A hatalom megszerzésének és megtartásának fortélyai évezredek óta foglalkoztatják az
embereket, Machiavelli, az itáliai író, gondolkodó és politikus pedig máig érvényes útmutatótkészített hozzá minden fejedelem és uralkodó számára. Tanácsai és javasolt módszerei egyszerre hatékonyak és félelmetesen ismerősek napjaink világából. A fejedelem feltehetően 1513-ban született, ám csak a szerző halála után, 1532-ben jelent meg, hogy aztán korszakokon és birodalmakon átívelő, örökérvényű bestseller váljék belőle. Kivívta a katolikus egyház rosszallását, és évszázadokon át a tiltott művek listáján szerepelt, ám ez csak még népszerűbbé tette Machiavelli időtlen klasszikusát.
Niccolo Machiavelli halhatatlan remekművét a Troubadour Books Lutter Éva fordításában hozza el az olvasóknak.
A fejedelem 302 csillagozás
Eredeti cím: Il Principe
Eredeti megjelenés éve: 1532
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Helikon Zsebkönyvek Helikon · Olcsó könyvtár Franklin-Társulat · Filozófiai kiskönyvtár Kossuth · Klasszikus írások · Trubadúr Zsebkönyvek Trubadúr · Időkapu könyvek Troubadour Books
Enciklopédia 8
Kedvencelte 23
Most olvassa 40
Várólistára tette 203
Kívánságlistára tette 158
Kölcsönkérné 2
Kiemelt értékelések
Szóval, az úgy volt, hogy […] évvel ezelőtt, még gyenge főiskolás koromban, a ránk kényszerített politológiai stúdiumon rengeteget dühöngtem, hogy egy csaj elorozta előlem Machivellit.
Hogy? Mit mondsz? A fenéket! Dehogy azért, mert politikatudományi klasszikus! Hanem mert ez volt a legrövidebb a kötelezők közül! Én meg írhattam ezek után a pluralizmusról. Piha!
Viszont azóta terveztem elolvasni ezt a könyvecskét. Megvárattam. Most már értem a hírét. A hírhedettségét. Tömény pragmatizmus, hidegfejű gondolkodás, csupa számítás, stratégia. Szerintem mestermű. Hogy akkor miért csak négy csillag? Hát, lelkecském, azé', mert mintha eggyel többen forgatták volna kortársaink közül, mint az egészséges. Hogy miért mondom ezt? Csak!
Nem értek a politikához, az uralkodáshoz dunsztom sincs.
Az olvasás ideje és a könyv hossza összefüggésből pedig az is világos lehet bárkinek,
hogy voltak homályos foltok és böngésznem kellett a történelmi hátteret.
Ez a vélemény így csak egy dologról szólhat, hogy számomra milyen volt ez a könyv.
Ördögi. Csupa racionalizmus, és logika. Színlelés, fondorlat, képmutatás.
Ellenség keresése, azért, hogy végezve vele, növelje nagyságát az uralkodó.
Mindemellett a nép kegyét kell keresnie a fejedelemnek, hogy fennmaradjon.
Machiavelli bemutatja a zsarnokság módszereit. Picit elavult itt-ott,
nyilván a mai időkben már kiegészítenék újabb módszerekkel is.
Rátenném a címkét, pasikönyv. A legtöbb nőnek túl fájdalmas ,hogy
a könyörületesség, mértéktartóság, emberiesség, becsület , fel lesz áldozva
a hatalom áhítata oltárán.
Az utószót mindenki figyelmébe ajánlom, a könyvet pedig azoknak akiket érdekel
a politika, a zsarnokság és a hatalom. A politikusok már úgyis olvasták…
2020/134. otthoni polc
Alapkönyv. Kötelező olvasmánnyá kellene tenni, főleg a fiatalabb (középiskolás) korosztály számára.
A könyv elején ötféle értelmezést ad a modern előszó:
1. „Machiavellinek teljesen igaza van”, univerzális elveket mond ki: a politikai magatartás nem erkölcsi kérdés, egyetlen mércéje van, a siker.
2. Csak Machiavelli kora és környezete függvényében értelmezhető a könyvecskéje (ebben az értelemben az olasz nemzeti egység megálmodója).
3. Szatíra.
4. A politikailag és emberileg gyenge szerző vágyálmának egyfajta kivetítését kapjuk, az önkényuralmi utópia megalkotásával.
5. Irodalmi alkotás.
A (4) érvelés nem meggyőző, nem érzem öncélúnak a könyvet, ehhez túlságosan összetett.
