Lányaim 82% 14 csillagozás

Érdekes bepillantani az orvos -író apa családjának világába, gyermekeihez való viszonyába. Németh Lászlónak 5 lánya született, egy még gyermekkorában meghalt. A lányok házitanítója az apa volt, megismerhetjük pedagógiai kísérleteit a nyelvek oktatásában, a matematikai tudományokban. Kritikus, humoros beletörődéssel ír lányai tulajdonságairól. Azokat a köteteket is felsorakoztatja, amelyek a gyerekek olvasmányélményei voltak: Móricz Zsigmond, Petőfi, Arany János: Toldi, balladák. „Az ember klasszikusok olvasására született”-írja és az a véleménye, hogy a vers természetesebb tápláléka a gyermeknek. „A lányaim azonban élnek, mint karcsú, növő lombikok: leolvashatom róluk pedagógiai kísérleteim eredményét.”
Nagyon tetszett, hogy a gyermekkorban rajzolt tabló 17 év után újból megismétlődik, újra rajzolva az azóta felnőtt lányok portréját. Láthatóvá válik mit hozott a sors a lányok életében, milyen felnőttek lettek, hogyan teljesültek a szülői álmok? A kötet végén megjelenik az első unoka is.

Véletlen ismét a találkozás, de kedvemre való volt.
Sokszor véltem úgy olvasás közben, hogy ezt tulajdonképpen bármelyik szeretni és írni tudó szülő leírhatta volna, de mégsem, gondoltam a végén, hiszen nem árt hozzá egy kis pedagógiai érzék sem. Ami, valljuk meg őszintén, nem minden sokgyermekes szülő sajátja.
Néhol el-elkalandozott Németh László, vegyült a történetek közé sok más is, lásd háború, vallás, orvoslás, és még sorolhatnám.
Mindenesetre könnyűnek gondolható olvasmány volt, de azért sokszor elgondolkodtatott.
Az szinte természetes, hogy „minden szentnek maga felé hajlik a keze”, azaz majdnem minden szülőnek a saját gyermeke a legjobb, legszebb, legokosabb, mondhatjuk, hogy a tökéletes. Ez az oly sokszor észrevehető részrehajlás elvette a kedvemet néha a tovább olvasástól, de azért csak nem hagytam abba.
Hosszú évek óta sajnálom, hogy az én – természetesen szintén tökéletes – gyermekeim első szavait, szárnypróbálgatásait tartalmazó kis füzetecske valahol elveszett az idők homályában.

Amikor hazahoztam a könyvtárból a könyvet, azt gondoltam, hogy ismét „elvarázsol” a szerző. Az átlapozásnál, már kiderült, hogy ez nem az az általam megszokott Németh László mű. De élveztem olvasni, valószínű azért, mert a gyermeklélektant és általában a pszichológiát is szeretem.
Az orvos szerző itt megmutatja pedagógusi és pszichológusi tehetségét is. A „kísérletező” édesapa könyve ez. Aprólékos megfigyeléseket vet papírra, miközben fejlődésük közben nyomon kíséri lányait, illetve hatalmas műveltségét kihasználva mindegyiküket a saját tehetségének megfelelően segíti.

Nem a megszokott hangon szól az író, de ennek ellenére (vagy ha úgy tetszik: éppen ezért!) nagyon szerettem olvasni. Mivel a könyv az első kiadásban került hozzám, s nem a további, bővített kiadások valamelyike (lásd oldalszám közötti jelentős különbség), nekem a 17 évvel későbbi rész egyelőre kimaradt – de mindenképpen szeretném majd valamikor pótolni.* Németh László igazi lányos apuka volt: 6 lánya született, de kettőt korán el is veszített. A legfiatalabb, Csilla a könyv megírásakor még „félúton” volt, ebből (s a könyvkiadó nevéből) a megjelenés dátumát 1945-re saccolom.
    Igen, mondhatni, hogy ez egy személyes írás, de ettől még cseppet sem érdektelen. Sőt! Annál izgalmasabb. A Németh Lászlótól megszokott komor, sötét, drámai világ helyett itt totyogó, gagyogó kislányokat láthatunk a figyelem középpontjában, és bizony még a humorát is megcsillogtatja. Nem tudok jobb szót: egyszerűen aranyos. Nem is értem, miért nem olvassák ezt többen?
* spoiler

Az orvos-tudós-író ír lányai tanításairól versmondásra, matematikára, kémiára, személyiségeikről, eltérő képességeikről, első gyermekük haláláról viszontagságos korban. Bepillanthatunk a korba és a Németh család életébe.

Nem kétséges: szeretem, ahogy ír. Ez a könyve viszont – talán érthető módon – az olvasó számára túl személyes lehet, bennem is kicsit olyan „mi közöm nekem ehhez” érzést keltett időnként. Németh László mint apa sok esetben elvész a részletekben – önmaga számára persze nyilván nem, de egy külső szemlélő számára biztos. A könyv első harmada tetszett leginkább, de nem adtam fel, hogy keresgéljem azokat a tipikusan „némethlászlós” gondolatokat, és bizony, végig ott vannak a könyvben.