A ​suttogó 263 csillagozás

Nicholas Evans: A suttogó Nicholas Evans: A suttogó Nicholas Evans: A suttogó Nicholas Evans: A suttogó

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Ősidők ​óta léteznek olyan csodálatos képességgel megáldott emberrek, akik belelátnak a lovak lelkébe. Hangjuk lecsillapítja a megvadult állatokat, érintésük begyógyítja lelki sebeiket. Suttogóknak nevezik őket. Egy ilyen férfi miatt teszi kockára fényes karrierjét és házasságát, s utazza át fél Amerikát a lányával egy anya. Kétségbeesett helyzetében tőle várja, hogy helyreállítsa lovuk – és az egész család – lelki békéjét. Zarándok, a ló és Grace, a kislány szörnyű balesetet szenvedett. Grace örök életére megrokkant, és fájdalmas, ellenséges hallgatásba menekült. Zarándok dühöngő vad állattá változott, orvosai az elaltatását javasolták. De Grace anyja, Annie érzi, hogy kettejük sorsa elválaszthatatlanul összefonódott, és ha a ló elpusztul, a kislányban is meghal valami. A suttogó birodalmában, a végtelen kék ég alatt es a hósipkás hegyek között mindannyiuk élete fordulóponthoz érkezik. A világhírű regényből Robert Redford és Kristin Scott Thomas főszereplésével készült nagy sikerű… (tovább)

Eredeti mű: Nicholas Evans: The Horse Whisperer

Eredeti megjelenés éve: 1995

>!
Európa, Budapest, 2011
490 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630793346 · Fordította: Sóskuthy György
>!
Európa, Budapest, 2010
496 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630788854 · Fordította: Sóskuthy György
>!
Európa, Budapest, 2006
496 oldal · ISBN: 9630780879 · Fordította: Sóskuthy György

7 további kiadás


Enciklopédia 4


Kedvencelte 64

Most olvassa 10

Várólistára tette 82

Kívánságlistára tette 57

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
Nefi P
Nicholas Evans: A suttogó

Bár láttam ezt a történetet filmen, de ezt olvasni kell. Sok fájdalom és szomorúság van benne, de ott az ellenpólus: a remény, a hit és a küzdeni akarás. Nagyon szépen meg vannak formálva a karakterek, gyönyörű ívű történet, végig fent tartja az érdeklődést, és nagyon sokszor elgondolkodtat.
A ló és lovas kapcsolat, amúgy is egyfajta misztérium és ez nagyon árnyaltan megjelenik a regényben. Az író szépen megmutatja a lélek rezdüléseit, és a különböző lelki tusákat.
Csak ajánlani tudom!

2 hozzászólás
>!
bokrichard
Nicholas Evans: A suttogó

Érzelmekkel teli, mély, igazi emberi olvasmány. Azt hittem, hogy sokkal „ló-központúbb” lesz, de azt kell, hogy mondjam, hogy a kapcsolat szó mindenféle értelmét fel lehet a sorok között ismerni. A szerelmi kapcsolat mellett az anya-lánya kapcsolat mélyére áshatunk, valamint megismerhetjük az állat és gazdája közti igazi összetartást is. A sok pozitív gondolat, a poszttraumás stressz legyőzése, a kitartás, a teljes élet iránti vágy igencsak megmozgatja a lelket, de a sok fájdalom, és a tragédiák is akkora erővel robbannak be olyankor, amikor az ember nem várja… Elképesztően szép, drámai, szívbemarkoló, felejthetetlen könyv, amit csak ajánlani tudok, hisz nem az a fajta csöpögős romantika, amitől „cukorsokkot” lehet kapni.
Ui.: A filmet ezután nem fogom kihagyni!

4 hozzászólás
>!
Dávid_Debreceni
Nicholas Evans: A suttogó

Az eddigiek alapján az a típusú lovas könyv amit az ember egyszer olvas de nem utoljára. Fantasztikus történet egy lányról ki odaadással volt a lova miatt. S akinek egy kis része a szörnyűséges baleset után meghalt a hittel együtt hogy újra lovagolhat.