Olvasás előtt a (3) volt számomra a legkevésbé hihető, de a könyv befejezése után már nem is tudom… Lorenzo Medici fejedelemhez címzi a művét, ehhez képest túl sokszor dicsőíti az ősellenségeit (konkrétan pl. Cesare Borgia előző fejedelmet). Vagy a könyv második felében a szerző sorra teszi fel a kérdéseit, milyen legyen a FEJEDELEM: bőkezű vagy szűkmarkú, nagylelkű vagy kíméletlen, kegyetlen vagy irgalmas, őszinte vagy kétszínű, tiszteljék vagy féljenek tőle; de még ilyen önálló kategóriák is megjelennek kérdésként, mint a hűség, a szavatartás vagy a vallás stb. És szépen sorra megindokolja a politikailag követendő magatartást, ami általában szöges ellentéte a társadalmi erkölcs kívánalmainak…
Az (5) is rendben van, de engem leginkább az (1) értelmezés győz meg. Rendkívül sajnálatos, de az elmúlt fél évezred óta a fejedelem (elnök, diktátor, miniszterelnök, kormányzó párt stb. tetszőlegesen helyettesíthető) hatalmon maradásának alapeszméje és eszközei nem nagyon változtak.
Az eszme örök, manapság is minden politikai manőver mögött felismerhető: a hatalmon lévő – nevezzük fejedelemnek – úgy gondolja, hogy a fejedelemségnek hosszú távon az a leghasznosabb, ha ő marad a vezetője (globális indok), és e célból rövid távon bármilyen (etikátlan, jogtalan, kárt okozó stb.) politikai eszköz alkalmazása megengedett számára.
A korabeli eszközöket természetesen adaptálni kell a mai viszonyokra (most nem lehet pl. kiirtani egy társadalmi csoportot, de jogilag vagy egzisztenciálisan ellehetetleníthetők), de a politikai antitulajdonságok lényegében megmaradtak.
Egyfajta spiralitást érzékelek, mintha újra közelítenénk Machiavelli korához. Az időtájt a tömegek nem voltak túl erősek intellektuálisan, manapság pedig annyira erős a politika iránti kiábrándultság, hogy struccpolitikával hagyjuk a maguk medrében folyni a dolgokat. Mindenkinek egyszerűbb.
Ez a mű nagyon intenzív olvasási élményt tud nyújtani, legalábbis nekem azt nyújtott. Machiavelli nagyon érzékletesen, nagyon finom nyelven mutatja be az állam vezetésének általa helyesnek gondolt fortélyait, közben pedig olyan logikai összefüggésekre is rávilágít, hogy az maga a csoda. Most már tudom, miért tartják sokan alapműnek, számomra is az lett, és ugyan igényel gondolkodást, de mellette azért még bőven emészthető is.
„Az uralkodás hagyományossága, az uralom folytonossága teszi, hogy a változtatás vágya kialszik és megszűnik; mert a változás olyan, mint a bontott fal: újra kell rakni.”
Már régóta kíváncsi voltam erre a műre, amit a politika- és vezetéstudomány alapművének tartanak. 1513-ban írták (bár 1532-ben adták ki, a szerző halála után), de örökérvényű gondolatokat fogalmaz meg. Alapvetően arról szól, hogy a történelemben, hadászatban, gazdaságtanban, viselkedés- és erkölcstanban jártas tanácsadó felkészíti az uralkodót az uralkodásra. Az egész roppant gyakorlatias hangvételű, nem puffogtat titokzatos bölcsességeket vagy elvont vallási utalásokat/tanmeséket. Útmutatásai, metaforái, hasonlatai arra irányulnak, hogyan használja – bármi áron – a rendelkezésére álló eszközöket a nép irányítására, a helyzetek kezelésére, hatalmának megtartására (államszervezés és -védelem). Ámulatba ejtő volt számomra, mennyire tisztán ragadta meg az irányítani akaró egyén és a változó helyzetek kapcsolatát, a feljebbvaló és alárendelt viszonyának összjátékát. E téren egyéni szinten is tanulságokkal, felismerésekkel szolgálhat, gyakorlatiasabbá, hatékonyabbá teheti a saját élethelyzeteink kezelését. Kérdés, hogy mi az a határ, amikortól már saját életünk önkényurává válunk, ha ezen elveket követjük.
