Csukott ​szemmel nyiss ablakot 219 csillagozás

Nguyễn Ngọc Thuần: Csukott szemmel nyiss ablakot

Egy ​közép-vietnámi város szállodai könyvtárában bukkantam a kötetre. Hetek óta nem olvastam semmit, csak egy lélektelen útikönyvet. Már magamat is lélekvesztettnek éreztem, egy különleges országban, mégis reményvesztetten, amikor belekezdtem ebbe a regénybe. Egy ültő helyemben olvastam végig. Olyan volt, mintha élet érkezne az egyszerű, ámde minden mozzanatában pontos szövegből.

Egy vietnámi falucskában vagyok, egy kisfiút követek, amint ismerkedik a világgal, ismerkedik önmagával. És visz a főszereplőm épp annyi Vietnámot mutatva meg, amennyit szívesen olvasunk, és épp annyit mutatva meg emberségből, igazságból, életből és halálból, amennyit kell. Saját belső Vietnámunkba visz el, önmagunk belső útjaira, érzékeny figyelemmel. Aki ezt a könyvet elolvassa, kicsit biztos másmilyen lesz, pontosabban fogja tudni, mi fontos és mi nem, pontosabban fogja tudni, kicsoda ő. Jöttem el a szállodából, a portán visszaadtam a kötetet, a recepcióslány boldogan kérdezte, hogy tetszett,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2004

Tartalomjegyzék

>!
Európa, Budapest, 2020
198 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635041275 · Fordította: Háy János
>!
Európa, Budapest, 2020
198 oldal · ISBN: 9789635042609 · Fordította: Háy János

Enciklopédia 5


Kedvencelte 22

Most olvassa 8

Várólistára tette 140

Kívánságlistára tette 94

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Suba_Csaba P>!
Nguyễn Ngọc Thuần: Csukott szemmel nyiss ablakot

Egy 10 éves vietnámi fiúcska szemével szemléljük a világot. Megismerjük az ízeket, az illatokat, a távolságot és a közelséget, érzéseket, szeretetet, elfogadást, barátságot, halált… Ez a kisregény egy kis ékszerdoboz, egy léleksímogató, stresszoldó csoda. Maga a kiadvány és Háy János fordítása is lenyűgöző. Csak ajánlani tudom azoknak, aki szeretnek rácsodálkozni az élet apró szépségeire, fontosságaira, örömeire, és akik még hisznek a jóban, az életben és a békességben.
A tücskökről pedig most már mindig ez a könyv fog eszembe jutni. :)

>!
Európa, Budapest, 2020
198 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635041275 · Fordította: Háy János
11 hozzászólás
Málnika P>!
Nguyễn Ngọc Thuần: Csukott szemmel nyiss ablakot

”Persze mindenkinek megvan a saját boldogsága, de vannak olyan örömök, amelyek mindenki számára megszerezhetők. Olyan az efféle öröm, mint a gitárhúr. Megpengeted, és az egész ház megtelik hangokkal.”

A Csukott szemmel nyiss ablakot című kisregényről túlzás azt állítani, hogy A kis herceg vietnámi párregénye, ám a maga nemében egy igazán léleksimogató olvasmány. Míg a borító a szemet gyönyörködteti, addig az írás a lelket. Elbeszélője, a 10 éves vietnámi kisfiú épp felfedezi a világot, megtanulja a nevek, a titkok, az ajándékok és az örömök értékét, azt, mit is jelent szeretni. Bár nem mindig tudja, az adott helyzetben mi a helyes és mi a helytelen, igyekszik jól cselekedni, amelyhez segítségére van csupaszív környezete is, főként csodás útravaló gondolatokat adó szülei és a kék cipőt a kedvéért felvevő tanító néni. Egy különleges atmoszférájú, jázminillatot árasztó, lelassulós olvasmány, amelynek nagyszerűségét főként akkor érzékeltem, amikor bezártam a könyvet, ám annak világa a szívemben maradt.

5 hozzászólás
Morpheus>!
Nguyễn Ngọc Thuần: Csukott szemmel nyiss ablakot

Számomra érthetetlen ez a magas pontszám. Persze aranyos a maga módján, ez kétségtelen, beleshetünk egy falu életébe, meg vannak benne naaagy bölcsességek is. Ha ezt egy tíz-tizenkét éves gyerek írta, akkor le a kalappal előtte, de csak akkor.
Ráadásul nagy betűvel rá van írva, hogy Háy János fordította. Elismerem, hogy nem lehet könnyű vietnámi nyelvről fordítani, de ez egy faék egyszerűségű szöveg, így ez semmi más, mint reklámfogás, hacsak a fordító nem ilyeneket ír, mint ez a könyv.