Tovább futtatva Zarándok esete is izgalmas hiszen ahogy a Suttogó a lovakon segít eközben Grace is kinyílik újra elkezd bízni. Igen amikor az ember filmen látja nem jó. De olvasni a fájdalmat át érezni sokkal rosszabb.

De ahogy a lány és a ló közötti kapcsolat egyre erősebb úgy alakul ki Robert és Annie között egy erős kapcsolat mely akár a nő egész életét veszélyezteti. A könyv mindenkit válaszút elé visz. Hagyja, hogy magad éld meg a tanulságos utazást.

>!
chhaya P
Nicholas Evans: A suttogó

Nem láttam korábban a filmet, így az előzetes elvárások hiányának boldog tudatlanságában kezdtem bele az olvasásba. A fülszöveg alapján kimondottan érdekesnek tűnt, főleg a lovakkal „suttogó”, különleges képességgel megáldott gyógyító személye miatt – és bár elég hamar kiderült, hogy nincs ebben semmi misztikus, magába szippantott a történet. Az író stílusa nagyon kellemes, olvastatja magát, a szereplőket pedig sikerült hitelesen bemutatnia, szinte el is hittem… Csak a végével nem vagyok kibékülve. Értem, hogy a tökéletes befejezéshez így kellett történnie, de akkor sem.

>!
Merielle
Nicholas Evans: A suttogó

Már egész kicsi koromban szerettem a lovakat, ez a filmet pedig valamikor általánosban láttam. Nem sokra emlékszem, de arra igen, hogy tetszett és, hogy mennyire sajnáltam a kislányt, aki elvesztette a barátnőjét és mellé a lábát is.
Na igen, ez akkor még csak egy sima film volt. Aztán középsuliban az egyik barátnőm járt így. Csak, hogy ő nem élte túl a balesetet, a ló és ő is azonnal meghaltak.
Ezek után nehezen tudtam rávenni magam, hogy egyáltalán újra megnézzem, most pedig muszáj volt erőt venni magamon, le kellett ezt már győzni. Legalább az Ő emlékére.
A könyv már csak ezért is tetszett, másrészről nem találtam benne sok kivetnivalót. Jó a megfogalmazás, a történet talán kicsit unalmas lehet másoknak, de nekem nem volt az. Aki szereti a lovakat és, aki szeret meghatódni, vagy drámát olvasni, annak mindenképpen jó lehet, sőt, vegyítve van egy kis romantikával.
Talán annyi bajom volt vele, hogy a végén feleslegesnek tartottam még a kis plusz drámát, de végül is így volt még szomorúbb.

2 hozzászólás
>!
szil0214
Nicholas Evans: A suttogó

A filmet ezer éve láttam és csak annyira emlékszem belőle, hogy tetszett. Talán jobb is volt így, mert nem befolyásolta az emlék a könyv olvasását.
Nagyon szerettem ezt a könyvet, igazán szívbemarkoló és megható történet, még az olyanoknak is, akik-mint én- nem állnak szoros barátságban a lovakkal. Én még lovagolni sem tudok, de a történet elolvasása után feltámadt bennem a vágy, hogy jobban megismerjem ezeket az erős és szerethető állatokat, akik éppen annyira képesek a barátságra az emberrel, mint például egy kutya. Igazi társsá tudnak válni és sokkal őszintébbek az embereknél.
Persze a könyv emellett egy kislány, és egy család felépülését is jól bemutatja. Igazán komoly testi és lelki sebeket szereztek és mégis fel tudtak állni.
Nicholas Evans stílusa már másodjára varázsol el, nekem nagyon tetszik az, ahogyan képes hatni az emberre és abban is nagyon jó, ahogy a szereplők lelkét és érzéseit elénk tárja.

2 hozzászólás
>!
korkata P
Nicholas Evans: A suttogó

Megható történet. Megrázó, drámai, felkavaró.
Alig mertem elhinni a végét. Elég nehezen tértem magamhoz.
A filmet még nem láttam, de igyekszem minél előbb megnézni.

