Eltékozolt ​évek (Szerelmünk lapjai 2.) 173 csillagozás

Nicholas Sparks: Eltékozolt évek Nicholas Sparks: Eltékozolt évek

Wilson ​Lewis az átlagemberek hétköznapjait éli, míg egy nap el nem feledkezik egy fontos dátumról: házasságának huszonkilencedik évfordulójáról. Felesége megbántottságát látva rá kell döbbennie: házassága zátonyra futott, s ezért egyedül csak saját magát okolhatja. Felesége édesapjához, Noah Calhounhoz (A Szerelmünk lapjai főszereplőjéhez) fordul tanácsért, aki saját életét hozva fel példaként, megpróbálja rávezetni a helyes útra, hogyan teheti ismét meghitté házasságát. A feleségével eltöltött harminc év azonban túl hosszúnak bizonyul: Wilson már nem emlékszik, hogyan lehet egy nő szívét meghódítani. Apósát és három gyermekét maga mellett tudva próbál meg mindent, hogy megmentse házasságát és felülkerekedjen annak legnagyobb gátján: azon, hogy képtelen kimutatni végtelen szerelmét felesége iránt….
Nicholas Sparks (Szerelmünk lapjai, Éjjel a parton) gyönyörű, megható regényében ismét a szerelem mindenhatóságáról ír, de egyben tanulságul is szolgál: még a legjobb házasság is… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2003

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Romantikus Regények General Press

>!
General Press, Budapest, 2017
246 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636437961 · Fordította: Nagy Ágnes Karolina
>!
General Press, Budapest, 2016
244 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636437961 · Fordította: Nagy Ágnes Karolina
>!
General Press, Budapest, 2015
248 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636437961 · Fordította: Nagy Ágnes Karolina

3 további kiadás


Enciklopédia 3

Szereplők népszerűség szerint

Jane (Calhoun) Lewis · Wilson Lewis


Kedvencelte 15

Most olvassa 3

Várólistára tette 118

Kívánságlistára tette 113

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

FairyDust P>!
Nicholas Sparks: Eltékozolt évek

Tetszett a könyv, de számomra túl lassú volt. Haladtam előre, mégis mindig úgy éreztem, hogy egy helyben áll a sztori. A könyv igazság értéke sajnos elég magas, nagyon szomorú, hogy némely házasság erre a sorsra jut. :( Nagyon tetszett, hogy megjelent a könyvben a szerelmünk lapjai sztorija is. Összeségében remek kis romantikus könyv, amit minden házasságban élő embernek el kéne olvasni!

Milli88 P>!
Nicholas Sparks: Eltékozolt évek

„Veled úgy éreztem, teljes az életem; veled együtt lenni egyszerűen jó volt.”

Ismét egy szívmelengető könyvet olvashattam. Nem is tudom, hogy miért halogattam ennyi ideig az olvasását.
Tényleg igaz az, hogy a szerelmet nem elvárni kell, hanem igenis tenni is kell érte, hogy életben maradjon.
Tetszett, hogy Wilson elismerte a hibáit és tett azért, hogy kiküszöbölje őket. Kellemes és olvasámányos könyv volt. A végén az esküvő volt a legjobb. Lehet, hogy túlontúl és menthetetlenül romantikus vagyok, de egyáltalnán nem számítottam ekkora csavara. :)
Ami pedig plusz hatalmas pirospont az az, hogy viszontláttam két kedvenc szereplőmet is, igaz az egyiküket csak plátóian. De akkor is Allie és Noah a szívem csücskei.

Sippancs P>!
Nicholas Sparks: Eltékozolt évek

Annyira éreztem, annyira! Már Anna időzítése is gyanús volt, de mikor Jane arról panaszkodott, hogy spoiler, minden dolog összeállt.
Vérbeli Sparks regény, megható és szívmelengető történetbe csomagolva. Részemről Noahról olvasni is elegendő lett volna, Wilson és Jane második esélye szinte már csak hab volt a tortán. Még ha kicsit különös is, hogy Wilsonnal ekkorát fordult a világ, jó belegondolni abba, hogy valahol élnek ilyen férfiak, Noah pedig… remélem, hogy azóta is ott ül a padon, és eteti az ő hattyúját.
Nem is kérdéses az 5 csillag.

