Közöttünk ​a folyó 68 csillagozás

Ngũgĩ wa Thiong'o: Közöttünk a folyó

Varázslatos, ​balladisztikus történet. Angolul is őrzi a gikuju (gikuyu vagy kikuyu) nyelv vélhető tömörségét. Szépségről, szerelemről, az élet völgyéről mesél, miközben feleleveníti a legkegyetlenebb törzsi szokásokat. Nem ítélkezik, érteni segít a sokféleség mélyén az embert, önmagunkat.
Kenyában járunk. A soha ki nem száradó Honia folyó mentén, a zegzugos dombvidéken, ahová a fehér ember még nem merészkedett be. Murungu isten az első férfinak és nőnek adta ezt a termékeny földet, ajándékba. A folyó az élet, itt mártóznak meg lányok és fiúk, a felnőtté avató szertartás, azaz a körülmetélés után. Mert körülmetélik, azaz a fehér ember szerint megcsonkítják a lányokat is. A szent liget és az ősi dombok érintetlenül őrzik a törzsek varázslatait és rítusait. Itt nő fel Waiyaki, a látónak tartott Chege fia és a megtérített Józsué lánya, Nyambura. A dombokon túl pedig ott a síkság, Nairobi városa, és a misszió, ahol elítélik a pogány szokásokat.
Nyambura testvére, Muthoni,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1965

>!
Tarandus, 2016
206 oldal · ISBN: 9786155584138 · Fordította: Nagy Andrea
>!
Tarandus, 2016
206 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155584121 · Fordította: Nagy Andrea

Enciklopédia 3


Kedvencelte 2

Várólistára tette 73

Kívánságlistára tette 83

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Ngũgĩ wa Thiong'o: Közöttünk a folyó

Zsenánt vagy sem, én már annyira hozzánőttem a nyugati típusú szépirodalomhoz, hogy szükségem van a cselekmény komplexitására a mű élvezetéhez – vagy ha az nincs, legalább a stílus vagy a gondolat újszerűségére. Nos, Ngũgĩ wa Thiong'o könyvét igazából ezek közül egyik sem jellemzi – ami például a stílus újszerűségének tűnik, az egyszerűen helyrajzi következmény, és abból fakad, hogy az író kenyai, és Kenyáról ír*. Amúgy ez egy szimpla vonalvezetésű Rómeó és Júlia-sztori, Waiyaki és Nyambura szerelmének története, akiknek igazából találkozniuk sem szabadott volna, hiszen annyi minden választja el őket. Az író két csoportkonfliktust hoz játékba: egyrészt ütközik a kereszténység és az ősi vallás, másrészt pedig egymásnak feszül a haladó és a maradó (vagy haladi és maradi?) gondolkodás. No most a shakespear-i alaptörténet fő tanulsága számomra (azon túl, hogy nem tanácsos elsietni egy öngyilkosságot sem) az, hogy két ellenséges közösség közül nem feltétlenül van valamelyiknek igaza, Jóra és Rosszra való felosztásuk önkényes, és nézőpont kérdése. Mi több: nem is beszélhetünk igazságról abban az esetben, ha ezek az ideológiák elválasztanak egymástól két egymáshoz vonzódó lényt – helyesebb ilyenkor talán a fanatizmus szót használni. Ngũgĩ wa Thiong'o szépen, rutinosan, helyenként megrázóan viszi végig ezt az ívet a végkifejletig, szavunk se lehet rá. Csak éppen végig ott motoszkált a fejemben, hogy ha ez a történet nem Kenyában, hanem mondjuk Iowában játszódik, Nyambura és Waiyaki helyet pedig mondjuk Mary és James a két főszereplő, akkor egy ügyes, de nem egyedülálló young adults lenne a végeredmény. Ha van benne vérfarkas, akkor ki is adja a Könyvmolyképző.

* Paradox módon az a tény, hogy egy kenyai ír Kenyáról, oda vezet, hogy evidensnek vesz és nem részletez olyan dolgokat, amik neki kenyaiként (gikujuként) nyilván természetesek, ugyanakkor én szívesen tudnék meg róluk többet.

