Betoncsók 84% 203 csillagozás

Nem mondhatnám, hogy a tiniterhesség problémája érdeklődésem homlokterében állna. Nehéz, némelyeknek sorsfordító kérdés ez, de nekem fiatalkoromban se kellett vele foglalkoznom, mert nemcsak engem, de barátaimat, barátnőimet, és közeli ismerőseimet se érintette a probléma. Nem mintha nagy ritkán (???) ne lett volna kifogásolható védekezésünk komolysága, ám az élethez szerencse is kell. Később is mindössze egy távoli ismerősöm családjában jelent meg hirtelen felindulásból a gólya. A két tiniszülő együttvéve volt 27 éves, de azok is hamar eltűntek a látóteremből.
A tiniterhességet tehát nem ismerem testközelből.
A gördeszkázást sem.
Az ismeretlen terepen játszódó regény ennek ellenére tetszett, viszont borzalmasan idegesített ez a Sam nevű gördeszkás kölyök. Eleve hidegen hagy a gördeszka, habár a sérülésveszélyessége miatt kétségtelen, hogy hódolói nem puhány fickók. Sam viszont úgy viselkedik, hogy hozzá képest a gyáva nyúl minden kis falu főterén hatméteres lovasszobrot érdemelne példamutató hősiességéért. Nem először, s valószínűleg nem utoljára esik meg, hogy egy tinédzser srác teherbe ejti a barátnőjét. Nyilván a lány helyzete a nehezebb, de azért igen tanulságos a fiúk viselkedése is. Mindeddig háromféle hozzáállást ismertem részükről. A bátrat, amelyben vállalják, hogy jöjjön aminek jönnie kell, legyen az gyerekvállalás, vagy abortusz, esetlegesen nehézlovassági pofonokkal terhelten, s talán nemcsak a lány apja, hanem saját szülei részéről is. Van a cinikus, akit nem érdekel a dolog. Ha ők kapnák azokat a pofonokat, én is tudnék ilyen cinikusan viselkedni. Van aztán a gyáva hozzáállás is, nem én voltam, nem az én gyerekem, bizonyítsák rám, ha tudják. Az ő bátorságuk abban áll, hogy nyíltan vállalják gyávaságukat. És van a gyávaságnak valami egészen mély gödre, amiben csak Sam lakozik.
Terhes a barátnőm? Anya kapj az öledbe! Kétéves akarok lenni, és soha nem is akarok idősebbé válni!
Hornby persze ügyesen, s ami fontosabb, hitelesen bonyolítja a cselekmény szálait, de ez a kölyök akkor is a begyemben van. Meglehetősen sok fiatalt ismertem meg az ezredfordulós ifjúságból, s tapasztaltam, hogy egy sereg remek fiú és lány mellett az ifjak egy nem elhanyagolható része nem jogosít különösebb reményekre. De Sam „problémamegoldó képessége” még ennek fényében is alkalmas rá, hogy az összes katolikus szentből kihozza az állatot. Rólam nem is beszélve. Szerencséje, hogy én nem vagyok lányos apa.
És a lábamat továbbra sem teszem semmiféle ingatag szerkentyűkre.

Már megint egy átlag társadalmi problémát dolgoz fel Hornby a maga könnyen emészthető módján. Nagy-Britanniára valamiért eléggé jellemző a tizenévesek teherbeesése. Vajon ez miért lehet?

Mondjuk itt Magyarországon én kötelező olvasmánnyá tenném az iskolában. Úgy hetedik-nyolcadik környékén. Már fel tudnák fogni az olvasók, és talán el is jutna az agyukig, hogy mit jelenthet a „pillangó-hatás” a szexualitásban.

Tetszettek az időugrálós jelenetek. Elgondolkodtattak. Jó lenne nekem is egy ilyen TH poszter, a jövőre való felkészülés miatt. Én szeretném tudni, mi vár rám.