WindStorm>!
Nicholas Sparks: Eltékozolt évek

A szeretetet tettekkel kell ébren tartani, azzal a fajta odaadással, amivel a mindennapi életben teszünk meg egymásért apróságokat.

…s megint egy olyan Sparks regény, amely után erősödik bennem a tény, hogy imádom Nicholas könyveit! ♥
Ez a kis szösszenet is tökéletes volt! Örültem, hogy a régi karakterek is felvonultak, hiányzott már egy pár Noah pillanat. A történet vezetése kellemes, gyors folyású, magával ragadó, illetve olyan szépen volt minden megfogalmazva, hogy közben elém tárult az egész jelenet.
A főszereplők mind-mind hihetetlenül kedvesek, reménnyel teliek, hatalmas álmokkal rendelkeznek, csodálatos helyszínen élnek, és leírhatatlanul érzelmesek.

Számomra a romantikus regények nála kezdődnek el. Ő valami olyat tud, ami egyből levesz a lábamról. Nem is tudom milyen lehet a feleségének lenni, de tényleg!
Jajjj, nekem, szerelmes vagyok a karaktereibe, a történeteibe, s még Nicho is számításban van. (:D)

>!
General Press, Budapest, 2015
246 oldal · ISBN: 9789636438227 · Fordította: Nagy Ágnes Karolina
Mariann_ P>!
Nicholas Sparks: Eltékozolt évek

Egy szívet melengető történetet olvastam.
A Szerelmünk lapjai ismeretében Noahról olvasni , nos az csak jó lehet.
Eteti a hattyúját, közben minden vele való beszélgetés új bölcsességeket tartalmaz.
A 29. házassági évfordulóját elfeledő Wilson gyakran látogatja, igazán jó kapcsolat alakult ki az évek során közöttük ,após -veje szavak nélkül, vagy pár szóból is érti egymást.
A közelgő 30. házassági évfordulót emlékezetessé szeretnék tenni , Wilson próbálkozik felfrissíteni a kapcsolatát feleségével, új színt vinni az ellaposodott mindennapokba.
Ráadásul lánya arra a napra tervezi esküvőjét.
Esküvőszervezés nem várt fordulatokkal , jó értelemben véve.
Kedves, szerethető történet.

kellyolvas P>!
Nicholas Sparks: Eltékozolt évek

Minden házasságban élő embernek olvasnia kéne ezt a történetet, úgyhogy hölgyek, akik megveszitek majd a saját kedvetekért, felejtsétek kint elérhető helyen a nappaliban, vagy bárhol, ahol a férjetek bele tud olvasni, mert igazából ők tanulhatnának belőle nagyon is sokat. Szentimentálisan édes-bús történet, meglepetéssel, gyönyörű stílusban, szívből ajánlom!
Bővebben: http://www.kellylupiolvas.com/2015/08/nicholas-sparks-e…

kerimaci P>!
Nicholas Sparks: Eltékozolt évek

Az első, amit le kell szögezzek a könyvvel kapcsolatban, hogy az összes közül ez az egyetlen, aminek úgy igazán elfuserálták a címét. Ha azt mondom, hogy köze sincs a tartalomhoz, vagy a valósághoz, akkor igazán finoman fogalmaztam, csak a rend kedvéért az eredeti címe a The Wedding, és ehhez nem kell gigászi angol tudás, hogy rájöjjünk, itt valami hibádzik… Na de mindegy is.
Számomra ennek a könyvnek – Sparks megszokott stílusától eltérő – nagyon különleges atmoszférája volt, és még gondolkodtam is olvasás közben, hogy ez tetszik :). Vélhetően ezt a különleges hangulatot megalapozta az is, hogy a Szerelmünk lapjaiból ismert Noah és Allie családjának története ez. Pontosabban Noah veje meséli el az ő és felesége újra egymásra találásának történetét. Alapvetően ez egy lassabb folyású történet, ami alatt még én is rájöttem, hogy a kapcsolatokért bizony dolgozni kell. Bár azt hittem sejtem mi lesz a végkifejlet, de megint volt egy Sparksi csavar, hát ebből is látszik kettőnk közül miért ő az író :D. Nagyon jó kis fejlődéstörténet, úgyhogy szívből ajánlom :).