10 hozzászólás
Nikolett0907 P>!
Nguyễn Ngọc Thuần: Csukott szemmel nyiss ablakot

Bővebb értékelés a blogomon:
https://konyvelvono.blogspot.com/2020/11/nguyen-ngoc-th…

„A nevetés megfényesíti az arcot. Aki nevet, az kedvesnek látszik.”

Ez a borító olyan gyönyörű, ti is így gondoljátok? Megláttam és azonnal tudtam, hogy érdekel. Ezúton szeretném megköszönni a kiadónak, hogy megjelentették, mert egy újabb csodálatos történettel lettem gazdagabb.

Sokszor úgy gondolom, hogy a gyermekszemszögből íródott történetek jobban hatnak az emberi lélekre. Hiszen ők még tiszták, nem rontották meg az élet nehézségei. Persze rengeteg gyermek szenved az élet különböző igazságtalanságai miatt, mégis úgy érzem, hogy az ő szemükkel látjuk az igazat és valót.

Nguyễn Ngọc Thuần: Csukott szemmel nyiss ablakot című könyve egy vietnámi kisfiú szemszögéből meséli el az eseményeket. Az író rendkívül őszintén, néhol szinte nyersen tárja elénk a mindennapokat, és a különböző tragédiákat. Megismerjük egy család nehézségekkel teli hétköznapjait, a különböző ismerősök és szomszédok életét, felvázolva az olvasó előtt a vietnámi szegénység realitását. Megmutatja, hogy mennyire fontosak az emberi kapcsolatok, a szeretet különböző formái, a hűség, és a törődés árnyalatai. Felsejlik a lapokból egy állandó bizonyítási kényszer is, melyet az osztálytársak erőltetnek a gyermekre.

Nagyon jó érzés volt a kisfiú, Trí Düng szemével látni a világot. Már maga a neve is olyan különleges. És elgondolkodtam, hogy a név, amelyet jobb esetben egy egész életen át viselnünk kell, mennyire meg is határozza azt. Jó volt olvasni, hogy a világ ezen táján is nagy gonddal választják ki a leendő szülők gyermekük nevét, hogy már a születéstől fogva jó szerencsét biztosítsanak a babának. Úgy érzem, hogy a környezetemben kevesen veszik ezt komolyan, pedig sokszor a nem megfelelő választás miatt csúfolják a közösségben a gyermeket, és bizony ezért akár meg is utálhatja viselését.

Visszatérve a történetre, egy tíz éves kisfiú lehettem, tele kíváncsisággal, reménnyel, de nagy szeretettel is szüleim felé. Nagyon ragaszkodtam a szomszéd bácsihoz, bár sajnos úgy hozta az élet, hogy az emberek nagy változások útjára léptek. Volt egy csodás barátom, akit még anno apa mentett meg és ő általa én is esélyt kaptam egy boldogabb, kalandokkal teli életre. Sok mindent át kellett éljünk a családommal, hogy megértsem a döntéseimnek következményei vannak és nem mindegy, hogy engedek–e a félelmeimnek. Mert sokszor az igazán nagy lehetőségek a félelmek emelte gát miatt úsznak el, és mikor már nincsenek, csak akkor értem meg, hogy milyen balga is voltam. Különösen akkor volt ez fontos, amikor minden félelmem ellenére mégis olyan tudtam lenni, mint anno édesapám, hisz megmentettem egy lelket és ettől nagyon büszke lettem magamra.

Ilyen és ehhez hasonló gondolataim voltak olvasásom folyamán. Teljesen befogadtam Trí lelkét, és vele lélegeztem. Sírtam és nevettem, huncut voltam mikor kellett, de bizony sokat tanultam mire elérkezett az a bizonyos pillanat, melyről fent írtam….