5 hozzászólás
>!
Bea_Könyvutca P
Ngũgĩ wa Thiong'o: Közöttünk a folyó

Egzotikus történet volt, különleges emberekkel, csodaszép tájakon. Egy falu hierarchiája, társadalma, fejlődése rajzolódott ki előttem, egy fiatalember gyerekből felnőtté válása törzsi körülmények között, vágya a boldogságra, a szerelemre, talán egy kicsit másfajta életre, mint amit a törzsben megtapasztalt. Érzi a változás szükségességét, tesz is érte, a megbékélést és az elfogadást hirdeti, a tudás hatalmát hangoztatja, miközben szerelmét megnehezítik a körülmények, vagy éppen lehetetlenné is teszik.
A kereszténység és a törzsi hagyományok szembeállítása elgondolkodtató volt, mint ahogyan az is, hogy miért kell a vallásoknak harcolniuk, szembenállniuk egymással.

A szereplők kicsit távoliak maradtak nekem, nem sikerült nagyon közel kerülni hozzájuk, szívesen megismertem volna őket jobban, többet is olvastam volna a mindennapi életükről, ami segíthetett volna jobban megérteni, esetleg elfogadtatni a törzsi hagyományokat, szokásokat, ezeknek a különös embereknek a gondolkodásmódját. Azt hiszem közöttünk is ott volt a folyó.
Bővebben:http://konyvutca.blogspot.hu/2016/06/ngugi-wa-thiongo-k…

>!
sophie P
Ngũgĩ wa Thiong'o: Közöttünk a folyó

Fontos előrebocsátani, hogy ez a könyv 1965-ben jelent meg először. Kenya 1963.-ban vált függetlenné. A korábbi években ezrével érkeznek telepesek (írja a wikipedia, vagy regényesebben pl. Karen Blixen: Volt egy farmom Afrikában ) hatalmas földeket vesznek el az őslakosoktól kávé- és teaültetvények gazdag jövedelme reményében, közben katolikus missziók fogják tanítás és megfelelő katolikus nevelés alá a gyerekeket (és a felnőtteket is persze). Ezekben az időkben játszódik a történet, talán a szerző gyerekkorát idézi (1938-ban született)

Szóval egy kikuju faluközösségben vagyunk. A misszióhoz csatlakozottak ádáz ellenségei a törzsi szokásokhoz és életmódhoz ragaszkodó (szakadárnak nevezett) csoportnak és viszont. A különbözőség legfőbb jelképe jelen esetben a körülmetélés: rituális felnőtté avatás vs barbár és embertelen megcsonkítás. A falusiak vezetőséget választanak, valamiféle szervezkedésbe kezdenek a fehérember ellenében. A főszereplőt – Waiyakit – apja, a látóember, missziós iskolába küldi, hogy aztán visszatérve saját, független iskolarendszer építésébe kezdjen. Lépésről lépésre halad, már főiskoláról is álmodozhat, még ebbe a vezetőségbe és beveszik. Bár még igen fiatal, de szokatlan köztiszteletnek örvend.

A fentiekből következő áldatlan helyzet érzékeltetése Waiyaki sorsán keresztül, őfelőle nézve történik. A cselekményszövés nagyon egyszerű, mondhatjuk sablonosnak is, de nem ez a fontos. A fontos üzenet az, hogy nem mindegy hol és mit tanulnak a kikuju gyerekek. És hogy milyen kegyetlen és önös dolog lehet a politika, még akkor is, ha különben a folyó ugyanazon oldalán volnánk, és a tét elképzelhetetlenül nagy.