Az utolsó három fejezetet leszámítva nem kötődik adott korhoz. Szemléletében nagy hangsúlyt fektet arra, hogy nem az a lényeg, hogy a nép szempontjából, társadalmilag vagy erkölcsileg helyes-e egy uralkodói döntés, hanem az, hogy hasznos-e, hatékonyan érheti-e el vele a célját, ezáltal az állam sértetlenségét. Az állam érdekének tekinti azt, hogy az uralkodó minél tovább hatalmon maradjon, vagyis egyeduralomban, önkényuralomban látja az eszményi világképet. Ez nyilván nem egyezik azzal az eszményképpel, amit a demokratikus országoknak tulajdonítanak, ám rávilágíthat arra, hogy a demokrácia sokszor csak egy álca a hatalom zavartalanabb alkalmazásához és megtartásához (pl. ha a nép úgy hiszi, hogy jogszerűen választották meg vezetőjüket, kevésbé fogja kérdőre vonni őt a döntéseiért). Machiavellinél ugyanis a becsületesség, átláthatóság, könyörületesség stb. csupán használati eszközök, addig jók, amíg a helyzetből hasznot húzhat általuk. „A fejedelemnek éppen ezért nem kell a fenti tulajdonságok mindegyikével rendelkeznie, de szükséges, hogy külsőleg úgy mutatkozzék, mintha rendelkeznék.” „Különben is a fejedelem mindig talál rá alkalmat, hogy csalárdságát jó színben tüntethesse fel.” Ez a könyv tehát remek alapot ad ártalmas intézkedések utáni kifogások, magyarázkodások gyártására, amiben a politika igencsak bővelkedik. :(
Bár nagy a híre, vagyis hírhedtsége, nem hogy nem árt, hanem egyenesen szükséges tisztában lenni a történelmi háttérrel. Mert ez a kis írás nem biztos, hogy az, mint ami elsőnek látszik, vagyis uralkodóknak írt útmutatónak. Ezt nem lehet úgy olvasni, mint oly sok más klasszikust, amit vezetők vagy magukat fontosnak találó emberek olvasnak, mint pl. A háború művészetét.
Elsőre úgy tűnik, mint egy amorális, sőt, néhol cinikus politikatudományi értekezés, amelyben Machiavelli pl. olyanokat tanácsol, hogy ha erőszakot kell elkövetni (pl. az előző rezsim irányítóinak kivégzése), azt jobb korán, egyszerre elvégezni, mint elnyújtottan, sokáig kegyetlenkedni. Ez akkor azért volt újdonság, mert akkoriban az uralkodóknak csak (keresztény) idealizmuson alapuló erkölcsi tanításokat adtak (hogyan legyen „jó” az uralkodó, ahelyett, hogy hogyan tartsa egyben az uralmat), de Machiavelli erkölcsöt nélkülöző pragmatizmusa még most is sokakat sokkolhat (főleg, akik még nem próbálták reálisan szemlélni a világot). Elsőre cinikus emberszemléletével (az emberek alapvetően önzőek, rosszak, és megbízhatatlanok) azonban ellentmondásba kerül, az hogy tanácsai középpontjában rendre a nép áll: hogyan kell a nép haragját elkerülni, hogyan kell a népre építeni a hatalmat. Sőt, azt állítja, hogy minden uralkodó egyben elnyomó is.
Ekkor egy kis utánajárással kiderül, hogy Machiavelli a népuralmon alapuló köztársaság ötletét támogatta (mint ahogy azt minden(!) másik írásában hangsúlyozza), illetve, hogy A fejedelmet azután írta, hogy a Mediciek átvették az uralmat a korábbi firenzei köztársaság felett, Machiavellit pedig komolyan meghurcolták az említett köztársaságban vállalt szerepe miatt. Ezt megtudván azt gondolhatjuk, hogy egy machiavellista húzással ezt csak kiengesztelésképpen írta, és hogy újra hivatalba állhasson, immár a másik oldalon. Sőt mi több, Lorenzo de Medicit egyenesen régóta dédelgetett álma, Itália egyesítésének megvalósítására képzelte el.
Egy harmadik olvasat szintén lehetségessé válik, amikor jobban utánanézünk a történelemnek. Ugye Machiavelli egyrészt fanatikusan köztársaságpárti és itt is többször említi, hogy minden uralkodó elnyomásra törekszik, így pedig közvetetten Lorenzót is annak nevezi. Emellett pedig egy mintauralkodónak azt a Cezare Borgiát nevezi, aki hírhedten kegyetlen és rossz volt, Machiavelli pedig ugyanezt tartotta róla alig néhány évvel A fejedelem megírása előtt. És mivel Machiavellitől nem állt távol a szatíra műfaja, meglehet, hogy ez az írása is az: pl. Borgia példájából úgy űz gúnyt, hogy egy nyilvánvalóan rossz uralkodó tulajdonságait állít be jónak. Vagyis amikor mondja, hogy milyen gyakorlatok jók és hasznosak, valójában kacsint egyet, mert mindenki tudja, hogy azok mennyire erkölcstelenek és ártalmasak.