>!
Európa, Budapest, 2020
198 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635041275 · Fordította: Háy János
Cs_N_Kinga P>!
Nguyễn Ngọc Thuần: Csukott szemmel nyiss ablakot

Hmmm… A borítója gyönyörű, ezt bátran állíthatom. Sőt még a tartalom sem rossz. Egy 10 éves fiú szemén keresztül látunk egy vietnámi falu életébe. A maga minden gondjával bajával. Egy igazi gyerekkor még a régi időkből, vagy lehet ez mostani is, de a lényeg, se tévé, se tablet vagy hasonlók. Minden megjelenik benne, ami mindenhol máshol is. A szegénység, a kolduson és a fián keresztül, a halál, egy baba elvesztésén, vagy egy barát majdnem elvesztésén keresztül, de mondhatnám a tücsköt is, ami ezt szimbolizálja. Alapvetően egy jó családban vagyunk, ahol az anyuka állandóan a haját fésüli esténként, van egy szomszéd aki mindig benyúl a paplan alá, és itt hittem azt, hogy ez másról fog szólni, de nincs benne pedofília, egy másik szomszéd, aki csak van a háború miatt. Sok élethelyzet, tulajdonképpen mintha pillanatképeket fotóztunk volna a mindennapi valós életről. Nincs semmi elrugaszkodott a regényben, bármi bármikor bárkivel megtörténhetne. Az én kedvenc és egyben legszimpatikusabb karakterem, a főszereplőnk édesapja volt, aki mindig ott volt mikor kellett, jó apa és jó férj volt.
Egyszer megéri elolvasni, de nálam nem többször olvasós. Örülök, hogy elolvastam és beleláthattam a vietnámiak életébe is. Ázsia mindig kicsit misztikus nekem, de ez a szomszéd faluban is megtörténhetett volna, valahogy nincs új a nap alatt érzés volt bennem végig.
https://youtu.be/h6lsxS_qhXc…

Niitaa P>!
Nguyễn Ngọc Thuần: Csukott szemmel nyiss ablakot

A teljes értékelés elérhető a blogomon:
https://www.niitaabellvilaga.hu/2020/08/nguyen-ngoc-thu…

„Csukott szemmel nyiss ablakot és figyelj! Érzed a kert illatát? A frissen virágot bontó liliom bódító aromáját? Hallod a tücskök ciripelését? És a fűben motozó egér zaját? Érzed az arcodat végigsimító szellő gyengéd érintését? Érted már, hogy ez a világ mennyi csodával van telve és hogy mennyi szeretetet ad?
Nguyễn Ngọc Thuần már tudja és mindazt a csodát, amit érzékel, szeretett volna megosztani másokkal. Csodálatos gondolatokat fogalmazott meg a gyermekkor mindenre rácsodálkozó szemén keresztül, amelyek által az olvasó is többé válik. Hihetetlen, hogy egy ennyire apró regényben milyen sok pozitív energia lakozik! A könyv elolvasása után újult erővel feltöltekezve tekintettem a hétköznapok kihívásaival szembe. Most már magam is igyekszem mindenben megtalálni a szépet és a jót, hogy a legnehezebb helyzetben se vesszen oda a hitem és a pozitív gondolatvilágom.
A Csukott szemmel nyiss ablakot egy gyönyörű, fényfüzérrel körbeszőtt történet, amely az olvasót a lelkét megmelengetve bocsátja további útjára. Felszínre hozza benne a kedves emlékeket, a gyermekkor páratlan voltát és emlékezteti, milyen érzés volt önfeledt örömmel megélni a mindennapokat.”

1 hozzászólás
olvasóbarát>!
Nguyễn Ngọc Thuần: Csukott szemmel nyiss ablakot

Jó volt olvasni. Szeretem azokat a köteteket (is), ahol gyermeki, naiv és rácsodálkozó nézőpontból látjuk egy közösség, család életét. Itt egy tízéves vietnámi fiú a narrátor. Ő meséli el születésének eseményét, kapcsolatát a szüleivel, iskolatársaival, tanítóival és a többi felnőttel. Makacs fiú és szemlélődő, az illatok, a távolságok megbecsülése, a kezével való tapintás alapján történő tájékozódás nagy szerepet játszanak az életében, az apja erre tudatosan tanítja. A történet során életmentők is lehetnek ezek a tulajdonságok. „Kezdetben ez csak játék volt, de egyszer egy félelmetes esemény során is nagy hasznát láttuk.” Történnek tragédiák a környezetében, amikor ő próbál segíteni a maga módján kedvesen közeledve, segítve egy-egy felnőtt, vagy gyerek életét. Eddig nem olvastam vietnámi szerzőtől és Háy Jánostól sem fordítást. Ez a történet, főként a gyermeki szemléletmód miatt egy kicsit emlékeztetett az első kötetre, amit tőle olvastam, és eddig a legjobban tetszett A bogyósgyűmölcskertész fia című írására.

IrodalMacska P>!
Nguyễn Ngọc Thuần: Csukott szemmel nyiss ablakot

Olyan ez a könyv, mint a borítón szereplő jázmin: egyszerű, letisztult, mégis végtelenül szép és visszafogott.

