Iszony 497 csillagozás

Németh László: Iszony Németh László: Iszony Németh László: Iszony Németh László: Iszony Németh László: Iszony Németh László: Iszony Németh László: Iszony Németh László: Iszony Németh László: Iszony Németh László: Iszony Németh László: Iszony Németh László: Iszony Németh László: Iszony Németh László: Iszony

Németh Lászlónak ez a méltán népszerű regénye egy férfihoz nem vonzódó, hideg természetű fiatalasszony házasságának tragédiájáról szól. Ottrubai Nelli családi okokból kénytelen hozzámenni Takaró Sándorhoz, a társadalmi ranglétrán felfelé kapaszkodó gazdag parasztság e vérbő és olvadékony természetű, jellegzetes képviselőjéhez. Nelli mindent megpróbál, hogy házasságát elviselhetővé tegye, de zárkózott, magának való, eredendően tiszta és magányos egyénsiége fellázad, valósággal megöli férjét, végül pedig a másokért vállalt munka önzetlen örömében találja meg a megtisztulás, meggyalázott élete értelmét. A regény nemcsak döbbenetes erejű lélekrajz, hanem a letűnt falusi úri világ életének pompás képe is.

Eredeti megjelenés éve: 1947

>!
Lazi, Szeged, 2015
368 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632672489
>!
Fapadoskonyv.hu, Budapest, 2010
312 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632996738
>!
Kráter, Pomáz, 2006
332 oldal · ISBN: 9637329935

14 további kiadás


Enciklopédia 11

Szereplők népszerűség szerint

Kárász Nelli · Takaró Sanyi


Kedvencelte 150

Most olvassa 40

Várólistára tette 263

Kívánságlistára tette 69

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
Ross P
Németh László: Iszony

Tragédia-e, ha egy nő nem akar d*gni?
Olyan elképzelhetetlen, hogy vannak, akik nem hogy nem vágynak a szexre, hanem egyenesen valami hűvös távolságtartással figyelik ezt a biológiailag belénk rakott reprodukciós funkciót, amit a beépített jutalmazási rendszer miatt sokan egyenesen az élet értelmének tekintenek?
Hihetetlen, hogy akadnak, akik nem vágynak csókokra, ölelésekre, nyelvekre a különböző testtájaikon, arra meg végképp nem, hogy beléjük dugdossanak valamit?
Léteznek nők, akik csak élni szeretnék az életüket. Végezni mindennapi dolgaikat, dolgozni a saját ritmusukban anélkül, hogy mások rendelkeznének a testükről, hogy a saját élvezetükre használják vagy valamiféle gyerekcsináló berendezésnek tekintenék.
Vannak ilyen nők. Köztünk élnek.
Kárász Nelli is ilyen.
Hogy lehet kapcsolatban élni egy ilyen nővel? Mindenekelőtt szeretettel. Türelemmel, és megértéssel. Elfogadva, hogy akár hónapokig, esetleg évekig nincs testi érintkezés. Hacsak benne nem támad fel az igény rá.
Vagy pedig úgy, mint Takaró Sanyi. Nem rossz ember, vagy legalábbis jobb, mint a falusi átlag, jópofa meg minden… csak azt hiszi magáról, hogy nagybetűs Férfi, igazi kan, akinek igényei vannak, és ha nem kapja meg az esti hancúrt, behisztizik. Vagy agresszív lesz, és kiköveteli, esetleg elveszi, ami jár.
Nos… az ilyesminek csúnya vége lesz.

Remek könyv.

>!
Miestas
Németh László: Iszony

Sok év házaság van mögöttem, sok nehézségben és persze sok örömben volt részem. Nellitől nagyon messze van az én természetem, de félelmetesen sokszor tudtam mire gondol! Volt, aki óva intett tőle, le akart beszélni, hogy unalmas, fárasztó satöbbi, de ha egyszer a fejemben el kezd motoszkálni a gondolat, a kíváncsiság, én nem engedek. Így volt ez most is, és innen üzenem a könyvtől ótzkodóknak, várják ki, míg megérik bennük a szándék az olvasásra, az igény a szépirodalmi érték megbecsülésére.
(folytatás a blogomon)