>!
eme P
Ngũgĩ wa Thiong'o: Közöttünk a folyó

Egyet kell értenem azokkal, akik a regényt az ifjúsági irodalom kategóriába sorolják. Bár ezúttal is az afrikai és a nyugati kultúra ütközése kerül a középpontba, a téma kidolgozása viszonylag felszínes marad. Egy fiatal fiú, Waiyaki fejlődéstörténete révén nyerünk betekintést a fehérek és a helyi közösségek közti bonyolult, de bonyolultságában kevésbé láttatott kapcsolatba. Waiyaki szemünk előtt avatódik be mindkét fél tudásába – egyrészt törzse szertartásaival, mitológiájával, kulturális értékeivel való ismerkedése, második születése révén, másrészt a fehérek missziós iskolájában. A cél: megtanulni a fehérek tudományát, de nem elkövetni hibáikat. A regény számos lényeges, a témát feldolgozó művekben gyakran visszajáró kérdést villant fel: milyen feltételekkel sajátítható el és adható tovább a tudás, milyen áldozatokat kell/lehet meghozni érte, meddig mehet el a fehér ember a térség kisajátításával (beleértve az ezt belakó embereket is), mennyire avatkozhat bele az őshonos közösségek életébe, milyen mértékű és tempójú változást követelve…
Rávilágít arra, hogy a nyugati szemmel barbárnak látott szokások, rítusok mennyire mélyen gyökereznek az emberben, mennyire részei annak a kultúrának, melyre saját értékeinket próbáljuk ráerőszakolni, és amelyet saját képünkre akarunk formálni. De arra is, hogy a berögzült szokások és gondolkodásmód mennyire korlátozzák a közösségi normáktól eltérő egyén mozgásterét, szabadságát – mindkét kultúrán belül. Meg természetesen arra, hogy milyen tragédiák születhetnek az értékrendek egymásnak való feszüléséből.
Thiong’o számos írótársához hasonlóan a nyugati kultúrkör irodalmát, mitológiáját, toposzait felhasználva építi fel regényét. Waiyaki és Nyambura szerelmének története igazi Rómeó és Júlia sztori, Waiyaki közösségéből kiemelkedő, reformer alakja pedig egyértelműen megváltói jellemvonásokat hordoz (a regényben egyébként is számos bibliai utalás található, melyek a helyi mítoszok elemeivel együtt indáznak végig az elbeszélésen). Csakhogy a felvillantott lehetőségek többnyire kiaknázatlanul maradnak, a karakterek eléggé sematikusak, kétdimenziósak, a cselekmény is soványka és kiszámítható ahhoz, hogy igazi, megrázó erejű sorstragédiák bontakozzanak ki. Kevés ez a regény ehhez, és ezen nem segít a coleur locale sem. Bevallom, nem tudtam teljes értékű szépirodalomként olvasni (bármit is jelentsen ez).

>!
Roszka 
Ngũgĩ wa Thiong'o: Közöttünk a folyó

Érdekes volt olvasni egy olyan népről és szokásaikról, akiket elítélünk e miatt. Gondolok itt a a férfi és női körülmetélésre. Tudom ez tabu és elítélendő! DE..
Talán utána kéne néznünk, hogy ezt miért tették, vagy teszik, mielőtt ítélkezünk. Erre egy olyan író könyve nagyon megfelel, aki ebbe a népcsoportba tartozik.
Félre értés ne essék, nem értek vele egyet, de ez a történet pontosan elmondja miért is teszik.
Teljesen más világ, más kultúra, más értékek.