A narrátor egy tízéves vietnámi fiúcska, aki ébredezve a gyermeki naivitásából, szembesül az élet tragikus oldalával; betegséggel, halállal, nélkülözéssel. A kisfiú rengeteg bölcsességet tanul a szüleitől és a maga gyermeki nyelvén tolmácsolja az olvasók részére mindazt a tudást, amivel gazdagodott.

A történet nem rejt magában eget rengető újdonságokat, egyszerűen csak ablakot nyit a hétköznapok szépségeire, amelyeket a szerző csukott szemmel, de szélesre tárt szívvel javall fogadni.

>!
Európa, Budapest, 2020
198 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635041275 · Fordította: Háy János
Kókuszka>!
Nguyễn Ngọc Thuần: Csukott szemmel nyiss ablakot

Elbeszélője egy tízéves vietnámi kisfiú, az ő gondolatain keresztül ismerjük meg kis világát, mely szülei és környezete óvó, biztonságot adó szeretetében nyílik ki. Álmodozások, felfedezések, botladozások, érzelmi kötődések, szívet-lelket melengető csodavilág részesei lehetünk. Jó volt elmerülni benne, a föld minden gyermekének így kéne felnőni, hogy egy szebb, egymást szerető világban élhessünk.

2 hozzászólás
Schmöltz_Margit I>!
Nguyễn Ngọc Thuần: Csukott szemmel nyiss ablakot

Szeretetteljes gyermekkori légkör, mégis tele fájdalmakkal, régi sebekkel. A főszereplő kisfiú úgy tanul emberséget, hogy az megmelegíti az olvasó szívét.


Népszerű idézetek

Suba_Csaba P>!

A nevetés megfényesíti az arcot. Aki nevet, az kedvesnek látszik.

16. oldal

Kapcsolódó szócikkek: nevetés
1 hozzászólás
Málnika P>!

Mindenkinek saját útja van, hogy megtalálja a boldogságot.

99. oldal (Európa, 2020)

Málnika P>!

Amikor felnősz, a neved követ téged. Olyan ez neked, mint egy különleges ajándék apától és anyától. Tele van pakolva az ő szeretetükkel.

12. oldal (Európa, 2020)

Málnika P>!

Én felnőtt vagyok, mondta nevetve. A felnőttek nem szoktak esőben fürdőzni.
Miért?
Ezzel jár, ha valaki felnőtt lesz. Kinő bizonyos dolgokból.
Hát akkor én soha nem akarok felnőni, mert esőfürdőzni nagyon is jó kaland. Gyere velem te is! Ha veszel egy kis esőfürdőt, akár el is felejtheted, hogy felnőtt vagy.

93. oldal (Európa, 2020)

Európa_Könyvkiadó KU>!

[…] minden névnek gyönyörű dallama van. De akit a legjobban szeretünk, annak a neve egyszerűen csodálatosan hangzik.

41. oldal

szevaszszava>!

Apa mondta, hogy vannak az életünkben olyan emberek, akiket soha nem tudunk elfelejteni. Azt is mondta, sajnos ezt csak akkor vesszük észre, amikor elveszítjük őket, akkor jövünk rá, mennyire hiányoznak.

Málnika P>!

[…] a szeretés úgy jár körbe-körbe, mint a körhinta.

33. oldal (Európa, 2020)

Európa_Könyvkiadó KU>!

Vésd jól az eszedbe, ha titokban tartasz valamit magadról vagy másokról, azt soha nem fogod elfeledni. Ha egyszer elmondod, azzal elfelejted.

7. oldal

Málnika P>!

Persze mindenkinek megvan a saját boldogsága, de vannak olyan örömök, amelyek mindenki számára megszerezhetők. Olyan az efféle öröm, mint a gitárhúr. Megpengeted, és az egész ház megtelik hangokkal.

101. oldal (Európa, 2020)

Európa_Könyvkiadó KU>!

Amikor ajándékot kapsz, és nem tudod, kitől kaptad, akkor mindenkit szeretni fogsz, akit ismersz. Mert bárki lehet az, aki az ajándékot adta.

58. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Colleen Hoover: Regretting You – Elrontott életek
Delphine de Vigan: Láthatatlan láncok
Neil Gaiman: Óceán az út végén
Nora Roberts: Örökség
Grecsó Krisztián: Vera
Hugyec Anikó: Túl kevés idő
B. E. Belle: Visszatérők
Rhiannon Navin: Egyetlen gyermek
Ka Hancock: Üvegszilánkon táncolni
Eric-Emmanuel Schmitt: Ibrahim úr és a Korán virágai