6 hozzászólás
>!
Axelyna
Nicholas Evans: A suttogó

Először a filmet láttam, ami az egyikkedvencem lett, ezért kíváncsi voltam a könyvre is és nem csalódtam. A film teljesen más lett mint a könyv, így a fordulatok és a könyv végén a csavar is váratlanul értek. Magával ragadott a történet, bár jó lett volna ha a lovakról és a suttogók munkájáról többet megtudunk. Ahogy leírta a tájat, a házat és a cselekményeket, könnyen odaképzelhette magát az ember. A karakterekkel lehetett azonosulni és a regény végére megfigyelhető volt jellemfejlődésük is.

>!
Shanara
Nicholas Evans: A suttogó

Talán harmadszor vagy negyedszer olvastam már el. Ez az egyik legtöbbet újraolvasott könyvem, olyan 3-5 évente sorra kerül. Mindig is bolondultam a lovakért és a lovas sztorikért, így ez már az első pillanattól kezdve a kedvencem lett. Bár romantikus regényként propagálják, de nekem ez a könyv inkább egy kislány és egy ló tragédiájának és gyógyulásának története. Ha a szerelmi szál nem lenne benne, számomra akkor is tökéletes és kerek lenne a történet. Sőt, még jobb lenne. De így is a kedvencem. Továbbra is!

>!
dezirel
Nicholas Evans: A suttogó

Azt hiszem láttam a filmet, de elég rég ahhoz, hogy ne emlékezem rá.
Faltam a lapokat, végig izgultam a könyvet. Tetszett, ahogy részletesen bemutatta a szereplőket, a múltjukat is, nemcsak a jelent. Így lettek a kevésbé szerethető karakterekből olyan emberek, akik messze nem tökéletesek és több hibát is elkövettek, mégis drukkoltam nekik, hogy megtalálják a boldogságot.
A végével nem tudtam megbarátkozni, egyszerűen nem találom jó lezárásnak…

4 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Droci P

…, ahol fájdalom van, onnan még nem halt ki az érzés, és ahol érzés van, ott remény is van.

>!
Lillam

(…) az örökkévalóság csupán mostok végtelenül hosszú sora, és a legjobb, amit az ember tehet, hogy mindig a mostnak él.

>!
Merielle

A lényeg az, ami a szívünkben van. Csak a szívünkkel láthatjuk tisztán, milyen az élet, csak így fogadhatjuk el és érthetjük meg, bármilyen fájdalmas legyen is ez. Mert ha nem fogadjuk el az életünket olyannak, amilyen, az sokkal, de sokkal nagyobb fájdalmat okoz.

445. oldal

>!
Merielle

A dolgok együttesen alkotnak egy egészet, és a jó lovashoz hasonlóan az ember akkor cselekszik a leghelyesebben, ha a megérzéseire hagyatkozik, és, ha a lelkiismerete megengedi, kitart elhatározása mellett.

313. oldal

>!
Chriss

– A tánc és a lovaglás végül is egykutya – mondogatta. – A lényeg a bizalom és az egyetértés. Éreznetek kell egymást.

139. oldal

>!
bokrichard

Minden egy tragédiával kezdődött, ahogy a történet végét is egy halál jelzi majd.

(első mondat)

>!
Chriss

– … azért hívom, mert úgy hallottam, hogy maga segít az olyan embereken, akiknek gondjai vannak a lovakkal.
– Nem, asszonyom, maga téved.
A vonal másik végén csend volt. Tom tudta, hogy sikerült meghökkentenie a nőt.
– Ó – felelte az végül –, elnézést, én…
– Tudja, a dolog fordítva van. Én a lovaknak segítek, akiknek gondja van az emberekkel.