8 hozzászólás
>!
Kovács_Heni
Németh László: Iszony

Az elmúlt körülbelül harminc évben – mióta feltűnően megemelkedett a válások száma –, kialakult egyfajta siránkozás az emberekben, hogy mindez azért történik, mert manapság nem becsüljük meg egymást, jönnek a sablon dumával, ismeritek, régen, ha valami elromlott, megjavították, ma pedig kidobják, ezek a hülye fiatalok mindenkivel dugni akarnak ki akarják élni magukat a házasság előtt, meg tapasztalatokat gyűjteni, bezzeg a nyolcvanéves Juli néni és Józsi bácsi, azok együtt vannak jóban-rosszban már évtizedek óta, akkoriban még tudták az emberek, mi a szeretet, a tisztelet, nem váltak el úgy minden semmiségért, mint manapság.
Az Iszony előtt sem értettem a közhelyes értetlenkedést, ezután pedig különösen szívesen odanyomnám a károgók kezébe a regényt, tessék, meg lehet nézni, ez rejlett a házasságok mögött akkoriban, amikor a társadalom szemében még „nem illett” elválni. Ilyen boldogtalan Takaró Sanyik és Kárász Nellik.

Jó regény ez, élet-szagú, földbe döngölő. A szeretetlenség és iszony pofán vág bennünket, mai szemmel nézve szinte érthetetlen, miért akar valaki feleségül venni egy nőt, akit addig csupán egyszer látott az életben, hogy képesek szülők önző módra belerángatni a gyerekeiket ilyen kapcsolatokba, miért engedik meg a nők, hogy nap mint nap erőszakot tegyenek rajtuk az ágyban.

A regényben sajnos egyetlen szereplő sem szerethető, az elején még csak-csak szánja az ember ezt a szegény Nellit, aki odaáll a sorba a Bovarynék és Effie Briestek közé, de egyre hidegebb és rosszindulatúbb lesz, ami a maga helyzetében nyilván érthető, de taszító is. A házasság valóban nem való mindenkinek, Nellinek ott kellene meghalnia egyedül a pusztán, azt hiszem, abban lelné örömét, ha egész nap a földeket művelhetné és senki nem szólna hozzá.
A többi szereplő sem pozitív, Sanyi buta és magamutogató, édesanya önzőm mártír-lelkű hárpia, még édesapával kapcsolatban is azt érzi az ember, borzasztó életképtelen a pusztájával együtt, inkább ott sanyargatja a családját, semmint állami vállás után nézzen.

Ha jobban belegondolok, nem is Sanyi vastag ujjaitól és erőszakosságától kellett leginkább iszonyodni ebben a regényben, hanem attól, ahogy ott él egymás hegyén-hátán éveken, évtizedeken keresztül az a rengeteg ember, szülők és gyerekek, gazdák és cselédek, barátok és szeretők – és mind olyanok egymásnak, mint az idegenek, nem szeretik, nem tisztelik egymást, boldogtalanok. És még rájuk bezzegelnek manapság…

>!
brigi11 P
Németh László: Iszony

Egy házasság története. Egy olyan házasságé, aminek nem lett volna szabad megtörténie, mert eleve kudarcra volt ítélve. Őszíntén szólva én Takaró Sanyi szerelmét sem láttam ebben a történetben, inkább olyan „na, majd én jól megmutatom itt mindenkinek” érzésem volt vele kapcsolatban és ahogy haladtunk a történetben egyre inkább el tudtam fogadni Nelli gondolkozását, egy adott pontig. Ott valami olyat tett, amit az én anyai lelkem nem tud és nem is akar elfogadni. Igazi korabeli dráma ez, megírták már sokan, de Németh László szépen ír, ami pluszt ad a történethez. A vége nekem kicsit Kosztolányis lett, de másképp nem is lehetett volna befejezni.

3 hozzászólás
>!
Eta IP
Németh László: Iszony

Nagyon tetszett a történet, a mesélés módja, a leírások, a hangulatok, és most, hogy több mint egy évtizede falun, falusi, többnyire idős emberek közt forgok, elég jól értem is. Még jó, hogy nem volt kötelező olvasmány, gimnazistaként gyűlöltem volna olvasni.
A főszereplővel azonban olyan szinten nem voltam képes azonosulni, hogy miatta muszáj fél csillagot levonnom ettől a kitűnő könyvtől. És nem amiatt rühelltem, amit végül elkövetett, hanem mindazok miatt, amiket nem követett el. Persze, tudom, hogy van ilyen ember, ismerek is hasonlót – és a valóságban sem tudok velük mit kezdeni, bár a muskátli-színvonalon tenyészőknél jobban szeretem őket. És hát bizonyára azokért a dolgokért is utálom, amikben rá hasonlít (vagy én őrá), a kapcsolatiprobléma-munkamánia dichotómiája olyan ismerős, mint ahogy az is, amikor a nyomorúságban kitartásból próbálok élet-értelmet sajtolni magamnak.
Mégis, Kárász Nellit fel tudnám rúgni a maga nem-életéért, és azért, ahogy a lányával bánik. A gyerek annál, amit ő gondol, sokkal fehérebb lap, amelyre bőven írhatott volna, ha nincs a saját iszonyába meg munkamániájába annyira belemerülve.
De azért a tényszerűség kedvéért tegyük hozzá, hogy Takaró Sanyitól nagy valószínűség szerint hozzá hasonlóan undorodtam volna. Benne megvan mindaz, amit egy férfiban ki nem állhatok, és ezeket most NEM részletezem. :-P

