akarod, hogy a barátnőd legyen?
– Nem tudom. Csak érzem a gyomromban. – Igen, pontosan ott érezte. Nem a szívében, nem a fejében, még csak nem is az ágyékában; a gyomrában érezte, amely azonnal görcsbe rándult, és nem volt képes megemészteni a cigarettafüstnél kalóriadúsabb táplálékot. Ha csak cigarettafüstöt fog emészteni, akkor legalább le is ad pár kilót.

211. oldal, huszonhat

Sheeana>!

– Miért, mit csinálok?
– Semmit.
Pontosan így gondolta Will is. – És akkor hogy van az, hogy keménynek kell lennem hozzá?
– Mert… a legtöbben azt gondoljuk, az élet értelme a munkával, a gyerekkel, a családdal vagy bármi ilyesmivel van kapcsolatban. Neked ebből nincsen semmi. Nincs semmi közted és a kétségbeesés között, de nem tűnsz valami kétségbeesett embernek.

249. oldal

SteelCurtain>!

Ma már nem muszáj, hogy az embernek legyen saját élete; megteheti, hogy csak szép nyugisan lesi a kerítésen át másokét, merthogy van egy csomó faszi, aki mindenki szeme láttára, az újságokban, az East End-i szomszédokról szóló tévésorozatban, filmekben, finoman szomorkás jazz-szerzeményekben vagy rap dobhártyarepesztőkben éli a maga életét. A húszéves Will meglepődött és valószínűleg elszontyolodott volna, ha megtudja, hogy harminchat éves korára nem fogja megtalálni a saját életét, de a harminchat éves Will nem volt különösebben boldogtalan emiatt; így legalább kisebb volt körülötte a rumli.


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Helen Fielding: Bridget Jones naplója
Sophie Kinsella: Tudsz titkot tartani?
J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve
Émile Ajar: Előttem az élet
Charles Dickens: Karácsonyi ének
Dickens Károly: Karácsoni ének
Sophie Kinsella: Tripla koktél
Rhys Bowen: Holttest a könyvesboltban
Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták
Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak