Szívvel ​és derűvel 0 csillagozás

Válogatás a Generációnk magazinban megjelent írásokból
Némethné Jankovics Györgyi: Szívvel és derűvel

"»Édes, ​drága virágszálam! « – nagymamám mondta ezeket a máig őrzött, becéző szavakat kicsi gyerekkoromban. Elmlékeim szerint a szavakhoz mosolygó tekintet és meleg simogatás is társult. Tán ezek a szavak, ezek a szerető gesztusok tették a nagymamámat máig is az egyetlen nagymamává. (Vajon mondják-e még a nagyik az unokáiknak ezt a megszólítást? És vajon értenék-e a mai unokák?)
Még jó "bőrben"" volt a mami, amikor alig harminc éves koromban az esküvőmön – talán utoljára – hallottam tőle ezt a pár szót. Igaz, akkor éppen elbújt a család elől, és a számára tiltott étket – cukros lévén – épp egy szelet tortát majszolt nagy élvezettel, majd megjegyezte: »Ugye nem árulsz el senkinek?« És hozzá illesztett egy cinkos kacsintást ráadásul.
Sokáig azt hittem, csak én vagyok az ő virágszála, de aztán hamar kiderült, a húgomnak is így hangzott a megszólítás. később pedig már teljesen természetesnek tűnt: nagyi mindenkit virágszálnak nevezett, a különbség csak a hangsúlyban volt.… (tovább)

>!
Urbis, Szentendre, 2017
216 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155289187

Hasonló könyvek címkék alapján

Janikovszky Éva: Van egy jó hírem!
Ady Endre: Ady megmondja
Kovács Zoltán – Megyesi Gusztáv – Váncsa István: Első oldal V.
Fekete István: Első uhuzásom
Nádas Péter: Talált cetli
Ady Endre: Az én hadseregem
Laczkó Pál (szerk.): A jelzők között élő város
Kőrössi P. József (szerk.): A könyvember
Sinkovits Imre: „Vigasz-lámpácskák”
Herédi Gusztáv: Kutyatej