5 hozzászólás
>!
Meagen 
Németh László: Iszony

Nos, én most le is írnám, azt az egy hónapos kapcsolatomat a könyvvel:
Első 100 oldal: birkóztam a szavakkal, hogy pontosan megértsem, hogy miről is ír Németh László.
Következő 200 oldal: Nelli nagyon idegesítő volt. Új konyhabútort akart, amikor meg meg is kapta azért hisztizett. Volt egy jóképű pénzes férje, aki ugrott minden szavára, de neki ez sem tetszett. Annyiban megértettem a helyzetét, hogy egy ilyen hormontúltengésben lévő férj engem is bosszantana, bár ennek oka is volt.
Utolsó 100 oldal: izgalom, éreztem egy kis empátiát felé, de a végére az is elmúlt. A házasság nem való mindenkinek.
Összefoglalva nem lettem lenyűgözve, de olvastam már rosszabbat is.

>!
mandris
Németh László: Iszony

Egyik ismerősöm, akivel eddig kifejezetten egyezett az ízlésünk könyvekben annak idején óva intett az Iszony elolvasásától. Mint fogalmazott (szabad átiratban, a mondanivalót megtartva): „El ne olvasd, a címe magáért beszél!”
Sokáig nem is törtem magam, hogy elolvassam, de sokszor úgy vagyok vele, hogy talán mégsem teljesen alaptalan, ha egy könyv klasszikus, és talán még akkor is van értelme elolvasni, ha nem feltétlenül fogjuk élvezni, nem biztos, hogy csak a nettó élvezeti értékért olvasunk.
Az elejét vontatottnak éreztem, így talán nem csak Takaró Sanyi volt az, aki várta, hogy mielőbb megtörténjen az esküvő. Nem is kellett csalódnom, ezt követően sokkal sűrűbb, töményebb lett a regény, legalábbis én így érzékeltem, ami határozottan hozzájárult ahhoz, hogy végül élvezni tudtam az olvasást, már amennyire ezt a regény témája egyébként lehetővé teszi. Mindenesetre izgultam a szereplőkért, még ha a való életben a hátam közepére se kívánnám némelyiket (bármelyiket?) A szereplők, egymáshoz való viszonyuk, reakcióik viszont hitelesnek hatottak, és ha öröm nem is volt olvasni, de érdekes mindenképpen.
Külön érdeklődéssel olvastam – magam is vegyes (r.k. – ref.) házasságban élőként – Sanyi és az anyósa hitvitáit. Nálunk alapvetően más a felállás, de ettől függetlenül érdekes volt ezeket a részeket olvasni.
Olvasás közben azért eszembe jutott a Mt 19.12. Na jó, nem így, hogy Mt 19.12 ennyire nem vagyok penge Biblia-ismeretből, de a mondanivalója: „Van, aki azért képtelen a házasságra, mert úgy született. Van, akit az emberek tettek a házasságra alkalmatlanná. Végül van, aki a mennyek országáért önként mond le a házasságról.”

>!
Boglarina 
Németh László: Iszony

Mostanában nem vagyok a szavak embere, de ez a könyv a csontomig hatolt.

