Egyes állatok hidegek, nyirkosak, nyálkásak és gigantikus fogaik vannak. Mások vérrel táplálkoznak és borzalmas helyeken élnek. Egyszóval – UNDORÍTÓAK. És furcsa módon pont róluk szól ez a könyv. A tébolyító természetről. Azokról a dolgokról, amikről a tanárok 99 százaléka a legszörnyűbb rémálmában sem gondolná, hogy elmondja neked' – olvasható a fiatalokhoz közel álló, humoros stílusban írott 'ajánlás' a könyv bevezetőjében. Ilyen hangvételben folytatódik azután a természettudományos ismeretek széles tárházát, elsősorban az állatvilággal kapcsolatos érdekességek garmadáját bemutató kiadvány. Megismerhetik belőle a fiatalok az állatrendszertan főbb osztályait, majd az állatok különböző tulajdonságaira hoz példákat a szerző: tanulékonyságukra, érzékszerveik fejlettségére, az állati hangok jelentőségére, némely állat vándorlására, az együtt élő, egymást 'segítő' állati életközösségek működésére, az állatok vadászati szokásaira, étkezésük, szaporodásuk sajátosságaira stb. Nick Arnold… (tovább)
Tébolyult természet 16 csillagozás

Eredeti megjelenés éve: 1997
Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rettentő tudomány Egmont-Hungary



Várólistára tette 8
Kívánságlistára tette 5

Kiemelt értékelések


Amikor először előkerültek ezek a könyvek, még nem volt igazán használva az internet információszerzésre a gyerekek által, így általam sem, épp ezért a szerzőről, Nick Arnold-ról mindenkinek volt valami története, miszerint kipróbált minden hülyeséget, fiatalon meghalt, börtönbe került, mert kiharapott egy részt egy ismeretlen férfiból, csak hogy megtudja, milyen a nyers hús íze, és hasonlók. Persze ezekből semmi sem igaz, és ezek engem szerintem már akkor sem nagyon befolyásoltak a könyvek olvasásakor. Leginkább azért, mert ezek a kötetek egyszerűen jók. Ha mindenki ezeken (is) nevelkedne, biztosan többen érdeklődnének a reáltudományok iránt, és szerintem az alsóbb osztályokban így kéne megszerettetni a tényleges értéket alkotó tudományokat és tantárgyakat a fiktív értéket alkotó tudományoktól.
Minden egyes könyve ugyanarra a sémára épül, azaz hogy az iskolában nem tanítanak meg mindent, és ennek kapcsán néha kicsit túlzóan ugyan, de igaz történeteket mesél a tudománytörténetből, vagy érdekes kísérletekre buzdít fel, majd elmagyarázza, miért is fontos ez.


Még 2000-ben kaptam Születésnapomra ajándékba ! :) Az állatok világa viccesen elmesélve. IMÁDOM EZT A KÖNYVET !!!! :))))
Hasonló könyvek címkék alapján
- Glenn Murphy: Az evolúció …ahogy még sosem hallottál róla ·
Összehasonlítás - Terry Deary – Peter Hepplewhite: Őrült egyiptomiak 93% ·
Összehasonlítás - Adam Kay: Testünk kívül-belül 95% ·
Összehasonlítás - Lucy Hawking – Stephen Hawking: George és az ősrobbanás 92% ·
Összehasonlítás - Alan Macdonald: Csokis csodák 90% ·
Összehasonlítás - Adam Kay: Testünk régen és most ·
Összehasonlítás - Kathryn Lamb: Engedjenek ki! Segítség! 85% ·
Összehasonlítás - Alan Macdonald: Oliver Cromwell szőröstül, bőröstül 79% ·
Összehasonlítás - Piotr Socha – Monika Utnik-Strugala: Kosz 98% ·
Összehasonlítás - Nick Bruel: Rossz Cica fürdik 94% ·
Összehasonlítás