Nagyon érdekesnek találom a témaválasztást, ami történetesen az, hogy valaki nagyon fiatalon váljon szülővé, ráadásul nem a lány szemszögéből nézve a dolgokat, hanem a fiúéból. Mert erről nem sok történet szól. Nick Hornby hősei többnyire fiúk, férfiak, hétköznapi emberek, akik olyan kis csetlő-botló, agyon agyalással birkóznak meg a minden napok problémáival.
Ilyenkor rájövök, hogy a másik nemnek is megvannak a maguk baja, kínlódásai.
Szeretem, hogy nem ítélkezik, nem azt sugallja a könyveivel, hogy ez jó, vagy rossz, hanem hogy van ilyen és ilyen helyzet is az életben, ki hogyan küzd meg vele, milyen gondolatok járnak az agyában közben. És ugyanakkor ott van benne egy csavar, ezzel az időutazással, ami olyan különlegessé tette számomra a könyvet.

Ilyen, amikor az élet adja azt a bizonyos betoncsókot…
Azon gondolkodtam olvasás közben, hogy vajon Hornby milyen célközönségnek – is – szánta a regényét. Természetesen a hardcore rajongóinak, de rajtuk túl vajon a tiniszülő rétegre is gondolt? Talán igen, talán nem. Nem tudom, hogy kiolvasnák e belőle azt, amit kell. Nem, nem idealizál Hornby, és ez nagyon jó, mert abban semmi idealizálni való nincs, ha valaki azért marad ki az iskolából, mert terhes lesz, vagy mert el kell mennie dolgozni, hogy anyagi biztonságot tudjon (?) teremteni a gyermeke anyjának. És a történet vége sem az a tipikus boldogan éltek, amíg meg nem…
Én azt érzem inkább szól a könyv annak a 30-as kíváncsi rétegnek, aki ezt nem élte át, és annak a 30-as rétegnek, aki meg 15 évvel korábban igen.
Nem tudom Nick adta e az ötletet az MTV-nek, mindenesetre a 2007-es könyv (eredeti megjelenés) után, 2009-ben rajtoltak el a 16 and Pregnant és a Teen Mom című sorozatok. Később ezek nálunk is futottak.

    Már megint egy naplószerű regényt olvastam. Úgy látszik, mostanában ezek találnak meg.
    Nem voltak – nagyon – ismeretlenek a Sam által emlegetett nevek: Tony Hawk, Green Day… – hát igen, találkoztam velük például itt is. Ráadásul itt, az egyik SzJG-listán is szerepel ez a könyv az olvasottak között. (Az szinte biztos, hogy nem Renién.)
    Félretéve ezeket az áthallásokat, továbbra is tartom magam a korábbi Hornby-szövegekkel kapcsolatos tapasztalatomhoz: már megint jó élmény volt. Egy kicsit el lehetett merülni a fiatalok életének maguk kreálta útvesztőiben/csapdáiban spoiler.

Kicsit vegyesek az érzéseim ezzel a könyvvel kapcsolatban, szívem szerint nem is írnék róla, de az volt az egyik újévi fogadalmam, hogy minden elolvasott könyvről írok értékelést, úgyhogy összeszedem magam :D

Tetszett.
Azt hiszem.
De az biztos, hogy nem hagyott bennem mély nyomot.

Hornby stílusát szeretem, a fordítás elment, bár szerintem lehetett volna jobb is.
Alicia szerintem kicsit természetellenes karakter volt, meg személyisége sem nagyon volt, és még csak szimpatikus sem volt.
Sam néha nagyon idegesített, főleg az a tény, hogy nem tudott kommunikálni normálisan, de amúgy viszonylag realisztikus volt.
Sam anyját bírtam.
Alicia családja… hát gondolom vannak ilyen családok is. Szerintem többet is ki lehetett volna hozni belőlük.
Nyúltól pedig a falnak mentem.

Maga a történet tetszett, a témaválasztás komoly, Hornbynak pedig még mindig jó a stílusa meg a humora is, szóval azzal nem volt baj.

Tony Hawk és a deszkázás tőlem meglehetősen távol áll, de úgy éreztem, hogy annak ellenére, hogy a borítón is egy deszkás srác van, a cím is félig-meddig arra utal, benne van a fülszövegben, és TH plakátja olyan fontos a történet szempontjából, a történetben túl kicsi szerepet kapott az egész deszkázós dolog. Ahhoz képest, hogy mennyire ez alkotta Sam életének egyik legfontosabb részét.
Párszor lemegy deszkázni, meg van egy Tony Hawk plakátja. Ennyi.

