Mágia ​és boszorkányság 10 csillagozás

Nevill Drury: Mágia és boszorkányság

A ​mágia egyidős az emberiséggel. Lényege, hogy szent jelentéssel ruházza fel a kozmoszt – ez a nézet jelenik meg a legkorábbi animista elképzelésekben, amelyek szellemi erőkkel népesítik be a világegyetemet, és erre utal ma a wicca és az újpogány hagyomány felbukkanása. Varázslata révén a mágus úgy érzi, hatalomra és célra tesz szert ebben a titkokkal teli világban. Ez a könyv a kezdetektől egészen napjainkig figyelemmel kíséri a nyugati világ mágikus gondolkodásának fejlődését: foglalkozik a sámánizmus ősi spirituális hagyományával, majd az ókor mítoszaival és mágiájával, a szent tudás, azaz a gnózis kutatásával, a kabbala megjelenésével, valamint az alkímia és a hermetizmus tanaival. Részletesen tárgyalja a középkori boszorkányság, valamint az európai és amerikai boszorkányüldözések történetét, bemutatja a tarokk-kártya eredetét és bölcsességét, és értelmezi a szabadkőművesek és rózsakeresztesek ezoterikus filozófiáját. E könyv témája nem a babona vagy a lélek passzív… (tovább)

Tartalomjegyzék

>!
Katalizátor, Budapest, 2004
240 oldal · ISBN: 9638639644

Enciklopédia 4

Szereplők népszerűség szerint

IX. Gergely pápa


Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 14


Kiemelt értékelések

Lunemorte P>!
Nevill Drury: Mágia és boszorkányság

Engem nem győzött meg ez a könyv, tipikus Reader's Digest – féle ismeretterjesztő könyv felépítésű szép és sok képpel és baromi sok téma van belesuvasztva egy könyvbe. Már maga a cím sem stimmel, hiszen nem csak a mágiáról és a boszorkányságról szól a kötet. Mindenfélébe belekóstolt az író, azonban nem fejtett ki egy témakört sem normálisan, pedig pont az lett volna szerintem a cél (annak kellett volna legalábbis lennie)…
Véleményem szerint jobb lett volna csak a mágiával és boszorkánysággal foglalkozni és mondjuk ezt végig vinni a különböző korszakokon nem ennyire szárazon és lényegtelenségre alapozva…Lényegre törőnek kellett volna lenni. Szerintem.

FVCsilla P>!
Nevill Drury: Mágia és boszorkányság

Aki arra számít, hogy itt majd szerelmi kötéseket és különböző ráolvasásokat talál az csalódni fog. A kezdetektől a modern korig mutatja be az író a mágikus hitvilágot ismeretterjesztő formában. Nem hiszem, hogy elvárható a könyvtől, hogy akár pozitív vagy negatív olvasási élményt nyújtson, ismereteket közöl, olyan formában, amit könnyen és gyorsan be lehet fogadni.

missty>!
Nevill Drury: Mágia és boszorkányság

Tárgyilagos és lényegre törő. Ettől a könyvtől mást nem is vártam.

Aemitta>!
Nevill Drury: Mágia és boszorkányság

Nem mindenkinek szól ez a könyv, hiszen nem az elvárt csiribú-csiribá, gyakorlati mágiát tárja az emberek elé, hanem a mágia és boszorkányság ősi kultúráját és történelmét mutatja be ismeretterjesztő formában. Jól összefoglalja az törzsi sámánok vallásától kezdve a modern kor okkult mozgalmaiig a lényegesebb mozzanatokat, és a hozzájuk köthető történelmi személyeket. Érdekesség, hogy amikor íródott a könyv, még gyerekcipőben járt a digitális világ, így a korai időkből mutatja be a techno/neopogányságot, nyitott kérdést feltéve, hogy hova fejlődhet a mágia és boszorkányság a jövőben.
A képi anyag jól kiegészítette az olvasottakat.

Kovács_Heni>!
Nevill Drury: Mágia és boszorkányság

Végre egy olyan könyv a témában, ami megpróbál elméleti síkon törekedni a boszorkányság bemutatására és vonatkozásaira, ahelyett, hogy a 15 éves emos tinilányokat támadná meg hülye varázsigékkel és kamu szerelmi kötésekkel. Kifejezetten minőségi iromány, ami nem akarja szájbarágósan megmagyarázni, hogy a természetfelettiben hinni KELL, csupán bemutatja, hogyan hisznek benne mások.


Népszerű idézetek

aled>!

Sokan a külvilág által háborítatlan, misztikus befeléfordulásban
látták az egyedüli lehetőséget a megnyugvásra, a tudás elnyerésére…

aled>!

Megszabadulás ez minden földi köteléktől, élet,
amely nem leli örömét a földi javaban, az egyedüli repülése az Egyhez.

1 hozzászólás
aled>!

Szemében különös, élénk fény csillog, amelynek segítségével
megpillantja a szellemeket és a mindennapi ember számára láthatatlan világot.

aled>!

…tud, és emlékezik, tehát érti az élet és a halál titkait.

aled>!

Amíg vissza nem tér a földre, rokonlelkei nyitvatartják számára a csatornát…

Cheril>!

Aki egyszer elment és megismerte a világot – gondolta most –, elvesztette az otthont…

97. oldal

Lunemorte P>!

1231-ben IX. Gergely pápa úgy rendelkezett, hogy minden, eretnekséggel vádolt bűnöst máglyán égessenek meg.

Kapcsolódó szócikkek: 1231 · eretnekség · IX. Gergely pápa · máglya
aled>!

A lélek felismeri a fény jelenlétét és egyre inkább azonosul vele,
majd amikor kiszabadul a jó és a rossz kettősségéből,
a tudatot kizárólag az Egy tölti be.

4 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Pogányság története
Volkert Haas: Mágia és mitológia Babilóniában
I. Jakab király démonológiája
Elizabeth Lenhard: A menyasszony lelke
Yliaster Daleth – Rhiannon Gwyddbwyll: A tündérek hagyatéka
Diane Canwell – Jonathan Sutherland: Boszorkányok
Ilona Andrews: Magic Burns – Perzselő mágia
John Gwynne: Az istenek árnyéka
Madeline Miller: Kirké
Kevin Hearne: Hexed – Megátkozva