Trudiz>!
Nicholas Sparks: Eltékozolt évek

Nagyon kedvelem NP könyveit. A borító gyönyörű, habár rózsa szerepelt benne. Ez a történet most kevésbé jött át nekem.
Olyan volt, mint egy elbeszélés, kívülről láttatva az eseményeket, sodró lendület nélkül. Egy kissé unalmas figura: Wilson harminc éves házassági évfordulója idején kap észbe, hogy kicsit ellaposodott a családi élete. Újrahódítás, és a lányának az esküvő-szervezése teszi ki a cselekmény jó részét. Legszimpatikusabb Noah volt, a nagyapa, akiben egy kedves gondolat fogalmazódott meg: a hattyú elhunyt feleségét jelképezi.

1 hozzászólás
Szédültnapraforgó>!
Nicholas Sparks: Eltékozolt évek

Kötelezővé tenném minden házasságban élőnek, mert igenis, mindig meg kell újulni, másként nem megy. A válás nem megoldás eltekintve a kirívó esetektől fel kell fedezni egymást ismét. Apró meglepetéseket szerezni a másiknak. Végiggondolni anno miért is szerettem belé?

Gyönyörű zárszó:
„az elmúlt év eseményei sok mindenre megtanítottak magammal és a világgal kapcsolatban. Például, hogy a szeretteinken ejtett sebeket sokszor könnyebb megejteni, mint begyógyítani. Igaz, egy ilyen gyógyítási folyamatnak köszönhetem életem legnagyobb élményét, és arra is segített ráébredni, hogy míg a napjaimat gyakran túlszerveztem, addig az évek során mégis alig csináltam valamit. A legfőbb tanulság azonban az, hogy lehetséges az, hogy két ember újra meg újra egymásba szeressen, még akkor is, ha hosszú időn keresztül legalább egyikük csalódott volt.”

Gelso>!
Nicholas Sparks: Eltékozolt évek

Sajnos, nem most olvastam el, de megpróbálom felidézni az emlékeimet az értékelés megírásához.
Talán igazuk van azoknak (is), akik szerint kissé nyálas és csöpögős – hogy túl sok volt benne a férfi és túl késő az igyekezet.
Nem értek velük egyet, mert sikerült neki!
Igaz, hogy egész életében eszébe juthatott volna mindaz, amit az egy év alatt tett – mégis azt mondom, ez a könyv bizonyítéka annak, hogy soha nem késő észbe kapni, ha arról van szó, hogy ne engedjük elveszni, ami a miénk, és nekünk sokat ér – az életünket.
Nem tudtam, hogy a Szerelmünk lapjai-nak van folytatása – de én nem tekintettem a két könyvet egymás folytatásának, bár egymás után olvastam. Természetesen jó volt ráébredni arra, hogy egy szép könyv számunkra kedves szereplői egy újabb élettörténetben lépnek újra életünkbe – de én két különálló egészként tekintek a két regényre.
Lehet, hogy igazuk van azoknak, akik szerint túl sok Wilson jótéteménye, és (körül)rajongása, de szerintem jól tette, hogy megpróbálta, mert a felesége szerette. És ebben az egész udvarias és elegáns igyekezetben az volt a leginkább szép és megszívlelendő, hogy végig szem előtt tartotta és ha úgy ítélte meg, megfogadta apósa, Noah tanácsait. Nem úgy tekintett rá, hogy Noah egy „Vén Hülye”, hanem türelmesen meghallgatta, elbeszélgetett vele, amit egyenesen irigyeltem Wilsontól.
Tetszett, hogy felesége sem mondott le végleg róla, Jane fiatalkori érzései is voltak olyan erősek, hogy nem engedték szétmenni ezt az értékes házasságot.
Szép volt és önfeláldozó is tőlük, hogy a lányukat engedték az esküvő „fényében” fürödni, pedig az ő évfordulójuk sem bírt kevesebb érdemmel. Kissé önzőnek találtam Annát.
Bevallom, szorítottam neki(k) Wilsonnak és Jane-nek – és örülök, hogy sikerült – a gyerekek kirepültek, most jöhet egy olyan, nem kevésbé gyümölcsöző szakasza életüknek, ahol tényleg már saját maguknak, hobbijaiknak és kettejüknek élhetnek.
Ez szép, nagyon szép – és megérdemelt.
Jó lenne egy ilyen életvéghez való halált megelőző utolsó nekifutás – ahol nem a betegség, hanem a szórakozás, nem az egymás gyámolítása, hanem egymással való kölcsönös együttlét, megbecsülés, odafigyelés szerepel, tölt fel és vezet át az öregkorba.