>!
Bélabá P
Ngũgĩ wa Thiong'o: Közöttünk a folyó

Még sosem olvastam kenyai írótól, most erre is sor kerülhetett. Állítólag Nobel-díj esélyesről van szó, ezt nem tudom, nem jártam annyira utána. Akkor írta, amikor Afrika a vadregényes, forrongó korszakát élte (1965) vagyis az akkori állapotokat tükrözné… ha nem lenne még ma is aktuális a téma! Márpedig az! Súlyos kérdés a világ azon szegletében spoiler, aktuális, mert ma is jönnek a hírek, videók hasonló borzalmakról. De itt az a fő kérdés elítélhető bárki, bármely nép, amely a hitét, hagyományait ápolja évszázadok óta? Elítélnénk-e magunkat hasonló helyzetben? Alapvetően a fő vita a fehér ember missziós tevékenysége versus a kenyai kikujuk (én így ismerem őket, nem ahogy az író használja gikuyunak) ütközése a fentebb írt spoileres kérdésben vagy pusztán „csak” a vallási különbözőségben kereszténység vs törzsi vallás.
Ilyen ma is aktuális kérdéseket feszeget az író, az ötven éve megírt könyvében. Úgy tűnik még kitartanak e hagyományok mellett, bármennyire is ódzkodik a WHO vagy más világszervezet. Azt kell magunkban eldönteni mindössze: el tudjuk-e fogadni más népek kultúráját, hagyományait vagy sem. Ezekre a súlyos és időszerű témák köré összpontosul a kenyai regény. Az aktualitás miatt úgy éreztem csak előhúzták a spájzból egy jól beporosodott polcról: nesze, emberek! itt egy törzsi szerelmi sztori, ami akár Shakespeare alkotása is lehetne más köntösben, más díszletek között. De ez már nagymértékű elvonatkoztatás a fő kérdésektől, amely igenis valós. Az, hogy megoldható-e, kérdéses. Szerintem még egy darabig nem, amíg lesznek jó páran hagyományőrző emberek.
Érdekes, fajsúlyos téma, a kivitel sem rossz. Ott éreztem kis hiányt, hogy nem volt túl mozgalmas, izgalmas a történet. Inkább csak egy „mese” a kenyai szavannák és hegyek övezte vidékről, a gikuyuk földjéről, emiatt csak 4 csillag (4,2 pont). Ajánlom az egzotikumot kedvelők figyelmébe.

>!
GTM P
Ngũgĩ wa Thiong'o: Közöttünk a folyó

Az az eset jutott eszembe, mikor óvodás lányomnak próbáltam elmagyarázni„ hogy egy konfliktushelyzetben nem feltétlenül kell keresni a jókat és a rosszakat. Van az úgy, hogy nincs főgonosz, mégis tragédiába torkollnak az események.
A fülszöveg egy afrikai Rómeó és Júliát ígér, és én ezt el is hittem, sokáig úgy gondoltam, hogy ebben a történetben sincsenek rosszak. Aztán lassan mindent átértékeltem. Mert ez a könyv számomra nem Rómeó és Júlia története. Tagadhatatlanul megjelenik a motívum, de csak a történet felénél kezd felsejleni, finoman, visszafogottan, és nem kerül a középpontba. Igaz, régen olvastam ilyen szép megfogalmazását a távolból kibontakozó szemérmes szerelemnek, de aki csak a romantikus történeteket kedveli, bele se kezdjen, unni fogja.

Számomra ez a történet másról szól. A hagyomány és modernség, a múlt és a jövő harcáról. A Rómeó és Júliában nem is tudjuk, miért haragosok a szomszéd családok. Az ok valahova a régmúltba vész. Lehet, ők sem ismerik. A két családnak azonosak az értékei, azonos a társadalmi státuszuk, az acsarkodásnak sem okát, sem célját nem látjuk. Itt viszont egy nép sorsa a tét. Maradni vagy haladni? Eltűrni a rájuk telepedő fehér gyarmatosítókat, vagy fellázadni ellenük? Van-e szükség a fehér varázslók tudására, vagy félteni, tiltani kell tőle az új nemzedéket? Élhet-e egymás mellett a régi és az új hit? Nekem pont az adja a könyv értékét, ami afrikai benne. És úgy afrikai, hogy egyetemes.

Gondoljunk pogány őseinkre! Istvánnak fegyverrel kellett keresztvíz alá hajtani a hitükhöz ragaszkodó konok magyarokat, akik titokban őrizték, és századokon át adták tovább az ősi regéket, szokásokat. Az ember a hitét és szokásait hagyja el a legnehezebben – magyarázta hajdani tanárom. Felnőtt fejjel értettem csak meg mennyire igaz. Valahol mélyen él a kollektív tudatban a kiirtott hagyomány. Mi másra vélném a mai idők turulkodó magyarkodását.?

Ngugi wa Thiong’o tabukat dönget, amikor a körülmetélés ősi szokásáról beszél, őszintén, kertelés nélkül. Még ma is indulatokat vált ki a téma. Érthető. Barbár szokásnak tartjuk, jogosan. De! Nem éreztem a könyvből, hogy az író e gyakorlat mellett érvel. Végképp nem gondolom, hogy férfi szempontú lenne a körülmetélés ábrázolása. Szerintem az író a törzs nézőpontját tükrözi, nemtől függetlenül. És az újat akarók bizonytalanságát, azokét, akik maguk is elszakadni próbálnak ezektől a cselekményektől. De ezzel az ősi hittől szakadnak el, ami nem megy egyik napról a másikra.