Egy kicsit az egész könyvvel kapcsolatban ezt éreztem. Hogy ennyi. Nincsen benne semmi pláne.
Élvezhető volt, de azért nem annyira, hogy ne bírjam letenni bár ennek ellenére gyorsan elolvastam.
Komoly volt, de nem annyira, hogy elgondolkodtasson.
Néha vicces volt, de amikor fel is nevettem, az inkább csak valami értelmetlen hülyeség miatt volt.

Ennek ellenére, ami tetszett benne, az az, hogy életszerű volt. Azt hiszem. Nem ismerek senkit, aki hasonló élethelyzetben lett volna/lenne, de tetszett az egyszerű megfogalmazás, meg ilyenek.

De azt hiszem, nem fogom egy hamar újraolvasni. Hacsak nem azért, hogy összehozzak egy jobb kritikát róla, mert ez szerintem megkapná az „életem legbénább értékelése” címet.

Nagyon kedvelem Hornbyt, most sem csalódtam. Fontos témát dolgoz fel remek stílusérzékkel. Bár minden tinédzser elolvasná! Rengeteget lehet tanulni belőle az életről, a párkapcsolatról, a felelősségvállalásról. Picit azért túlírt volt nekem, meg erősen ki is lógok a célcsoportból, így nem lett a kedvencem.

Hornby fogta a szokásos receptjét: középpontba állított egy szerethető különc figurát, akinek természetesen terítékre került valamilyen személyes tragédiája, mindezt pedig tálalta néhány csipetnyi humorral és egy leheletnyi „réteg” hobbival, jelen esetben a deszkázással és Tony Hawkkal. Ugyanakkor meg is újította a receptet: az eddigi középkorú fószereket – off – lecserélte a tizenöt, már majdnem tizenhat éves Samre, ami üdítő változás volt. Nem ő lett a kedvenc karakterem Hornbytól, ugyanakkor számomra ő is hiteles volt.
Ami pedig a történetet illeti, egy igen komoly téma köré épült fel. Sam ugyanis idejekorán szembesül a helyzettel, amivel szüleinek is szembe kellett nézniük: már tinédzserként szülővé válik. Hornby tökéletesen mutatta be azokat az állomásokat, amiken egy hasonló helyzetben lévő fiú végigmegy, a tagadástól kezdve, a menekülésen át az elkerülhetetlen elfogadásig. Sam egy felelőtlen, önző kamasz fiúból végül is egy érettebb és kevésbé önző fiúvá vált, nem történt semmi utópisztikus változás. Hacsak nem vesszük ide Tony Hawk varázslatos magánakcióit, amiket egyébként nagyon élveztem, és vicces volt látni később, hogyan is történtek a dolgok igazából.
Az öt csillagot csak azért nem kapja meg a könyv, mert valami lehetetlenül sok ideig kerülgette Hornby a forró kását, pedig egyértelmű volt, hogy be fog következni a dolog.. Ezt leszámítva viszont tényleg remeket alkotott megint, és most az üzenet is a helyén volt, főleg brit fiataloknak akár kötelező is lehetne!

Hornbynak remek humora van, és egészen hitelesen beszéltet tinédzsereket. Ez a könyv egy komoly problémát feszeget helyenként igazán kínos részletekbe menően, máskor meg ellenállhatatlanul viccesen. Érdekes többletet adnak a sztorihoz a fantasztikus elemek spoiler. A karakterek emlékezetesek, még egyik-másik mellékszereplő is, és a könyv számos tanulságot tartalmaz a családok működésére vonatkozóan. A keserédes hangulatú történet valósággal megfilmesítés után kiált, nem véletlen, hogy készült is belőle, bár érdekes módon nem Angliában, hanem Olaszországban.

Próbálok visszaemlékezni, hogy vajon én is ilyen szánalmasan tudtam e kifejezni magam 16 évesen, mint a könyv főhőse. Azt biztosan tudom, hogy hasonlóan nem tudtam volna megfogalmazni a jövőképemet, mint ő.
Szóval, a párbeszédek nagy része elég szánalmas volt számomra.
A történet viszont jó, és egy ilyen élethelyzet nagyon kemény lehet.
Hornbyban az az érdekes, hogy milyen élvezetesen tudja olvasóját belehelyezni a karakter fejébe, még akkor is, ha esetleg annak viselkedése ellentétes az olvasóéval.
Ettől még 3 fölé nem tudom pontozni, de annak nagyon stabil.