Így szerintem úgy kell elképzelni, hogy Machiavelli sértettségében és megaláztatásában fogta magát, és írt egy útmutatót az őt (és Firenzét) meghurcoltatónak, ami elsőre úgy tűnik, mintha azt mondaná: „tessék, ha már fölöttem rendelkezel, hadd adjam át tudásomat”, de valójában azt mondja, hogy „á, szóval erős uralkodónak érzed magad? Akkor lehetsz igazán „erős”, ha olyan kegyetlen és erkölcstelen zsarnokként viselkedsz, mint amilyenek az uralkodók általában, vagy mint amilyen te magad is vagy. A végén pedig a nép majd úgyis letaszít.”
(Ezzel ugyanakkor ellentmondásban áll az, hogy Machiavelli őszinte és elveinek megfelelő tanácsokat is ad: az uralkodó ne használjon zsoldosokat; jutalmazza azokat, akik valamiben kiválóak, pl. a kereskedőket. Az utolsó fejezet, Itália egyesítéséről szóló vágya pedig szintén nagyon őszintének tűnik, ami nem illik egy szatirikus műbe).
Sértődés ne essék, a politikai férfiak bolondok. Úgy általában az, aki teljhatalomra akar törni, bolond. Mert általában öncélúan akarja mindezt. Természetesen lehetnek és vannak is kivételek. Ám a történelem során párszor már láttuk, hogy ez így van. Irányítani akar egy népet, várost, országot, a végén pedig a világot. Tudjuk jól, hogy a végkifejlet úgyis ez lesz.
Szerettem volna egy ideje elolvasni ezt a könyvet, és körülbelül arról és úgy szólt, ahogy gondoltam. Ez igazából egy „Hogyan legyünk zsarnokok” leírás. (Egyébként a témában van egy hasonló Netflixes sorozat. Szerintem némiképpen ebből a kis műből is merített.)
Számomra teljesen átjött a lényege, hogy az „uralkodás torka véres”. Értsük ezt úgy, hogy – és most szintén nem általánosítok – aki hatalomra kerül, megérzi a hatalom és az azzal járó dolgok, javak ízét (ha éppen nem fogékony a "sötét dolgokra"), akkor bármit képes bevetni, hogy hatalmon is maradjon. Némiképp van humora is ennek a pár oldalnak, de inkább gunyorosan humoros, ami azokban az időkben, abban az Olaszországban teljesen érthető is.
Szerintem nehéz olvasmány, de van bőven jelentősége.
Nagyon pragmatikus – főleg a kor viszonyaihoz képest – útmutató az állam vezetéséhez. Machiavelli szépen végigmegy a különféle kormányváltási és kormányzási forgatókönyveken, és mindegyiknél javasol irányokat, amelyeket aztán megfelelő indoklással alá is támaszt.
A hírhedt „hidegvér” azonban – szerintem – csak felületes olvasás esetén tűnik annak. A kibontakozó összkép nekem azt sugallta (és ebben @spinakker értékelése is megerősít), hogy végeredményben, valamilyen formában mégiscsak a nép diktál, az uralkodó legmélyebb pragmatizmusában is végül a nép akaratának kell érvényesülnie – és ekkor el is jutunk a köztársaság és a demokrácia fogalmaihoz. Hogy közben ez a realpolitik korai inkarnációja is egyben, ez tulajdonképpen nem zárja ki egymást.
Maradandó értékű könyv, a politikatudomány iránt érdeklődőknek – és popkulturális beágyazottsága miatt mindenkinek – érdemes elolvasni.
Nem igazán tudtam, mire számítsak ettől a könyvtől, ezért nem is nagyon voltak elvárásaim, bár azt nem gondoltam volna, hogy ennyire fog tetszeni.
Remek gondolatok vannak benne, rengeteg tartalmas idézet spoiler. Sok mindent ír le Machiavelli, ami egyébként teljesen logikus és ha belegondol az ember, egészen egyértelmű, de pont azért, mert alapvetően a mindennapi élet során nem gondolunk bele, jó volt így nyomtatásban olvasni.