Jeles természettudósunk Bíró Lajos, Új-Guinea kutató esetét említem példának, aki könyvében számol be a következőről: a kormányzat abban az időben tiltotta be, és üldözte a kannibalizmus rítusait Új-Guineában. Bíró Lajos jelen volt az esetnél, amikor az egyik falusi családot felkereste a másik faluban élő nagyapa. Sírva könyörgött, hogy ne tegyék meg vele azt a szégyent, hogy halála után nem eszik meg. (Bíró Lajos: Hat év Új-Guineában, https://moly.hu/konyvek/biro-lajos-hat-ev-uj-guineaban)

Miért ne lehetne elképzelhető, hogy egy tudatlan fiatal lány, aki nem ismer semmit a világból, aki nem tette ki a lábát ezek közül a dombok közül, a törzsi szokások között szocializálódott, és ezen kívül csak egy zárt és bigott vallási közösséget ismer, egy diktátor apával – , tehát ez a fiatal lány miért ne dönthetne úgy, hogy az ősi rituálét választja?

Az író gondolatait a témáról, az őt képviselő Waiyaki gondolatai tükrözik::
Nem lehet egyik napról a másikra eltörölni. Türelemre és mindenekfölött oktatásra volt szükség. Ha a fehér ember vallása elszakít a szokásoktól, és nem ad helyette mást, aminek ugyanekkora az értéke, az ember elvész, és belehal abba, hogy megpróbálja feloldani az ellentétet.

Nemcsak a vallási türelmetlenség, hanem az ősi szokások elleni türelmetlenség is káros, mert megosztáshoz, gyűlölethez, és így pusztuláshoz vezet. Számomra ez a könyv üzenete. Meg az, hogy hiába a hite melletti kiállás és a jó szándék mindenkiben, ha ez fanatizmushoz vezet, akkor igenis felelős mindenki, aki ennek megadja magát. Mint a dombok lakói, akik egyenként Tanítót akartak kiáltani, együtt mégis Barabást mondtak. És ekkor a történet már nem csak a gikujukról szól. Egyetemes és számunkra is aktuális üzenetet hordoz. Hogy sokan megfogalmazták már? Igen. De sajnos nem elégszer.

2 hozzászólás
>!
SteelCurtain 
Ngũgĩ wa Thiong'o: Közöttünk a folyó

Minden szépsége és különlegessége ellenére ez a regény az elszalasztott lehetőségek tárháza. Nem vetem a szerző szemére, mert amikor írta, akkor az adott viszonyok között ezt kellett írnia. Az akkori időkhöz képest még a hangneme is kifejezetten békés. Szereplői ugyan végtelenül egysíkú karakterek, viszont azokból kicsikarja a maximumot. Nem kerül viszont kibontásra az a paradoxon, ami nemcsak a függetlenedő Afrikára, de időről időre a világ bármely pontjára érvényes, az, hogy egy nép, egy nemzet számára olykor nem a modern vívmányok, hanem az elavulthoz való ragaszkodás jelenti a túlélést. Mint az a magyar nemesség, mely a maga anakronisztikus intézményeivel akkor vált az ország jogi függetlenségének, és a magyar nyelv fennmaradásának záloga, amikor fejlettebb országokban a nemesség már jelentőségét, netán előjogait is elveszítette. Ilyen értelemben a körülmetélés barbár szokása itt a gikuju – én eddig még mindenhol kikujunak olvastam, de ezt a szerző nyilván jobban tudja – hagyományok alapvető részét képezik, s az adott történelmi pillanatban a gyarmatosítókkal szembeni ellenállást jelképezi. Ennek a feloldhatatlan ellentétnek, mely siker esetén egyben csapda is, olyan egyértelmű példáját láthatjuk itt, amit feltétlenül érdemes lenne alaposan körül járni. Sajnálatosan ez itt elmaradt.

