Eleni 2 csillagozás

Nicholas Gage: Eleni

1948. ​augusztus 28-án déli 12 óra 30 perc körül, egy forró, szélcsendes napon néhány parasztasszony, hátán rőzsével ereszkedett alá a Lia, görög falucska fölötti meredek ösvényen. A falu lényegében szürke kőházak kis csoportja volt, a hegyoldalban, éppen az albán határ alatt. Amint az asszonyok meglátták az alattuk elterülő falut, szörnyűséges menettel találták szemben magukat. A menet elején és végén, puskával a vállukon, több kommunista partizán haladt azok közül, akik elfoglalták falujukat a görög polgárháború elmúlt kilenc hónapjában. Tizenhárom foglyot kísértek, akik a falangának nevezett kínzástól feketére üszkösödött és megdagadt, mezítelen lábbal gyalogoltak a kivégzésük felé. A foglyok között öt ember volt Liából: három férfi és két asszony.

Az idősebb nő botladozva araszolt előre, szemében őrület tükröződött. Ő volt a nagynéném: az ötvenhat esztendős Alexo Gacojannisz. A világos gesztenyebarna hajú, kék szemű, fiatalabb asszony, akin szakadozott, cafatokban lógó… (tovább)

>!
Kairosz, Budapest, 2015
704 oldal · ISBN: 9789636627782

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 6

Kölcsönkérné 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Madeline Miller: Akhilleusz dala
Karl Marlantes: Matterhorn
Kristin Hannah: Fülemüle
Khaled Hosseini: Egyezer tündöklő nap
Ariel Lawhon: Fedőneve Hélène
Khaled Hosseini: Ezeregy tündöklő nap
Susan Meissner: Szerencsés csillagzat
Adam Makos – Larry Alexander: Felettünk a csillagos ég
David Benioff: Tolvajok tele
Martha Hall Kelly: Orgonalányok