Habár az alkotás célja, hogy a 16. századi Itáliában irányt mutasson az uralkodásra, nagyon sok mindent tovább lehet és tovább kell gondolni. Hiszen a történelem újra és újra ismétli önmagát, a környezet talán változik, de az alapvető emberi természet egyáltalán nem. Ezt egyébként a könyv is sugallja: valós események pl.:római, görög, stb. uralkodók leírásával, értékelésével szemlélteti a mondanivalót.
Számos ötlet, meglátás átültethető a mai életbe is, ráadásul nem csak akkor, ha az ember vezető pozíciót tölt be, hanem hétköznapi szinten is.
Hogy ne csak dicsérjem a könyvet:
A virtus szó használatától kicsit kiakadtam a végére, szerintem 22 évem alatt még ennyiszer összesen nem találkoztam vele, mint ezen a 150 oldalon.
Illetve a következő idézet felett egyszerűen nem tudok elsiklani:
„…mert a szerencse olyan, mint az asszony, csak akkor tartod kordában, ha ütöd-vered.”
Tisztában vagyok vele, hogy régen teljesen más volt az alapvető gondolkodásmód a nők társadalmi helyzetével kapcsolatban, és nem szabad hagynom, hogy befolyásolja az olvasási élményt, hogy a szerző a korabeli sztereotípiáknak megfelelően vélekedett, ettől függetlenül körülbelül tíz percre eluralkodott rajtam a teljes felháborodás :D
Népszerű idézetek
(minden ember közös hibája, hogy szélcsendben nem készül fel a viharra)
94. oldal (Kossuth)
Tudvalevő, hogy az emberek megbosszulják az apróbb sérelmeket, mivel a súlyosakat nem tudják.
Tudvalevő, hogy az emberek megbosszulják az apróbb sérelmeket, mivel a súlyosakat nem tudják; ezért vagy dédelgetni kell, vagy elpusztítani őket: az embereknek úgy kell ártani, hogy ne lehessen félni a bosszútól.
12. oldal
Jól alkalmazott kegyetlenségnek nevezik azt – ha rosszról egyáltalában jót mondani lehet –, amire hirtelen, a körülmények kényszerítésére kerül sor, s amit nem kitartóan alkalmaznak, idővel pedig a lehető legnagyobb mértékben az alattvalók érdekeire fordítják. Rosszul alkalmazott pedig az, amit eleinte alig veszünk észre, s idővel ahelyett, hogy megszűnnék, erősödik.
46. oldal (Cartaphilus, 2006)
…az emberek pedig inkább hisznek a szemüknek, mint tapasztalásuknak, mert látni mindenki képes, de kevesen tudnak tapasztalatot szerezni. Mindenki azt látja, milyennek mutatod magad, s csak kevesen érzik meg, milyen vagy valójában; s ezek sem merészelnek a többség véleménye ellen szólni…
59-60. oldal
Az embereknek úgy kell ártani, hogy ne lehessen félni a bosszútól.
Ezt a könyvet itt említik
- A filozófia nagykönyve
- Alexandre Dumas: Luisa San Felice
- Anatolij Ribakov: Az Arbat gyermekei
- Antoine Laurain: Az elnök kalapja
- Fa Nándor: Magad, uram
- Hisham Matar: In the Country of Men
- Kathryn Hennessy (szerk.): Könyvek, amelyek megváltoztatták a történelmet
- Miklya Luzsányi Mónika: Mohács özvegye
- William R. Forstchen: Egy évvel később
Hasonló könyvek címkék alapján
- Ignacio Iturralde Blanco: Machiavelli ·
Összehasonlítás - Frank Robin – Lars Ritter – Havassy Gergely: Politikai filozófiák zsebkönyve 97% ·
Összehasonlítás - Carl von Clausewitz: A háborúról ·
Összehasonlítás - Eric Hoffer: A fanatizmus természetrajza ·
Összehasonlítás - Frank Robin – Lars Ritter: Eszmék könyve 97% ·
Összehasonlítás - Henry Kissinger: Diplomácia 94% ·
Összehasonlítás - Erich Fromm: Menekülés a szabadság elől 94% ·
Összehasonlítás - Umberto Eco: Az ősfasizmus szaga 92% ·
Összehasonlítás - Francis Fukuyama: A politikai rend eredete 92% ·
Összehasonlítás - Bozóki András – Sükösd Miklós (szerk.): Anarchizmus ·
Összehasonlítás