>!
Trudiz 
Ngũgĩ wa Thiong'o: Közöttünk a folyó

Különleges érzés kézbe venni egy ilyen könyvet, melyet Nobel-díjra jelöltek.
Egy új dimenziót nyitott a szavak erejének, beszédes, kifejező mondanivalójuknak. Átszellemülten benne él az olvasó a tájban.
Annyira más a kultúra, melyben beavatási szertartás, ősi rituálék, vallási kérdések váltják egymást, miközben az egyéni gondolatokat befolyásolhatják, átformálhatják külső tényezők.
Egy kenyai író művét olvasni felemelő érzés volt. Borítója is gyönyörű. :)


Népszerű idézetek

>!
robinson P

– Tanuld meg a fehér ember minden titkát és tudományát. De ne kövesd el hibáit!

160. oldal

3 hozzászólás
>!
robinson P

Még mindig az üzenetet hangoztatta, és így kiáltott:
– Egy újabb nép jön majd ide, ruhájuk, akár a pillangóé.
És megjöttek a fehér emberek.

9. oldal

>!
jehuka P

A szülők büszkén emelték a fejüket, nagyon büszkén, ha a fiúk este könnyáztatta arccal jött meg.
– Megvert? Na, ne sírj már! Férfi vagy, ő pedig a tanítód.
– Jó tanító. Keményen megveri őket. – Majd amikor a tanító átment a falun:
– Hallod, Tanító?
– Igen?
– Bánj velük keményen. Azt akarjuk, hogy tanuljanak.

97. oldal

Kapcsolódó szócikkek: tanár
>!
jehuka P

Waiyaki tisztában volt vele, hogy a fehér ember nem minden szokása rossz. Még a vallása sem. Átragyogott rajta valami jó, valami igaz. De a vallást, a hitet meg kellett tisztítani, lemosni róla a mocskot, hogy csak az örökérvényű maradjon meg. És ezt az örökérvényű igazságot ki kellett békíteni a törzs hagyományaival. Egy nép hagyományait nem lehet egyik napról a másikra eltörölni. Ez a pusztulásba vezető út. Az ilyen törzs gyökértelenné válna, mert a nép gyökerei a múltba, a kezdet kezdetére, Gikuyu és Mumbi idejére visszanyúló hagyományokba kapaszkodnak. Az a vallás, amely nem vesz tudomást az emberek életmódjáról, amely semmi szépet és igazat nem talál ebben az életmódban, haszontalan. Nem kielégítő. Nem az élet és az életerő forrása. Csak megcsonkítja az ember lelkét, arra kényszeríti, hogy vakhittel kapaszkodjon a megígért biztonságba, amely nélkül elveszne.

188-189. oldal

>!
robinson P

Mi okozta ezt a sok bajt? Waiyaki magát okolta. Úgy gondolta, a nagygyűlés idején kezdett minden rosszra fordulni, amikor először szólította mindenki Tanítónak.

188. oldal

>!
robinson P

Megértette, hogy törzse tudatlanságban él. Érezte a mély sötétséget, ami körülveszi őket.

46. oldal

>!
robinson P

Józsué olyannyira bűnös dolognak tartotta a körülmetélést, hogy külön imában kért bocsánatot Istentől, amiért körülmetélt nőt vett el feleségül.

49. oldal

>!
Trudiz 

Az itt élő emberek együtt örültek, megajándékozták egymást a nevetés erejével és melegével.

10. oldal

>!
Trudiz 

Az otthon olaja nem arra való, hogy idegenek bőrébe dörzsöljék.


Hasonló könyvek címkék alapján

Endo Suszaku: Némaság
Kim Leine: A szellemidéző és a tiszteletes
Dimitrij Szergejevics Mereskovszkij: Julianus Apostata
Arvi Järventaus: Kereszt és varázsdob
Kodolányi János: Istenek
Mika Waltari: Az ország titka
Gárdonyi Géza: Isten rabjai
Domokos Sándor: A római százados
Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?
Lewis Wallace: Ben Hur