>!
Sárhelyi_Erika I
Németh László: Iszony

Lenyűgözött, egyik kedvencemmé lett. Az a fajta könyv, ami jókor került a kezembe, mert van egy olyan érzésem, hogy mondjuk 20 éve untam volna, anno kötelező olvasmányként meg valószínűleg el se olvasom. Most viszont, érett fejjel és lélekkel minden sorát egyenként élveztem. Németh László mondatai hol ostorcsapásként, hol felkiáltójelként szólnak, máskor szelíden vagy éppen távolságtartón. Leginkább ez fogott meg a regényben, hogy azon vettem észre magam, hogy újra és újra visszafutok egy-egy során, mert visszahív. A könyv lélekrajz a javából, ami hol magunkba nézésre késztet, hol arra, hogy észrevegyük a világot magunk körül.
A két főhős közül egyelőre egyiket sem tudom kifejezetten elítélni, vagy piedesztálra emelni. Nelli büszkesége, önállóságra, szabadságra törekvése szimpatikus és közel áll hozzám, de kétségtelen gőgje egyszerre ébresztett bennem ellenérzést. Takaró Sanyi meg a férfihiúság és hencegő nagyképűség tipikus megtestesítője, ugyanakkor nekem emögött átjött a szeretetéhsége, ami miatt valahogy megbocsátottam neki újra és újra. De Nelli kemény asszony, nem olyan, mint én :)

>!
csend_zenésze
Németh László: Iszony

Egy klasszikus, ami nagyon régóta elkerült engem. Nem azért, mert nem vettem rá magam, pedig kötelező lett volna, és nem is azért, mert nem érdekelt. Csak egyszerűen nem keresztezték egymást az útjaink – mostanáig.
Szomorú vagy sem, fogalmam se volt róla, mit várjak. Néhány kulcsszó lebegett a fejemben a könyvről (pusztaság, tragédia, házasság, magyar valóság – esetleg valami családon belüli erőszakos téma lesz ez?), de semmi konkrétum. Nem voltak nagy elvárásaim, főleg mert a kulcsszavakon kívül annyira emlékeztem a gimis irodalomóráról, hogy a lány, aki potyaötösért vállalt a regényből kiselőadást, el se olvasta a könyvet, csak összeguglizott valami cselekményt és mosolyogva előadta (kösz a semmit).
Mégis – vagy pont ezért – simán elragadott a gépszíj. Mély karakterábrázolás, gyönyörű, de teljesen Kárász Nellihez passzoló, valóságos mondatok, szépen felépített cselekmény, nyoma sincs vontatottságnak vagy annak a lassúságnak, amit néha 21. századi olvasóként nem mindig könnyű befogadni. És ahhoz képest, hogy Nellivel nem azonosultam – nem is kellett –, tökéletesen meg lehetett érteni, és még ha nem is jött az az erőszakos borzalom, amit első blikkre vártam, abszolúte érezhető volt az iszony, amit a cím sugallt.
Szóval semmi lacafacázás, ezentúl több Németh Lászlót kell olvasni.


Népszerű idézetek

>!
Sárhelyi_Erika I

Az csak beszéd, hogy mindenkinek férjhez kell menni. Az ember ne azt nézze, hogy az emberek mit tartanak normálisnak, hanem, hogy ő maga hogy maradhat meg önmagának.

14 hozzászólás
>!
hencsibe

Valljuk be, kisnagyságos, maga sem tartozik a szelídebb elemi csapások közé?

4 hozzászólás
>!
fülcimpa

Az emberek viszonyát nem az szabja meg, hogy mit érnek, hanem hogy mit akarnak egymás életében.

159. oldal

>!
padamak

A házasság Isten áldásával is nagy próba, hát anélkül.

299. oldal I. kötet

Kapcsolódó szócikkek: házasság
>!
Eta IP

Nemigen hittem az Istent, de azért haragot tartottam vele.

1 hozzászólás
>!
Sárhelyi_Erika I

Azt, ami benned van, nem mondhatod ki: találsz hát ezer ürügyet, hogy kimondhass valamit.

>!
Sárhelyi_Erika I

Én is megszerettem ezt a papot. Ebben nem ette meg az embert a reverenda.

Kapcsolódó szócikkek: pap
>!
Sárhelyi_Erika I

Az embernek a gyerekeiben meg kell szeretnie, amit az urában nem bírt.

>!
pimpii

Az ember ne azt nézze, hogy az emberek mit tartanak normálisnak, hanem hogy ő maga hogy maradhat meg önmagának.

>!
Sárhelyi_Erika I

(…) minden házasságban kell egy, aki a meleget adja, a másik meg átveszi. Ez az áramlás, ez épp a szerelem.

4 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Hamvas Béla: Karnevál
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek
Bartis Attila: A nyugalom
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés
Kertész Ákos: Makra
Kosztolányi Dezső: Édes Anna
Ottlik Géza: Iskola a határon
Jókai Mór: A kőszívű ember fiai
Szabó Magda: Disznótor