Valaki említette az értékelés írók között, hogy a tulipános borítót nem érti, igazat adok neki abban, hogy a hattyús találóbb – de ez a tulipános – szép…

@b_anett95 Nicholas Sparks kihívásához ez a harmadik olvasásom.


Népszerű idézetek

Lunemorte P>!

A szeretetet tettekkel kell ébren tartani, azzal a fajta odaadással, amivel a mindennapi életben teszünk meg egymásért apróságokat.

Kapcsolódó szócikkek: szeretet
2 hozzászólás
Klári_Filutás>!

A szerelem azonban – rá kellett jönnöm- több, mint egy szó, amit este, lefekvés előtt elmormolunk. A szeretetet tettekkel kell ébren tartani, odaadással kell fordulnunk egymás felé minden egyes nap.

63. oldal, Negyedik fejezet

Aquarius>!

Amikor megkérdezik tőlem, milyen érzés apának, szülőnek lenni, azt szoktam válaszolni, az egyik legnehezebb dolog a világon, cserébe viszont megtanulunk feltétel nélkül szeretni.

2. fejezet

Aquarius>!

Szerintem ha két ember megfogja egymás kezét, az vagy jó érzés, vagy nem. Azt hiszem, azon múlik, hogyan fonódnak egymásba az ujjaink.

6. fejezet

Lunemorte P>!

– Jól vagy?
– Lehetnék jobban is – válaszolta. – Persze rosszabbul is.

Ivien>!

A hiány csak rajongóbbá teszi a szívet.

226. oldal

Lunemorte P>!

Magam felfedezni mindennapos küzdelem, és kicsit aggódom, hogy az is marad.

Aquarius>!

Az elmúlt év eseményei sok mindenre megtanítottak magammal és a világgal kapcsolatban. Például hogy a szeretteinken ejtett sebeket sokszor könnyebb megejteni, mint begyógyítani. […] A legfőbb tanulság azonban az, hogy lehetséges az, hogy két ember újra meg újra egymásba szeressen, még akkor is, ha hosszú időn keresztül legalább egyikük csalódott volt.

18. fejezet, Epilógus

Judyt IP>!

– Csak ellenőriztem, hogy valóban a férjem vagy-e, vagy valami csodabogár?
– Csodabogár?
– Igen. Emlékszel A testrablók támadása című filmre?

71. oldal

Trudiz>!

[…] szüksége van az embernek egyfajta méltóságra.


Hasonló könyvek címkék alapján

Colleen Hoover: All Your Perfects – Minden tökéletesed
Vi Keeland: Csak szex
Christina Lauren: Nem mézes hetek
Colleen Hoover: Layla
Sarah Adams: Gyakorlat teszi a mestert
Vi Keeland: Hívatlan vendég
Colleen Hoover: Verity
Lucy Score: Amin sosem leszünk túl
Ella Maise: Akarlak, Adam Connor
Emily Henry: A könyvek szerelmesei