Dreyfus ​kapitány 6 csillagozás

Egy tömeghisztéria története
Nicholas Halasz: Dreyfus kapitány Nicholas Halasz: Dreyfus kapitány

Amikor ​George Clemenceau-t megkérdezte személyi titkára, tulajdonképpen mennyit is értett meg Dreyfus az egész Ügyből (mert a Dreyfus – ügyet idővel nagybetűvel írták), a „Tigris” így felelt:
– Semmit. Ő az egyetlen, aki az égvilágon semmit sem értett meg. Mérhetetlenül alatta áll a Dreyfus-ügy színvonalának.
Léon Blum, sok év múltán majd a Népfront – kormány miniszterelnöke, ugyanígy látta a kapitányt:
– Ha Dreyfus nem Dreyfus, még csak Dreyfus híve sem lett volna. Főhősünk tehát nem is szimpatikus, hacsak abban a tekintetben nem, hogy az Ördögsziget kunyhóbörtönében, ágyához láncolva is megőrizte lelkierejét. Maga sem tekintette hősnek magát.
– Egyszerű tüzértiszt voltam – mondta életet alkonyán –, akinek tragikus tévedés folytán derékba törték a karrierjét. Dreyfus, az igazság zászlója, nem én voltam. Ezt az alakot önök teremtették.
Az aranykornak tartott századforduló ismeretlen arcát nyújtja felénk: maroknyi bátor férfi áll szemben kémekkel,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1955

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Szivárvány Kossuth

>!
Kossuth, Budapest, 1980
324 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630915189 · Fordította: Félix Pál
>!
Gondolat, Budapest, 1967
356 oldal · keménytáblás · Fordította: Félix Pál

Enciklopédia 1


Kedvencelte 1

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

Alexanderr>!
Nicholas Halasz: Dreyfus kapitány

Nicholas Halasz: Dreyfus kapitány Egy tömeghisztéria története

Egész idő alatt az volt az érzésem, mintha színdarabot olvasnék, egy komédiát. Szédületes történet, szédületesen megírva. Egyszerre nevettem, és rémüldöztem rajta. De ez nem egy író tollából kibújó komédia. Ez a valós történet bebizonyította, hogy az igazán nagy történeteket az élet írja. Dumas is irigy lenne rá. Az emberi butaság, gátlástalanság, és hiszékenység tökéletes példája Dreyfus kapitány hazaárulási ügyének tárgyalása, a katonai vezetés, a média és a megtévesztett tömegek reakciója.

Nevettem, mert annyi balfékség, ép ésszel felfoghatatlan momentum van benne, hogy egyszerűen nem lehet komolyan venni. Eleinte. De ahogy kifejlődik az ügy teljes valójában, amikor már a tömegek mozdulnak meg szenzációhajhász, elfogult újságok hamis írásainak következtében, már egyáltalán nem komikus. Ott, akkor amikor ez mind megtörtént a „rossz oldalon” álló, benne élő emberek jogosan féltették életüket, vagyonukat. Ekkor már inkább rémisztő. Főleg akkor, amikor az ember rádöbben: az eltelt több, mint 100 év ellenére, a tv, rádió, internet korában társadalmunk ugyanúgy védtelen a megtévesztés, az emberi butaság, és a tömeghisztéria ellen, mint akkoriban. Ne gondoljuk, hogy azóta bármi is változott.

Ez egy rendkívül szórakoztató, és egyben kijózanító történelmi mű, mely mégis olvasmányos, könnyed stílusában egyszerűen nem engedi, hogy letegye az ember. Csak ajánlani tudom bárkinek!

Suzy_Suzy P>!
Nicholas Halasz: Dreyfus kapitány

Nicholas Halasz: Dreyfus kapitány Egy tömeghisztéria története

A Dreyfus-ügyről korábban csak nagyon szőrmentén hallottam. Emlékszem annak idején a középiskolában az irodalomtanárom említette Émile Zola híres cikkét, a J’Accuse-t, de az nem maradt meg bennem, hogy mihez is kapcsolódott a cikk és ez az azóta sok más kontextusban is sokat használt frázis. Dreyfus neve csak akkor ragadt meg bennem, amikor arról olvastam, hogy mi késztette Herzl Tivadart arra, hogy felvesse a Zsidó Állam szükségességének gondolatát. Mert hogy nála ez az ügy volt az a bizonyos utolsó csepp a pohárban. Ebből a könyvből végre töviről-hegyire megismerhettem azt az ügyet, amihez képest az OJ Simpson-per csak gyermekmatiné! 10 éven át érték egymást az ügyből eredő eljárások, tárgyalások, drámák, fordulatok – miközben a vádlott ártatlanul ült száműzetésben, egy börtönszigeten. Dreyfus az antiszemita előítélet, valamint a hadsereg azon kényszerének áldozata volt, hogy megvédjék a mundér becsületét, miután a kezdeti téves vádat csak a csalások, hamisítások, hazugságok egyre szövevényesebb és egyre több embert magában foglaló hálójával tudták fenntartani. S mellé jött a politika és a sajtó által is fűtött tömeghisztéria. Antiszemita pogromok, a jog és törvényesség teljes sárba tiprása. Akkora politikai és társadalmi drámává fújódott ez az ügy, hogy Francia Köztársaság az 1890-es években majdnem beleroppant! Nagyon érdekes olvasmány volt. Az egyetlen kifogásom az, hogy talán egy kicsit túl tömény is volt. A sok nevet, szereplőt, eseményt néha nehéz volt követni.


Népszerű idézetek

Baki P>!

1894. július 20-án látogatót jelentettek Max von Schwarzkoppennek, Németország párizsi nagykövetsége katonai attaséjának.

(első mondat)

Nicholas Halasz: Dreyfus kapitány Egy tömeghisztéria története

Kapcsolódó szócikkek: 1894

Hasonló könyvek címkék alapján

Henry Kissinger: Diplomácia
Frank Robin – Lars Ritter – Havassy Gergely: Politikai filozófiák zsebkönyve
Andrew Roberts: Churchill: Kéz a kézben a sorssal
İlber Ortaylı: Gázi Musztafa Kemál Atatürk
Szécsi Noémi – Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete
Adam Zamoyski: 1812
Szécsi Noémi: Lányok és asszonyok aranykönyve
Balázs Apor: Láthatatlan tündöklés
Roger Moorhouse: 100 beszédes tárgy a Harmadik Birodalomból
Catherine Belton: Putyin emberei