155-156. oldal

4 hozzászólás
>!
Inimma

Grace először akkor gondolt az öngyilkosságra, amikor taxival hazafelé tartottak a műláb-próbáról. A láb foglalata mélyen belevágott combcsontja végébe, de ő úgy tett, mintha minden nagyszerű lenne, és vevő volt apja erőltetett vidámságára, miközben azon töprengett, mi lenne a legjobb módszer.
Két évvel azelőtt az egyik nyolcadikos lány egy külvárosi metrószerelvény alá vetette magát. Senkinek nem sikerült magyarázatot találnia a tettre és Grace-t, akárcsak mindenki mást, nagyon megrázta az eset. Őt azonban titokban ámulatba is ejtette. Micsoda bátorság kellett hozzá, gondolta, abban a végső, döntő pillanatban. Akkoriban azt hitte, ő soha nem lenne képes összeszedni ennyi bátorságot, vagy ha mégis, az izmai akkor sem engedelmeskednének.
Most azonban egészen más fényben látta a kérdést, és szinte elfogulatlanul tudott gondolkozni az öngyilkosság lehetőségéről, ha a kivitelezés módjáról nem is. Az, hogy az élete tönkrement, egyszerű tény volt, amit csak megerősített környezetének lázas igyekezete az ellenkezőjének bizonyítására. Tiszta szívéből kívánta, hogy bárcsak ő is meghalt volna azon a napon Judithtal és Gulliverrel együtt a hóban. A hetek múlásával azonban rá kellett jönnie – és ezt szinte csalódottan vette tudomásul – hogy ő talán mégsem öngyilkos alkat.
Igazából az tartotta vissza, hogy nem volt képes kizárólag a saját szemszögéből vizsgálni a dolgot. Annyira melodramatikus, szélsőséges tettnek tűnt, hogy az sokkal jobban illett volna anyjához. Az, hogy talán a Maclean-örökség, azok az elátkozott ügyvédi gének késztették még saját halálának részrehajlás nélküli vizsgálatára is, eszébe sem jutott. A családjában ugyanis csak egyvalaki lehetett hibás. Mindig minden Annie hibája volt.
Grace nagyjából azonos mértékű szeretetet és neheztelést érzett anyja iránt, gyakran egyazon dolog miatt is. Például a magabiztossága miatt és mert mindig igaza lett. De mindenekelőtt azért, amiért mindenkinél jobban ismerte Grace-t. Tudta, hogyan fog a lány reagálni a különböző dolgokra, mit szeret és mit nem, mi lesz a véleménye egy adott kérdésben. Lehet, hogy minden anya belelát a lánya lelkébe, és néha valóban nagyszerű érzés volt, hogy ennyire megértik. Gyakoribb volt azonban – különösen az utóbbi időben –, hogy Grace mindezt a magánéletébe való durva betolakodásként értékelte.
Grace most e bűnökért és anyja ezernyi más, kevésbé pontosan körülhatárolható bűnéért állt bosszút. Úgy tűnt, hogy ebben a nagy hallgatásban végre megtalálta a fegyvert ellene. Látta, milyen hatással van némasága az anyjára, és ez elégtétellel töltötte el. Annie általában szemernyi bűntudat vagy kétség nélkül zsarnokoskodott fölötte. Most azonban Grace mindkettő jelenlétét megérezte. Mintha ki nem mondottan ott lappangott volna benne a beismerés, hogy helytelen volt Grace-t rákényszeríteni az utazásra. A Lariat hátsó üléséről Grace kétségbeesett szerencsejátékosnak látta az anyját, aki az életét is felteszi az utolsó lapra.

188-190. oldal

>!
Lillam

… ha nem fogadjuk el az életünket olyannak, amilyen, az sokkal, de sokkal nagyobb fájdalmat okoz.

>!
Merielle

A lovaknak, amelyekről olvasott, bármikor éltek, bármi volt is a nevük, egyetlen arca volt: Zarándoké. Zarándok füleibe kántált az ír, s Zarándok szemei lestek ki a vas szájfék mögül.

126. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Nora Roberts: Sötét boszorkány
Anton DiSclafani: Veszélyes vágyak
Jessica Bird: Dobbanó szívek
Nicholas Sparks: Hosszú utazás
Catherine Anderson: Édes semmiségek
Susan Mallery: Született vadóc
Zoe Kelvedon: Tűz és víz
Sabine Giebken: A Fekete-völgy titka
Angela Dorsey: Sivatagi dal
Sara Gruen: Vizet az elefántnak